2014. december 14., vasárnap

Just a game? (9.rész)



Helloooo! 

Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok, remélem azért nem haragszotok rám és még itt vagytok :/ Elég sok minden összejött, és nehezen ment az írás is, de most itt vagyok, egy újabb résszel! :)
Köszönöm a sok kedves szót, a tetszikeket és persze az új feliratkozókat is! :3 
Éss egy kis karácsonyi meglepetés blog,  Larry Christmas! nézzetek be, iratkozzatok fel, megéri! <3
Jó olvasást! 

Dreamy Girl


Louis

Zihálva gördültem le Haroldról. Szétterültem az ágyon, majd mikor már kezdtem visszanyerni az energiám, felkeltem, lehúztam az óvszerem, amit egy hanyag mozdulattal ledobtam a padlóra. Felkaptam az alsóm, amit gyorsan felrántottam magamra, majd felvettem az övét is, és még mielőtt odadobtam volna neki, végig néztem pucér testén. Tudtam jól, hogy többé nem fogom látni, ezért elmentettem a képet, mely azért nem volt olyan rossz, így, hogy nem pápaszemesként feküdt ott. 
- Öltözz! - hajítottam oda, kicsit sem kedvesen, de kit izgat, már nem kell annak lennem. Előkotortam a cigimet és az öngyújtómat a farmerem zsebéből, és kimentem a teraszra, hogy elszívjam nyugtató adagomat. A mellettünk lévő házat néztem, miközben azon járt az agyam, hogy mit szólnának a begyepesedett szülők, ha megtudnák, hogy a drága, egyetlen kicsi fiúkat most rontottam meg. Talán még azt sem tudják, hogy meleg... Dupla szívroham. Elmosolyodtam, ahogy magam előtt láttam a halálsápadt arcukat. De kit izgat, ez nem az én dolgom. Nyertem, Zayn pedig perkálhat. Tudtam, hogy neki ez a legnagyobb büntetés, hiszen utál a szüleitől kunyizni, de most muszáj lesz neki. Megérdemli, amiért ilyen rohadék volt, és ennyit szenvedtetett egy szar fogadás miatt. Elpazaroltam az időm azzal, hogy a kis stréber után futkostam, de most már vége. Elő akartam venni a mobilom, hogy felhívjam haverom, de mikor lenyúltam, jöttem rá, hogy egy szál alsóban vagyok. 
- Baszd meg! - ütöttem homlokon magam, mikor eszembe jutott, hogy bent hagytam az éjjeli szekrényemen. És még a hangfelvétel is be volt kapcsolva. Sietősen nyomtam el a csikket a korláton, majd két lépéssel bent teremtem a szobámba, ahol a kis pápaszemes felöltözve, lehajtott fejjel ült az ágyam szélén.
- Ennyire szar volt? - kérdeztem félmosollyal arcomon. Felemelte fejét, és láttam vörös, könnyektől homályos szemét. 
- Ez nem vicces! - szipogott, majd felmutatta a mobilom. - Ez mi? 
- Egy telefon! - horkantam fel.
- Ne szórakozz velem, Louis! Te... Te felvetted, ahogy... ahogy... - csuklott el a hangja, majd zokogni kezdett. - M-miért? Miért tetted ezt? Mit vétettem? - törölte könnyes szemét. Láttam, hogy egész testében remeg. 
- Majd átküldöm neked, hogy maszturbálhass rá! - nevettem fel gonoszan.
- Hogy te mekkora egy pöcs vagy!! - állt fel. - Én azt hittem... 
- Mit hittél? Haa?? - szóltam közbe. - Azt, hogy kézen fogva sétálunk majd, mint a szerelmes, nyáladzós filmekben?! - léptem elé. Fejét lehajtotta, amiből rögtön tudtam válaszát. - Ó, te kis naiv! Van még mit tanulnod, édes! Az élet nem egy habos torta! - mondtam gúnyosan. 
- F-fogd be!! - rivallt rám. - Gusztustalan vagy! Egy féreg! - köpte szavait. 
- Te mondtad, mielőtt megdugtalak, hogy ismered a fajtámat, akkor meg mit hittél?! Nekem csak egy dugásra kellettél, mint ahogy minden pasi arra kell! Nem nyáladzásra! Jézusom, minek nézel te engem?! - undor ült ki arcomra.
