Birthday gift!

Sziasztok Olvasóim!

Újabb történettel érkeztem, amit remélem ugyan olyan örömmel fogadtok, mint az eddigieket! :) 

Köszönöm, hogy vagytok nekem! :3 Imádlak benneteket! ;) Kellemes hosszú hétvégét mindenkinek, pihenjetek sokat meg miegymás! :D

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

Kipakoltam a nappali asztalára a söröket, a rágcsálni valókat és a tv-t a sport csatornára kapcsoltam. Leültem a kanapéra, várva a fiúkat, hogy végre ideérjenek. Mindig, ha meccs van, együtt nézzük, állandóan váltva a helyeket. Most rám esett a sor. Már megrendeltem a pizzát is, aminek hamarosan meg kell érkeznie. Ahogy megszólalt a csengő felugrottam és a bejárati ajtóhoz siettem.
- Hello Haveeer! - köszöntek egyszerre, mikor ajtót nyitottam. Mindenkivel öklöztem, aztán beinvitáltam őket. Levették cipőjüket, és helyet foglaltak a kanapén.
- Hol a kaja? - kérdezte Niall, mire mindannyian hangos nevetésbe kezdtünk. A kis haspók, folyton csak az evésen jár az esze, csodálom, hogy nem hízott még el.
- Nemsokára itt lesz! - nyugtatgattam Szöszi barátom. Lehuppantam közéjük. Beszélgetésbe elegyedtünk. Már több mint két hete nem találkoztunk, mivel mindenkinek megvolt a maga kis élete. Ezért is volt mit kitárgyalnunk.
- És mi van veled Harry? - kérdezte Liam, kizökkentve gondolataimból.
- Nem sok... - húztam el számat, erre mindenki zsörtölődni kezdett.
- Mi mindent elmondunk, hosszú sztorikat mesélünk, te meg csak két szóval lerendezed a választ? Na, nee! - morgolódott Zayn. - Szóval, halljuk? Még mindig a kis focistád után sóvárogsz? - nevetett fel gúnyosan. - Jobb lenne valami elérhető pasit keresni, nem gondolod? Így örökre facér maradsz! - vigyorgott. Karba font kézzel, mérgesen néztem rá.
- Szállj le rólam! Semmi közöd hozzá! - mondtam felemelve hangom. Mindannyian jót röhögtek rajtam. Mindig ezt csinálják, élvezik, hogy fel tudnak dühíteni. Nagyon hálás voltam a pizzás fiúnak, hogy pont most csengetett. Kifizettem, majd odavittem a fiúkhoz, akik kikapkodták kezemből az íncsiklandozó pizzát. Helyet foglaltunk és izgatottan vártuk a meccset. Természetesen a fiúk, mindig az ellenfél csapatának szurkoltak, csak, hogy engem idegesítsenek. Folyton piszkáltál, vagy gúnyolták Louis-t, a kedvenc focistámat. Tudom, hogy csak viccből csinálják, mégis idegesített a dolog.
A meccs már javában folyt, mikor Louis-t felrúgták. Ilyenkor - tudom, hogy szánalmas - aggódva figyelem a képernyőt, ujjaimat tördelve.
- Ohh, szegénykém, fáj a bokája! - mondta gúnyosan Zayn, mire mindenki nevetett. - Ápold le a kis hercegnődet! - csipkelődött tovább.
- Nézd Hazza! - mutatott a képernyőre Liam - Közeli a fenekéről! - és tényleg az volt, pont elesett, és ahogy felállt, bepucsított, a kamera meg telibe vette. Elpirultam, amit a fiúk persze nem hagyhattak szó nélkül.
- Tetszik mi? Szívesen megmarkolásznád, látom rajtad! - szívattak tovább. Mindig ezzel telt a focimeccs nézés, mégis élveztem, soha nem hagytam volna ki egyet sem.
Este fele járt, mikor a fiúk készülődni kezdtek. Kikísértem őket.
- Várj! - állt meg Niall. - Lesz egy meglepetésünk a szülinapodra! Nem lesz buli, hanem elviszünk valahova, légy dögös, de ne öltözz ki nagyon. - Zayn kuncogott.
- Kár, hogy nem látom a képét, amikor...
- Zayn! Fogd be, mindent elrontasz! - rivallt rá Liam.
