2015. augusztus 25., kedd

Just a game? (18.rész)

Halihóóó!


Megjöttem a kövi résszel! :) Köszönöm szépen a komikat, és az újabb féliratkozókat, nagyon imádlak benneteket, millió puszi, és hatalmas ölelés! <3
Volt egy kis időm, ezért rendszereztem az olvasni valókat, amit jobb oldali sávban legfelül meg is találtok. Egy helyre tettem a one-shotokat és a hosszabb sztorikat, remélem, így könnyebb lesz elérnetek! ;)
Jó olvasást!

Dreamy Girl


Louis

*Másfél hónappal később*

Hangos csipogásra ébredtem. A fejem zúgott, és majd szét akart esni. Rohadt buli, rohadt pia, soha többet egyiket sem! - fogadtam meg magamban már vagy ezerszer, de eddig még sosem sikerült betartanom. Résnyire nyitott szemekkel, a homlokomat fogva próbáltam enyhíteni a fejfájásomon, és közben kideríteni azt, hogy mi is okozza ezt a rémes zajt. Minden egyes mozdulatra fájdalom hasított a fejembe, de a csipogás nem akart alább hagyni. 
- Baszd meg, Zayn! - morogtam, mikor végre leesett. - Kapcsold ki azt a szart, vagy kinyírlak! - húztam a fejemre a takarót, ezzel próbálva tompítani az éles hangot. - ZAYN!! - kiabáltam idegesen, majd mikor nem jött válasz, lerántottam magamról a takarót, és megfordultam. Az említett csukott szemekkel, nyálcsorgatva aludt tovább, kicsit sem zavartatva magát. Fasza! Megragadtam a párnám, és fejbe vágtam vele, mire rémülten ugrott fel ülő helyzetbe.
- Mi a... aúúú... - fogta a fejét -  fasz van? - morgolódott összehúzott szemekkel, fájdalmas arccal. - Normális vagy? Szétesik a fejem... - ejtette vissza a fejét a párnára, miközben magában dünnyögött valamit. 
- A te telefonod csipog, nem az enyém, úgyhogy ne engem basztass! - bújtam vissza a meleg takaró alá. - Kapcsold ki, és hagyj aludni! - fúrtam bele az arcom a párnámba, majd lecsuktam a szemeimet, hogy újra elragadjon az álom, de mind hiába, Zayn mobilja csak csörgött, és csörgött. Mérgesen fújtattam egyet, mígnem végre elhallgatott, és csend telepedett a szobára, amiért irtó hálás voltam.
- Különben is, mi a faszomért állítottad be az ébresztőt? - kérdeztem alig hallhatóan.
- Mi? - kérdezett vissza álmos, rekedtes hangon. - Nem tudok gondolkodni... hagyj már...- nyavalyogta.
- Miért állítottad be az ébresztőt? - néztem vöröses szemeibe, amikkel engem fürkészett. Kezével az éjjeli szekrényhez nyúlt, hogy elvegye a telefonját, amit hosszas tanulmányozás után vissza is tett a helyére. 
- Baszod, ma kezdődik a suli! - fogta a fejét, nagyokat nyöszörögve. - Faszomba... 
- Leszarom! - fordultam a másik oldalamra. - Kurva fáradt vagyok! Én be nem megyek, felejtsd el! Egész nap az ágyat akarom nyomni! Jó éjt! - csuktam be a szemeimet, de éreztem, hogy ennyivel nem úszom meg.
- Hidd el, legszívesebben én sem mennék be, de emlékszel mit mondott a diri? Ki leszünk baszva, ha nem jelenünk meg az órákon! 
- Szerinted érdekel? - továbbra is csukott szemmel motyogtam. Semmi sem tudott érdekelt, amióta Harry elment. Leszarom, ha kirúgnak, engem ez rohadtul nem izgat. Nincs értelme az életemnek... 
- Nem akarom a szüleim papolását hallgatni, szóval nekem muszáj bemennem, te pedig jössz velem, mert nélküled halálra unnám magamat! Úgyhogy pattanj ki az ágyból! Most! - csapott egyet a fenekemre, mire felsikoltottam.
