2015. január 22., csütörtök

Ziam (+18)


Sziasztok! 

Egy újdonsággal jelentkezem, amit Anett-nek írtam, aki nagyon szeretett volna Ziam-et olvasni, így hát bevállaltam, hogy írok neki egyet :) Furcsa volt, de örülök, hogy kipróbálhattam magam más párossal is, jó volt egy kis újdonság :) Remélem tetszeni fog, nagyon izgulok, hogy mit szólsz/szóltok hozzá!
Köszönöm a sok csodás kommenteket és az új feliratkozókat! Imádlak benneteket! <3
A Just a game folytatása nem tudom mikor jön, sajnos elég mély írói válságban vagyok, de igyekszem minél hamarabb kikeveredni belőle! Addig is jó olvasást a Ziam sztorihoz :)
<3

Dreamy Girl 



Liam

Ültem a kocsimban és hallgattam a rádiót, újabb fuvarra várva. Imádtam taxizni, mivel a kocsik és a vezetés a mindenem. Számtalan emberrel megismerkedtem, némelyikük az egész életét elmeséli az út során, amit szívesen meg is hallgatok. Igaz, vannak nehéz esetek is, de a legtöbbjükkel elég jól megtalálom a hangot. Gondolataimat az ajtó nyitódása zavarta meg. Egy fiatal, kb annyi idős srác mint én, ült be a hátsó ülésre. Fekete haja az ég felé meredt, ajkai teltek és hívogatóak, szemei barnák és gyönyörűek. Állán egy kis borosta, ami kimondottan jól állt neki. Igazi rossz fiús stílus. Tetszett a látvány. 
- Kövesd a fehér Porsche-t! - utasított ideges hangon, köszönés nélkül, előre mutatva. Egy újabb seggfejjel van dolgom... 
- Először is, szia! - mondtam szemeibe nézve. - Másodszor meg nem kö...
- Nincs időm a hülyeségeidre! Kövesd a kocsit! - dobott egy köteg pénzt az anyósülésre, mire felvontam a szemöldököm. - Megfelel? - küldött felém egy flegma vigyort. Önelégült seggfej. Szuper. 
- Bocs, de... 
- Kövesd! - morgott, mérges fejjel. Nagyot fújatva fordultam a kormány felé és kihajtottam a parkolóból, a fehér kocsit követve. A fekete srác idegesen markolta az anyós ülést, mindvégig előre tekintve. Nem szóltunk egy szót sem, csak mentem az autó után. Reméltem, hogy nem valami sötét ügyletbe keveredek, ahogy a filmekben szokott lenni. Kezdtem kicsit aggódni, hogy mi fog történni, miután a fehér Porsche megáll. Nem kellett sokat várnom, befordultunk az egyik utcába, ahol az autó indexelve leállt egy ház előtt. 
- Kapcsold ki a fényszórót, és menj közelebb! - mondta, mire előrébb hajtottam. Elég közel voltam már, mikor leállított. Pont ráláttunk a házra. Leállítottam a motort és vártunk. Egy fiatal pasi szállt ki a követett autóból. Sötét volt, az utcai lámpák halvány fénye pedig nem volt elég ahhoz, hogy lássam a fiú arcát, csak magas, nyúlánk testét, ahogy a házhoz lépdelt. A kocsiban síri csend uralkodott, szinte tapintani lehetett a feszültséget, ami a mögöttem ülő srácból áradt. Felkapcsolódott a ház előtt a villany és egy fiú nyitott ajtót. Nem értettem mi ez az egész, és őszintén megmondva, egyre jobban izgatott a dolog. 
- Tudtam! - szólalt meg erélyesen a fekete, mire ugrottam egyet. - Még hogy nincs senkid?! - mondta, mikor a két srác csókot váltott. - Bazd meg, te rohadék! Hogy száradna le a faszod! - morogta, még mindig az ülést szorongatva. Idegesen fújtatott, majd kinyitotta a kocsi ajtaját, de még mielőtt kirontott volna, újabb köteg pénzt dobott az előző mellé. - Várj meg! - meg se várta, hogy tiltakozzak, azonnal becsapta az ajtót és a csókolózó pár felé sietett. Ezután csak annyit láttam, hogy a két fiú szétugrott, a fekete hajú srác pedig dühösen mutogatott. Aztán egy jó nagy pofont lekevert az egyik pasinak, és sietős léptekkel felém tartott. Bevágódott a hátsó ülésre. - Vigyél egy kocsmába! Mindegy melyikbe, csak inni lehessen! - mondta elcsukló hangon. Beindítottam a motort, miközben a visszapillantó tükörből figyeltem őt. Szemei könnyektől csillogtak. Elindultam. 
- Nem ez a legjobb megoldás... - szólaltam meg, mire rám förmedt:
- Ez nem a te dolgod! Foglalkozz a saját életeddel és fogd be a szád, nem kértem tanácsot!! - dőlt hátra idegesen, majd halkan szipogott. Kezdtem megsajnálni. Elég szar érzés lehet, ha rájössz, hogy a pasid mással kavar... Szerettem volna segíteni neki, de nem tudtam hogyan, és nem is engedte volna meg. Megcsörrent a telefonja, amit felvett. - Mi a faszt akarsz?! Még egy pofont? Nem volt elég? - Szinte ordított, amitől összerezzentem. - Nem az aminek látszik?! Ez most komoly?! Te ennyire idiótának nézel?!?! - hangja dühvel volt teli, mégis érezni lehetett, hogy a sírás fojtogatja. - Miért? Ha?? Miért?? És pont vele?? - kérdezte, majd elhallgatott. Gondolom a másik éppen magyarázkodott. - Kapd be, te mocskos tetű!! Élj boldogan a kis faszkalappal!! - nyomta ki a telefont. Félreálltam, mert megérkeztünk a kocsmához. 