- Már megint mi lesz? - kérdeztem. Valamit ismételten terveznek, amit természetese én szívok meg. Nem szerettem a meglepetéseiket, mert még egy sem sült el jól. A tizennyolcadik szülinapomra táncosnőt hívtak. Ekkor tudták meg, hogy nem igazán vonzódom a lányokhoz... Elég ciki volt. A tizenkilencedik szülinapomra, a házi bulimban, egy hatalmas műpénisszel leptek meg, és persze mindenki előtt kellett kinyitnom... Nem volt valami szuper... Szóval ezek után nem várhattam semmi jót...
- Ne aggódj, nem lesz olyan, mint az eddigiek! - mondta Liam. - A lényeg, hogy jól nézz ki, a többit meg majd megtudod. - ez volt az utolsó szavuk, majd elmentek. Semmi jóra nem számítottam...
A következő hét nagyon gyorsan elszaladt. Szinte észbe se kaptam máris szombat volt. Felöltöztem utcai ruhába, ami szerintem tökéletes lesz erre az alkalomra. Eligazítottam göndör tincseim, megmostam a fogom, aztán elpakoltam a fontosabb dolgaim. Dudálásra lettem figyelmes. Megjöttek. Utoljára megnéztem magam a tükörben, aztán lementem és felhúztam cipőm. Bezártam az ajtót magam után, és behuppantam a kocsi hátsó ülésére.
- Jó leszek így? - kérdeztem tőlük, mire felnevettek.
- Persze! Csak menjünk már! - kuncogott Zayn az anyós ülésen. Na, jó, most lett elegem. Szülinapom van erre mindenki kinevet.
- Oké! Elegem van, kiszállok! - durcáskodtam, és ki akartam nyitni az ajtót, de Niall nem engedte. - Engedj el, nem kell meglepetés, sose sül el jól! Már előre rettegek a szülinapomtól, hála nektek! - emeltem fel hangom.
- Ne szarj be! Nem terveztünk semmi durvát, tanultunk a múltkori esetből! - nyugtatott Niall - Ennek nagyon fogsz örülni, bízz bennünk! - mosolygott rám. Az út további részében nem szólaltunk meg, nem volt kedvem beszélgetni velük. Ideges voltam a mai nap miatt, hiába mondták azt, hogy tanultak az előzőből, valahogy nem tudtam hinni nekik. Annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy nem is vettem észre, hogy megálltunk, míg Niall meg nem bökdöste vállam. Egy nagy parkolóban voltunk, ahol csak a mi autónk volt.
- Most bekötjük a szemed, hogy ne lásd hova viszünk! - vett elő egy fekete kendőt a Szöszi. Először ellenkeztem, aztán nagy nehezen beadtam derekam. Még idegesebb lettem, hogy nem látok semmit. Óvatosan kisegítettek az autóból. Lassan lépdeltünk előre a betonon, majd kicsivel később egy füves, dombos részhez érkeztünk. Éreztem a fű lenyírt illatát. Megállítottak, majd egy kapu nyikorgását hallottam. Tovább mentünk, itt már egyenletes volt a talaj, talán valami füves pálya lehetett. Lépkedtünk még egy pár métert, aztán a fiúk elengedtek. Nem vették le a kendőt, csak a fülembe súgtak.
- Jó szórakozást! Ne aggódj, mindent elintéztünk, te csak élvezd! - hallottam meg Zayn hangját.
- Élvez ki minden percét! - suttogta Liam.
- Ne vedd le a kendőt! Majd ő megtesz! - mondta Niall, aztán elköszöntek. Messziről hallottam nevetésüket, és a kapu csukódását. Mi az, hogy ő?? Nagyon ideges lettem, legszívesebben letéptem volna a kendőt szememről, de nem mertem. Fülelve álltam egy helyben. Kis idő elteltével léptek zaját hallottam, majd éreztem, ahogy mellém lép valaki. Illata kellemes volt, és egyből kitaláltam, hogy férfi az illető. Lassan kicsomózta a kendőt. Mikor ismételten visszakaptam látásom, aprókat pislogva néztem szét. Egy foci pálya közepén álltam, valaki pedig mögöttem volt. Megfordultam. Azt hittem menten elájulok, ahogy megláttam gyönyörű kéken ragyogó íriszét.
