2014. február 9., vasárnap

The boy next door!



Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a következő one shot-ra, de ihlet hiány volt és még mindig van, de valahogy sikerült összehoznom ezt a történetet! :) Ez egy teljesen új, nem ezt akartam felrakni, de valahogy amaz a sztorim félbemaradt! Igyekszem azt is majd befejezni, mert van még kettő one shot, ami készül, csak valahogy nem tudok a végére jutni... 
Remélem ez is elnyeri tetszéseteket! A nevek kitaláltak, nem az igazi szülőket írtam bele és a végét pedig mindenki úgy folytassa, ahogy szeretné! :D

 Ui: Az erőszakos, +18-as történettel is foglalkozom, ígérem meg lesz írva, csak nehezen jön össze!

Jó olvasást! :)

Dreamy Girl




Harry

Tipikus szombati napnak indult a mai. Nyolc körül felkeltem, megreggeliztem, aztán elvégeztem fürdőszobai teendőim. Bementem szobámba, elővettem kedvenc könyvem és befészkelve magam az ágyba, faltam az izgalmasabbnál izgalmasabb sorokat. Imádtam a krimit, horrort és a thrillert, mind filmben, mind könyvben egyaránt. Ezt sose nézné ki belőlem senki, ugyanis a külsőm olyan, mint egy könyvmoly stréberé. Igen, ezeket szokták rám mondani a suliban, ezért egyetlen egy barátom sincs. Mindenki csúfol, kinevet és újjal mutogat rám, de ezt már megszoktam. Megtanultam, vagyis édesanyám megtanított arra, hogy ne is hallgassak az ilyen emberekre, engedjem el a fülem mellett ezeket a dolgokat. Ha ő nem állt volna mellettem, már rég nem lennék a világon... Ő volt az egyetlen, aki megértett, meghallgatott és tanácsokkal látott el. Apám akkor hagyott el minket, amikor megtudta, hogy én más vagyok, mint a többiek. Legalább is az ő szavaival élve... Megmondom őszintén nem is hiányzott, soha nem volt meg az a jó apa-fia kapcsolat. Édesanyámat sajnáltam, mert tudtam, hogy magányos és társra van szüksége. Itt vagyok én neki, de ez más, mint egy szerető, gondoskodó férfi... Soha nem vallotta be nekem, de én éreztem, láttam rajta, hogy egyre magányosabb...
- Harry! Gyere le! - hallottam édesanyám csengő hangját lentről. Felkeltem az ágyról és lementem hozzá.
- Itt vagyok! - léptem be a nappaliba. A kanapén üldögélt, de nem egyedül, hanem két idegennel. Az egyik egy középkorú férfi volt, nem igazán néztem meg magamnak, mert a mellette ülő fia - biztos az lehetett - sokkal jobban felkeltette az érdeklődésem. Farmert és egy fekete pólót viselt, ami kiemelte izmos felsőtestét. Barna haj, összevissza meredezett az ég felé, ami nagyon jól állt neki. Mégis a legcsodálatosabb a gyönyörűen csillogó tengerkék szemei voltak. Ahogy az enyéimbe fúródtak egyből megbabonáztak. 