- Csináld! Fenekelj el, baby! - nyögtem kitolva a fenekem, Zayn pedig felnevetett, és újra rácsapott. - Ezt már szeretem! Ne hagyd abba! Még! Erősebben! - könyörögtem kéjes hangon. 
- Nem ártana egy jót dugnod haver, eléggé ki vagy éhezve, és ez nem tesz jót neked! - hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Akarsz dugni? - fordultam felé, mire megforgatta a szemeit. - Na, csak a hegyét rakom be! - közelebb húzódtam hozzá, majd elkaptam a derekánál fogva, hogy magamhoz húzhassam. Nem hagytam időt arra, hogy bármit is reagáljon, azonnal rátapadtam a nyakára, csókokat nyomva bőrére. Próbált eltolni magától, de annyira röhögött, hogy nem ment neki. Egyik lábamat átdobtam az övén, ezzel fogva tartva testét, a kezemmel pedig izmos hátát simogattam. 
- Engedj már el! - ütögette a mellkasom még mindig nevetve. - Louis!! Kiheréllek! - mozgatta a lábait, de nem sokat ért el vele.
- Azt mondtad dugnom kell, hát legyen! - motyogtam a fülébe, amibe belenyaltam, remegést kiváltva belőle. 
- De nem velem! - mondta, én pedig megharaptam a fülcimpáját, mire káromkodott egyet. Elvigyorodtam. Keményen? - kérdeztem, ő pedig nagy szenvedések közepette kiszabadította az egyik kezét, belemarkolt a hajamba, hátrahúzva a fejemet. - Imádom a durvaságot!! - szívattam továbbra is. 
- Állj le! Vegyél egy hideg zuhanyt, öltözz fel, és húzzunk! - engedett el, majd kimászott az ágyból, én pedig nevetve huppantam vissza a matracra. Azt lesheti, én innen ki nem kelek! Hunytam le a szemeimet, élvezve a csendet, és a nyugalmat, ami sajnos nem sokáig tartott, mert két kéz megragadta a bokámat, és elkezdett húzni az ágy végébe. Megkapaszkodtam a matrac oldalába, de mind hiába, kicsúszott a kezeim közül, és pillanatok alatt a földön találtam magamat. Felnyögtem a fájdalomra, ami a lábamba és a mellkasomba nyilallt. Hiába telt el másfél hónap, még mindig volt, hogy egyes mozdulatoknál belenyilallt a fájdalom. Nem olyan erős, csak kellemetlen. Mérgesen néztem Zaynre, aki csak röhögött, majd bement a fürdőbe. Nagy nehezen feltápászkodtam a padlóról, aztán utána mentem, hogy én is vegyek egy gyors zuhanyt. Meg sem lepődött mikor beálltam mögé a zuhanyzóba. Épp lemosta magáról a tusfürdőjét, és arrébb lépett, hogy helyet adjon nekem is. Beálltam a zuhany alá, fejemre engedve a langyos vizet, amit kicsit hidegebbre állítottam, hogy kitisztítsa a fáradt, lüktető fejemet. Lekaptam a tusfürdőt, majd lassú mozdulatokkal bekentem magamat, miközben Harryre gondoltam. Mondjuk mikor nem?! Akár mit is csináltam, mindig ő jutott az eszembe, hogy vajon most hol lehet, és mit csinálhat? Sajnos hiába való volt minden igyekezetünk, hogy megtaláljuk őt. Naomi próbált segíteni, kitudakolni a telefonszámot vagy bármit, de az apja nagyon jól eltitkolt mindent. Rohadjon meg! Persze az elején nem adtam fel. Elmentem az apjukhoz, és úgy voltam vele, hogy a szart is kiverem belőle, ha nem mondja el, hogy hol van Harry, de ez a tervem nem jött össze, mert az a homofób fasz a rendőrséggel fenyegetőzött, akikkel én ugyebár nem akartam ujjat húzni, ezért inkább hagytam a fenébe az egészet. Zayn szintén nem talált semmit... szóval feladtam... Próbálok beletörődni abba, hogy soha többé nem fogom látni őt. A zöld szemeit, amikkel olyan ártatlanul nézett rám. Az ajkait, amik duzzadtak, és csak arra várnak, hogy megcsókoljam. A göndör haját, amibe imádtam beletúrni, és kicsit meghúzni. Az izmos felsőtestét, a feszes, markolni való seggét. Vágyakozóan sóhajtottam fel, ahogy magam elé képzeltem őt. A képre éledezni kezdett a farkam, és nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Muszáj volt könnyítenem magamon.