- Szia! Louis Tomlinson! - mutatkozott be, mintha nem tudnám ki is ő. Ledöbbenve álltam előtte. - Nem harapok! Hacsak... - mosolyodott el, amitől elolvadtam - nem akarod... - abban a percben fel se fogtam szavait, csak a vadul dübörgő szívem hallottam. Nagyot nyeltem, aztán kinyögtem nevem.
- H-Harry, Harry Styles! - hebegtem egy kis mosollyal arcomon.
- Örülök a találkozásnak, Harold! - mosolygott rám angyali arccal. - Tudsz focizni?
- Nem... csak nézni  szoktam...
- Akkor itt a lehetőség, hogy kipróbáld, mit tudsz. - rúgta felém a labdát, ami fogalmam sincs, hogy került ide, mert eddig észre se vettem. Elkaptam lábammal. - Nem rossz! Mehet? - kérdezte, mire bólintottam. Átpasszoltam neki és elindult a játék. Annyira boldog voltam, hihetetlen volt számomra, hogy a kedvenc focistámmal focizom. A játék folyamán számtalan cselt, trükköt mutatott nekem, amit igyekeztem utána csinálni. Volt, ami sikerül, volt, amit hiába próbáltam nem jött össze. Tudtam, hogy a legtöbbet úgy csinálta, hogy siker élményem legyen, észre vettem mozdulatából. Kedves volt tőle. Már több mint egy órája fociztunk, mikor éreztem, hogy ennyi elég lesz, ugyanis alig kaptam levegőt. Leültem a pálya közepén, majd elterültem, élvezve a puha füvet és a napsütést. Egyszer csak árnyék vetült arcomra. Kinyitottam szemeim, Louis aggódó tekintettel nézett rám.
- Ugye nem fogod feldobni a talpad?
- Nem, csak kifáradtam. Nem vagyok hozzászokva ennyi mozgáshoz. - húztam fel magam ülő helyzetbe.
- Pedig még kapura is akartam lőni veled! Ahhoz nem kel sok mozgás! - kuncogott, és felém nyújtotta kezét, amit elfogadtam. Beállított, hogy honnan lőjem be, elém rakta a labdát, majd hozzám jött. Lepetten szívtam magamba a levegőt, mikor hátam mögé lépett és finoman megragadta derekam, ezzel beállítva lövő helyzetbe. Érintésére, kellemes bizsergés járta át testem. Bárgyún mosolyogtam, miközben megmutatta, hogyan rúgjam el. Louis beszaladt a kapuba, és mikor jelzett megrúgtam a labdát, amit természetesen kivédett. De én már annak örültem, hogy eljutott a kapuig. Egy párat még lőttünk. Volt, ami bement, de csakis azért, mert beengedte, tudtam jól.
- Nagyon ügyes vagy, nem akarsz focista lenni? - kérdezte, mikor odaért hozzám.
- Nem terveztem, de sose lehet tudni! - mosolyogtam.
- Gyere utánam! - mondta, majd elindultunk az egyik épület felé. Figyeltem lépteit, na meg persze a formás  fenekét, amelyet mozgás közben riszált. Elpirultam. Még jó, hogy nem lát hátra. Bementünk az egyik ajtón, amely az öltözőbe vezetett. Megtorpantam. Most előttem akar öltözni? Jézusom!
- Nyugodtan letussolhatsz itt is, van plusz törölközőm, meg ruhát is tudok adni, ha kell. De ha itt nem akarsz, akkor a lakásomon is megteheted. - szemeim kikerekedtek, levegőm elfogyott, ahogy felfogtam szavait.
- Lakásodon?? - kérdeztem, kicsit túl magas hangon.
- Igen, egész napra a tiéd vagyok, és gondoltam a lakásom elég csendes, legjobb hely az ismerkedéshez. Meg amúgy is folyton körülöttünk nyüzsögnének a fotósok.
- Lefizettek a barátaim, hogy velem lógj? Nem muszáj, ha nem akarod, tőlem nem fogják megtudni, hogy leléptél... - mondtam kicsit szomorkásan.
- Nem fogadtam el pénzt, de a fekete hajú barátod, megfenyegetett, ha nem töltöm veled a mai napot, akkor egész életem végéig kísérteni fog! - nevetett fel. - Jó fej srác! - Zayn mindig tudott hatni az emberekre, és ha akart valamit, azt rögtön meg is szerezte, legyen az bármi. Felnevettem, ahogy magam elé képzeltem a szituációt. - Mondta, hogy nagy rajongóm vagy és már két szülinapod elrontották, ezért most ezzel helyre akarják tenni. Mivel ez elég jó érv volt, így gondoltam belemegyek. - mosolygott. - Tehát, mivel szülinapod van, így teljesítem egy kívánságod! - lépett közelebb hozzám. Éreztem, ahogy elönt a forróság közelségétől. Lett volna egy kívánságom, de ahhoz nem voltam elég bátor...
- őőő... egy aláírásnak és egy közös fotónak nagyon örülnék... - kicsit csalódottan elmosolyodott. Nem értettem miért tette.
- Van tollad, papírod? - kérdezte. Nemlegesen megráztam a fejem. Megfordult, a táskájához ment, valamit kutatott benne, majd mikor megtalálta visszajött elém.
- Filcem van... Hova írjak alá? - kérdezte huncut vigyorral arcán. Hirtelen nem tudtam, mit mondani, a torkomon akadt a szó. - Rendben, akkor én választok! - lépett még közelebb hozzám. Lehajolt és felhúzta felsőm, amitől szívem vadul verni kezdett. Lejjebb tolta nadrágom, az alsómmal együtt és "V" vonalamra helyezte filce hegyét. Levegőért kapkodtam, ahogy néztem, hogy feje pont egy vonalban van a kényes testrészemmel. Ahogy elkezdte írni nevét, teljesen kikészített, csodálom, hogy nem ájultam el. Próbáltam nem rá gondolni, nehogy túlságosan is lássa, hogy mennyire megkívántam. Libabőr futott végig rajtam, mikor megfújta bőröm, megszárítva az aláírását. Felállt, és vigyorogva nézte arcom, ami elég érdekes lehetett.
- K-kösz... - dadogtam. Nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént.
- Mivel, ezt amúgy is megadtam volna, így megmaradt a kívánságod! - lépett még közelebb hozzám, mire megindultam hátrafelé, de az öltözőszekrény nem engedett tovább.
- Én... nem... vagyis... mennem kell... - Louis felém lépdelt, pár centire megállt előttem, és kezeit fejem két oldalára helyezte, elzárva menekülő utam. Mindig erről álmodoztam, de most, hogy itt voltam, megijedtem. Nem sűrűn van az ember kettesben, egy öltözőben a kedvenc focistájával.
- Szóval, mi lenne a kívánság? Mondd ki! - nézett szemeimbe. Azok a kék íriszek lelkemig hatoltak, amitől kinyögtem azt, amit már rég ki kellett volna.
- C-csók... - mondtam égő arccal. Mosolya füléig ért.
- A legjobb kívánság! - mondta, majd lassan közeledett arca felém. Lehunytam szemeim, és megéreztem puha ajkait enyémen. Mámorító érzés volt.  Megnyalta alsó ajkam, mire szétnyitottam szám. Nyelvét átdugva hívta táncba enyémet. Hihetetlen jól csókolt. Belebizsergett testem. Kezeim önálló életre keltek, beletúrtam kicsit izzad hajába, másikkal pedig derekát fogtam. Kicsit hezitáltam, aztán lassan fenekére simítottam kezeim. Erősen beléjük markoltam, mire számba nyögött. Közelebb húzódott hozzám, amitől lent teljesen összeértünk. Halkan felsóhajtottunk. Hosszas csókcsata után elváltunk egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte. Ajkaim bizseregtek csókjától, éreztem, hogy megduzzadtak.
- Tudod... - szólalt meg - a barátaid nem mondtak, hogy ilyen helyes vagy... - mosolygott, eltávolodott tőlem, de csak annyira, hogy szemembe tudjon nézni. - Amikor megláttam göndör fürtjeid, igéző zöld íriszeid, azonnal tudtam, hogy te különleges vagy. - mosolygott továbbra is. El se akartam hinni, hogy ezt mondja rólam, a kedvenc focistám, akiért már oly régóta odavagyok. Aki egy igazi szexisten és szerinte helyes vagyok. Elolvadtam... A gyönyörű pillanatunk telefonja csörgése szakította félbe. Egy "bocs" hagyta el száját, mikor a telefonjáért nyúlt, ami a táskájában volt. Idegesen szólt bele, és egy hosszabb vita  után mérgesen bontotta a vonalat.
- A fenébe! - dobta le táskájára a készüléket. Dühösen hajába túrt, majd rám nézett. Arca azonnal ellágyult, ahogy szemei enyémet fürkészték.
- Ne haragudj! Az idióta edzőm... - lépett elém - Sajnos mennem kell... viszont... - indult vissza a táskájához és kezébe vette a telefont. - megadhatnád a számod. - adta kezembe, hogy beírjam. - Szeretnék jobban megismerkedni veled. - mondta, míg bepötyögtem a számokat. Visszaadtam, majd megcsörgetett.
- Én is! - mosolyogtam, mint egy idióta. Megcsókolt. Hosszasan. - Ez volt eddigi életem legszebb szülinapja! - csókolt meg ismét, mikor befejeztem mondatom.
- Boldog Szülinapot Harold! - tapadt rá ajkaimra ismételten. Mikor elszakadtunk elköszöntem tőle, ő pedig biztosított róla, hogy este hívni fog. Az öltözőből kilépve bárgyú mosollyal dőltem neki, a kinti falnak. Ujjammal végigsimítottam ajkaim, amelyek még mindig kellemesen bizseregtek az övétől. Felsóhajtottam. Aztán eszembe jutott, hogy hogyan is megyek haza... Benyitottam az öltözőbe, ahol Louis mezítelen hátsófelét láttam meg elsőnek. Azonnal szemem elé kaptam kezem.
- Bocs... csak... szóval... nem tudok mivel hazamenni... - dadogtam lángoló arccal. Megfordultam, hogy el tudjam venni kezem szememről.
- Elviszlek... csak még lezuhanyzom és felöltőtőzöm...
- Oké, kint megvárlak! - hadartam el, majd sietve kimentem. - Basszus! - dőltem neki a falnak. - Ezt nem hiszem el, hogy lehetek ekkora barom, hogy kopogás nélkül benyitok! - temettem arcom tenyerembe. - Hülye! - dörmögtem. Hosszas káromkodások után Louis hangja riasztott fel.
- Jól vagy? - néztem fel rá, ő pedig aggódva figyelt.
- P-persze...
- Akkor mehetünk? - kérdezte, mire felálltam és elindultunk ki a pályáról. Kicsit feszengve éreztem magam, amiatt, hogy rányitottam, de szerencsére nem hozta fel a témát. Kellemesen elbeszélgettünk mindenről. A fociról, hogy hogyan került ebbe a csapatba, aztán pedig én is meséltem magamról. Az autóban is folytattuk eszmecserénket. Mikor a házamhoz értünk egy csókkal váltunk el egymástól. Bementem a házba, vigyorogva ültem le a kanapéra. Azt hiszem szerelmes lettem... Sóhajtottam egy nagyot.  Hosszabb ábrándozás után felmentem a szobámba, elővettem a laptopom és skypra hívtam a srácokat. Elmeséltem nekik mindent, megmutattam az aláírást, amit a fiúk örömmel, ujjongva fogadtak. Niall és Liam gratuláltak nekem.
 - És megfogtad a kerek fenekét? Feszes? - kérdezte Zayn, mire mindannyian felnevettek, én pedig elvörösödtem. Egyből tudták a válaszom. - Te kis huncut! Már az első találkozáskor letapizod! - kuncogott. - Büszke vagyok rád! - ujjongott, aztán a többiek is.
- Köszönöm srácok! Életem legszebb szülinapját sikerül összehoznotok! Ezzel minden rosszat kijavítottatok! Nagyon boldog vagyok! - mosolyogtam rájuk. Egy legyintéssel elintézték. Még beszélgettünk egy kicsit, mikor megszólalt a telefonom. Louis hívott.
- Ő az! Megyek, sziasztok! - köszöntem el, izgatottan.
- Sziaa! - köszönt el Liam és Niall.
- Hali! Aztán nekem nehogy odaadd magad az első pár randin! Ha rendes, úgy is vár rád, ameddig csak kell! - adta a tanácsot Zayn, majd miután megígértem neki, hogy így teszek, elköszöntem és felvettem a telefont.