- Rohadj meg! Undorító vagy! - szinte kiabált.
- Mégis hagytad, hogy megbasszalak, édes! És élvezted is, minden egyes percét, nem tudod tagadni! - mosolyogtam önelégülten. - Könyörögtél is, hogy még, még! - nevettem fel.
- Hagyj békén! Soha többé nem akarlak látni! - lökött arrébb, majd el akart rohanni, de megragadtam csuklóját. - Engedj el! - veregette vállam.
- Megköszönhetnéd, hogy felnyitottam a szemed! Kilyukasztottam a rózsaszín kis buborékot, amiben éltél! Az élet nem egy tündérmese, édes! Nem olyan, mint a szánalmas, csöpögős regényeidben! Az nem létezik, a valóságban nincs ilyen! A valóság kegyetlen! Ébresztő stréberke! - engedtem el, mikor befejeztem a mondandóm.
- Igen is létezik olyan szerelem, ami a könyvekben van, csak nem mindenkinek adatik meg az életben! Neked például soha nem fog, mert egy érzéketlen, szívtelen dög vagy! Nincs szíved! Mindenkit csak kihasználsz, nem törődsz azzal, hogy ez másoknak mennyire fáj! Csak magaddal foglalkozol! Egy önző seggfej vagy, aki egyedül, magányosan fog meghalni! És tudod mit?! Meg is érdemled! - viharzott ki a szobámból, és még innen is jól hallottam, ahogy bevágja maga után a bejárati ajtót.
- Idióta! - morogtam. - Mit képzel ez magáról?!... Ki ő, hogy beleszóljon az életembe?... - mérgelődtem, és nem törődve azzal, hogy a szobámba vagyok, rágyújtottam. Muszáj volt lenyugtatom magam. Legalább három szálat elszívtam, majd írtam egy sms-t Zaynnek, hogy találkozzunk a parkban húsz perc múlva. Hideg vízzel letussoltam, hogy kitisztuljon a fejem, és lecsillapítsam a bennem forrongó dühöt. Felöltöztem, majd elindultam a parkba. A fejemben a pápaszemes szavai visszhangzottak. “Egy érzéketlen, szívtelen dög vagy” “Egy önző seggfej, aki egyedül, magányosan fog meghalni” Folyton ismétlődtek mondatai, és hiába próbáltam kiűzni őket, nem ment. Csak egy dugás volt, mint mindenki más! Egyedül halok meg?! És ki a fenét érdekel! Ez az én életem, nincs joga, hogy beleszóljon! - mérgelődtem magamban, sietve lépdelve a járdán. A parkhoz érve, azonnal a padunkhoz mentem, és leültem rá, várva Zaynt, aki hamarosan megérkezett. Öklöztünk, majd ledobta magát mellém, szétterülve, lazán. 
- Jó, hogy találkoztunk, mivel mondani akartam valamit - szólalt meg, mire ránéztem arcára, amin vigyor terült el. - De előbb mondd te, az enyém várhat. 
- Győztem! - mondtam boldogan, egyenesen az arcába. - Bekaphatod! Perkálhatsz kisapám! - nevettem fel. Irtó büszke voltam magamra, hogy levertem a nagy Zaynt, aki majdnem minden fogadást megnyer. Felröhögtem, ahogy megláttam arcát. Leesett állal, kikerekedett szemekkel nézett rám.
- M-mi van?? - hangja egy oktávval magasabban hangzott. - Azt… azt akarod mondani, hogy megdugtad? - bólogattam önelégült fejjel. - Na neeeem! Ezt nem hiszem el! Bizonyítékot akarok! - jelentette ki. Vigyorogva halásztam ki farmer zsebemből a mobilom, és megkerestem a felvételt, amit elmentettem. - Felvetted? - kérdezte, majd megnyomta a lejátszást. Csendben hallgattuk. Furcsa volt visszahallani a saját nyögéseimet. Sosem vettem még fel egy dugásomat sem, de ezek után lehet, hogy ez lesz az új hobbim. - Túlságosan is kedves voltál vele… - szólalt meg haverom. 
- Ez volt neki az első… Nem lehettem vele erőszakos. Azért akkora geci nem vagyok! 
- Meg akartam kérdezni, hogy élvezted-e, de a nyögéseid mindent elárulnak - gúnyolódott nevetve.
- Kapd be! - kapcsoltam ki. - Ez elég bizonyíték, nem? - tettem el a telefonom. - Szóval, vesztettél! - vigyorogtam. 
- Az nem olyan biztos! - húzta ki a zsebéből a mobilját. Összevont szemöldökkel néztem, ahogy a képernyőt nyomogatja. Nem tetszett ez nekem… Odaadta a kezembe, és elindított egy videót. - Megnézheted, hogy miket tudok az ágyban! - nevetett fel. 
- Már kétszer kipróbáltalak! - emlékeztettem.
- Ki voltunk ütve, szóval… Most megnézheted, hogy mit hagytál ki! - röhögött, a vállamba bokszolva. Leesett az állam a videót nézve. Először is azért, mert nem akartam elhinni, hogy azok után, amit a csajnak mondtam, képes volt lefeküdni Zaynnel. Másodszor meg azért, amit láttam. Nem éppen volt mondható finomkodásnak, amit az ágyban műveltek.
- Bazdmeg! Te ennyire durva voltál vele?! Szűz volt, nem? - néztem fel haveromra, aki féloldalas mosolyt villantott. 
- Nem volt az…
- Mi?? - most nekem esett le az állam. 
- Ő támadott le engem, elég hevesen, aztán közölte velem, hogy mit finomkodok, nem szűz, én meg konkrétan lefagytam. Utána jól beledöngöltem az ágyba, amint látod - mutatott a képernyőre. - És az benne a legdurvább, hogy mikor végeztünk, felöltözött és elhúzott! - nem akartam hinni a hallottaknak. Ezt a csajt teljesen félreismertem. Ki se néztem volna belőle. - Baszki Louis, kihasználtak! - nézett rám kétségbeesett fejjel, amin jót röhögtem. 
- Szar ügy! De azért ne sírj - simogattam meg a hátát, amit durcásan húzott el. 
- Bazmeg! - morogta.
- A látottak alapján, lehet nem is rossz ötlet! - vigyorogtam, miközben a videót néztem. - Dughatnánk józanul is! - kacsintottam Zaynre. 
- Szeretnéd, mi? - húzogatta szemöldökét. - De nem lehet, mert miután megízleltél, másra nem is vágynál, csak rám! - röhögte el magát. - Még majd belém szeretsz! 
- Nagyon vicces vagy, komolyan, röhög a vakbelem! - húztam el a számat. - Hidd el, hogy ha megdugnálak, te sem tudnál utána más ágyában hemperegni! 
- Persze, hogyne… - horkantott fel. - Döntsük végre el, hogy ki nyert - váltott témát.
- Én! Hamarabb dugtam meg, mint te! Nézd a videó idejét! - mutattam a pontos időre. - Mikor ti elkezdtétek én már rég a stréberben voltam! - mondtam büszkén. 
- Nem tudod bizonyítani, a hangfelvételen nincs idő… - sajnos igaza volt...
- Valahogy el kell döntenünk… vagy kiegyezünk egy döntetlenbe…
- Azt már nem! Újabb fogadás! - csillant meg Zayn szeme, hogy ismét játszhat. Ez volt a mindene, nekem viszont semmi kedvem nem volt még egy fogadáshoz…
- Nem, elég volt! - mondtam határozottan. - Döntetlen és kész! - zártam le a témát.
- Felejtsd el! Nem nyugszom bele a döntetlenbe! Kihívlak egy sörivó versenyre, az jó lesz?
- Menjünk! - sóhajtottam egy nagyot. Muszáj elfogadnom, mert sosem fog leszállni rólam. Ez meg nekem kedvez, mert jól bírom a piát. Felálltunk a padról, és elindultunk a legközelebbi kocsmába. Egy eldugottabb helyen mentünk át, ahol még a madár sem jár, gondoltuk, lerövidítjük az utat. 
- Csak nem a híres nevezetes Louis Tomlinson, és a csicskája Zayn Malik! - szólalt meg egy ismerős hang, a hátunk mögül. Fasza, pont erre volt ma szükségem...

16 megjegyzés:

  1. Óóó várom a következőt! :D nem baj hogy késtél türelmes vagyok :) Vajon mit fog mondani Harold? :3
    Icuka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, igyekszem sietni a kövivel, nem úgy, mint a mostanival :) Huh, lesz itt minden :)

      Törlés
  2. Úristen! Mivel kollégista vagyok, nem mindig úgy akad alkalmam olvasni a blogjaidat, ahogy azt szeretném, így tegnap éjjel bepótoltam minden lemaradásomat, természetesen agyon izgultam magam, hogy mi lesz a folytatásban, és nézzenek oda, meg is kaptam! Kivételes írónak tartalak és roppant mód felnézek rád! Remélem még hosszú ideig élvezhetjük a tehetséged!
    Puszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen a dicséreteket, nagyon aranyos vagy! :3 Elolvadok :3
      Semmi baj, a lényeg, hogy most sikerült elolvasnod, és örülök, hogy tetszik :)
      Puszi

      Törlés
  3. No ki az? Jajj,szegény Harry.... Gemmából pedig nem néztem volna ki,hogy ilyen durva,de ki tudja mi lesz még itt.... Nagyon Jó rész lett,várom a kövit!
    xxCoolGirls :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A köviben kiderül :) Igen, szegénykém... :( Gemma? Ha a lányra gondolsz, akit Zayn meghúzott, az Naomi :) Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)
      Puszi

      Törlés
  4. Aaaaaaaaaaah. Új resz. Végre. :'Dd Gemma de fura. :o szegény Göndöke. :( Ki szólt nekik a végén?! Oh my carrotts. Hozd a kövit gyorsan mert meghalok. Luv yaaa.
    xx, lara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :3 De cuki vagy :3 Szegényke, igen... :( Ki fog derülni a köviben :) Igyekszem hamarabb hozni, mint ezt a részt :)
      Puszi

      Törlés
  5. Na ne szivass már!!!!most megint várhatok hetet....:(
    Úgy érzem nagyon izgis lesz a szori!
    Imádlak!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, igyekszem, ahogy csak tudok :) Remélem, hogy az lesz, mert annak tervezem :)
      Én is téged :3

      Törlés
  6. És igen..... imádom a JAG-et, bármennyit várnék rá....
    Mert Louis olyan benne, amilyen. És Zayn. az örök, és titkos favorit, aki minden sztoriban a balansz, és a fűszer:))

    Remélem sikerül még kari előtt megírnod a folytatást, mert ezt elég rossz helyen hagytad abba.... mondjuk csak rossz helyen tudnád abbahagyni... mert én az egészet akarom, egyben...

    Rossz beidegződés... könyv, 600-800 oldal, és boldogság:))) De majd egyszer, nem igaz?? :)

    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy imádod, nekem is a kedvenceim közé tartozik, szeretem írni, még ha elég sokat is szenvedek vele, ugyanis nem könnyű ilyen "bunkónak" lenne, de nagyon élvezem :D
      Igyekszem hozni, kari lőtt biztos hogy lesz, meg közben is remélem :D
      Igen, a könyv jobb, de így még izgisebb, hogy várnod kell rá ;) Én is így vagyok az írásaiddal, akarom mindent, egyben és most :D
      imádlak :3

      Törlés
  7. Uristeeeeeeeeen
    Vaaaa joég... Ezt IMÀDOM <3<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :3 Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  8. Erre élvezek,folytasd kérlek
    ~egy srác~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El sem tudom mondani mennyire boldog voltam, mikor elolvastam a kommentedet! :) A legnagyobb elismerés, ha egy srác is olvas, és még tetszik is neki! :3 Köszönöm, hogy itt vagy, és hogy írtál! :)
      Folytatom :)

      Törlés