2014. június 16., hétfő

First time (+18)


Kedves Olvasóim! 

Hoztam egy újabb one-shot-ot, a címéből lehet következtetni, hogy miről is fog szólni! ;)
Köszönök mindent, imádlak benneteket! :3
Lenne egy dolog, most egy kicsit eltűnök, ugyanis szeretnék egy hosszabb történetet hozni nektek, amit előre meg szeretnék írni, ezért nem lesz időm más történetbe fogni, mivel van egy másik blogom is és abba is kell hoznom részt! Köszönöm megértéseteket! Igyekszem sietni a kis történetemmel! ;)
Jó olvasást!

Dreamy Girl



Harry

Egymás ajkaira tapadva lépdeltünk a hálószoba felé. Kezeim hátáról fenekére csúsztak, erősen belemarkolva, amitől belenyögött számba. Lihegéseink egymásba forrtak, ahogy ledöntöttem az ágyra. Testem felforrósodott, a nadrágom pedig már igen szűkké vált.  Fölé másztam, nyakát kezdtem csókolgatni, nedves nyelvemmel végig nyaltam, egészen torkáig, majd vissza és szívni kezdtem érzékeny bőrét. Nyöszörgések hada hagyta el száját, miközben hajamba túrt, játszadozva göndör tincseimmel. Pólója alá vezettem egyik kezem, cirógatva hasát, aztán lehámoztam róla felsőjét, ezzel felfedve imádnivaló, kidolgozott felsőtestét. Nem hagytam időt a gondolkodásra, puszikkal kezdtem behinteni minden egyes porcikáját. Mellbimbóját számba vettem, szívtam, kicsit ráharaptam, amitől vonaglani kezdett alattam, nyögéseket kiadva torkából. Nem bírtam tovább, akartam őt, de nagyon. Ki voltam éhezve rá, hiszen több mint fél éve együtt vagyunk, de a csóktól és a tapizástól nem jutottunk tovább, amitől egyre feszültebbé váltam. Számtalan sikertelen próbálkozáson vagyok túl, ezért reméltem, hogy ma este, végre beadja a derekát. Nadrágja övével szerencsétlenkedtem, mikor kezével enyémért nyúlt, leállítva tevékenységemet.
- Harry! Kérlek, még ne... - mondta rémült, kipirosodott arccal. Nagyot sóhajtottam szavai hallatán, miközben leszálltam róla. Csalódott voltam. - Nem állok készen rá! - suttogta alig hallhatóan, de én tisztán értettem szavait.
- Egyáltalán készen leszel rá valaha?? - böktem ki idegesen, hajamba túrva, majd egyenesen bementem a fürdőbe, erősen becsapva magam után az ajtót. Levettem ruháimat és beálltam a zuhanyzóba, hideg vizet engedve fejemre. Ezzel sikerült lecsillapítani magamat, amitől józan eszem is visszatért. - Hülye!! - vertem bele a csempébe, majd fájdalmasan az öklömhöz kaptam. - Megérdemeltem! - suttogtam magam elé. Hogy lehetek ekkora seggfej? Hogy mondhattam neki ilyet?? Magamba szitkozódva zártam el a csapot, megtörölköztem, aztán derekam köré tekertem a frottír anyagot. Louis az ágyon ült, egy szál törölközőben, majd mikor meglátott, sietve bement a fürdőbe. Meg akartam állítani, de nem mozdultam, testem cserbenhagyott. Felhúztam feszes boxerem és eldőltem az ágyon, azon gondolkodva, hogy mit csinálok rosszul, amiért nem akar lefeküdni velem. Tudom, hogy még senkivel nem feküdt le, de akkor is, egyszer túl kell esni rajta. Én vártam rá, nem erőltettem, sose erőszakoskodtam vele, gyengéd voltam, mégse engedett tovább. Ez pedig egyre feszültebbé tett, amit persze rajta vezettem le, ezért is veszekszünk mostanában ilyen sokat. Vagyis, csak én vele... 
- Most haragszol rám? - hallottam meg szomorkás hangját, majd éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy. Felhúztam magam ülő helyzetbe, nekidőlve az ágy háttámlájának. 
- Nem! - mondtam, de nem úgy sikerült kiejtenem ezt az egy szót, mint ahogy kellett volna. Túl mogorván hangzott. Meg is bántam azonnal, hiszen nem akartam bántani. Behunytam szemeim, mély levegőt vettem, aztán kinyitottam őket. Lou szomorúan nézett rám, majd ölébe hajtott kezét kezdte el bámulni. Közelebb húzódtam hozzá, kezemmel közre fogtam arcát, ezzel arra késztetve, hogy szemembe nézzen. Könnytől csillogó szemeivel egyenesen az enyéimbe nézett, a lelkemig hatolva. Lágy csókot hintettem ajkára, miközben ujjammal arcát cirógattam. - Ne haragudj, nem akartam ilyen durva lenni... Tudod, jól, hogy nem haragszom rád! - suttogtam szájára. Eltávolodtam tőle, de arca még mindig bús volt. 
- Nem álok készen rá, nekem ez új... ez... - hajtotta le a fejét, majd egy kisebb szünet után folytatta - Azon gondolkodtam, hogy megengedem... szóval... megengedem, hogy lefeküdj mással, ha nem bírsz tovább várni... - szemeim hatalmasak lettek, szám tátva maradt. Nem akartam hinni fülemnek.
- Mi??? - akadtam ki, mikor felfogtam mit is mondott. - Ezt most komolyan gondoltad?? Jézusom, Louis!! - túrtam bele hajamba haragosan. - Szerinted képed lennék ezt megtenni?? Normális vagy?? Te komolyan azt hiszed, hogy csak azért vagyok veled?? Ha nem tudnék várni, már rég leléptem volna, de amint látod itt vagyok és bármilyen nehéz is, várok! - mondtam egy szuszra dühösen, majd megálltam egy levegővételnyi időre és folytattam tovább. - É-és, hogy a fenébe jutott ekkora marhaság az eszedbe?? Szerinted képes lennék lefeküdni mással?? - fújtam ki bosszúsan a levegőt. - De, tudod mit? - néztem rá döbbent arcára. - Hagyjuk!! Ehhez most nincs kedvem!! Jó éjt!! - kapcsoltam le az éjjeli szekrényen lévő villanyt, aztán a takarót magamra terítve fordítottam neki hátat. Nem szólt semmit, csak lassan bebújt az ágyba, magára húzva a takaróját. Hosszas gondolkodás és morgolódás után, sikerült álomra hajtanom fejem.