- Harry?! Ők itt az új szomszédaink, most költöztek ide! Jason Tomlinson és a fia Louis Tomlinson! - mutatta be őket. - Ő pedig a fiam Harry Styles!- fogtam kezet a magas férfivel és udvariasan üdvözöltem, majd fia felé fordultam.
- Szia! - mosolyogtam rá, mire egy flegma "csá" volt a válasza. Jobb lett volna, ha meg se szólalt volna, mert ezzel az egy szóval és kiejtésével teljesen eltűnt a varázsa. 
- Most már benyaltuk magunkat, mehetünk végre! Tiszta unalmasak! - mondta Louis undorral a képén.
- Állj le, viselkedj! - korholta le fiát. - Elnézést kérek a fiam viselkedése miatt! - láttam, hogy szégyenli ezt az egészet. 
- Ugyan, semmi baj! Harry, képzeld Louis is a te iskoládba fog járni, csak egyel feletted! - mondta anya mosolyogva. Valahogy nem tudtam örülni neki... tudtam nem leszünk puszipajtások, hiszen olyanok vagyunk, mint a tűz és víz... 
- Ne haragudjanak, de mennünk kell! Örülök, hogy megismerhettem Hanna! - puszilta meg édesanyám kézfejét. Te jó ég! Rástartolt anyámra! Jézusom, pont ő, na nee! - és téged is Harry! - nézett felém, mire egy halvány mosolyt villantottam. Ha a fia ilyen, akkor az apja se lehet különb... nem akarom, hogy ez udvarolgasson édesanyámnak, még csak az kéne, hogy Louis legyen a mostohatesóm! - Amint berendezkedtünk, szívesen látlak benneteket egy ebédre, vacsorára! - mosolygott anyura. Nekem pedig hányni támadt volna kedvem... 
- Persze! Majd megbeszéljük! - vigyorgott anya, mint egy tinilány, aki fülig szerelmes. Ez már rosszul kezdődik... Sikeresen elmentek, már alig vártam és reméltem nem fogom sűrűn látni őket. Louis a sulimba fog járni, de szerencsére nem az osztályomban, így nem kell attól félnem, hogy találkozom vele. Elindultam az lépcső felé, de egy kéz visszarántott.
- Na, mit szólsz hozzájuk? - kérdezte hatalmas lelkesedéssel. - Jó pasi ez a Louis, nem? Lehet nem ártana összehaverkodnod vele? - kikerekedett szemekkel néztem rá, teljesen megbolondult.
- Mi?? Először is, nem biztos hogy meleg, meg ha az is lenne pont nem olyanra bukna, mint én! Másodszor, egy öntelt seggfej, nem voltál itt amikor flegmán beszólt!? Harmadszorra meg kizárt dolog, hogy találkozzak vele újra!! - akadtam ki, ami nem sűrűn történik meg velem. 
- Nyugi-nyugi! Én csak jót akartam neked, lehet nem is olyan amilyennek mutatja magát! Amúgy meg... - mondta volna tovább, de közbevágtam.
- Na persze, belül egy érzékeny, romantikus lélek... - mondtam gúnyosan.
- Harry, had fejezzem be! Felajánlottam neki, hogy te segíted a sulival kapcsolatosan! Hétfőn együtt mentek be! 
- Anya!! Nem mondod komolyan, ugye?? Ugye?? 
- De! Ja és holnap átjön, hogy megmutasd neki az iskolai anyagot! - mondta, és ott hagyott leesett állal a nappali közepén. Ezt nem hiszem el, így elcseszni a vasárnapom! Remek, egy beképzelt majommal kell lennem... szuper...

