2015. február 9., hétfő

Just a game? (15.rész)



Halihooo!

Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de nehezen jött össze ez a rész... Lassan kezdek kilábalni a válságból és remélem hamarosan már újra a régi leszek :) Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszett a Ziam sztori, örülök, hogy belevágtam. Köszönöm a 110! feliratkozót, a sok csodaszép kommentet és a több mint 154.110! oldalmegjelenítést :3 Imádlak benneteket, köszönöm, hogy vagytok nekem <3

Jó olvasást! 
Kíváncsian várom a véleményeteket :)

Dreamy Girl



Louis 

Egy hét is eltelt, a parkban történtek óta. Hiába próbáltam Harryvel beszélni, nem hallgatott meg. Az ablaka csukva volt, és még akkor se nyitotta ki, ha kővel dobáltam, vagy ordibáltam. Az apja, ezerszer elküldött, de le se szartam a fejét. Beszélni akartam Harryvel, és ha én egyszer akarok valamit, azt el is érem. Tudtam, hogy mérges rám, Zayn idióta beszólása miatt, de ha nem áll velem szóba, akkor soha nem fogom tudni megmagyarázni neki a dolgokat.
- Na? - kérdezte Zayn, miközben lehuppant mellém a padra, lazán szétdobva a testét.
- Semmi… - sóhajtottam egy nagyot - Nem akar szóba állni velem… - gyújtottam rá.
- Mert nem otthon kellene próbálkoznod - vette ki a kezemből a cigit, és megszívta. 
- Hol máshol? - néztem rá értetlenül - Nem jár el sehova.
- Az lehetetlen. A múltkor is itt láttuk, szóval, csak kidugja azt a nyomi kis fejét a szobájából - mondta, mire szúrós tekintettel néztem rá. - Jól van na! Meg se szólaltam! - emelte fel a kezeit védekezően. - Csak nem értem mit eszel rajta... - szívott bele a cigibe, majd kifújta a füstöt.
- Soha nem éreztem még ilyet...- sóhajtottam a barátomra nézve, aki felém nyújtotta a bagót. Megráztam a fejem, jelezve, hogy most nem kell.
- Szóval, hova járhat egy olyan nyomi srá... - löktem meg, mire felnevetett. - Olyan aranyos, imádni való fiúcska, mint a kis göndör -  mondta gúnyosan, erőltetett vigyorral, mire megforgattam a szemeim. Elgondolkodtam és az előttünk elhaladókat figyeltem. Könyvek! - ugrott be, mikor megláttam az egyik lány kezében. Elmosolyodtam, majd elvettem a cigit a haveromtól és megszívtam. 
- Könyvtár! - mondtam. - Az egyetlen hely ahova eljár, az biztos egy könyvtár! -jelentettem ki lelkesen. 
- Szuper! Akkor húzzál! - csapott hátba. Felugrottam a padról, de mielőtt elindultam volna, Zaynhez fordultam. 
- Miért segítesz? - kérdeztem. - Azt hittem hülyének nézel...
- Ezt most komolyan kérdezed?! - húzta fel az egyik szemöldökét. - Mert a legjobb haverom vagy és szörnyű nézni ahogy szenvedsz - húzta el a száját. - Menj, mielőtt még meggondolom magam és visszatartalak! - mosolygott. Öklöztünk, majd elindultam a könyvtár felé. Életemben nem voltam még ilyen ideges. A gyomrom görcsben állt, a tenyerem izzadt, a szívem meg majd kiugrott a helyéről. Megszaporáztam a lépteim, hogy minél hamarabb odaérjek. Imádkoztam, hogy ott legyen, és reméltem, hogy meghallgat. Nagyot sóhajtottam, mielőtt a kilincsre markoltam és benyitottam. Bent csend volt, túlságosan is nagy csend, amitől még idegesebb lettem. Mindenki tekintete rám tévedt, gondolom nem mindennap jár be ide egy agyontetovált, piercinges menő gyerek. Magam sem tudom mi a fenét csinálok itt. Képes vagyok bejönni egy könyvtárba, ahova soha a büdös életbe be nem tenném a lábamat, csak azért, hogy beszélhessek Harryvel. Nem vagyok normális. Ebben biztos voltam. Nem törődve az engem vizslató tekintetekkel mentem a könyvespolcok felé. Mindegyik sorba benéztem, és az utolsóban megláttam őt. Épp nyújtózkodva próbált levenni egy könyvet, ami a legfelső polcon sorakozott. Elmosolyodtam, és halk léptekkel mögé álltam.