*Egy héttel később*

- Hello Haver! - pacsiztam le a fiúkkal, akik rám várva ültek egy asztalnál. Lehuppantam közéjük, egy frissítő sört kérve a pincérnőtől. Szerettem a szombat esti sörözgetős, beszélgetős partikat a legjobb haverjaimmal, mert ilyenkor sikerült kikapcsolódnom, elfelejtve a hétköznapi gondokat.
- Louis nem jön? - kérdezte Niall meglepetten, ugyanis ő is mindig jön velem.
- Nem, a főnöke bent tartja, mert nagy a forgalom... - ittam bele a jóleső, hűsítő sörömbe. 
- Kár... - biggyesztették le ajkaikat. 
- Képzeljétek srácok... - kezdett bele Zayn egy pár pohár alkohol után - a héten olyan heves éjszakákat töltöttünk együtt Perrivel, hogy azt el sem tudjátok képzelni. Minden este más pózban csináltuk. Valami eszméletlen volt. - dicsekedett fekete barátom, mire mindannyian felnevettünk. Már megszoktuk, hogy elmeséli a kalandjait, de azért tudjuk hol a határ, a részletekig nem megyünk el. - A kedvencem a... - akarta folytatni, de azonnal leállítottuk.
- Hééé! Ezt inkább tartsd meg magadnak!! - szólt közbe Niall. Felnevettünk, mikor Zayn lebiggyesztett ajkakkal próbálta tettetni csalódottságát.
- Nekem is volt egy jó éjszakám! - kezdett bele Liam. Meglepődve fordultunk felé, ugyanis, ő nem az a fajta, aki szereti kiteregetni magánéletét. Talán kicsit sok volt az alkohol... - Miát sikerült rávennem a durva játékokra! Ezt ki kell egyszer próbálnotok! - örvendezett, mi pedig vállba veregettük, miközben jót nevettünk rajta. Kicsit irigyeltem őket, hogy van szexuális életük, és nem csak a kezükkel...nekem már csak az maradt... pedig párkapcsolatban élek...
- Nekem is jó volt! - lepetten néztünk a Szöszi srácra, aki huncut mosollyal figyelte reakciónkat. - A jobb kezem nagyon is értette a dolgát! - egyszerre nevettünk fel mindannyian, szinte fuldokoltunk a röhögéstől. Át tudtam érezni helyzetét... Mikor elcsendesedtünk, a fiúk kíváncsian néztek rám.
- A-a, felejtsétek el! - tiltakoztam, amiből egyből rájöttek, hogy még mindig nem sikerült lefeküdnöm Louisval.
- Te vagy a legnagyobb mesélő, most meg tiltakozol?! Nem jött össze, mi? - kérdezte Zayn. Olyan hülyén éreztem magam, de tudtam nekik bármit elmondhatok, hiszen már ősidők óta a legjobb haverjaim.
- Nem tudom mi baja van... Jó, tudom, nem volt még senkivel, de akkor is... Én mindent megteszek, nem erőszakoskodom, gyengéd vagyok vele, szeretem, és mégse akar tovább menni... Miért? - sóhajtottam egy nagyot, arcom tenyerembe helyezve.