Eljött a másnap, idegesen járkáltam a nappaliba fel-alá, várva Louist. Nem, nem azért mert ennyire örültem neki, hanem azért, mert anya azt mondta, hogy kettőre jön, de már három volt. Azt valahogy gondolhattam volna, hogy késik, nem is értem mit vártam tőle. Egyszer csak megszólalt a csengő. Azonnal az ajtóhoz mentem. Anya nem volt itthon, valamelyik barátnőjéhez ment, szóval kettesben leszek Louisval, remélem nem fog kinyírni. Kinyitottam.
- Szia! Gyere be! Késtél legalább egy órát! - mondtam neki, de nem nagyon izgatta a dolog. 
- Ki nem szarja le! - kaptam rá a választ, ahogy besétált a házba, inkább meg se szólalt volna, még annak is jobban örültem volna. Megindultam a lépcsőn, ő pedig utána, eléggé idegesített, hogy mögöttem jön, valamiért nem tetszett a dolog. A szobámhoz érve beengedtem előre, majd én is követtem és becsuktam az ajtót. Végigmérte a szobám minden négyzetcentiméterét.
- Ez a szobád? Elég unalmas... Mi a francot tudsz itt csinálni?? Mert gondolom egész nap itt vagy bent... - járkált körbe a szobába, láttam arcán a nem tetszést, de nem tudott izgatni. Nekem tetszett, én élek benne, nem ő. 
- Igen az enyém... olvasni, tanulni szoktam meg zenét hallgatni, mi mást csinálnék? - értetlenkedtem. Felnevetett, mire kérdőn néztem rá.
- Van barátnőd? - kérdezte, közben pedig könyveim emelgette le a polcról. Meglepett kérdése, viszont örültem neki, hogy érdeklődik irántam. 
- Nincs. Neked? - próbáltam érdeklődni én is felőle.
- Gondoltam és volt valaha is? Mert akkor tudnék pár dolgot, amit ebben a szobába lehet csinálni! - nevette el magát, mire arcom vörösben izzott, tudtam, hogy mire gondol és ez elég zavarba hozott. Biztos nem fogom elmondani neki, hogy 17 éves létemre nem volt még senkim, holott ő már fél várost lefektette... szerintem... 
- Nem mindegy az neked!? - mondtam kicsit erélyesebben hangon. Rám nézett, majd két lépéssel előttem termett. 
- Ne beszélj így velem, mert pofán nyomlak! És nem viccelek! - fenyegetett meg dühösen. Nagyot nyelve figyeltem, a szemében felgyülemlett haragot. 
- B...bocs... - hebegtem remegő hanggal, mire elégedett vigyor terül arcára. 
- Na akkor mutasd meg a tananyagot, mert látom téged semmi más nem érdekel... stréberkém! - ült le az ágyra. Igazából fel se vettem már ezt a gúny nevet. Leültem mellé és kezébe nyomtam a könyveket, füzeteket. A további idő azzal telt, hogy elmagyaráztam neki mindent, viszont láttam, hogy nem is érdekli őt, gondolatai teljesen máshol jártak... nem mertem szólni érte, mivel féltem, hogy megüt vagy ki tudja mire képes... Mikor végeztünk lekísértem. 
- Reggel időben légy a házunk előtt, mert velem jössz a suliba! - kiabált vissza a kapuból. Alig várom! - gondoltam magamban. Becsuktam az ajtót és boldog voltam, hogy ezen is túl vagyok és élek. Felmentem letussolni, fogat mosni, aztán pedig bepakoltam a holnapi napra. Halk kopogásra lettem figyelmes. 
- Gyere! - szóltam ki, majd az ajtó felé néztem, ahol anya feje bukkant elő. Komoran néztem rá, hogy bűntudata legyen.
- Milyen volt? - lépett be a szobámba. - Ugye nem haragszol rám? - mondta szomorú arcot vágva.
- Elviselhető... szörnyen modortalan és nem érdekli semmi, legalább is ami a sulit illeti... Amúgy meg nem haragszom, csak máskor ne csinálj ilyen "összehozlak a szomszéd fiúval" dolgot! Kérlek! 
Odajött hozzám és átölelt. 
- Ne mondj le azért róla! Sose tudhatod, lehet ő lesz a nagy ő! - puszilta meg arcom. 
- Ha ha ha, nagyon vicces vagy anya... röhög a vakbelem... - nevettem cinikusan, mire felnevetett. Jó éjt kívántunk egymásnak aztán lefeküdtem az ágyba. Folyton Louis járt a fejemben, akár mennyire is seggfej, valami nagyon megfogott benne... iszonyat jó pasi... Ezekkel és ehhez hasonló gondolatokkal repültem át az álmok világába.