- Segítsek? - kérdeztem, mire annyira megijedt, hogy a kezében tartott összes könyvet eldobta, és nekiesett a polcnak, amitől a egész sor megremegett. Mellkasára tett kézzel, riadt tekintettel nézett rám. - Bocs… - húztam el a számat. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megijed. 
- Mi a fenét keresel itt? - hajolt le, hogy felvegye a padlón heverő könyveket. 
- Téged! Beszélni akarok veled! - mondtam komolyan.
- Én meg nem! - állt fel. - Hagyj békén, Louis! Jobb lesz így mindkettőnknek! - ahogy kimondta, éreztem, hogy felgyülemlik bennem a düh. Kezemmel a feje melletti polcba kapaszkodtam, elzárva a menekülési útját.
- Képes voltam ide jönni a könyvtárba - morogtam - ide, ahova soha a büdös életbe be nem tenném a lábamat, szóval, befogod a szád és végig hallgatsz! - parancsoltam erélyesen. - Aztán dönthetsz. De míg nem tudod miről van szó, addig ne duzzogj nekem!  
- Miről akarsz beszélni, ha? Arról, hogy felvetted, ahogy… ahogy lefekszünk, aztán meg megmutattad a barátaidnak, és jót röhögtetek rajtam? Erről? Kösz, nem! - fonta karba a kezét.
- Igen, erről, de nem mutattam meg a barátaimnak, és nem röhögtünk ki! - mondtam - Figyelj…
- Akkor a drágalátos fekete hajú barátod, miért imitálta a nyögéseket?? Ha?? Nem vagyok hülye Louis! Csak azért feküdtél le velem, hogy utána jót röhöghess rajtam a köcsög haverjaiddal! - fogta meg a karom, és eltolta. - Tudod milyen rosszul esett?! Hogy is tudnád…  Nem törődsz te senki mással, csak magaddal... De mindegy is, felejts el, ahogyan én is téged! - indult el a másik irányba. 
- Miért akarod minden áron, hogy elfelejtselek? Mi ez az egész? Jól tudom, hogy oda vagy értem, akkor miért mondod ezt? - figyeltem hátát, várva, hogy végre megforduljon. 
- Mert nem lehetünk együtt, azért! - fordult meg, szemeiben könnyek csillogtak. 
- Miért? - léptem közelebb hozzá.
- Mert nem! Ne kérdezz többet, csak hagyj elmenni! - hunyta le a szemét. - Kérlek… - suttogta. Megragadtam derekánál fogva, mire fájdalmasan felszisszent és elhúzódott tőlem. Összevont szemöldökkel néztem rá.
- Mi volt ez? - kérdeztem, és oda akartam nyúlni, hogy felhúzzam a felsőjét, de ellökte a kezem. - Harry? Mi történt? - ahogy kimondtam, megfordult és futásnak eredt, kiejtve a könyveket a kezei közül. Nem gondolkodtam, azonnal utána rohantam. Kilöktem az ajtót, és ellöktem az utamban álló embereket, akik szitkozódni kezdtek. A könyvtár sarkához értem és jobbra-balra néztem. Épp sikerült elkapnom a tekintetemmel, ahogy befordul a sarkon, egyenesen a park felé futva. Utána rohantam. Mikor hátra pillantott és látta, hogy követem, még gyorsabb tempóra váltott. Nagyon reméltem, hogy Zayn még ott ül a padunkon, mert a göndör pont arra tartott. Amint megláttam a haverom, odaordítottam neki, hogy kapja el Harryt. Azonnal felugrott és még időben megragadta a göndör karját, aki próbált kiszabadulni szorításából. 
- Kösz, haver! - lihegtem, mikor odaértem hozzájuk. 
- Engedj már el! - morgott Harry. - Hagyjatok békén vagy elkezdek ordítani! - fenyegetőzött. 
- Csak beszélni akarok veled - mondtam higgadtan. - Miért nem hallgatsz meg? Miért futsz előlem? - kérdeztem és közelebb léptem hozzá, mire ijedt arccal nézett rám. 
- SEGÍTSÉG!! - kiabált torkaszakadtából legalább háromszor, mire befogtam a száját, majd Zayn segítségével hátrakulcsoltam kezeit.
- Normális vagy?! Ide akarod csődíteni az embereket? - suttogtam a fülébe. Próbált továbbra is ordítani, de a kezem miatt csak dünnyögésnek hallatszott. - Akkor most szépen velünk jössz és megbeszéljük a dolgokat - toltam előre, hogy minél hamarabb kiérjünk a parkból. Rúgkapált, mindent bevetett, még meg is akart harapni, de nem sikerült neki. 