- Zayn itt vagy? - kérdeztem, de semmi választ nem kaptam, ezért marokra fogtam a farkamat, és lassan húzogatni kezdtem rajta a kezemet. Harry nyögései visszhangoztak a fejemben, és láttam magam előtt a kéjtől eltorzult arcát, az elnyílt duzzadt ajkait, a testét, ahogy vonaglik alattam az élvezettől, amit én okozok neki. A szabad kezemet a csempére tettem, megtartva magamat, míg a másikkal erősen pumpáltam hosszamat. Fejemet még mindig a zuhany alatt tartottam, és élveztem a cseppeket, amik az arcomra hullottak, miközben közeledtem az élvezet felé. Egyre gyorsabban vertem a farkam, és éreztem, hogy elönt a forróság. Testem megremegett. Képek jelentek meg a fejemben, ahogy Harry elém térdel, felnéz rám zölden izzó szemeivel, majd ráhajol a farkamra, és szopni kezd. Szinte éreztem puha, meleg ajkait, és ettől akkorát nyögtem, összeszorítva a kezemet a csempén, hogy szerintem az egész szomszédság hallotta.
- Ahh! Bassza meg! Harry! - hörögtem, ahogy a gyönyör végigszáguldott a gerincem mentén egészen az ágyékomig, ahol kirobbant, fehér nedvemet a csempére lövellve. Lihegve, hosszamat simogatva vártam, hogy lenyugodjak, aztán újra lemosakodjak. Miután végeztem, megtörölköztem, és felkaptam egy bokszert, arra pedig a kopott farmeromat, ami már igencsak megviselt volt, de én imádtam. Felhúztam egy fekete ujjatlan felsőt "bad boy" felirattal. Beállítottam a hajamat, ami abból állt, hogy összekuszáltam, és kicsit felállítottam. Befújtam magam, és máris készen álltam. A vállamra kaptam a táskámat, amiben igazából nem volt semmi, csak azért hordtam, hogy azt higgyék a tanárok, hogy felkészültem. Lementem a előszobába, felkaptam a fekete Converse cipőmet, és vártam, hogy a haverom végre letolja a képét. 
- Mehetünk! - lépett mellém fekete farmerében, és az AC/DC-s pólójában, meg persze az elmaradhatatlan baseball sapkájában. Felkapta a cipőjét, majd bezárta magunk mögött az ajtót, aztán beültünk a kocsiba, és teljes gázt adva indultunk el az iskola felé.  Az út csendben telt. Nekem valahogy nem volt kedvem beszélgetni, de szerintem Zaynnek sem. Még a rádiót sem kapcsolta be, ezért csak a kocsi monoton zúgását hallgattuk. Amint odaértünk a suli elé, Zayn rátaposott a fékre, ami hangos csikorgással jelezte, hogy megérkeztünk. Mindig ezt csinálja, így vonva magunkra a figyelmet, ami természetesen most is sikerült neki. Ezt mindig is imádtam, és jókat röhögtem az egészen, de most valahogy semmi sem tudott lázba hozni. 
- Megjött a suli két legmenőbb arca! - vigyorgott, majd kiszállt a kocsiból, én pedig követtem őt. Most nem volt nagy kedvem a menőzéshez, inkább csak láthatatlanná akartam válni, de két olyan rossz fiúnak, mint nekünk, ez nem ilyen egyszerű feladat. Zayn leöklözött pár haverral, én pedig csak odabiccentettem feléjük. Amint beléptünk az épületbe rögtön a tantermünk felé vettük az irányt, és a hátsó padunkig meg sem álltunk. Természetesen megint mi voltunk az utolsók, de ezt már megszokhatták. Mi sosem érkezünk a többi diák előtt. Lehuppantunk a padunkhoz, amire felpakoltam a lábaimat, és lehunytam a szemeimet, hogy itt folytassam az alvást, ha már az ágyban nem lehetett. Becsengettek, mire csend lett az osztályteremben. Még akkor sem nyitottam ki a szemeimet, mikor meghallottam Mrs. Murpy idegesítően vékony hangját.
- Jó reggelt hölgyek, urak! Remélem kipihentétek magatokat, és újult erővel láthatunk neki a tanulnivalónak! - mondta, és hallottam a hangján, hogy mosolyog, mint mindig. Szerintem úgy maradt a szája, vagy felvarrták neki, mert ez nem normális dolog, hogy állandóan vigyorog. Egyedül csak akkor volt komor, ha leszidott valakit, de akkor sem sokáig. 
- Oh, látom Mr. Tomlinson nem igazán pihente ki magát a szünetben! - hallottam meg a nevemet, mire kinyitottam a szememet. Mindenki engem bámult, én pedig mogorván néztem rájuk, amitől azonnal elkapták rólam a tekintetüket. - Akkor kezdjünk is neki a tanításnak egy gyors tesztel! - húzott elő a táskájából egy köteg papírt.
- Már az első nap első órájában tanárnő? - szólalt meg Noel.
- Igen drágám! Kíváncsi vagyok, hogy mennyi maradt meg a fejetekben a nyári szünet alatt! - lépett ki az asztal mögül, és mindenkinek a padjára osztott egy-egy papírt. 
- Tegye le a lábát Mr. Tomlinson! - ütögette meg a cipőmet, mire elhúzott szájjal tettem, amit mondott. - Köszönöm! - tette le a feladatokkal teli papírt elém. Kurva matek! - morgolódtam magamban, majd ráfeküdtem a lapra, és nem törődve semmivel aludtam tovább. Arra eszméltem fel, hogy kopognak, a tanárnő pedig csak annyit mondott, hogy folytassuk tovább a faladatsort. Felemeltem a fejem, és Zaynre néztem, aki a telefonját nyomkodta. Ránéztem a lapjára, ami ki volt töltve. Tuti megint valamelyik stréberrel kitöltette. Mindig ezt csináljuk, de engem most ez sem érdekelt. Leszartam, mint mindent ebben a másfél hónapban. Visszahajtottam a fejem, és tovább unatkoztam. Azon gondolkodtam, hogy a következő órákról ellógok, vagy csak kimegyek az udvarra elszívni pár cigit, aztán addig ott maradok míg vége nem lesz az óráknak. Az ajtó kinyílt, de nem néztem fel. 
- Gyerekek, most kaptam a hírt, hogy egy új diák érkezik hozzánk, ha minden igaz, már itt is van! - szólalt meg a tanárnő. Szuper, új diák, erre volt még szükségem. - Gyere csak be! - hallottam, ahogy belép, és azt is ahogy a többiek sustorogni kezdenek. Valami lökést éreztem a vállamon, mire felnéztem, és Zayn döbbent arcával találtam szembe magam, aki az ajtó felé mutatott. Összevont szemöldökkel néztem rá, hogy mi a fene baja van.
- Mutatkozz be fiam! - szólalt meg a tanárnő.  
- Sziasztok! - egy ismerős mély hang zengte be a termet, amit bárhonnan felismertem volna. Odanéztem, és nem akartam hinni a szememnek. Ott állt ő, aki miatt másfél hónapja csak vegetálok, egy teljesen új külsővel. Rá sem ismertem. Leesett állal néztem végig rajta. Haja még göndörebb volt, mint amire emlékeztem. Borzalmas szemüvege eltűnt, ami nélkül láthattam gyönyörű arcának minden vonását. Kicsit meg volt szeppenve, de halvány mosoly jelent meg arcán, ahogy feltérképezte a diákokat. Egy fehér pólót viselt, ami tökéletesen illett rá, kirajzolva izmos felsőtestét. A fekete nadrágja pedig olyan szűk volt, mintha csak a második bőre lett volna. Annyira dögös volt, hogy elakadt a lélegzetem. - A nevem Harry Edward Styles! 18 éves vagyok és... - Ekkor akadt össze a tekintetünk. Nem szólt semmit, csak néztük egymást. A szívem hevesebben kezdett el verni, a gyomromban pedig furcsa bizsergés támadt. Nagyot nyeltem, mire zavarodottan kapta el a tekintetét rólam. - Leedsből költöztünk ide a nyáron, mert édesapám itt kapott munkát! - fejezte be gyorsan a mondandóját a tanárnőre pillantva. 