Egy hónap telt el azóta, hogy megismerkedtünk az új szomszédokkal. Louisval csak akkor beszélgettünk, ha azt a pár szót amit váltottunk annak lehet mondani, amikor átjöttek hozzánk, ami elég sűrűn volt. A szobába is mikor felmentünk folyton csak lenézően beszélte velem, pedig próbáltam kedves lenni és érdeklődni felé. Az elején még minden jól ment, az első egy hétben elég jól elvoltunk, még mindig beszólogatott, mégis valahogy más volt akkor, éreztem, hogy csak viccből csinálja, de hogy azóta miért is változott meg minden??Louist nagyon gyorsan befogadták a suliban, bár ez nem volt meglepő. Menő volt, mindenki őt istenítette, engem meg levakart magáról. Folyton piszkált a "bandájával", mindig valami szívatást találtak ki ellenem. Ha a folyosón velem szembe jött, akkor kilökte kezemből a könyveket vagy ellökött. Az egész suli előtt leégetett, különböző pletykákat talált ki rólam és mindenkinek elújságolta. Mondhatom élveztem a sulis napokat... már nem volt erőm elengedni fülem mellett, túlságosan is a szívemre vettem, főleg azért, mert az ő szájából hallottam. Minden este álomba sírtam magam miatta, kezdett minden kicsúszni a kezeim közül... A legnagyobb baj pedig az, hogy még ezek után is sóvárogtam utána... szánalmas vagyok tudom, de egyszerűen nem tudtam parancsolni a szívemnek, ami hitte, hogy Louis meg tud változni... míg az agyam erősen tiltakozott ellene. Anyu semmit nem tudott erről, nem akartam elmondani neki, féltem, hogy fájdalmat fogok okozni ezzel neki, mivel Louis apjával nagyon jól kijöttek, vagyis hát együtt vannak... Nem repestem az örömtől, de az a fontos, hogy ő boldog legyen, ezért mindig mű vigyort erőltettem magamra, amikor Jasonről beszélt. Ma is így történt, azzal töltöttük a péntek estét, hogy beszélgettünk. Ez majdhogynem hagyomány volt, hogy egy héten egyszer leültünk pletykálni. Ilyenkor minden előkerült, a régi dolgoktól kezdve a mostani időkig. Imádtam hallgatni, amikor a gyerekkoromról beszélt, önfeledten mesélt róla, hogy én voltam a legszebb ajándék, amit az élet adott és örül, hogy ilyen fia lett, mint én. Ilyenkor egy-két könnycsepp is kicsordult mindkettőnkből.
- Lapozzunk, mert ha így folytatjuk eláztatom a házunkat! - mosolygott anya könnyeit törölgetve. - Mi van Louisval? Nem nagyon jön át hozzád, csak akkor amikor az Jason is jön és akkor is csendben vagyok... bántott? - kérdezte anya aggodalommal hangjában. Jó téma... erről nem akartam beszélni neki, ezért most is, mint mindig hazudtam, amitől nagyon rosszul éreztem magam.
- Semmi baj nincs, elvagyunk! Úgy tűnik a lányokért van oda és Itt vége is van a történetnek! - zártam le gyorsan a témát.
- Ohh, sajnálom, pedig igazán helyes fiú... de sebaj, majd találsz valaki mást, hidd el! - ölelt magához szorosan és megpuszilta arcom. De én őt akarom, ez a legnagyobb baj... Miért ilyen kegyetlen az élet? Miért pont velem, amikor soha nem csináltam semmi rosszat... mindig segítettem más embereken... jól tanultam... és mégis ezt érdemlem?
- Remélem azért nem haragszol meg rám, amiért azt mondtam Louisnak, hogy holnap náluk alszol, mert mi elmegyünk Jasonnal egy hétvégére? - eltoltam magamtól és szemébe néztem.
- Mi??? Anya!! Már megint? 17 éves vagyok, egyedül is el tudok lenni... könyörgöm ne...
- Tudom fiam, de nem akarok, hogy unatkozz, ha nem is jössz össze vele, de legalább barátkozzatok!
- Rendben! De csak most az egyszer, legközelebb nem megyek ilyenekbe bele! Oké? - mondtam ellentmondást nem tűrően.
- Oké! Megegyeztünk! Nekem van a legjobb fiam a világon! - mosolygott rám.
- Nekem meg anyukám! - vigyorogtam szeretetteljesen.