- Engedjétek el, vagy hívom a rendőrséget!! - szólalt meg egy ismerős hang mögülünk. Megfordultunk. Dylan állt velünk szemben, a két gorillájával, akik szigorúan meredtek ránk. Éreztem, ahogy elönti az agyamat a méreg. Mi a fenét akar ez már megint?!...
- Nem meg mondtam, hogy ne szórakozz velem többet, Dylan? - morogtam. - Nem foglak elvenni, szóval leszállhatnál már rólam! - küldtem felé egy gúnyos mosolyt.
- És te elhitted, hogy annyiban hagyom az egészet? - vigyorgott rám önelégülten. Legszívesebben letöröltem volna a képéről azt az idióta vigyorát. 
- Húzz el innen, ez nem a te dolgod! - mondtam, majd el akartam indulni, ott hagyva őket, de Harry kétségbeesetten kiabált, hogy segítsenek neki. - Mi a fenét művelsz?! - szorítottam meg a csuklóját.
- Szerintem meg igen! Nem hagyhatom, hogy játszadozz vele is - mutatott a göndörre - akárcsak velem! 
- Fogd be és takarodj!! Nem mondom még egyszer!! - fenyegettem. 
- Úgy látom a göndör srácnak nincs kedve veletek menni! Engedd el, vagy hívom a zsarukat! - vette ki a telefonját a zsebéből és fenyegetően mutatta felém. Tudta jól, hogy a fakabátosokkal megfoghat. Bassza meg! - káromkodtam magamban. Odahajoltam Harry füléhez és belesuttogtam:
- Mondd azt, hogy velünk akarsz jönni! - morcosan nézett rám, majd tekintete a három srácra tévedt. - Harry! - szóltam erélyesen, kicsit megszorítva csuklóját.
- Segítsetek, kérlek - hangja kétségbeesett volt. Mérgesen néztem rá, és nem értettem miért csinálja ezt. Dylan győztes mosolyra húzta a száját, majd pötyögni kezdett a telefonján, mire nagyot sóhajtottam és elengedtem Harryt, aki azonnal ott termett Dylan előtt. Muszáj volt elengednem őt, mert nem akartam ismét összetűzésbe keveredni a zsarukkal. Tudtam, hogy ez a pöcs valamiben sántikál, és azt is, hogy ezt a kis göndör fogja megszívni. 
- Harry?! - szóltam utána, ahogy elindultak a másik irányba. Visszanézett rám, majd lesütötte a szemét és újra hátatfordított nekem, én pedig csak néztem, ahogy elsétál Dylannel az oldalán. 
- Gyere! Hagyd a fenébe! Nem éri meg foglalkozni vele! - fogta meg a vállam, Zayn, de lelöktem onnan. 
- Hagyj békén!! - fújtattam, mint egy felbőszült bika, majd elindultam, ki a parkból.
- Louis! - szólt utánam, Zayn. - Hova mész? 
- Azt mondtam, hagyj békén!!! - kiabáltam. - Húzz a picsába!! - szaporáztam meg a lépteim. Ideges voltam és csalódott. Nem értettem, hogy miért viselkedett így velem, Harry. Oké, megbántottam, de akkor is, meghallgathatott volna... Rohadt Dylan! Ez kis hülye meg képes volt elmenni vele. Ebből nagy baj lesz! Valamit sürgősen tennem kell. Nem hagyhatom, hogy az az idióta bántsa Harryt! Idegesen túrtam bele a hajamba. Nem volt kedvem Zaynhez menni. Senkivel nem akartam beszélni, ezért a házunk felé vettem az irányt. 
Ahogy odaértem, meglepődve néztem a Harryék háza előtt álló teherautót. Két pasi jött ki a házból, egy asztalt cipelve. Feldúltan indultam a ház felé, és berontottam az ajtón. A házban már alig volt bútor, kongott az ürességtől. 
- Már megint mit keresel itt?? - fordultam a hang irányába. Harry apja üvöltött rám. - Nem meg mondtam, hogy nem akarlak a fiam közelében látni??
- Mi a fene folyik itt? - néztem körül.
- Elköltözünk - jelentette ki nyugodt hangon. 
- Mi?? Miért?? - kérdeztem egyre idegesebben. 
- Harry akarta! Azt mondta, hogy nem akarja, hogy itt lakjunk! - vigyorgott önelégülten. Tudtam, hogy mire megy ki a játék, engem nem tud becsapni. 
- Nem hiszem el! Biztos nem mondott ilyet! Maga... Harry nem...
- De... - szólalt meg egy ismerős hang mögülem. Megfordultam. A göndör, szemeit lesütve állt az üres szoba közepén.
- Nem! - szólaltam meg - Te ezt nem akarhatod! - mondtam és közelebb léptem hozzá, de meghátrált. - Harry?!... - suttogtam. 
- Menj el! - motyogta, még mindig a padlót kémlelve. Tudtam, hogy nem akarná ezt. Tudtam, hogy az apja tehet mindenről. Hirtelen fordultam meg. Az apja gúnyosan mosolygott, én pedig dühösen rontottam neki, hogy letöröljem azt a gusztustalan vigyort az arcáról. Nem tudtam mit teszek, az agyam elborult és csak ütöttem és ütöttem. Harry hangját hallottam, ahogy a nevemet kiáltja. Valaki próbált elhúzni, de nem engedtem. Ellöktem.
- LOUIS!! HAGYD ABBA!! - ordított Harry. - LOUIS!! - hangja hisztérikus volt. Meglöktem az apját, aki a falnak esett, aztán Harry felé fordultam. Zokogott, az egész teste remegett és nemcsak a sírástól hanem a félelemtől. Tisztán láttam a szemeiben a rémületet, amitől rosszul lettem. Nem akartam bántani őt, őt soha. Én... Én csak... 
- Harry?! - léptem közelebb hozzá, mire hátrálni kezdett. - Nem bántalak, ne félj - meg akartam ölelni, magamhoz húzni, de ellépett tőlem. - Csak segíteni akarok...
- Menj el, kérlek - szipogta. Nem tudtam megszólalni, csak néztem őt. A remegő testét, a könnyektől áztatott arcát. Mindent elszúrtam, mint mindig. Minden az én hibám. Anyámnak igaza volt. Semmire se vagyok jó. Egy csődtömeg vagyok, aki meg se érdemli, hogy éljen. 
- Sajnálom... - suttogtam magam elé, majd leszegett fejjel mentem ki a házból, egyenesen haza. Anyám a kanapén ült, körülötte mindenfelé piás üvegek hevertek. Az egész szoba bűzlött az alkoholtól és az izzadságszagtól. Undorodva indultam meg a szobám felé.
- Héé! Ho-hová m-mész? - szólalt meg anyám nehézkesen. 
- Fel - válaszoltam semlegesen. Rohadtul nem érdekelt semmi, csak el akartam tűnni innen. 
- H-Hozz egy... piát a-a konyhából - dadogta. Kimentem és felkaptam egyet a sok üveg közül, amiket fogalmam sincs, hogy honnan hozott. Annyira részeg volt már, hogy szerintem járni se tudott. Odaálltam elé és a kezébe nyomtam, aztán a lépcső felé vettem az irányt. - Elrontottál mindent - mondta, mire megálltam. - Mindent... H-Ha nem l-lennél buzi, apád még mindig itt lenne... Az egész a te h-hibád - motyogta, el-elcsukló hangon. Ökölbe szorítottam a kezem, és éreztem, ahogy végigáramlik a testemben a düh, ami kitörni készül. Nagyot szívtam a levegőből, majd fújtatva anyám elé álltam és kikaptam a kezéből a piát, amit a földhöz vágtam mérgemben. Hangos csörömpöléssel tört szilánkokra a padlón.
- IGEN! MINDENT ELBASZTAM!! MINDEN AZ ÉN HIBÁM!! EGY SZÁNALMAS ALAK VAGYOK, AKI SEMMIT SEM ÉR!! IGAZAD VOLT ANYA!! SZART SE TUDOK, MEG SEM ÉRDEMLEM, HOGY ÉLJEK!! - üvöltöttem torkom szakadtából, felvéve egy újabb üveget, amit ismét a földhöz vágtam. - GYŰLÖLÖM AZ EGÉSZ KIBASZOTT VILÁGOT!! GYŰLÖLLEK!!! MINDENKIT GYŰLÖLÖK!!! - kiabáltam őrjöngve, és kiviharzottam a házból. - ELHÚZOK INNEN! - ordibáltam továbbra is, nem törődve, hogy már az utcán vagyok. - AZ SEM ÉRDEKEL, HA ÉHEN DÖGLÖK AZ UTCÁN, DE AZ IS JOBB, MINT ITT!! REMÉLEM MOST BOLDOG VAGY?!  NINCS TÖBBÉ FIAD!! NINCS TÖBBÉ!! - dühöngtem. Tiszta ideg voltam, el akartam tűnni, láthatatlan akartam lenni. Remegő testtel, zihálva léptem le az úttestre, nem figyelve semmire, csak arra, hogy végre elhúzzak innen, messze ettől a kibaszott helytől. - Nincs többé... - suttogtam magam elé. - Jobb lesz így mindenkinek...
- LOUIS!! - kiabálta a nevem a mély hang, amit bárhonnan felismertem volna. Meg akartam fordulni, látni akartam őt, de már késő volt. Egy fékcsikorgást hallottam, majd egy erős ütést éreztem, aztán elsötétült előttem minden.

31 megjegyzés:

  1. Nem, nem nem és neeeem! Nem lehet így vége, mikor már annyira vártam ezt a részt!! :((( Amúgy persze jó lett, mint mindig, de siess légyszi a következővel, mert megőrülök a várakozásban! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, szeretem kínozni az olvasóimat :) de azért örülök, hogy tetszett ;) Köszönöm, hogy itt vagy és olvasol :3

      Törlés
  2. Nem hagyhatod itt abba! Nem hagyhatod itt abba…
    Ha nem folytatod mihamarabb, én isten bizony belehalok! T-T
    Amúgy meg imádtam, tényleg! Annyira jó ez a történeted, hogy nincsenek rá szavak! *-* Tényleg mihamarabb hozd a részt, lécciiiiii!! *-*
    Xoxo Nikol D. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, tudom, hogy egy szemét alak vagyok, de muszáj volt itt abbahagynom... :/
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :3
      Puszi

      Törlés
  3. Jézus!!!!!!!!!!!OMG!!!?
    Ezt nem bírom feldolgozni!Harry milyen kis izé volt,hogy ezt tette Lou-val.És Lou milyen lobbanékony....
    Már nagyon-nagyon várom a folytatást és biztos vagyok benne,hogy totál visszarázódsz!:)
    Amugy megjegyzem,hogy kikészít ez a sztori,úgyhogy. Így tovább!!!Minnél Hamarabb hozd lécciiiiii!!!💗💗💗❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örülök, hogy tetszik :3 Igyekszem visszarázkódni, csak nehezen megy... :/
      Imádlak <3

      Törlés
  4. Nem!!! Nem nem nem nem T-T nem hagyhatod itt abba....nem waaaa istenem végig rázott a hideg annyira joo és annyira vártam már legyen új rész...kérlek siess a kövivel mert nem birom ki enélkül...Istenem mikor lesz már happy? Ez sok szomcsis rész kicsinalja az idegzetem...ezutan már csak jó johet gondolom én...remélem. Hihetetlen jó vagy :3 csak így tovább ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, tudom, hogy szemét vagyok, de itt kellett abbahagynom... :/ Kitartás, igyekszem, ahogy csak tudok :)
      Háát, reméljük, hogy lesz benne happy is :)
      Köszönöm :3

      Törlés
  5. Te lány!!
    Egyél egy snikerst, mert úgy látom kifordultál önmagadból!
    Nem, NEM lehet! Ők Larry, nekik boldognak kell lenniük! És ha Lou meghal, nem adok neked csokit! :3
    Itt ülök infó órán és nagy szemekkel olvastam... Itt abbahagyni? És miért szisszent fel Harry?? Válaszokat akarok, minél hamarabb..
    Kérlek siess a kövivel!
    Puszi
    N

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Egyél egy snikerst, mert úgy látom kifordultál önmagadból!" XD lehetséges, hogy erre lenne szükségem :D
      Lesznek válaszok, csak kitartás ;)
      Imádlak <3 köszönöm, hogy itt vagy :)

      Törlés
  6. Úgy imádlak....annyira szeretem ezt a sztorit is, hogy nem igaz...<3

    "- Mert nem otthon kellene próbálkoznod - vette ki a kezemből a cigit, és megszívta. "----Olyan rohadt szexi, ahogy egy cigit szívnak....tisztára elképzeltem.....imádom!!!

    "- Szóval, hova járhat egy olyan nyomi srá... - löktem meg, mire felnevetett. - Olyan aranyos, imádni való fiúcska, mint a kis göndör - mondta gúnyosan, erőltetett vigyorral, mire megforgattam a szemeim. "----Tipikus Zayn....:D Imádom a karakterét....mint mindig:))

    " Mert a legjobb haverom vagy és szörnyű nézni ahogy szenvedsz - húzta el a száját. - Menj, mielőtt még meggondolom magam és visszatartalak! - mosolygott."---- A legjobb haverom vagy,akit néha meghúzok, úgyhogy sipirc keresd meg a másik pasit!:DD

    "Bent csend volt, túlságosan is nagy csend, amitől még idegesebb lettem. Mindenki tekintete rám tévedt, gondolom nem mindennap jár be ide egy agyontetovált, piercinges menő gyerek. Magam sem tudom mi a fenét csinálok itt. Képes vagyok bejönni egy könyvtárba, ahova soha a büdös életbe be nem tenném a lábamat, csak azért, hogy beszélhessek Harryvel. Nem vagyok normális. Ebben biztos voltam. Nem törődve az engem vizslató tekintetekkel mentem a könyvespolcok felé. Mindegyik sorba benéztem, és az utolsóban megláttam őt."-----annyira el tudtam képzelni, ahogy a szívdöglesztő Lou besétál arra helyre, ahonnan kirí a külsejével....érzem a könyvillatot, a feszültséget, a lépteinek a koppanását a padlón*___*

    "- Én meg nem! - állt fel. - Hagyj békén, Louis! Jobb lesz így mindkettőnknek! - ahogy kimondta, éreztem, hogy felgyülemlik bennem a düh. Kezemmel a feje melletti polcba kapaszkodtam, elzárva a menekülési útját."------Torokgombóc effektus....annyira érezni a szikrákat, hogy nagyon!

    " Képes voltam ide jönni a könyvtárba - morogtam - ide, ahova soha a büdös életbe be nem tenném a lábamat, szóval, befogod a szád és végig hallgatsz! - parancsoltam erélyesen. - Aztán dönthetsz. De míg nem tudod miről van szó, addig ne duzzogj nekem! "-----Grrrgrrrrr tekintélyparancsoló Louis.....awh.....

    "- Tudod milyen rosszul esett?! Hogy is tudnád… Nem törődsz te senki mással, csak magaddal... De mindegy is, felejts el, ahogyan én is téged! "-----Annyira sajnálom szegényt....<3 De tudom, hogy kell neki Lou!!!! Ők összetartoznak....

    "- Mert nem lehetünk együtt, azért! - fordult meg, szemeiben könnyek csillogtak.
    - Miért? - léptem közelebb hozzá.
    - Mert nem! Ne kérdezz többet, csak hagyj elmenni! - hunyta le a szemét."----Belehasad a szívem....miért csinálod ezt velem??:'( Imádlak<3

    "- SEGÍTSÉG!! - kiabált torkaszakadtából legalább háromszor, mire befogtam a száját, majd Zayn segítségével hátrakulcsoltam kezeit."----Ha engem fogna le Zayn és Lou én nem kiabálnék segítségért az tuti!:D Valami ilyesmi lenne : "Ó te jó ég! Szörnyű lenne ha megerőszakolnátok itt helyben! /de azért gyorsan levetkőzök, hogy könnyebben menjen!/:DD

    "Dylan állt velünk szemben, a két gorillájával, akik szigorúan meredtek ránk. Éreztem, ahogy elönti az agyamat a méreg. Mi a fenét akar ez már megint?!..."---Ezt kérdezem én is....Dylan húzz a picsába! Ne üsd bele az orrod, mások dolgába, kis senkiházi....

    "Nem foglak elvenni, szóval leszállhatnál már rólam! - küldtem felé egy gúnyos mosolyt."----Louis<3:D Imádom a beszólásait!!:D

    "- Szerintem meg igen! Nem hagyhatom, hogy játszadozz vele is - mutatott a göndörre - akárcsak velem!"----Melegen ajánlom, hogy ez a pöcsfej szedje össze magát mert leverem.....

    VálaszTörlés
  7. "- Mondd azt, hogy velünk akarsz jönni! - morcosan nézett rám, majd tekintete a három srácra tévedt. - Harry! - szóltam erélyesen, kicsit megszorítva csuklóját."-----*_____* Mondd Harry!!!! Mondd!!! Én mondanám.....:P

    "Mérgesen néztem rá, és nem értettem miért csinálja ezt. "-----Hát én sem!!!!!!!Válaszokat akarok!!!

    "- Harry?! - szóltam utána, ahogy elindultak a másik irányba. Visszanézett rám, majd lesütötte a szemét és újra hátatfordított nekem, én pedig csak néztem, ahogy elsétál Dylannel az oldalán. "----De én nem akarom...én Larryt akarok!!!<3

    "Nem tudtam mit teszek, az agyam elborult és csak ütöttem és ütöttem. Harry hangját hallottam, ahogy a nevemet kiáltja. Valaki próbált elhúzni, de nem engedtem. Ellöktem."----Döbörög a szívem a kicseszett bordáimon.....istenem....annyira váááááá!!!! Tudni akarom mi folyik itt!!!!

    "Tisztán láttam a szemeiben a rémületet, amitől rosszul lettem. Nem akartam bántani őt, őt soha. Én... Én csak... "---Drágaság!*_* Egyre jobban beleesik<3Megzabálommm

    " Harry?! - léptem közelebb hozzá, mire hátrálni kezdett. - Nem bántalak, ne félj - meg akartam ölelni, magamhoz húzni, de ellépett tőlem. - Csak segíteni akarok...
    - Menj el, kérlek - szipogta. "----nyugodtan tépd ki a szívemet!:'(

    "- Elrontottál mindent - mondta, mire megálltam. - Mindent... H-Ha nem l-lennél buzi, apád még mindig itt lenne... Az egész a te h-hibád - motyogta, el-elcsukló hangon."-----------Annyira hánynom kell ettől a nőtől hogy csak na!!!Addig rúgnám amíg mozog....

    "- IGEN! MINDENT ELBASZTAM!! MINDEN AZ ÉN HIBÁM!! EGY SZÁNALMAS ALAK VAGYOK, AKI SEMMIT SEM ÉR!! IGAZAD VOLT ANYA!! SZART SE TUDOK, MEG SEM ÉRDEMLEM, HOGY ÉLJEK!!"---------Neeeeeeeeeeeeee:'( Louis neeee......Dreamy ne.....:'(

    "- LOUIS!! - kiabálta a nevem a mély hang, amit bárhonnan felismertem volna. Meg akartam fordulni, látni akartam őt, de már késő volt. Egy fékcsikorgást hallottam, majd egy erős ütést éreztem, aztán elsötétült előttem minden."--------Kiégtem. kész végem. Itt abbahagyni? Meghalok....akarom, kell most!!!! Légyszi!!!!!

    Imádlak, imádom, belehalok....<3 Következőt azonnal!Annyira örülök, hogy végre újra olvashatok tőled, hogy nem igaz!!!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádlak <3 Annyira jó olvasni az elemzésed, mindig boldog vagyok, mikor meglátom, hogy írsz :3 Köszönöm szépen, hogy itt vagy és olvasod az írásom :) Nagyon sokat jelent nekem :)
      <3 remélem hamarosan rendbe jövök és újra úgy fogok írni, mint régen!

      Törlés
  8. Meghalok... nekem kell a következő! Kérlek hozdd nagyon gyorsan....
    XOXO:~DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira sajnálom, igyekszem ahogy tudok :( Remélem hamarosan tudom hozni!
      Puszi

      Törlés
  9. Drága Dreamy, te ezt komolyan gondoltad? Most azonnal kérem a következő részt! Csak így, huss, abbahagyod? Komolyan? de... De.... De...... Naaaa.... Mi ez a vég? Ilyen nincsen, ilyen résznél nem szabad abbahagyni!!!!! Jajistenem, megölsz az ilyen részekkel. Harry ne legyél hülye... Harry apja, téged meg megverlek.... Louis vigyazz magadra :( gyógyulj meg hamar :'( nagyon siess a kövivel, mert itt pusztulok meg :D imádtam, nagyon szeretem ezt a történetet. Siess! xxHöri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én meg téged imádlak :3 Ajj, nem akartam szemét lenni, de muszáj volt itt abbahagynom... :/
      Igyekszem összekapni magam :)
      Puszi :3

      Törlés
  10. LOUIS! TE PÖCS!
    Most komolyan elüttetted magad? Te nem vagy komplett!
    Könyörgöm,élje túl! Harry meg hagyja ott az apját! Fogadok,hogy össze-vissza verte! Louis kicsim,szedd össze magad!
    Kérlek siess a kövivel,mert megbolondulok! :o
    xxCoolGirls

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem árulhatok el semmit, majd megtudod, a kövi részben, hogy vajon mi lesz Louisval?!
      Igyekszem, ahogy csak tudok :)
      Puszi

      Törlés
  11. IMÁDOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOM !!!!!!!!!!!
    Légyszí hamar a köviiiiiiiiiiiiit !!!!!
    Nagyon kiváncsi vagyok mi lesz Lou-val

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :3
      Sajnálom, hogy ennyit kell várnotok, de igyekszem összeszedni magam :/

      Törlés
  12. Drága Dreamy ♥!

    Már tegnap elolvastam, csak ma tértem észhez egy picit a rész okozta sokktól :3 Imádtam, nagyon de nagyon ♥ :3 Tudtam-tudtam-tudtam... Hogy Louis szerelmes Harry-be és végre próbálta beismerni magának is :D Harry apja egy dög... Bár, azért nem vertem volna meg ennyire :) A végére kellett ez, mond csak? :O Az olvasóid őrjöngenek! :33 Ajh, csak komolyabb baj ne érné ezt a kis Don Juan-t :33 Haz-nak szüksége van rá :D

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További szép estét és kitartást a hét további részéhez ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádlak <3 Nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagy és olvasod a blogom :3 Igen, Louis szerelmes, a kérdés, hogy vajon sikerül e összejönniük...
      Muszáj volt, tudtam hogy mérgesek lesztek rám.. :/ Sajnálom!
      Igyekszem összeszedni magam :)
      Puszi <3

      Törlés
  13. Dreamyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy?! Te megölsz. Minden karakterrel. Minden betűvel. Minden mondattal. Minden fejezettel. Biológia szóbelire kéne tanulnom, erre mit csinálok?! :'D Hát persze, hogy a blogodat olvasom. Annyira vártam már ezt a részt, de következőt még jobban. Oh, te Drága, könyörögve kérlek, hogy jöjjenek már össze. Szükségük van egymásra. Annyira egymás ellentétei, de hihetetlenül kellenek egymásnak. nekik szükségük van egymásra, nekem meg szükségem van rájuk. :D meg rád. Szóval kérlekkérlekkérlek siess! <3
    xx, Lara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádlak <3 Köszönöm szépen, annyira jól esnek a szavaid :3 Remélem, azért a szóbelid sikerült, bár biztos vagyok benne hogy igen ;)
      A kérdés az, hogy összejönnek e...
      Sajnálom, hogy ennyit kell várni a részekre, nagyon szégyellem magam, de nehezen megy, de igyekszem.
      Puszi

      Törlés
  14. Uram isten, itt abbahagyni? Dreamy, ugye tudd, hogy ez felér egy merénylettel?:DD Istenem, annyira sajnálom Lout, még ha Hazzal szemét is(aminél jó lenne, ha végre észhez térne, vagy beállítom a sarokbaXDD) nem érdemli meg, hogy így beszéljenek vele. Főleg nem a saját anyja!!! És hogy a végéről is beszéljünk, mi az hogy elüti egy kocsiii???!!! O.O Te jó ég, nagyon remélem, hogy nem lesz semmi komolyabb baja:((( Egyébként rohadt jó lett a rész, személy szerint megmondva, nekem nagyon tetszett még úgy is, amik benne történtek mind Harryvel, mind Louisval. Izgatottan várom a kövi rész, puszillak :*
    Judit.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, és nagyon sajnálom :(
      "aminél jó lenne, ha végre észhez térne, vagy beállítom a sarokbaXDD" XD imádlak <3
      Örülök, hogy tetszett, kicsit féltem a reakciótoktól, de amint látom nem kellett volna :) Sajnálom, igyekszem sietni vele, csak még mindig nehezen megy az írás.
      Puszi :3

      Törlés
  15. Édes istenem elsirtam magam,amikor megláttam,hogy van rész Istenem. Hogy folytatódik,hogy itt vagynvisszatértél Istenemn Köszönöm!
    Na akkor most en verekedni akarok megverem azt a ket mocskot azaz varj hármat Dylan,Louis anyja(hogy ne találna ra senki arra a nőre,bar ezeknek mindig szerencsejük van( Harry apjanak meg úgy letörölnem az arcárol a vigyort,hogy ha fog nélkül nem akar vigyorogni akkor nem fog többet. HARRY! Louis elment miattad a könyvtarba te meg megsem hallgatod..... Louis jezusom Louis ugye mond,hogy nem esett semmi komoly baja nem lesz semmi Istenem miért kínzol itt abbahagyni szandékosan csinálod,hogy belehaljak mikor lesz új rész mikor? Ahhh ez a resz csodalatos lett,mint mimdegyik es komolyan annyira hianyzott már...feljöttem olvasni kicsit megnezem a Love&Paint nem volt elkeseredtem majd gondoltam egy próbat meger megnezem a JAG-et, es mikor meglattam en felsikoltottam. Nagyon,nagyon varom a kövi részt! <3 Jaaaj hat en olyan boldog vagyok,hogy újra itt vagy..Kerlek nyugtass meg nem kell nagyon sokat várni az új részre mert abba belepusztulok,ha hamarosan nem tudom meg mi lesz Kérlek! <3 Es köszönöm a mai napom csodas lesz <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de édes vagy :3 <3 annyira imádlak <3 Köszönöm, hogy itt vagy csajszi ;)
      A kövi részben kiderül, hogy mi lesz Louisval, de nem mondhatok semmit, és ahogy csak tudom sietek vele, csak sajnos még mindig nehezen zökkenek vissza...
      Sajnálom, utálom is magam, amiért nem hozok nektek részt, ne haragudj rám, kérlek, igyekszem :)
      <3 puszi

      Törlés
  16. Szia! Annyira hianyzik mar a tortenet. Mikorra varhato a kovetkezo resz? Imadom es izgulok mi lesz!:))

    VálaszTörlés
  17. szia!

    Nagyon sok mindent szeretnék írni.
    Először is hogy nem vagyok az a kommentelős fajta (ez az első kommentem ever ;) )
    De most nagyon fotnosnak érzem hogy írjak, mert szeretném ha folytatódna a story.

    A történet: Nagyon magával ragadt, nagyon tetszik. Val egy kis hasonlóság az angol After (Larry Stylinsonhoz)-- a fogadás a rosszfiú stb. De nekem SOKKAL jobban tetszik h itt Louis a rosszfiú hitelesebb. Nagyon tetszik ahogy Louis kirohanásait érzéseit írod, annyira hihető ahogy egy kötődni képtelen emberben megjelennek ezek az érzések és csak el akarja tolni magától, nagyon megható :''')

    Nagy kérdés
    MIKOR LESZ FOLYTATÁS? *__________*
    can't wait!

    Sok puszi:
    Cili

    VálaszTörlés