- Köszönjük Mr. Styles, foglaljon helyet! Majd szünetben keresek valakit maga mellé, aki körbe vezeti, és megmutatja mi merre van, rendben? - kérdezte a tanárnő, Harry pedig bólintott, és elindult az üres pad felé, ami tőlem balra, egy padsorral előrébb volt. Mindvégig kerülte a tekintetemet, de én minden egyes mozdulatát végigkísértem. Még mindig nem akartam hinni a szememnek. Teljesen lesokkolva ültem a széken, és csak néztem őt. Nem tudtam mit gondoljak. Össze voltam zavarodva.
- Mi a fenét keres ezt itt? - hallottam meg Zayn hangját. - Nem úgy volt, hogy nem jön haza? 
- Fogalmam sincs haver, de ki kell derítenem, hogy mi ez az egész! - emeltem fel a kezemet, mire Zayn megdöbbenve nézett rám. 
- Mit művelsz? - kérdezte.
- Majd meglátod! Ez az egyetlen esélyem, hogy beszélhessek vele! 
- Igen Mr. Tomlinson, mit óhajt? - szólalt meg Mrs. Murpy mikor észrevette, hogy eszeveszettül kalimpálok a kezemmel.
- Segíthetek körbevezetni az új diákot? - kérdeztem Harryre nézve, aki kitágult szemekkel, rémülten meredt rám, aztán nagyot nyelt. 
- Kedves öntől, de maga inkább foglalkozzon a matekkal a szabadidejében, mert ha megint úgy folytatja, mint az előző félévben, akkor megbukik! - jelentette ki. Harry megkönnyebbülve sóhajtott fel, ami rohadt szarul esett. Szóval nem akar velem beszélni... A tanárnő felállt, és a göndörhöz lépett, hogy adjon neki is egy lapot, majd visszasétált az asztala mögé. Vén ribanc! - morogtam magamban, majd megfogtam a papír lapot, dühösen felpattanva az asztalomtól, aztán egyenesen előre nézve siettem a tanárnő asztalához, amire lebasztam a tesztet, és kihúztam a teremből nem törődve Mrs. Murpy utána ordított szavaival. Kellett egy cigi. Rohadtul kellett. Idegesen löktem ki az üveges ajtót, majd az udvar leghátsó részébe mentem, ahol Zaynnel szoktunk lógni. A régi szertár mögé lépve előkaptam a cigis dobozt, és az öngyújtóm, aztán rágyújtottam. Szerencsére ide hátra senki sem jön, és senki sem lát be, mert egy nagy bokor elzárja az udvartól. A hajamba túrva járkáltam fel-alá. Azt hittem, hogy soha nem fogom többet látni, erre megjelenik a suli első napján. Mi a fene ez az egész? Naomi azt mondta, hogy nem jön vissza, akkor most hogy a faszomba került ide? Nagyot fújtatva ültem le a kerítés beton részére, aztán beleszívtam a cigimbe, és kifújtam a füstöt. Hallottam a csengőt, ami jelezte, hogy vége az órának. Elszívtam a bagót, majd eldobtam, és eltapostam. Megigazítottam a hajam, és visszasétáltam a tanterembe a cuccomért. A tanárnő még ott volt bent, mikor beléptem a terembe. 
- Ki sem töltötted a lapot... - mutatta fel az üresen hagyott tesztet. - Miért? - Vállat vontam, és a táskámért mentem, amit egy laza mozdulattal a vállamra dobtam. 
- Nem értem a matekot. - ennyit mondtam miközben az ajtó felé indultam.
- De meg sem próbáltad, láttam! 
- Minek, ha úgy sem megy! - vontam újra vállat. 
- Louis, így meg fogsz bukni, megint! 
- Leszarom! - mondtam. 
- Találtam valakit, aki már holnap megkezdené veled a korrepetálást! 
- Nem unja már tanárnő? Eddig hány diák is adta fel?! Kilenc vagy tíz? Szerintem inkább hagyjuk... Viszlát Mrs. Murpy! - léptem ki a tanteremből.