A szombat, túl gyorsan telt, mire észbe kaptam már négy óra körül lehetett. Anya nagyon izgatott volt, egész nap próbálgatta a ruhákat és bemutatta nekem. Akár mit is húz fel, ő leggyönyörűbb a világon. Ezt párszor el is mondtam neki, mire könnyeivel küszködött. Fél ötkor sikeresen felöltözve, kisminkelve jött le a lépcsőn. Ámulattal figyeltem, olyan volt mint egy angyal.
- Gyönyörű vagy anya, mint egy angyal!- nyomtam egy puszit arcára.
- Köszönöm, de ne túlozz! Na mehetünk? - kérdezte, mire bólintottam. Bár nem örültem, hogy anyát elviszi Jason, de nem tehettem semmit ez ellen, viszont azt nem tudja, hogy én nem fogok Louisval aludni, ugyanis amint besötétedik jövök haza, anyának észre se fogja venni, hacsak ez a hülye nem fogja elmondani. De miért is tenni, hiszen utál, neki tennék szívességet ezzel...
- Figyelj! Ha bántani mer vagy valami rosszat csinál azonnal gyere el onnan! Majd én beverek neki egyet! - mondtam anyának az ajtó előtt állva, míg vártuk, hogy kinyíljon az ajtó. Felnevetett.
- Rendben, ígérem neked szólok először és ott hagyom! - tudtam, hogy poénnak veszi, de én  komolyan gondoltam.
Üdvözöltem Jasont, jó szórakozást kívántam nekik, aztán azonnal el is mentek, egy "Louis fent van a szobájában! Menj fel nyugodtan!" mondattal. Becsuktam az ajtót és elindultam a sátán szobája felé, szinte éreztem a pokol tüzének forróságát. Nagy levegőt vettem, mikor az ajtó elé álltam és halkan bekopogtam.
- Gyere! - kiabált ki. Benyitottam, valamit nagyon pakolt egy sporttáskába. Ja, igen, a foci csapatban játszik. A nagy focista, aki mindenki lesöpör a pályáról.
- Figyelj, nem leszek itt, amint besötétedik elhúzok innen, oké? Nem akarok a terhedre lenni! - mondtam neki, mire felegyenesedett és vállára vette a sport táskát.
- Leszarom mit csinálsz! Én tőlem akár most is elhúzhatsz, de ha nem akkor velem kell hogy gyere a foci pályára! - jelentette ki.
- Ilyenkor van edzés?
- Nem, csak én szoktam ilyenkor kimenni, mert nincs ott senki! Na mi lesz stréber? Jössz vagy megint begubódzol a szobádba egy romantikus könyvel a kezedben?? - mosolygott gonoszul.
- Nem romantikus! - böktem ki, az első dolgot ami eszembe jutott. Hangosan felnevetett.
- Rendben, ahogy gondolod! Na gyere már!! - fogta meg a karom és maga után rángatott. Beültünk a kocsijába és elhajtott a foci pályára. Nem szóltunk egymáshoz egy szót se, ami kicsit kínos volt, mégse jutott semmi az eszembe amit mondhattam volna neki. Több, mint háromnegyed óra kocsikázás megérkeztünk a parkolóba. Kiszálltunk majd a nagy, füves pálya felé vettük az irányt. Leültem a lelátó első sorába, ő pedig mellém telepedett és nagy meglepetésemre előttem öltözött át. Elkaptam róla tekintetem, mégis folyton visszatévedtem izmos, tetkós felsőtestét bámulva. Mindenféle dolog megfordult a fejemben, így ajkaimat beharapva kalandoztam el, felfedezve egész porcikáját. Nem voltam oda a tetkókért, de rajta nagyon jól állt. Legszívesebben végigcsókoltam volna őket.
- Ennyire tetszik? - kérdezte huncutul vigyorogva, mire ismét elvörösödtem.
- M..micsoda? - hebegtem.
- A tetkóim? Mi más? - nevetett fel.
- N... nem igazán vagyok oda értük... csak... szóval... mindegy, hagyjuk... - dörzsöltem a tarkóm összezavarodva. Közben magára húzta felsőjét és letolta nadrágját, ami alatt egy rövid nadrág volt. Ledobta és felém nézett. - Állj be te is! Gondolom még életeben nem fociztál! - azonnal nemlegesen megráztam a fejem.
- Nem-nem! Béna vagyok ehhez! - megrázta a fejét, majd elém lépett és felhúzott, így pár centire voltak ajkain egymástól. Teljesen kivert a víz, ahogy szemeibe, aztán ajkaira tévedt tekintetem. Elmosolyodott és húzni kezdett a pálya közepére. Bemelegítettünk, bár már nekem alapból melegem volt az előző helyzet miatt. Előhozta a labdát és megmutatott pár trükköt, amik elég könnyűnek tűntek, de amikor rám került a sor, már nem is volt olyan egyszerű. Aztán a kapura rúgást gyakoroltatta velem, nem sok sikerrel.
- Ne bénázz már annyit! - kiabált a kapuból - Nem olyan nehéz, csak próbálj meg koncentrálni! - ismét elrúgtam, ami alig ért el a kapuig. - Újra! - kiabálta és visszadobta a labdát. Ismét megpróbáltam, de nem jött össze!
- Túl béna vagyok ehhez! Hagyjuk! - morogtam.
- Ne add már fel! Látod, ezt a te gondod, túl hamar feladod! Egy nyápic kis strébert vagy! Anya kicsi fia! - gúnyolódott a kapuból. Dühömben megrúgtam a labdát és orrba találtam vele Louist. Szám elé kaptam a kezem, ahogy feljajdulva térdre rogyott. Odaszaladtam hozzá.