- Ne vigyelek inkább haza? - kérdeztem hátra fordulva. Szúrós tekintettel nézett rám, de nem szólt semmit, csak megtörölte a szemét, aztán kiszállt és eltűnt a kocsma ajtaja mögött. Nem tudtam mit tegyek. Egy ideig álltam az épület előtt, és úgy döntöttem, hogy megvárom míg kijön. Kb két és fél óra telt el, és egyre idegesebb lettem. Az ujjaimmal a kormányon doboltam, majd hosszas “be menjek, ne menjek be” után kiszálltam a taximból és benyitottam a kocsmába. Az egész helység bűzlött a pia-, dohány-, és az izzadságszagtól. A hányinger kerülgetett, ahogy egyre beljebb mentem, átfurakodva a részeg tömegen, a fekete hajú srác utána kutatva. A füstöt szinte vágni lehetett. Minden egyes arcot jól megfigyeltem, és már kezdtem feladni, mikor megláttam őt az egyik sarokban, a falnak támaszkodva itta a piát. Habozás nélkül mentem oda hozzá, arrébb lökve az utamban lévő részeg embereket. Homályos, hunyorgó szemmel nézett rám, majd ivott egyet a poharából és felém nyújtotta. 
- Hozz még egyet! - Nehézkesen ejtette ki a szavakat. Megfogtam a poharat és letettem az egyik asztalra. 
- Szerintem elég volt mára! Gyere, hazaviszlek! - ragadtam meg a karját, mert tudtam, hogy magától úgy se fog jönni. 
- Hmm... Nem gyors egy kicsit a tempó? Még nem is ismerjük egymást, baby - vigyorgott, miközben kifelé húztam a kocsmából. - Okééé... Neked bármit szépfiú! Akár itt is leszoplak, ha akarod... - nevetett fel, majd elhallgatott, mikor kiértünk a kellemesen meleg éjszakába. - Hova viszel? - kérdezte elcsukló hangon. Kinyitottam a kocsi hátsó ajtaját és beültettem. 
- Haza! - mondtam, majd keresni kezdtem a pénztárcáját, amit hamar meg is találtam a farmere zsebében. Megnéztem a lakcímét meg persze a nevét is, aztán visszatettem és beültem a vezetőülésre. Egyenesen a házhoz vezettem, folyton hátralesve, hogy minden rendben van-e vele. Valamit motyogott, de nem értettem belőle semmit. Mikor megérkeztünk, kisegítettem és a bejárati ajtóhoz támogattam. Az ajtó nyitva volt. Talán elfelejtette bezárni vagy van itthon valaki. Benyitottam. Síri csend és sötétség fogadott. Zayn dünnyögött valamit mellettem, és hirtelen felkapcsolódott a villany. Nem láttam senkit. A ház hatalmas volt és modern. Túl fehér és letisztult, ami egyáltalán nem illett Zaynhez. Valahogy vagányabbnak képzeltem el a házát, merészebb színekkel. Nem fehérnek... Léptek zaja verte fel a csendet. Ijedten néztem a lépcső tetején ácsorgó magas, nyúlánk pasira. Azonnal felismertem, ő volt ott a háznál. Nyilván Zayn pasija lehet. Szőkésbarna haja összevissza állt, arca mogorva volt. 
- Hol a fenében voltál?? Halálra izgultam magam! Mi az hogy nem veszed fel azt a rohadt telefont?! - kiabált mély hangján. - Ez meg ki? - nézett végig rajtam flegmán, mikor leért a lépcsőn.
- Én... -akartam megszólalni, de Zayn nem hagyta. 
- Nem mindegy az neked!! - förmedt rá a barátjára. - Mi a büdös picsát keresel még itt azok után, hogy megcsaltál?? És hogy mersz így beszélni velem?? - ordított Zayn, majd a volt pasija elé lépett és meglökte mellkasánál. - Húzz el innen!! 
- Mi az hogy húzzak innen? Te húzz el! És ki ez a pöcs? - mutatott rám. Épp meg akartam szólalni, hogy mit képzel magáról, mikor Zayn ajkai az enyéimre tapadtak megakadályozva a beszédben. Nem volt igazi csók, csak egy gyors puszi, mégis mosolyogva fogadtam és bizsergett a hasam. Elvált tőlem, majd megszólalt:
- Ő az új pasim! - Megnyaltam az ajkaim, amin az alkohol keserű ízét éreztem. Ezután fogalmam sincs mi hogyan történt, mert csak álltam és a csókon gondolkodtam. Arra eszméletem fel, hogy az ajtó hangos csapódással zárult, Zayn pedig szipogott. 
- Gyere - karoltam át és felsegítettem a lépcsőn. Lefektettem a hatalmas franciaágyra, majd leültem mellé, és figyeltem, ahogy összekuporodik. 
- Miért hagy el mindenki? - kérdezte suttogva, a takarót markolva. A szívem szakadt meg szavai hallatán. - Ennyire szörnyű vagyok? Mit rontok el? 
- Talán még nem találtad meg az igazit - mondtam, mire apró mosoly jelent meg az arcán. 
- Leszel az igazi? - kérdezte, rám emelve tekintetét. Szemei könnyben úsztak. 
- Leszek, de most már aludj! - simogattam meg a kézfejét. 
- Akkor jó - motyogta, becsukva a szemét. Épp felálltam az ágyról, mikor megszólalt:
- Rosszul vagyok... azt hiszem... hányni... - kelt fel, én pedig elkaptam és besiettem vele a hálószobából nyíló fürdőbe. Felnyitottam a vécé fedelét, mire fölé hajolt. Nem történt semmi.- Csak vak lárma... - dünnyögte. 
- Biztos? - kérdeztem. - Várjunk még egy kicsit - guggoltam le mellé, hátát simogatva. Pár perccel később sem történt semmi, ezért visszakísértem az ágyba. Amint lerakta a fejét, bealudt, hangosan szuszogva. Hosszas vacillálás után úgy döntöttem itt maradok, nehogy valami baja essen. Lementem a nappaliba és ledőltem a kanapéra. Az álom elég gyorsan a hatalmába kerített. 

