2014. október 27., hétfő

Just a game? (1.rész)



Sziasztok! 



Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, a tetszikeket, és a féliratkozót/ókat! :) 
 Új történettel jelentkezem! :D Ma pattant ki a fejemből, és gondoltam meg is osztom veletek az első részt. Ez egy pár részes sztori lesz, még nem tudom mennyi, amint befejeztem, már pontosabb számot tudok mondani. Tudom, hogy a Lost-ot várjátok, de nem megy, ezért úgy döntöttem szüneteltetem...  Nagyon remélem, hogy amint vége lesz ennek a történetnek, új erőre kapok, és tudom majd folytatni a Lost-ot is. 

Kíváncsian várom a véleményeteket! ;)
Jó olvasást!

Dreamy Girl





Louis

Nyöszörögve nyitottam ki a szemem. A fejem majd szétesett, és a hólyagom szét akart durranni. Felkeltem, és hunyorogva vonszoltam ki magam a vécére. Miközben úgy csorogtam, mint egy megáradt patak, elgondolkoztam, mi is történt tegnap. Képek ugrottak be, amiből csak annyit tudtam leszűrni, Zayn bulit tartott és rohadt sokat ittam. Visszavonszoltam magam a szobámba, ahol egy pucér segg fogadott az ágyon. A hajamba túrtam, és azon gondolkoztam, hogy kié lehet a takaró alól kivillanó hátsó. Dylan. Biztos az övé, vele voltam utoljára, ha az emlékeim nem csalnak... Rácsaptam a seggére, mire morgott egyet és megfordult, aminek köszönhetően most a farka meredt rám. Nem rossz... Elég méretes. Biztos jót dugtunk, kár, hogy nem emlékszem rá.
- Dylan! Ébredj! - csaptam a combjára.
- Mi van?! - morgolódott, majd kinyitotta szemeit. Felvettem a padlóról a bokszerem, majd kivettem a cigit és az öngyújtót a farmeromból.
- El kéne húznod! - nyitottam ki az erkélyem ajtaját. - Minél hamarabb! Mire visszajövök, üresen akarom látni az ágyam! - léptem ki az erkélyre. Kellemesen meleg volt az idő, ami nem meglepő, hiszen nyár van. A számba löktem a cigit, majd rágyújtottam és a korlátra támaszkodtam. Figyeltem a szomszéd házat, amiben már jó pár hónapja nem lakik senki. Nyugodtan füstöltem, mikor Dylan mellém lépett.
- Még egy menet? - kérdezte.
- Mindenkivel csak egyszer dugok! - mondtam magam elé meredve, rá sem nézve. - Tűnj el! - intettem a kezemmel.
- Kapd be! - morogta, majd bement.
- Te már megtetted! - röhögtem, és beleszívtam a cigimbe. Már épp el akartam nyomni, mikor egy szürke autó parkolt le a szomszéd ház elé. Felhúzott szemöldökkel figyeltem a kocsiból kiszálló embereket. Egy negyvenes éveiben járó pár. Élére vasalt ruhák, tökéletesen belőtt frizurák. Te jó ég, ezeket meg honnan szalasztották, a múltból?! A hátsó ajtó is kinyílt. Egy fiatal srác szállt ki, aki biztos a fiúk lehetett. Tipikus stréber, már messziről lerítt róla. Vasalt ing, amin szerintem egy gyűrődés sincs, felette egy barna, kockás mellény, amit öreg papákon látni, és egy khaki színű nadrág. Az i-re a pontot a vastag, fekete keretes szemüvege tette fel. Szuper, ennél jobb szomszédokat nem is kaphattunk volna. Mondjuk egy kisportolt, izmoktól duzzadó szívtiprót? Ja, az én vagyok… Horkantottam fel, majd elnyomtam a cigim, és tovább kémleltem a könyvmoly családot. A másik hátsó ajtó is kinyílt. Ó, négyen vannak, még jobb… Hosszú barna, lófarokba fogott hajú, elég szép arcú lány szállt ki utolsónak. Ugyanaz a stréber ruha, mint a tesóján, csak szoknyában. Mindannyian megálltak a ház előtt, és boldogan, összeölelkezve mosolyogtak. Szent isten! Röhögtem a jeleneten.