- Bocs! Én nem akartam! Nagyon fáj? - fogtam meg vállát.
- Szerinted? - vette le kezét orráról, ami tiszta vér volt. - Most kinyírlak! - állt fel, mire azonnal futni kezdtem. Megmondom őszintén megijedtem tőle. - Hiába futsz, úgy is utolérlek! - kiabálta mögülem. Egészen a focipálya másik végére értem, mikor megfordultam és pont akkor letepert a földre.
- Ne bánts! Kérlek, véletlen volt! - takartam el arcom védelmezően.
- Ezt szeretem, amikor félsz tőlem, ez beindít! - mondta, mire elvettem a kezeimet, így pont szemébe néztem.  Felém hajolt, egyre közelebb ajkaimhoz, mire annyira megijedtem, hogy lelöktem magamról és az autóhoz siettem. Nem tudom mi van velem, erre vágytam már egy hónapja, most meg elszaladok tőle. Megálltam a kocsija mellett és kifújtam magam. Louis hosszabb percek után ért oda hozzám..
- Mi a francért szaladtál el? - kérdezte elém lépve.
- Mert... nem tudom... nem értem ezt az egészet... le akartál smárolni, a suliban meg kigúnyolsz, ellöksz és mindenki előtt megszégyenítesz... - kezdek könnyeim utat törni maguknak. Miért?? Mit ártottam én neked?? Miért érdemlem ezt??? Te egy beképzeld, seggfej vagy, undorító amit művelsz!!! Utállak, érted??? Utállak!! - folytak könnyeim. Louis döbbenten figyelte reakciómat. Aztán még hozzátettem, mikor már valamilyen szintem meg tudtam szólalni. - És... mégis kedvellek, ezek után is.
- Sajnálom Harry... én... megijedtem... soha nem éreztem még ilyet egy fiú iránt és ez megrémisztett, mert nem vagyok meleg... mégis te más vagy, mint a többi srác, megkedveltelek, ezért bántottalak, hogy hátha ki tudlak verni a fejemből, de nem ment, hiába próbálkoztam bármivel is... féltem és még most is félek...kérlek bocsáss meg nekem, szörnyen érzem magam amiatt amiket veled tettem, meg mondtam, egyáltalán nem így gondolom a dolgokat. - néztem fel szemeiben, melyek sajnálattal, fájdalommal voltak teli. Nem tudtam megszólalni, csak néztem őt és agyam kattogott. Louis elém lépett, nekiszorítva kocsija oldalához. Idegesen kapkodtam tekintetem, hol szájára, hol szemére. Még mindig féltem ettől az egésztől, de mikor ajkai súrolták enyémet, már nem igazán érdekelt semmi. Agyam végérvényesen kikapcsolt. Óvatosan beleharapott alsó ajkamba, mire sóhaj hagyta el számat és ezt kihasználva elmélyítette csókunkat. Mivel életem első csókja volt, így hagytam hogy ő irányítson, csak követtem mozdulatait. Bizsergés járta át egész testem, ahogy ajkamtól elszakadva nyakamra tévedt puha, nedves ajkaival. Finoman harapdálni kezdett egészen a fülem mögötti részig, megremegtem és halk nyögés hagyta el számat, mire szívni kezdte ott. Hajába túrva élveztem tettét. Kezével hasam kezdte cirógatni, majd a pólóm alá nyúlva a hideg futkosott végig egész testem. Eltávolodott tőlem, de keze még mindig a hasamon nyugodott. Egymás szemébe  néztünk, láttam benne a boldogságot, ami megnyugtatott. Nem bírtam tovább, nyakához kapva magamhoz húzta, hogy ismét csókba forrjunk össze. Erre a tettemre belemosolygott csókunkba. A másik kezemet derekára helyeztem. Nem akartam abbahagyni, így akartam maradni örökre, de sajnos a levegőhiány miatt elszakadtunk.
- Nagyon jól csinálod... de még van mit fejlődnöd, szóval elég sűrűn kell gyakorolni! - nevette el magát és mélyen a szemembe nézett.
- Akár most is! - vigyorogtam, mire azonnal neki esett ajkaimnak. Hogy mi lesz ezek után? Nem tudom, de nem is érdekelt, csak élveztem ezt a csodálatos pillanatot, amit Louis adott nekem...


8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett:-)

    VálaszTörlés
  2. Te jó ég...amikor elfogytak a sorok kész hisztiroham tört rám, annyira tetszett, hogy órákig tudtam volna olvasni. :)
    Izgatottan várom a következő - bizonyára hasonlóan fantasztikus - történeted. ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan ennyire tetszett?! :D :3 Köszönöm szépen, ennek nagyon örülök! :D Ha minden igaz, akkor hamarosan jön a következő! :D
      <3

      Törlés
  3. Imádtam imádtam és imádtam.. :D Annyira perfect lett. Bírom az erőszakosabb dolgokat, bár ez inkább aranyos lett, de akkor is így tökéletes. :) Imádom a blogjaidat nincs olyan nap, hogy ne nyitnám meg valamelyiket annak fejében, hogy van új rész. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :D :3 Igen, szeretek aranyos részeket írni, valahogy nincs szívem szomorút írni, de sose lehet tudni még mi lesz! :D
      Nagyon köszönöm, öröm azt olvasni, hogy minden nap megnyitod a blogom! :')

      Törlés
  4. én ezt imádtam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés