2013. november 21., csütörtök

Forever


Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket, a tetszikeket és a feliratkozókat! :D A visszajelzésekből, úgy vettem észre, hogy tetszik amit írok, amiért nagyon hálás vagyok! :3
Ezért meg is hoztam a következő történetemet, remélem tetszik! :3
Ha minden igaz akkor hetente lesz 1 történet, ez sok mindentől függ, de próbálom betartani! :D
Jó olvasást! 

Dreamy Girl =)



- Harry! Harry! Gyere már! - ordibált Zayn. 
- Mi van már? - indultam meg az emeletre a hang irányába. Ott toporgott a szobám ajtaja előtt.
- Mi kéne? - vontam fel szemöldököm kérdően.
- Kölcsön tudnál adni egy fekete inget, ugyanis az összes ingem a szennyesbe van és elfejtettem kimosni! - hadarta el egy szuszra.
Nagyot sóhajtva indultam be a szekrényemhez. Kicsit furcsálltam, hogy Tőlem kéri, de nem volt kedvem kérdezősködni, így is volt elég bajom. 
Kutakodtam ruháim között, keresve a megfelelő ruhadarabot, mikor meghallottam a számomra legédesebb hangot a világon. Gyomrom mégis összerándult, ahogy eszembe jutott a 3 héttel ezelőtti veszekedésünk. 
- Ne már, hagyjatok!! Engedjetek el!! - ordított. 
Az ajtó felé fordultam, megláttam Őt. A fiúk nagy erővel lökték be a szobámba. Meg se tudtam mozdulni, csak figyeltem ténykedésüket. Becsukták az ajtót, majd hallottam a zárat kattanni. Remek, már csak ez hiányzott. 
- Fiúk! Ne csináljátok! - dörömbölt Louis.
- Szóval - mondta Liam az ajtó túlsó oldaláról - addig nem lesztek kiengedve míg meg nem beszélitek a dolgaitokat. Elegünk van már abból, hogy három hete nem szóltok egymáshoz, meg hozzánk se, olyanok vagytok mint a zombik, bár, néha úgy érzem még Ők is jobb társaság lennének. Jó szórakozást Srácok! - fejezte be a mondani valóját.
- Aztán óvatosan, nehogy valamelyikőtök megsérüljön, mert már elég rég csináltátok, szóval csak finoman! - röhögött Zayn.
- Kapd be Zayn!! - mondtuk egyszerre Louisval. Egymásra néztünk, ilyenkor jókat nevettünk ezen, de ez most elmaradt.
- Jó beszélgetést meg miegymást! - mondta Niall.
- Ne szórakozzatok, kinyírom mindegyikőtöket, ha kiszabadulok innen! - mondta még mindig dühösen barátom.
Nem jött semmi válasz, gondolom itt hagytak minket. Szuper lesz, pont erre van szükségem, egy szobában vele, amikor alig bírtuk ki így is egymás mellett ezt a három hosszú hetet.
Louis homlokát az ajtónak döntve állt, még mindig veregetve azt.
- Utállak...- dünnyögte halkan. Ez az egy szó szívemig hatolt, mintha belém döftek volna egy kést. Összetörtem, fájt ezt hallani az Ő szájából.
- Miért mondod ezt? Nem adtam rá okot, hogy utálj... - ültem le keserűen ágyam szélére. Tudom mire gondolt, de ez nem elég ok arra, hogy ezt a szót használja. Ekkor végre felém fordult, láttam a szemében a dühöt, a csalódottságot, a fájdalmat.
- Nem tudod, ja hogyne, csinálj úgy mintha fogalmad se lenne semmiről! Elegem van már ebből, folyton csajozol, mindig más lánnyal flörtölsz, holott tudod jól, hogy Én is ott vagyok és ez nekem rohadtul fáj!!! És ne mond megint azt, hogy azért csinálod, mert muszáj, mert ezt parancsolták, hogy ki ne derüljön az, hogy Larry valós!!! Láttam rajtad, hogy élvezted a múltkori bulit is, simán felmentél volna azzal a hülye libával szobára, csak sajnos Én is ott voltam!! - ordibált kikelve magából.
- Pontosan azért csinálom, számtalanszor elmondtam már Neked, mégse elégszer!!! Egyáltalán nem élvezem, hogy mondhatsz ilyet?? Legszívesebben szétkürtölném a  Világnak, hogy együtt vagyunk, hogy Te csak az enyém vagy és senki másé!! De nem tehetem!!! Ja és szerinted nekem hogy esik az, amikor meglátok Eleanorról és Rólad egy képet, ahol mindenki előtt smároltok, ölelkeztek vagy fogjátok egymás kezét?? Ezen nem gondolkodtál?? Ugyan hogyan is tetted volna, hiszen csak magadra tudsz gondolni!! - üvöltöttem, tudtam, hogy nem szabadnak ilyeneket a fejéhez vágnom, mégse bírtam magamban tartani.
Nagy levegőt vettem mígnem sikerült egy kicsit lenyugodnom. Louis az ajtónál állt még mindig, könnyeit törölgetve pulóverébe.
- Senki nem kért arra, hogy csajozz!! Senki se, de Te mégis megteszed, folyton azokon a hülye picsákon lógsz!!  Elegem van ebből, nem tudok tovább így élni!!! - kiabált elcsukló hangon.
- Te vagy az aki nem akarja felvállalni, csak még magadnak se mered ezt beismerni!! Megint ott tartunk, hogy Én vagyok a hibás! Nem engeded hogy hozzád érjek, bárhol is vagyunk, mert jajj meglátják, meg mit fognak szólni!! Fog már fel, hogy ez nem helyes, először magadban tisztázd le, hogy mit akarsz és ne engem hibáztass ezért!!! - dühösen köptem szavaimat. Vártam egy kicsit, hogy lenyugodjak ,majd folytattam.
- Én bármikor felvállalnám azt, hogy együtt vagyunk, de a fiúk miatt nem akarom, mert ez nem csak kettőnkről szól, hanem ötünkről! Imádnak énekelni, ahogy Mi is, nem akarom tönkre tenni az életüket! Mi öten vagyunk jók, mindent együtt értünk el...- folytattam volna tovább, de Louis közbeszólt.
- Akkor hagyjuk az egészet! Fejezzük be, szakítsunk és hagyjuk egymást tovább élni! Mindketten keresünk valaki mást és ennyi, mert mi úgy se lehetünk együtt e miatt, az meg nem egészséges, hogy folyton veszekszünk... - hajtotta le a fejét. Tudtam, hogy Ő se gondolja komolyan, mégis kimondta. Fájt, a szívem darabokra hullott, nem tudom mással elképzelni a jövőmet, csak vele. Kimondtam azt amit nem szabadott volna, az agyam ezt találta helyesnek.
- Ha így érzed akkor így lesz a legjobb... amint kilépünk ezen az ajtón nem vagyunk egymásnak más csak bandatárs! Nehéz lesz, de egyszer majd elfelejtjük a másikat, mert semmi se tart örökké... - álltam fel, könnyeimmel küszködve.
Louis megfordult, halkan dörömbölni kezdett.
- Fiúk, engedjetek ki, könyörgöm...- nyögte keserves hangon.
Kattant a zár. A fiúk döbbent, könny áztatta arcaival találtuk szembe magunkat. Mindent hallottak...
- Sajnálom srácok... - mondta Liam. Niall sírva rohant el, Zayn pedig csalódottan nézett végig rajtunk.
Louis kirohant, hallottam becsapódni szobája ajtaját.
- Keresek egy lakást! - ezzel a mondattal együtt becsaptam előttük az ajtót.
Az ágyamhoz sétáltam, bedőltem fejemet a párnámba fúrva és zokogni kezdtem. Mindent kiadtam magamból. Gyűlöltem az életet, valamint azt aki kitalálta a szerelmet. Azt kívántam bár belefulladna a könnyeimbe. Bedugtam a fülhallgatót fülembe, elindítottam a szomorú számok listáját. Összegörnyedve, könny áztatva merültem el az álmok világába.
Pár órával később felkeltem, kicsivel jobban éreztem magam, bár a szemeim fájtak, duzzadtak voltak. Leültem a gép elé, minél hamarabb lakást kell találnom. Nem sokba telt mire sikeresen rátaláltam egyre. Felhívtam, egyeztettem időpontot, szerencsémre ma pont rá ért. Mire elkészültem már indulhattam is. Nagyon tetszett, kicsi volt ami pont jó lesz nekem. Mindent elrendeztünk, pár nap múlva már az új lakásomba lehetek. Összepakoltam, elköszöntem a fiúktól, ezt követően beültem autómba és elhajtottam.
Beléptem új lakásom ajtaján, nagyon furcsa volt, csendes és idegen...hiányoztak a srácok. Ledobtam cuccaimat, leültem a kanapéra felhívtam Pault azzal, hogy jó pár napra szükségem van pihenésre és mindenki hagyjon békén, utána kikapcsoltam a telefonom és gondolataimba meredtem. Veszekedésünk járt a fejembe, minden egyes szava belevésődött agyamba.

Két héttel később:

Louival még mindig nem beszéltünk, a kamerák előtt próbáltuk elrejteni a gondjainkat. A koncerteken viszont nem bírtam, többször elsírtam magam a dalok közben. Persze másnap már mindenki erről pletykált. Miért sírt Harry? Mi történt vele? Vége Larrynek? -ilyen és ehhez hasonló címeket olvastam neten. Lecsaptam laptopom. Felöltöztem, rendbe szedtem magam, mivel nem mutattam valami szép látványt., ugyanis napokig nem fürödtem, nem ettem, az ég világon nem érdekelt semmi. Csak Louist akartam, de Ő nem akart engem. Mikor kész lettem elmentem a legközelebbi kocsmába. Rögtön odajöttek hozzám a rajongók képet készíteni meg egyebek, semmi kedvem nem volt hozzá, de muszáj volt. Jó pár kör után, bepiálva tántorogtam haza, még jó hogy nem voltam messze. Nem érdekelt, hogy ki lát meg, semmi nem tudott izgatni.
Ezt jó párszor megismételtem, majdnem minden másnap kocsmában töltöttem a napjaim. A fiúk nagyon aggódtak értem, amikor másnaposan, büdösen betántorogtam a megbeszélésekre. Próbáltak beszélni velem, nem hatottak meg szavaik. Hidegen hagyott mindenki.  Egyik nap a stúdióból hazafelé ismét betértem az egyik kocsmába. Leittam magam, ismét. Ilyenkor legalább minden fájdalmam elmúlt. Taxit hívtam. Mikor megérkeztünk kifizettem, ezután nagy nehezen eldülöngéltem a házig. Elővettem a kulcsom, de hiába akartam beledugni a zárba, nem jött össze. Dörömböltem az ajtón, mintha lenne bárki is bent. Pár perc után zajt hallottam, kattant a zár és Niall kómás fejét láttam meg.
- Harry? Mit keresel itt, tudod mennyi az idő? - nyögte álmosan , kócos fejjel.
- Te mit keresel itt? Ez az Én házam... - néztem körül, mikor rájöttem, hogy a közös lakásunkhoz jöttem.
- Már megint részeg vagy?
- Én! Soha!! - ellenkezdtem kezeimmel hadonászva.
- Istenem, Harry! - nézett végig rajtam. - Na Gyere, segítek! - belé kapaszkodva bejutottunk a nappaliba.
- Zayn, Liam, Louis! - kiabált Niall.
- Halkabban, szétesik a fejem...- csitítottam szöszi barátom. Jót nevetett rajtam.
- Mi az? - hallottam meg hangjukat.
- Harry, már megint részeg!
- Nem vagyok az.. ki kérem magamnak! - nyögtem ki morcosan.
- Hagyjátok, majd Én elintézem, menjetek aludni! - hallottam meg Louis édes hangát, amitől könnyek szöktek szemeimbe.
- Louis... - suttogtam.
- Biztos? - kérdezte Liam.
- Persze!
Oda jött elém, belém karolva vezetett fel a lépcsőn.
- Jajj Harry! Miért csinálod ezt? - suttogta inkább csak magának. Nem volt erőm válaszolni, nem is tudtam volna mit mondani.
Bevezetett a fürdőbe. Mire feleszméltem már a hideg víz csorgott végig rajtam.
- ÁÁÁ! Ez hideg, basszus Lou! - kiabáltam nem éppen férfias hangon.
- Ne hisztizz, Te csináltad magadnak! - hallottam ahogy jókat kuncog.
- Ez nem vicces! Elég volt! - léptem ki a zuhanykabinból.
- Tessék! - dobta felém a törölközőt, nem éppen barátságos módon.
Sikeresen felöltöztem Louis segítségével. Bevezetett a régi szobámba. Lefektetett az ágyba és betakart. Szó nélkül indult meg kifelé.
- Lou! Ne menj el, kérlek! - kérleltem suttogva.
- Nem maradok itt, majd holnap mindent megbeszélünk, most inkább aludd ki magad! - gyomrom összeszorult, ahogy érzelemmentesen kiejtette szavait.
- Szeretlek... sajnálok mindent, hülye voltam...nélküled nem ér semmit az életem... - suttogtam alig hallhatóan. Könnyeim utat törtek maguknak.
Csend volt, nem mondott semmit, ami szíven szúrt. Féltem, hogy vége, hogy nem szeret viszont. Becsuktam szemeim, könnyeim kicsordultak. Egy kezet éreztem meg, ahogy végig simította könny áztatta arcom.
- Sajnálom Lou! - nem nyitottam ki szemeim, nem mertem - Te vagy a mindenem, nélküled egy senki vagyok! - zokogtam.
- Én is szeretlek Harry! - hallottam, ahogy nagyot sóhajtott - de ez így nem mehet tovább, folyton veszekszünk, megbántjuk egymást... - nyitottam ki szemeim, szavai hallatán.
- Nem érdekel - vágtam bele szavába - nem adhatjuk fel!! Nem és Nem!! Örökké veled akarok lenni, nekem nem kell senki más!!
Louis nagy meglepetésemre elmosolyodott, egy kuncogás kíséretében. Kérdő tekintettel néztem rá.
- Te mondtad, hogy az örökké nem létezik.- mosolygott.
- De nekünk igen, mi mások vagyunk! Mindig melletted leszek és soha nem engedlek el, bármi történjék is!
Láttam szemeiben a boldogságot ami a szívemet melegséggel töltötte le.
- Szeretlek Te kis lüke! Ígérem, sose hagylak el! - vigyorgott fülig érő szájjal.
Nyakánál fogva magamhoz húztam, lágy csókot leheltem édes, puha ajkaira. Annyira hiányzott ez az érzés, soha nem akartam, hogy vége legyen. Ölelni és csókolni akartam életem végéig.
- Sajnálok mindent amit a fejedhez vágtam! - lihegte számba, mikor elváltunk egymástól a levegőhiány miatt.
- Nem érdekel, meg se történt! Felejtsük el, Én is hülye voltam, kvittek vagyunk! - csókoltam meg ismét.
Megragadtam derekánál fogva, erős mozdulattal magamra húztam. Csókunk egyre vadabbá vált, kiéhezve kaptam érte újra és újra. Testem egyre forróbbá vált, ahogy felettem mozgott.
- Istenem! - sóhajtoztam.
- Tudom, hogy több mint egy hónapja nem érintkeztünk, de ígérem, hogy bepótoljuk! Egy egész napot fogunk szentelni rá! Ki se kelünk az ágyból! - kajánul vigyorgott rám.
- Most akarom! - haraptam bele alsó ajkaimba, nem akartam várni.
- Én is szeretném, de túl fáradt vagyok és a maximumot akarom kihozni magamból. Azt akarom, hogy egy életre emlékezzünk a békülő szex napra! Hidd el nem fogod megbánni! - kacsintott rám.
- Akkor fejezd be, mert nem bírok magammal, már most beindultam!
- Érzem, kis kanos! - puszilta meg orrom hegyét.
- Aludjunk! - jelentettem ki, kicsit szomorkásan. Louis lemászott rólam. Megfordult, én pedig szorosan átöleltem hátulról.
- Szeretlek, Lou! - suttogtam fülébe.
- Én is szeretlek, Harry!
- Örökké!
- Örökké! - leheltem egy puszit nyakára.



4 megjegyzés:

  1. Oooooooh Goooood! Te jó ég, Édes Istenem, Azt a kurva, Te szent ég, mi a halál...meddig folytassam még ?! :D Imádom, várom a következő One-Shots-ot. Ja, és az előzőhöz linkeltem nemrég, és utána egy percre feltetted ezt, így ide is leírom, hogy vár egy díj itt ---> http://inyourimaginationstories.blogspot.hu/2013/11/award-11.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, el se tudom mondani mennyire örülök, amikor ilyen hozzászólást kapok! :D :3
      Köszi szépen, mindjárt kis is rakom! :DD

      Törlés
  2. ez valami eszméletlen volt! konkrétan át tudtam érezni (egy cipőben vagyok velük(csak itt nincs happy end)) nagyon jó lett, nagyon jól meg irtad...csak tapsolni, és szépeket mondani tudok:) gratzula a törénethez..nagyon szép volt. az egész allat deja vu érzésem volt...de imádtam. várom a kövit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, örülök, hogy tetszett! :D :3 Annyira jó ezt olvasni! :3
      Sajnálom, hogy nálad nincs happy end, de sajnos az élet már csak ilyen! :/

      Törlés