- LOUIS! - hallottam meg nővérem ideges hangját. Az új szomszédok egyszerre emelték rám tekintetüket. Az első benyomást mindjárt megkapják rólunk. Megfordultam, hogy láthassam Jennifer dühtől füstölgő arcát. - Baszd meg! - lépett ki az erkélyre vöröslő arccal. - Hányszor mondtam már, hogy ne hozd haza a dugó partnereid?! Nem akarok megint egy nagy farokkal találkozni a fürdőben!! Gusztustalan! És jó lenne, ha halkabban basznátok, mert az egész ház tőletek zengett az éjjel! Undorító vagy!! - köpte a szavakat, és közben hadonászott a kezeivel.
- Legalább látsz faszt, ha már amúgy nem! - nevettem gúnyosan, mire vicsorogva nézett rám.
- SEGGFEJ! - ordította, majd beviharzott. Visszafordultam, az új szomszédok tátott szájjal álltak, és végignézték a műsorunkat. Az apa befogta a lánya szemét, amin még jobban röhögtem. Imádni fogom ezt a családot.
- Üdv szomszédok! - mosolyogtam rájuk, majd bementem, és ledobtam magam az ágyra. Az éjjeliszekrényen lévő energiaitalból kiittam az utolsó pár kortyot, aztán összepréseltem, és a szemetesbe dobtam. - Csont nélkül! - kiáltottam fel, mikor megszólalt a telefonom. Feltúrtam az egész ágyat, mire megtaláltam. Zayn neve villogott a képernyőn.
- Mondd! - szóltam bele.
- Megdugtad Dylant?? - tért rá rögtön a tárgyra. Felnevettem. Gyorsan terjed a hír, biztosan sírva ment haza és mindenkinek elújságolta, hogy mekkora egy pöcs vagyok, de hát mire számított? Sejthette volna milyen vagyok…
- Ja… - mondtam teljes természetességgel.
- Beléd van esve, nem tudtad?
- Volt, szerintem! - röhögtem gonoszul. - Vagyis remélem…
- De egy köcsög vagy! - nevetett fel. - Este buli? 
- Ma nem, a tegnapi elég volt, még mindig zúg a fejem.
- LOUIS! - hallottam anya ordítását. 
- Majd beszélünk! Anyám kiakadt…- Bontottam a vonalat. 
- Louis! - Anya hangosan kopogtatott az ajtón.
- Igen, úgy hívnak! Mi van? - Felkeltem, és kinyitottam az ajtót. Idegesen nézett rám, amiből rögtön tudtam, hogy Jennifer beköpött. Idióta!
- Megmondtam, hogy ne hozz haza senkit!! Ezt az egyet kértem tőled, miért olyan nehéz betartani? - cseszett le.
- Te bezzeg hazahozhatod az újdonsült „apuka” jelölteket, mi?? - böktem ki, mire a tenyere az arcomon csattant.
- Ne beszélj így velem! Ha nem tetszik a szabály, akkor elhúzhatsz innen! Ideje lenne már munkát keresned és kezdened valamit az életeddel, mert egy nagy senki leszel, mint apád! - Na ekkor telt be a pohár!
- Apa nem volt egy senki!! - kiabáltam rá. - Csak nem bírt meglenni egy kurva mellett!! - Szavaim hallatán lefagyott. - Most pedig húzz innen és hagyj békén!! - vágtam be az ajtót, és kulcsra is zártam.
- Louis!! Nyisd ki az ajtót! Hallod! Hogy mersz így beszélni velem? Az anyád vagyok!! - dörömbölt tovább, én pedig felkaptam egy fekete ujjatlan felsőt, meg egy szakadt farmert. Befújtam magam parfümmel, aztán elraktam a pénztárcám, és a cigim, az öngyújtóval együtt. Anyám még mindig ordibált, mikor én már rég kinn voltam az erkélyen. A szemben lévő ablakra pillantottam, ahonnan a pápaszemes srác meredt rám.
- Mi van, nem láttál még fehér embert?! - kérdeztem, mire azonnal behúzta a függönyt. - Idióta… másztam ki a korlátra, és a vastag faágára léptem, ami egészen az ablakomig nyújtózkodott. Lemásztam rajta, és elindultam a parkba, hogy elmeneküljek az elmebeteg családom elől. Elővettem a telefonom, és Zayn számát tárcsáztam.
- Mi az? - szólt bele.
- Kijössz a parkba? Anyám megint megbolondult, nem akartam otthon maradni.
- Persze, azonnal ott vagyok! - tette le. Zayn a legjobb haverom, akit már általános óta ismerek. Olyan, mintha a tesóm lenne. Mindketten idióták vagyunk, és imádunk bulizni, piálni na meg pasizni, vagyis az ő esetében csajozni… És persze szeretünk törvénybe ütköző dolgokat csinálni, aminek már százszor megittuk a levét, de sosem tanulunk belőle. Ha egyszer valamit a fejünkbe veszünk, megtesszük, bármi is legyen az. 
Mikor odaértem, felültem a pad támlájára, a lábamat pedig az ülőrészre tettem. Figyeltem az előttem elhaladó embereket, akik lenézően pillantottak rám, de már megszoktam. Ha van pár tetkód és ki van lövetve a füled, meg van egy piercinged a szemöldöködnél vagy bárhol másutt, mindjárt elitlétnek, de ezt pont leszarom. Megtanultam az életben, hogy ne foglalkoztasson mások véleménye. Ha valakinek nem tetszik, ne nézzen rám. Ennyi!
- Hello haver! - öklöztünk le Zaynnel.
- Mesélj! - huppant le mellém.
- Anyám kiakadt, hogy hazavittem a pasit… - forgattam meg a szemem.
- De mindig ez történik! - nevetett fel, én pedig bólintottam. - Akkor meg?!
- A nővérem beköpött, anyám meg tuti felöntött a garatra, éreztem rajta...Ilyenkor mindig rajtam vezeti le a dühét - morogtam magam elé meredve. - Elegem van már ebből! Néha úgy érzem, még az utcán is jobb élni, mint vele.
- Megértelek… De bírd ki még egy kicsit. Keresünk valami jól fizető munkát, és amint lesz lóvénk, lelépünk! - ez volt a tervünk, csak hát nem ilyen egyszerű, mint ahogy hangzik. Kifújtam magam, aztán jobbra néztem, ahol megpillantottam az új szomszédunk két tökéletes gyerekét. Megböktem Zaynt.
- Mi van? -nézett rám kérdőn. Látod azt a srácot, és azt a csajt? - böktem a felénk sétáló két fiatalra. 
- Aham… És? 
- Az új szomszédaink. Stréber család… - röhögtem fel, és Zayn is csatlakozott. Mikor elénk értek, láttam, hogy a pápaszemes azonnal felismert, de próbált úgy tenni, mintha meg sem látott volna. - Szeva stréberkéim! - köszöntem gúnyosan, mire gyorsabb tempóra kapcsoltak.
- Csini a szoknyád, cica! - szólt a csaj után Zayn, aztán összepacsiztunk. - Láttad a ruhájukat? Jézusom, ezek meg honnan jöttek?! - röhögött továbbra is, aztán folytattuk a beszólogatást, bárki is sétált el előttünk.
- Kérsz? - nyújtottam felé a cigis dobozt. Mindketten kivettünk egy-egy szálat, és rágyújtottunk. Pöfékelve, csendben üldögéltünk.
- Figyelj! - fordult felém sejtelmes mosollyal az arcán. Tudtam mit jelent ez. Egy újabb őrült ötlet, ami már most felvillanyozott.
- Játszunk egyet? - szívott egyet, majd füstkarikákat fújt, amit imádtam nézni. Számtalanszor kipróbáltam, de nekem sosem sikerül.
- Mit? - Izgatottan vártam a válaszát.
- Aki hamarabb megdugja az új szomszédod, az nyer. Mit szólsz? Persze, te a pápaszemest, én pedig a kis szoknyást! Na? -húzogatta a szemöldökét.
- Láttad hogy néz ki?! Egy ujjal sem érnék hozzá - mondtam fintorral az arcomon. - Meg amúgy is, a csajt könnyebb megkapni, mivel a srác nem biztos hogy meleg, és azért nem egyszerű megdugni egy hetero pasit… Hidd el, próbálkoztam már sokszor, de nem sok sikerrel jártam...
- Ugyan már, ez hülyeség, te mindenkit meg tudsz húzni, akár hetero, akár nem! - Szívtam egy utolsót, majd elnyomtam, és eldobtam a csikket.
- Te már csak tudod! - kacsintottam rá, mire vállba ütött.
- Részeg voltam, de nagyon… - védekezett.
- Aham... De azért emlékszel rá, mi? - nevettem fel gúnyosan.
- Fogd be! - mérgelődött. - Szóval? 
Gondolkodóba estem. Lehet, hogy igaza van, de akkor is, nem egyenlő eséllyel indulunk… 
- Adok egy kis előnyt, derítsd ki, hogy meleg-e, bár ilyen külsővel tuti, hogy az… - nevetett fel jókedvűen. - Amint megtudtad, hívj fel és kezdődhet a játék! - felém nyújtotta a jobb kezét. Gondolkodtam még egy kicsit, majd megszólaltam:
- És mi a nyeremény? - néztem a szemébe, amiben huncutság csillogott.
- Bármi! - mondta, mire értetlenül vontam össze a szemöldököm. - Aki nyer, azt kíván, amit csak akar, a másik pedig szó nélkül teljesíti! Megfelel? - vigyorgott rám. Bólintottam egyet, majd megráztam a kezét, ezzel megpecsételve a fogadást. - Akkor hajrá! - állt fel. - Derítsd ki mihamarabb! Addig nem megyek a csajszi közelébe sem… Szeva! - Öklöztünk, aztán otthagyott engem.
Nagyot sóhajtottam, és fogtam a fejem, hogy ekkora barom voltam, amiért belementem ebbe. Legalább jóképű lenne vagy valami… Megborzongtam, ahogy magam elé képzeltem pápaszemes külsejét. Elszívtam még egy cigit, aztán sötétedéskor hazaindultam. Anyám kidőlve feküdt a kanapén, amiért hálát adtam istennek. Nem bírtam volna elviselni még egy kiabálást ma este. Felmentem a lépcsőn, és bekopogtam a nővérem szobájába.
- Gyere! - Benyitottam az ajtón, és bedugtam a fejem.
- Tudod, hogy szeretlek! - mondtam halvány mosollyal az arcomon. Elvigyorodott.
- Én is, te seggfej! - nevetett fel. - Bocs, hogy beköptelek, csak kiakadtam! - kelt fel az ágyról és felém lépdelt. Kitártam az ajtót és magamhoz öleltem. Imádom a nővéremet, csak elég sokszor összeveszünk, de a végén mindig kibékülünk, ez már megszokott kettőnk között.
- Semmi baj! - Simogattam a hátát, majd jó éjszakát kívántam, és bementem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Mikor végeztem, megtörölköztem és anyaszült meztelenül mentem be a szobába, ahol felkapcsoltam a villanyt. Kivettem egy bokszert a szekrényből, és felrántottam magamra. Kimentem az erkélyre, hogy elszívjak még egy cigit, ami lenyugtatja a lelkemet. A szomszéd ablakban is felkapcsolódott a lámpa, és teljes belátást adott a szobára. Teli volt kipakolatlan dobozokkal. Megjelent a stréber srác alakja. Egy világoskék selyem pizsamát viselt, amitől hányni tudtam volna. Ennek a fiúnak senki nem adott divattanácsot?!
- Rohadt Zayn! - morogtam, majd beleszívtam a cigibe. A göndör hajú srác az ablakhoz lépett, és mikor észrevett, riadtan rezzent össze. Nem csináltam semmit, csak mélyen a szemébe néztem, amitől láttam, hogy zavarba jött. Azonnal behúzta a függönyt. - Hogy a fenébe kerülök a közelébe?! - gondolkodtam magamban, miközben elnyomtam a csikket…


14 megjegyzés:

  1. Azta *.* rohadt jó...waaaa siess a következővel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, örülök, hogy tetszik! :) Igyekszem hozni a kövit :)

      Törlés
  2. K**** jó lett !már elnézést a kifejezésért de tényleg az :D Hamar kövit !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy bejött! :) Igyekszem hamar hozni :)

      Törlés
  3. Nekem nagyon tetszik, sajnálom, hogy nem megy a Lost, azt még jobban imádtam, de ez is nagyooooon tuti. Mindenképpen folytasd és siess a kövivel <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sajnálom, de remélem, hogy az is beindul majd. Köszönöm, mindenképpen folytatni fogom ;)

      Törlés
  4. Aztapiszkos :3333 (bocsi ^^) ez rohadt jó :D nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, remélem minél hamarabb tudod hozni a részeket. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Örülök, hogy tetszik, így sokkal boldogabban folytatom ;) Igyekszem előre írni, hogy legalább hetente egyszer fel tudjak rakni egy részt, de az is lehet, hogy hamarabb, majd kiderül :)

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Drágám !<3 Imádtam a Lost-ot ,de ezért most szó szerint rajongok...bele fogok őrülni ha nem hozod gyorsan a köbit :O x.x Eszméletlenül jó!
    ~B xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ennek nagyon, de nagyon örülök :) Remélem, hogy a többi rész is ennyire tetszeni fog neked/nektek! :) Igyekszem hozni :)

      Törlés
  7. EZ A LEGESLEGJOBB, AMIT EDDIG ÍRTÁL!!!
    Imádom, szerelem első, aztán sokadik olvasásra, és hihetetlen, kínzó gyötrelem a várakozás.
    Bele fogok pusztulni, ha sokára hozod a kövit.
    LÉCCI!!!! Szünet van, mindenki a telefonját nyomkodja, hogy találjon valamit.... Nagyon kérlek, gyorsan hozd az új részt....

    Ez a történet annyira más, annyira friss, és izgalmas, a karakterek teljesen mások, mint amit eddig olvastunk....Harry a kis Marcell kinézetével, nyomi, könyvmolyként, Louis a tetkós, piercinges, láncdohányos, akinek mocskos a szája, és a fantáziája is. Zayn,,,, ő mindenütt a kedvenc, hisz az a szereplő, akit bármilyen bőrbe lehet bújtatni. Megfigyeltem már, hogy sokan ( köztük én is) azzal operálunk, hogy Zayn kapja a segítő szerepet. Nekünk segít, íróknak, hogy továbblendítse a sztorit. Itt is imádom!!!

    Na szóval. Egy szónak is száz a vége.... KEDVENC!!!!

    HOL A KÖVI?????????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziiii, imádom, hogy ennyire tetszik! Hozni fogom, ha minden igaz, már ma felteszem a kövi részét, szóval nem kell sokat várnod ;)
      Én is szeretem, főleg, hogy végre egy dominánsabb karaktert írhatok, amit nagyon élvezek! ;) Zaynt mindig is szerettem írni, szóval egyértelmű volt, hogy ebben az írásomban is benne kell hogy legyen! :)
      Imádlak :3 Köszönöm a sok segítséget, amit majd egyszer ezerszeresen is visszaadok! :)

      Törlés