Másnap a telefonom ébresztője keltett fel. Először fogalmam se volt, hogy hol vagyok, de azután minden beugrott. Halkan felmentem az emeletre, hogy megnézzem Zayn alszik-e még. Az ágyon feküdt, hason, egyik keze lelógott az ágyról, a szája pedig nyitva volt. Elmosolyodtam és halkan behúztam az ajtót, majd lementem. Sikeresen találtam egy mosdót, ahol megmostam az arcom, felfrissítve magam. Elég nyúzottnak néztem ki. Elslattyogtam a konyháig és belenéztem a hűtőbe. Kiszedtem a vajat és a szalámit, majd pár szelet kenyeret vágtam. Épp kentem a kenyeret, mikor egy ismerős hang zavart meg: 
- Új bejárónőm van? - kérdezte, mire ijedtemben kiejtettem a kezemből a kést ami hangos csörömpöléssel esett a padlóra. Az ajtófélfának dőlt, karba font kézzel, huncut mosollyal az arcán. Még így másnaposan is irtó dögös. - Ó, egy pasi! Az még jobb! - mosolygott. - Remélem egyéb szolgáltatásokat is vállalsz! - kacsintott rám. 
- Látom már jobban vagy - hajoltam le a késért, és elmostam.
- Jól bírom a piát - mondta, mire elmosolyodtam. Ja, persze... - Rendbe szedem magam és jövök! Addig el ne szökj! - vigyorgott, majd eltűnt. Úgy éreztem magam, mintha egy szaunában ülnék. És a tudat, hogy épp zuhanyozni ment, még jobban feltüzelt. Izzadtam, alig kaptam levegőt, ahogy magam elé képzeltem testét, amin végigfolynak a vízcseppek, követve izmai vonalát. A vizes haját, ami a homlokára tapad. Elnyílt ajkakkal álmodoztam. Önkéntelenül megnyaltam a szám, és éreztem, hogyha így folytatom, odalent bajok lesznek, ezért kiűztem a fejemből a gondolatokat. Mire lejött, lenyugodtam és megterítettem. Iszonyat szexi volt frissen mosott hajával, igéző barna szemeivel, és fekete ujjatlan felsőjével, ami rátapadt a testére, kirajzolva az izmait. Nagyokat nyelve figyeltem minden egyes mozdulatát és rájöttem, hogy akármit is csinál, azt szexin teszi.
- Szóval - ült le az egyik székre, mire én is helyet foglaltam vele szemben - megtudhatom a neved? 
- Liam Payne - feleltem.
- Zayn...
- Malik -szóltam közbe. Felemelt szemöldökkel nézett rám. - Az igazolványodból tudom...
- Ó! Kihalásztad a farmeromból? - vigyorgott.
- Nem volt más választásom... - mondtam, mindvégig őt figyelve. Egy falatot sem ettem, ahogyan ő sem. - Nem emlékszel semmire? - kérdeztem.
- Ordítottam a pasimmal... volt pasimmal - javította ki magát - beszálltam a taxidba, aztán a kocsma, és itthon ébredtem. Ennyi - kis csend, majd újra megszólalt. - Mondd, hogy nem dugtunk! - uh, ez elég szarul esett... 
- Nem - mondtam csalódottan.
- Hála az égnek! - sóhajtott megkönnyebbülve. Fasza, ez igazán jól esett. Tudom, hogy nem vagyok egy jó pasi, de ez már pofátlanság. Azt hiszem itt az ideje elhúznom. 
- Jobb, ha én most megyek! - álltam fel, mire ő is, de leállítottam. - Kitaláltok egyedül is! Szia! - siettem kifelé, hogy minél hamarabb eltűnjek innen. Épp nyitottam az ajtót, mikor megszólalt:
- Ennyi? Csak úgy elhúzol? - kérdezte. Felé fordultam. 
- Ja, nem! - nyúltam bele a zsebembe és odanyújtottam neki a köteg pénzt, amit este adott nekem. - Tessék! Nekem nem kell! - mondtam, mindvégig a szemébe nézve. 
- A tiéd! - fonta karba a kezeit. Sóhajtottam egyet, majd a szekrény tetejére tettem a pénzt, ő pedig a fejét rázta. Kiléptem az ajtón, miután elköszöntem tőle. - Várj! - lépett elém, és felém nyújtott egy névjegykártyát. - Hívj fel! - mosolygott ellenállhatatlanul. Kisebb habozás után elvettem és elköszöntem tőle. Beültem a kocsiba, a kártyát pedig a műszerfalra dobtam, és hazahajtottam. 

Miközben újabb utasra vártam, a szélvédő előtt heverő névjegykártyát figyeltem. Egy hét telt el azóta, hogy megismerkedtem Zaynnel. Nem hívtam fel. Hogy miért?! Fogalmam sincs, valami mindig meggátolt benne. Igazából nem tudtam mit tegyek. Fel akartam hívni, de nem ment. Nem értettem, hogy mit akar tőlem, hiszen örült neki, hogy nem feküdtünk le, de mégis azt akarta, hogy hívjam fel... Gondolataimat az ajtónyitás szakította meg, és legnagyobb megdöbbenésemre, az első ajtónál. 
- A hátsó ülés az uta... - akadtam meg a mondandómban, mikor felismertem a mellém behuppanó srácot.
- Leszarom! - szólalt meg Zayn, és felém fordult. - Ennyit megérdemlek, azok után, hogy fel se hívtál! - morogta. - Elvesztetted a számom vagy... - tekintete megakadt a névjegykártyáján. - Jéééé! Megvan! - lengette előttem, mire elhúztam a számat. Nagyon gáz volt. - Miért nem hívtál fel? Mondtam valami rosszat? - kérdezte kíváncsian fürkészve az arcom.
- Nem volt időm... - hazudtam, elég szarul és elég nagy marhaságot. Felhorkantott. 
- Látom... Itt ülsz a kibaszott kocsidban, és marha sok dolgod van! - morgott. - Szánalmas duma! 
- Menj el! - szóltam rá, mire gúnyosan felnevetett. 
- Nem megyek sehova! Egész héten utánad kutattam! Minden rohadt taxit megnéztem! Miért nem hívtál? Nekem úgy tűnt, hogy igenis bejövök neked, akkor meg mi van? - nézett rám értetlenül. Még ő van megsértődve, mikor közölte velem, hogy örül, hogy nem feküdtünk le?! 
- Nem értelek, komolyan. Flörtölsz velem a konyhában, aztán közlöd velem, hogy hála istennek nem basztunk, utána meg fel vagy háborodva, mert nem hívlak?! Mit akarsz? - kérdeztem értetlenül. Elmosolyodott.
- Félreértettük egymást - húzta féloldalas mosolyra a száját, amitől majdnem elolvadtam.
- Ja, biztosan... - tettem a sértődöttet. 
- Vigyél a legközelebbi parkhoz! - utasított.
- Az utas hátul ül! - mondtam mogorván.
- Én elől ülök, most pedig indulj! - nagyot sóhajtottam, és beindítottam a kocsit. Elhajtottam a kb tíz percre lévő parkig. - Itt fordulj be! - indexeltem, majd behajtottam egy sötét parkolóba. Nem volt ott semmi, csak egy lámpa, ami halványan bevilágított a szélvédőn keresztül. Leállítottam a motort, felé fordultam és vártam. Hatalmas mosollyal az arcán nyújtott felém egy köteg pénzt. Kezdtem már unni, azt hitte, hogy a pénzzel mindent elintézhet. Hát nálam nem.
- Mit akarsz? Nem kell a pénzed! - morogtam, mire huncut vigyor jelent meg az arcán. 
- Szopj le! - mondta, nekem pedig leesett az állam. Kellett pár perc, hogy felfogjam mit is mondott. 
- Normális vagy?? Pénzért?? Baszd meg! Ekkora férget, mint te! Takarodj ki a kocsimból, vagy hívom a zsarukat! - fenyegettem meg, de őt ez egy kicsit sem érdekelte. - Azt mon... - nem tudtam befejezni, mert ajkai enyémre tapadtak. El akartam tolni magamtól, de nem engedett, szorosan fogta a tarkóm, hogy el ne tudjak húzódni. Hiába próbálkoztam, nem sikerült, ezért feladtam és hagytam, hogy átcsusszanjon nyelve a számba. Annyira jól csókolt, hogy minden megszűnt körülöttem. Egyre jobban belemelegedtünk a dologba. Kezemmel hajába túrtam, néha kicsit meghúztam a tincseit. 
- Kis idióta - suttogta a számba. - Imádom, mikor mérgelődsz. - csókolt meg ismét. - Nem azért mondtam, mert örültem, hogy nem dugtunk, hanem azért, mert nem akartam, hogy ne emlékezzek egy ilyen jó pasira, mint te - motyogta, majd ismét rátapadt ajkaimra. Nem tudtam megszólalni, csak élveztem édes ajkait. Áttért nyakamra, aztán a fülembe nyalt, mire felnyögtem és a felkarjába markoltam. - A szopj le dolgot, viszont komolyan gondoltam! - kuncogott. Felnyögtem mondatára, és éreztem, ahogy egyre szűkösebbé válik a nadrágom. Elhúzódtam tőle, hogy szemeibe nézhessek. Huncut vigyor ült az arcán. Elhelyezkedett az ülésben, lehúzta a sliccét, kezeit pedig feje mögé kulcsolta, rám várva. - Gyerünk, Baby! - kacsintott rám. - Cuppanj rá! 
- És ha nem akarom? - húztam az agyát, mire megragadta a hajam és lefelé nyomta a fejem. Kiszabadítottam ágaskodó férfiasságát a bokszeréból, majd megnyaltam a makkját, miközben markora fogtam, fel-le húzogatva rajta a kezem. Halk sóhajokkal adta tudtomra, hogy tetszik neki amit csinálok. Kezével hátam simogatta, aztán hajamba túrt. Bekaptam a farka hegyét, és szívni kezdtem, mélyebb nyögéseket kiváltva belőle.
- Ahh! Baszki! Liam! - nyöszörgött, megmarkolva tincseim. Lejjebb ereszkedtem, és tovább szívtam férfiasságát. Lassan felhúzta a felsőmet, és körmével karcolgatta a bőrömet, amitől libabőr futott végig a hátamon. Tövig bekaptam, miközben kezemmel a heréit kényeztettem. Keményen szoptam, majd mikor éreztem megremegni farkát, cuppanós hangot hallatva váltam el, de még előtte megnyaltam a makkját. Felemelkedtem és megcsókoltam az ajkát. Vadul faltuk egymást, közben pedig lehúztam a nadrágját a bokszerével együtt. Én is megváltam a ruháimtól, hosszú szenvedés közepette. Zayn lekapta a felsőjét, mire végigmértem meztelen testét, ami tökéletes volt. Izmos mellkasát és karját tetoválások díszítették. Átmásztam hozzá, beleülve az ölébe, ajkai után kapva. Kezei hátamon siklottak, majd a hajamba túrtak. Mosolyogva húzódtam el tőle, és vággyal teli barna íriszeibe néztem. Ő is elmosolyodott, majd nyakamhoz hajolt, csókokkal kényeztetve érzékeny bőröm. Egy pontnál megremegtem, mire szívni kezdte, hangos nyögést kiváltva belőlem. Míg szája nyakamat fedezte fel, addig a kezei testemen vándoroltak, felfedezőútra indulva. Megragadta ágaskodó szerszámom és fejni kezdte. Érintése erős, mégis gyengéd volt, ezzel kergetve az őrületbe. Lassú, majd gyors tempóban fejt, miközben benyálazta az ujjait, és a bejáratomhoz vezette, izgatva érzékeny pontom. Felnyomta az egyik ujját, amit beharapott alsó ajakkal, nyöszörögve fogadtam. Ki-be dugta, durván falva ajkaim. Hozzá csatlakoztatta a másik ujját is. Felnyögtem. Körkörösen mozgatta bennem, és mikor úgy éreztem kitágultam, megragadtam a csuklóját és kihúztam, jelezve, hogy készen állok. Hátranyúltam a kesztyűtartóhoz, amit kinyitottam és kivettem belőle az óvszert. Zayn elmosolyodott. 
- Látom mindenre gondolsz! - vette ki a kezemből és lecsípett egy kis részt a fogával. Annyira szexi volt, hogy már ettől a mozdulattól el tudtam volna menni. 
- Sosem lehet tudni! - kacsintottam rá, miközben felpörgette a farkára a gumit. Kicsit felemelkedtem, ami nem volt könnyű a szűk hely miatt, de csak sikerült. Megfogtam a farkát és bepozicionáltam magam. Lassan ereszkedtem rá, amit Zayn nyöszörögve, combomat markolva élvezett. Beharapott alsó ajakkal, fájdalmasan nyögve engedtem magamba férfiasságát. Félúton megálltam és lassan mozogni kezdtem, mire Zayn a derekamra markolt. Behunyt szemmel, elnyílt ajkakkal nyögött. Gyönyörű volt az élvezettől eltorzuló arca, gyöngyöző homloka, amire rátapadt fekete haja. Kezei fenekemre vándoroltak és széthúzta, mire teljes hosszára ráültem. Egyszerre nyögtünk fel az élvezettől, ami átjárta a testünket. Hátamon siklott végig a keze, körmével karcolva bőrömet, majd megcsókolt. Egyre gyorsabb tempóra váltottam, hangosan nyögve lovagoltam Zayn hatalmas, lüktető farkán. Nyakamhoz hajolt, majd fogai közé csípte a bőröm. - Istenem! Zayn! - nyögtem minél mélyebbre tolva magam. Előre- hátra ringattam a csípőm keresve azt a pontot, ami a csúcs felé repít. Zayn leállított, mire morogva néztem a kéjtől elhomályosult szemébe. Huncut vigyorral lökte fel a csípőjét, amitől halk sikoly szakadt fel a torkomból. - Bazd meg! - nyögtem, az ülésbe kapaszkodva. Arcunk szinte összeért, egymás szájába nyögtünk, ahogy a gyönyör felé igyekeztünk. Zayn erőteljeset lökött, elérve azt a pontot, amitől egész testem megremegett, és felsikoltottam. - Ott! - lökött még egyet. - Igen!! Ott!! - nyögtem az élvezettől, ami sebesen repített a gyönyör kapuja felé. Lassú, de mélyre hatoló döféseivel folyton azt a pontot ingerelte. 
- Hmm… Liam! Élvezz nekem! - nyögte belevájva a körmét a derekamba. - Gyerünk, Baby! - hangosat nyögtem, megmarkolva az ülést, és éreztem ahogy a kéj végigszáguld a testemben, és hatalmas nyögéssel élveztem el Zayn hasára. Tovább mozogtam, nyakát csókolgatva, mire hátravetette a fejét és mély hangon élvezett el. Kezei ernyedten estek le derekamról, teste teljesen belesimult az ülésbe. Lihegve fúrtam a nyakába az arcom. Lágyan cirógatta a hátam, mikor kezdett visszaállni a légzésünk. Felemelkedtem, hogy kihúzódjon belőlem és kicsit hátrébb ültem. - Ezek után felhívsz? - kérdezte vigyorogva, hajamba túrva. 
- Hááát… - mosolyogtam - Még át kell gondolnom - mondtam kicsit húzva az agyát, mire belecsípett a fenekembe. Felsikoltottam, kicsit sem férfias hangon. Felnevetett, én pedig vállba bokszoltam. 
- Szóval? - kérdezte.
- Ha jó fiú leszel akkor, talán… - csókoltam meg ajkát. Átdugta a nyelvét, közben a hasam és a mellkasom simogatta. - Tényleg nem emlékszel arra az estére? - kérdeztem, mire a fejét rázta. - Arra sem, mikor megkértél, hogy legyek az igazi? - Értetlenül nézett rám. - Azt mondtad, hogy mindenki elhagy, és nem tudod miért. Erre azt feleletem, hogy talán még nem találtad meg az igazit. Te pedig megkérdezted, hogy leszek-e neked az igazi! - vigyorogtam, ahogy felrémlett az az este. 
- Jézusom! - temette arcát a tenyerébe - Mondd, hogy nem mondtam ilyet! Kérlek! Mondd! - kukucskált ki az ujjai közül, én meg csak vigyorogtam. - Úristen!! - nevetett - És mit válaszoltál? - vette el a tenyerét, kíváncsian fürkészve engem. 
- Azt, hogy leszek! - mosolyogtam továbbra is. - Olyan aranyos voltál, ha láttad volna magad….
- Ne! Ne mondj többet! Nem akarom tudni! - állított le vöröslő arccal. - Inkább csókolj meg! - mondta, én pedig az ajkaira tapadtam, hogy szenvedélyes csókot váltsunk.


35 megjegyzés:

  1. Ez kibebaszott jó lett! Ez a "Leszel az igazim?" Annyira, de annyira aranyos volt!
    Most, hogy így írtál egyet róluk... Ha nagyon szépen kérlek írsz egyet a Louis-Niall párossal? De a Love and Pain-es zerepükjel. Légysziiii! Kérleeeek! Nagyon szeretnéééém! És én írtam az első komiiiit! Ezért jár az a bonus sztori! Naaaa!
    Xoxo:~DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, kicsit féltem a reakcióktól :D Igen, az a rész a kedvencem :3
      Ne haragudj, de nem szeretem a többi párosítást és az a baj, hogy időm sincs rá, mert ez a két történet is néha soknak tűnik. Remélem azért nincs harag :(
      Puszi

      Törlés
  2. Yayy Ziam meg Ziall az a páros amit szeretek Larryn kívül, mert egyikőjük sincs benne.:D Szóval különösen tetszett. És aranyos volt:3 kell nekem egy olyan helyes srác, mint Zayn... :"D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is így vagyok vele, bár Zouis is nagyon vonz, de jobban szeretem, ha Larryt és Ziallt nem választják szét :3 Örülök, hogy tetszett, gondoltam jól fog jönni egy kis változatosság ;) Nekem is kell ;)

      Törlés
  3. Ohhh, ez olyan jó lett! Imádom! A Ziam az egyik nagy favom, persze a Larry után :DD Jujj, nem tudok mit mondani, csak annyi, hogy NAGYON imádtam, mint mindet! ;)
    Xoxo Nikol D. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, szuper, akkor sikerült a kedvedre tennem, még ha nem is tudtam, hogy Ziam a másik favoritod ;) Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett :D
      Puszi

      Törlés
  4. Édesem!!
    Most mit mondjak?:D Imádtam érted?!:D
    Mi az, hogy nem megy az írás?! Fantasztikus vagy még mindig!
    Mint ugye tudod, nálam ha Zayn akkor mellette senki más csak Niall....már elvarázsoltál Zuissal, most meg Ziammel.....arról nem is beszélve, hogy a List-hez mit mondtam:P:P
    Írj Dreamy, írj még, mert hiányzol!!!!
    Szuper volt!
    Puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háát, nehezen, de lassan újra helyrejövök, vagyis nagyon remélem :) Köszönöm szépen, tudod jól, hogy a te véleményed nagyon sokat számít, hiszen felnézek rád :3
      Én is így vagyok vele, Zayn és Niall elválaszthatatlanok, és őszintén megmondva, folyton Niallt írtam Liam helyett... Figyelnem kellett rá :D Az agyam Ziallra van beprogramozva.
      Emlékszem, és örülök, hogy az is tetszett :P
      Aww, imádlak <3
      Puszi

      Törlés
  5. Ez nagyon jó lett.! Imádom. aranyosak.. :D én is kérhetek csak Larry-sat? :) és egy olyat hogy Lou a tanár és Hazza pedig fiatal kis kamasz.... kis cuki részt szeretnék. és ha lehet ilyen hosszút. +18-at is kérek bele. :) Puszi. Larry xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :3 Sajnálom, de nincs időm és ihletem se nagyon... Már ez a két sztori is elveszi az estéimet... Remélem azért nincs harag :(
      Puszi

      Törlés
  6. Omg! Ziam<3
    Imádtam ..egyszerűen csodás lett .
    Fuh nem tudom mit írni csak azt ,hogy még több ilyet .:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy tetszett! :D Kicsit féltem, hogy mit szóltok hozzá, de látom, nem kellett volna :3

      Törlés
  7. Uhh... Még nem olvastam Ziam párost, de nagyon tetszett!! <3 :33

    VálaszTörlés
  8. ISTENEEEM!!! ez egyszerűen csodálatos volt, nagyon imádtam, tényleg!!! örök hálám hogy megírtad ezt neked, tényleg nagyon köszönöm <3 nagyon tetszett nekem is ez az igazis dolog de ugyanakkor vad és szenvedélyes is volt, IMÁDTAM!! köszönöm, drága!! <3 (még mindig iszonyat tehetséges vagy, sosem pártolok el mellőled!!) puszi xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örülök, hogy tetszett! Nagyon izgultam a véleményed miatt, de mikor elolvastam, megnyugodtam! :3 Boldog vagyok :D Imádlak :3 Puszi

      Törlés
  9. Örülök,hogy nem felejtettél el minket!Sajnálom,hogy nem JAG?-et hoztál,de azért egy ideig kiengeszteltél...:)
    Azt leszámítva,hogy a Ziam nem a kedvenc párosom,nagyon szívhezszóló kis történetet akottál nekünk!
    Szörnyen várom a 15.részt.!!!
    Siess!!!❤❤❤❤❤
    Imádlak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sosem felejtelek el titeket <3 Én is, de igyekszem azt is hozni. Nekem se a kedvencem, de azért örültem, hogy kipróbálhatom magam valami újban is :D És nem is volt olyan rossz ;)
      Puszi :3 <3

      Törlés
  10. Hehehe! Cuki volt! Mostanában mindenki ilyen cukira vette a témát,persze ezzel semmi gond,csak úgy eszembe jutott... Amúgy nagyon jó lett...
    Alkotói válság??? Neee! Hogy bírom én azt ki? Hajrá Dreamy,csak ne idegeskedj! Relaxálj! Most én is akadozok az írásban,de semmi pánik. Ha más rendbe jött,nekünk is menni fog! Hajrá! ;)
    xxCoolGirls

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett ;)
      Sajnos megesik az ilyen, de igyekszem miattatok összeszedni magam. Oh, nagyon aranyos vagy :3 Kitartást neked is, remélem hamar túl jutsz rajta :)
      Puszi

      Törlés
  11. Drága Dreamy Girl ♥!

    Bátran kijelenthetem: feldobtad a napomat ezzel a kis One Shot-tal ♥ :D Noha Larry, Niam és Ziam párti vagyok jobban - jó, Zouis-t is szeretem -, egyszerűen beleszerettem a párosba :$ Tetszett a szituáció... Tetszett a szereplők bemutatása... Minden egyes szava elnyerte a tetszésem :$ Kis híján elolvadtam a másnapos Zayn-től, nagyon édes és vicces volt :D Liam pedig... Nos, ő Liam :D Ah, nem jut ennél több dolog az eszembe... Imádom, amit csinálsz és kész ♥!

    Alig várom a következő kis novellát és a Love And Pain folytatását ♥! Ihletgyűjtésben gazdag hétvégét, de előbb kitartást kívánok a holnapi naphoz ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hülyeséget írtam... Alapból szeretem Ziam-t... xD Ezt jól megaszontam a kommentem elején... :3 Bocsánat, nem tudok koncentrálni :P

      Törlés
    2. Imádlak :3 Oh, örülök, hogy azért tetszett Ziam, mondjuk én se vagyok oda érte, mivel Ziall párti vagyok, de jó volt valami újat is kipróbálni és nem volt olyan rossz, csak hozzá kell szokni :)
      Zayn mindenféleképpen imádni való! :3
      Köszönöm :3
      Puszi <3

      Törlés
  12. Ugye Liamos sztorihoz nekem nagyon nehéz kommentelni, de kivételesen elvonatkoztattam a szereplőtől, mert amúgy imádtam az egészet! Zayn az örök favorit, vele minden történet megy, mint a karikacsapás, mert a karaktere lehet bármilyen, mindig dögös, és menő, és szexi. Most is így volt, és az az igazság, hogy ha Niall lett volna a taxisofőr, akkor naponta olvasnám újra, annyira tetszett a történet!! Hihetetlenül jól írtad meg, de ez ugye már követelmény. Akkor is mindig csodálni fogom, hogy tudsz ilyen one shotokat írni.
    Örök csodálód: Becca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az, hogy képes voltál elolvasni, még akkor is hogy ha Liam van benne, számomra nagyon nagy öröm. :3 Igen, Niall kellett volna oda, de majd lesz olyan is, ígérem ;) Nem volt olyan rossz, meg lehet szokni, csak kicsit furcsa volt írni.
      Köszönöm szépen, a te véleményed nagyon sokat számít nekem, hiszen felnézek rád :3 Te vagy az, aki mindig erőt adsz nekem <3
      Imádlak :3

      Törlés
  13. Nem vagyok Ziamos (bar semmi bajom nincs vele) De azt a k*rva Uhhh ezt en imádtam.. Liam neked meg igazad van, teljesen egyetértek veled :-D Zayn sexi bármit is tesz...Es a leszel nekem az igaz jaaaj hat elolvadtam *-* Imadtam, magamon is csodalkozok, de imadtam *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, ennek nagyon örülök! Én se vagyok Ziamos, de jó volt egy kicsit újítani :D Köszönöm szépen :3 IGEN, Zayn szexi, akármit is tesz!! :p Kis aranyos volt, szeretem azt a részt :3
      <3

      Törlés
  14. Jaj, hát ez eszméletlen volt! Én nagyon szeretem Ziam-et! Végül is szinte minden párost bírok-valamelyiket persze jobban (Larry, Zouis)-, kivéve Zarry-t. Valahogy ők nekem nem. :D A történethez vissza térve, nagyon szexi, és cuki volt! ☺ Megjött a kedvem a Liam-es blogok olvasásához, mert őt eléggé "elhanyagoltam" olvasás terén. Szeretnék még sok ilyen fajta sztorit! Remélem hamar vissza tér az ihleted! xx<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök, akkor neked is sikerült a kedvedre tennem, még ha nem is tudtam, hogy szereted Ziamet! :) Én csak hármat bírok: Larry, Ziall meg kicsit Zouis :)
      Köszönöm, igyekszem visszatérni!
      <3

      Törlés
  15. Hahiii. En is kernel ha szabad:) Csak en Narrys storit kernek , de nem ilyen cuksit hanem nagyon durvat pls😂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, de nem írok kérésre sztorit, nincs időm, és ez a két történet is eléggé lefoglalja az estéimet... Ne haragudj :(

      Törlés
  16. Viiii dejjolett*...* imádom Zaynit cukin durván mindenhogy:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm szééépen! ;) Én is, Zayn imádni való! :3

      Törlés
  17. "-Nem értelek, komolyan. Flörtölsz velem a konyhában, aztán közlöd velem, hogy hála istennek nem basztunk, utána meg fel vagy háborodva, mert nem hívlak?! Mit akarsz? - kérdeztem értetlenül."

    Ezen annyit nevettem, hogy megfájdult a hasam. Örülök hogy anno, rátaláltam a blogodra.:) Hihetetlenül tehetséges vagy, és..eszméletlen hogy miket kitudsz váltani egy emberből.^^
    xxA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD Én meg annak örülök, hogy itt vagy és olvasod az írásaimat :3 Köszönöm szépen, aranyos vagy <3
      Puszi

      Törlés