- Próbáltál romantikus lenni? Forró fürdő, rózsaszirom, gyertya, vacsora stb... - sorolta a nyálasabbnál nyálasabb dolgokat, én pedig döbbenten néztem arcát. Na ez az ami nagyon messze áll tőlem... Én és a romantika, az két külön világ... - Ahogy ismerlek és a fejedet látva, tuti nem csináltál semmi ilyet, csak egyenesen az ágyba akartad vinni.
- De eddig nem volt ilyenekre szükségem! Romantika?? Nézz már rám, el tudsz engem képzelni, amint rózsaszirmokkal hintem be az ágyat?! - mondtam, mire mindannyian elgondolkodva - elképzelve a helyzetet - ültek előttem. Kitört belőlük a nevetés, majd mikor sikerült lenyugodniuk Liam szólalt meg.
- Louis teljesen más, mint az eddigi csajaid, pasijaid! Hála az égnek! - hálálkodott, amire a többiek is bólintottak. Morcos képet vágtam, de nem hatotta meg őket.
- Tudom, nem vagyok hülye! Azért is szeretem őt, mert más, ő különleges! - mosolyodtam el, ahogy Louisra gondoltam.
- Akkor hajrá!! Ne itt sörözgess, hanem készítsd elő a terepet!! - mondta Niall, mire mindenki helyeslően bólogatott.
- Most komoly? - néztem rájuk kérdőn.
- Húzz már! - utasított Zayn. Lehúztam a söröm, majd elköszöntem tőlük, megköszönve tanácsukat. Sok sikert kívánva hagytam ott őket. Hazafelé menet beszereztem a dolgokat, kivéve a rózsaszirmot, amit nem nagyon tudtam elképzelni... Az már túl nyálas... Már az is megvolt, hogy mit főzők, így megvettem hozzá az alapanyagokat is. El se hiszem, hogy erre adtam fejem, de Louisért bármit megteszek.

Éjszaka, az ágyban fekve vártam, hogy hazajöjjön. Nem ma akartam ezt a különleges estét, mivel tudom, hogy nagyon fáradt lesz, hiszen egész nap dolgoznia kellett. Hallottam, amikor kinyitódott, majd becsukódott a bejárati ajtó. Arcomra azonnal mosoly kúszott, mikor hallottam apró lépteit, ahogyan felfelé jött a lépcsőn. Halkan benyitott, nehogy felébresszen, de mikor meglátta, hogy fent vagyok, meglepődött.
- Te még nem alszol? - mosolyogva jött be, lekapva ruháit, egészen gatyáig.
- Nem bírtam, hiányoztál mellőlem! - mondtam lebiggyesztve ajkaim.
- Bírd ki még egy kicsit, gyorsan lezuhanyzom! - mosolygott, aztán kiviharzott a fürdőbe. Tényleg gyors volt, alig eszméletem fel, már az ágyban volt, szorosan hozzám bújva.
- Milyen volt a munka? Elfáradtál? - kérdeztem, üdvözlő csókot hintve ajkára. 
- Őrültek háza volt, egy percem sem volt arra, hogy kicsit leüljek! Hulla fáradt vagyok! - fújta ki magát, mellkasomra döntve fejét. - Az a baj, hogy holnap is mennem kell, de szerencsémre csak délelőttös leszek! - túrtam bele hajába, miközben beszélt. Nem kellett sok, Lou már hangosan szuszogva aludt el rajtam, majd én is követtem őt az álmok világába.

Idegesen ugráltam összevissza, hogy minden a helyén legyen, mikor Lou megérkezik. Az ebéd nemsokára kész, a gyertyák elhelyezve a szobában, az asztal megterítve, a bor lehűtve. Asszem, minden készen állt. Utolsó simításként belenéztem a tükörbe, hogy megnézzem magam. Kicsit megigazítottam hajam, aztán visszamentem a konyhába, nehogy leégjen a kaja. Az órára néztem, lassan itthon kéne lennie... Ahogy kimondtam magamban, nyílt is az ajtó. Tiszta ideg lettem, tenyerem izzadni kezdett, mint egy tini lánynak, aki az első randijára készül.
- Megjöttem! - kiabált be édes hangján.
- Konyha! 
- T-te főzöl? - lepődött meg, mikor belépett a konyhába. Elé léptem, csókot hintve ajkára. 
- Foglalj helyet! - mutattam az asztal felé. Mosolyogva ült le, én pedig kiraktam a még forró ételt az asztal közepére. Leültem vele szembe, majd nekiláttunk a finom kajának. Kicsit féltem attól, hogy talán neki nem fog tetszeni, de mikor újra szedett, megkönnyebbültem.
- Isteni lett! - mosolygott rám, amit viszonoztam. Felbontottam a bort, majd öntöttem a poharunkba. Felemelve a magasba koccintottunk vele. A legjobb bort választottam, mivel Louisnak mindenből a legjobb jár.
- Köszönöm Hazza! - állt fel Louis, mikor végeztünk. - Minden nagyon finom volt! - kezdte összepakolni a tányérokat. Felálltam és leállítottam tettében. Magam felé fordítottam és combja alá nyúlva felemeltem ölembe. Karjait nyakam köré fonta, lábaival pedig csípőm karolta át. Megcsókoltam, majd elindultam felfelé a lépcsőn. Bevittem a fürdőbe, engedtem neki forró vizet és hagytam, hogy áztassa magát. Míg bent volt, a szobában elhúztam a sötétítő függönyt és meggyújtottam a gyertyákat. Izgatottan, az ajtó előtt vártam, hogy kész legyen. Egy szál törölközőben lépett ki, majd hatalmas mosollyal felém indult. 
- Csodálatos volt! - fonta nyakam köré kajait, ajkait az enyémre tapasztva. - Szeretlek! - suttogta számra.
- Én is! - csókoltam meg. - Van még egy kis meglepim, csukd be a szemed! - mondtam és lehunyta szemeit. 
Benyitottam, háta mögé lépve toltam be a szobába. - Nyisd ki! - suttogtam füléhez hajolva. Körbe vezette tekintetét, majd felém fordult, arcán hatalmas, boldog mosollyal. Ajkaimra tapadt, miközben hajamba túrt. Gondoltam itt az idő, hogy lépjek, remélve, nem lök el magától. Derekára vezettem kezeim, így húzva még közelebb magamhoz. Nyelvemmel nyelvét masszíroztam, ő pedig hátamra vezette kezeit. Hosszabb csók  után, nyakát vettem célba, forró, nedves csókokkal behintve bőrét. Halk sóhajok közepette hajamba túrt, lehelete fülem súrolta. Libabőr futott végig testemen, a nadrágom meg elég szűkössé vált. Megszívtam nyakát, piros foltot hagyva bőrén. Kezeit mellkasomra vezette, amivel eltolt magától.
- Várj... - lihegte, a levegőhiány miatt. Nagyot sóhajtottam, és eldöntöttem, hogy soha többé nem próbálkozom. Megvárom, míg ő kezdeményez, ha egyáltalán lesz olyan... Ismét csalódott voltam, nem értettem mit ronthattam el, hiszen minden tökéletes volt, szerintem.... - Köszönöm, amit ma értem tettél, nekem ez nagyon sokat jelent, hiszen tudom, hogy nem vagy az a romantikus fajta, ezért is szeretlek, mert te más vagy - mosolygott rám - mégis megtetted, csakis miattam. - csókolt meg. Egyik kezével enyémért nyúlt és rávezette férfiasságára. Lepetten húzódtam el, hogy szemeibe nézhessek.
- Érezni akarlak... - suttogta szemeimbe nézve. Arcára mosoly terült, ahogyan enyémre is. Annyira vártam ezt a pillanatot, de most, hogy elérkezett, megijedtem. 
- B-biztos? - kérdeztem. Bólintott, mire lágyan megcsókoltam, kezeim derekára helyeztem, így tolva az ágy felé. Ledöntöttem, nem válva el ajkaitól. Szájától haladtam lefelé, csókokat hintve bőrére. Kulcscsontjánál megálltam, ott megszívtam. Halk sóhajjal és hajamba túrva élvezte tettem. Lejjebb vándoroltam, minden egyes porcikáját felfedezve. Mellbimbójánál megállta, kicsit megharaptam, aztán megszívtam. Ugyanezt tettem a másikkal is. Nyöszörögve vezette le kezeit hátamra, lágyan simogatva fel-le. Érezni lehetett érintéseiből, hogy nem igazán tudja, mit kellene tennie, amitől olyan édes volt. Mosoly kúszott ajkamra, erre a gondolatra. Hasához érve belepusziltam köldökébe, aztán "V" vonalánál kicsit belecsíptem bőrébe fogaimmal, amitől vonaglani kezdett, egy hangosabb nyögés kíséretében. Felhúzódtam hozzá, szenvedélyes csókot váltva, miközben mozogni kezdtem felette, egymásnak dörgölve ágyékunkat. Kibontottam törölközőjét, még mindig ajkaira tapadva. Benyúltam alá, megmarkolva merev férfiasságát. Hangos nyögés szakadt fel torkából, amitől testem bizseregni kezdett. Teljesen feltüzelt kéjtől kitörő nyögéseivel. Fel-le mozgattam rajta kezem, figyelve kipirosodott arcát és elnyílt ajkait. Nyakához hajoltam, beleharapva fülcimpájába, majd elindultam lefelé nedves csíkot húzva végig testén, egészen ágaskodó férfiasságáig. Először csak hegyét kaptam be, aztán egész hosszát számba vettem. Hangos nyögéssel díjazta tettem. Fel-le mozgattam számat hosszán, közben pedig kezemmel is rásegítettem, hogy még élvezetesebb legyen számára.
- Ahh... Harry... - nyögött egy hangosat, fellökve csípőjét. Zihálva kapkodta a levegőt, a matracba markolva. Mosolyogtam tettére. Nyelvemmel kényeztettem tovább, és mikor éreztem, hogy közel van, cuppanós hangot hallatva váltam el büszkeségétől.
- Biztos akarod? - szuszogtam fölé hajolva, vágytól csillogó szemeibe nézve, amikben egy kis félelem is ott lapult.
- Akarom! - lihegte, mire lehúztam felsőm, és gyorsan lerángattam magamról nadrágom, a bokszeremmel együtt. Az éjjeliszekrényhez nyúltam, kiszedve a fiókból a kellékeket. Magamra húztam az óvszert, majd ujjamra nyomtam egy kis síkosítót, miközben lába közé férkőztem. Ráhajoltam testére, ajkaira tapadva, hogy elvonjam figyelmét belé hatoló ujjamról. Hangosan felordított, ahogy teljesen belé nyomtam.
- Shhh... - csitítottam. - lazulj el... - csókoltam meg ismét. Ujjammal körkörös mozdulatot tettem, amire fájdalmas nyögés hagyta el száját. Belevezettem még egyet. Erősen belemarkolt karomba, belemélyesztve körmeit. Összeszorítottam fogam a hirtelen jövő fájdalomra, de így legalább tudtam, ő mit érez. Harmadik ujjamnál, ajkamba harapott, amitől kicsordult vérem, melyet lenyaltam, ezáltal éreztem fémes ízét. Mikor éreztem, hogy kellően tág, kihúztam ujjaim és a bejáratához igazítottam magam.
- Ha fáj, szólj, leállok! - mondtam, ő pedig bólintott. Csak egy kis részét toltam bele, de így is láttam fájdalomtól eltorzult arcát, amin egy könnycsepp is végigfolyt. Lehajoltam, lecsókolva kósza könnycseppjét. Ajkait vettem célba, nyelvemmel táncba hívva övét. Beljebb toltam magam, mire hajamba markolt. Lassan mozogni kezdtem, figyelve arca minden rezdülését. Nekem mámorító érzés volt, forró, szűk járata, de tudtam, neki pokoli fájdalommal jár. Kicsit gyorsítottam a tempót, mire nyögések hada szakadt fel torkából. Amikor fájdalmas nyögései, kezdtek vággyal telivé válni, felbátorodtam és lassan, de mélyre hatolva  löktem felé csípőmet.
- Ahhh... istenem... - vezette kezeit hátamra, majd fenekemre, ezzel húzva még közelebb magához. Lábait teljesen szétnyitotta és kéjesen nyöszörögve vonaglott alattam. Annyira gyönyörű volt, ahogy beharapott alsó ajkakkal, verejtéktől homlokára ragadt hajjal közeledett a csúcs felé. Rámarkoltam férfiasságára, és a lökésem ritmusára húzogattam rajta kezem, ezzel is még nagyobb kéjes nyögéseket váltva ki belőle. Egyre gyorsabban löktem csípőmet és egyre mélyebbre. Éreztem, hogy közeledek a csúcs felé. Pár lökés után, Louis háta ívbe feszült, férfiassága megremegett kezemben, és hatalmas nyögéssel ürítette ki örömnedvét, kezemre. Még löktem párat csípőmmel, majd engem is elkapott a gyönyör hulláma, végig söpörve testemben és egy mély nyögés kíséretében elélveztem benne. Lehajoltam hozzá, csókot hintve verejtéktől sós ajkaira.
- Nagyon fájt?  - kérdeztem szájába lihegve. - Nem akartam...
- Túléltem, ne aggódj! A gyönyör el is feledtette velem, mi is volt az elején! - mondta, mosolyogva, mire eligazítottam homlokára tapadó haját és csillogó kék szemibe néztem. Annyira gyönyörű volt. A világ legszerencsésebb emberének éreztem magam, amiért ő az enyém. - Köszönöm Hazza! - simogatta meg arcom, majd szenvedélyes csókba forrtak össze ajkaink.

7 megjegyzés:

  1. hát ez............ egyszerűen fantasztikus lett.*--* még ilyen részeket kéreeeeeeeeeek..!! :D olyan aranyosak. :) siess a kövivel.!! :D U.I ne haragudj h eddig nem írtam. de nem most már írni fogok. amúgy elolvastam az összeset. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :D :3 Most egy kicsit várni kell, mert hosszabb történetet írok, de abban is lesz ilyen! :D Szerintem is azok! :3
      Semmi baj! :)

      Törlés
  2. AAAAAAAAA...... ÚRRISTENNN! ANNYIRA.... NAGYON....NAGYON NAGYOOONNN ZSENÁLIS VAGY! *---* Ez még a dreamygirlösnél is GREAMYGIRLÖSEBB lett! xD (nyelvújítónak készülök)
    Hihetetlen mennyire nagyon nagyon nagyon zseniális vagy..... :3 WOOWWW.... ahhhh... nem tudok mást mondani.... sőt megszólalni sem, csak annyit.... hogy ez... FANTASZTIKUS lett! Imádlak! <3
    Trillió puszi:
    Lilly <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui.: Remélem már jobban vagy, de azért továbbra is JOBBULÁST! :3

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, annyira boldog vagyok, hogy tetszett! :D :3 Imádom ezt a dreamygirlös kifejezést! :D Nagyon aranyos vagy! :3
      Ui: Köszönöm, már jobban vagyok, igyekszem kilábalni belőle, minél gyorsabban! ;)

      Törlés
  3. Jaj Dreamy Girl...hallod ugh...egesz vegig alig vettem levegot. A legtobb izmomat megfeszitettem,es ugy olvastam es ez valami naon durva volt. Hogy tudsz ilyet irni?! Omg...aztarohadt...tokre le vagyok sokkolva. Fantasztikusan irsz es fantasztikus otleteid vannak,amiket tok jol ki tudsz fejteni *o* fantasztikus vagy,igy tovabb :) ∞

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm szépen kedves szavaidat, nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszett és hogy ilyen dolgokat váltott ki belőled! :3
      Ez egy jó kérdés, csak úgy jön :)

      Törlés