- Holnap délután 4-kor a 8-as tanteremben! - kiabálta utánam. Kimentem az udvarra, ahol is Zayn már ott volt a helyünkön. Felém nyújtotta a cigit, amit elfogadtam és megszívtam leülve mellé. Nem szóltunk semmit, csak ültünk ott egymásnak adogatva a bagót. 
- Mit fogsz tenni? - kérdezte kis idő után. 
- Megvárom suli után, és beszélek vele! Itt nem kaphatom el, mert még kiabálni fog vagy mit tudom én... Bármi kitelik tőle...
- De hogy került ide? - kérdezte.
- Ez egy jó kérdés, fogalmam sincs, a tesója biztos hazudott vagy... Nem tudom... 
- Neked most örülnöd kellene, nem? Láttad milyen dögös lett? - néztem rá, mire elvigyorodott. 
- Örülök, csak... Amikor meglátott, semmi örömet nem láttam rajta... És megkönnyebbült, mikor a tanárnő visszautasította, hogy megmutassam neki a sulit. Rohadt szarul esett... Lehet, hogy hagynom kell a francba... - dobtam el a csikket a homokba. 
- Ne szórakozz! Itt van, ezt akartad, nem? Beszélj vele! Nem vagyok oda az ötletért, és őszintén megmondva örültem, hogy eltűnt, mert nem a szívem csücske, de nem akarom, hogy szenvedj! Meg kell tudnod, hogy mi a fene van, nem élhetsz kétségek között, mert fel fog emészteni! 
- Igazad van, suli után beszélek vele! - Bólintott, aztán tovább ültünk csendben, majd mikor megszólalt a csengő, leugrottunk a betontömbről, és visszamentünk a terembe. Harry már bent ült, és amint meglátott, lehajtotta a fejét. Lehuppantam a székre, és csak figyeltem őt. Ez így ment mindaddig, míg az utolsó óráról ki nem csengettek. Elköszöntem Zayntől, és kisiettem az iskola parkolójához, ahol elbújtam egy autó mögé figyelve, hogy mikor jön ki Harry. Mikor megláttam, újra hevesen vert a szívem, a gyomrom pedig összezsugorodott. Elindult az egyik irányba, mire épp utána akartam menni, de megtorpantam, ahogy megláttam, hogy Dylan utána fut, és megállítja őt. A kezem ökölbe szorult, a düh pedig elöntötte az agyamat. Mi a fenét akar Harrytől? - morgolódtam. Szálljon le róla!! Ne fogdos baszd meg, mert letöröm a kezed! - idegeskedtem, összeszorított fogakkal. Ezzel a fasszal még egyszer el kell beszélgetnem úgy érzem. Ropogtattam meg az ujjaimat. Amint elköszöntek egymástól, elindultam Harry utána, tartva a tisztes távolságot. Addig követtem, míg egy elhagyatottabb helyre nem értünk. Körülnéztem, és mikor meggyőződtem arról, hogy senki sem láthat minket, mögé léptem, majd elkaptam a karját, mire összerezzent.
- Hogy kerülsz ide Harry? - fordítottam magam felé, el nem engedve a kezét. 
- Louis... Én... Én... - dadogta, a szemeiben pedig félelem csillogott. Jobbra-balra kapkodta a tekintetét, mintha keresne valamit vagy valakit. - Engedj el, kérlek! - próbálta kihúzni a karját szorításomból.
- Válaszokat akarok! Most! - morogtam, ő pedig egyre idegesebb lett. 
- Nem lehet, Louis! El kell engedned! - kiabálta erélyesen. 
- Hé! Mi folyik ott? - szólal meg egy ismeretlen férfi hang, mire Harry kihasználta a figyelmetlenségem, és kirántotta a kezét, aztán futni kezdett. 
- Bassza meg! - rúgtam bele a kerítésbe, majd elindultam hazafelé. Hátra pillantottam, és megláttam egy férfit, aki engem vizslatott. Biztos ő lehetett az a fasz, aki ránk szólt sikeresen elcseszve az egészet. De nem adom fel, itt van, és én tudni akarok mindent. 

29 megjegyzés:

  1. mi a fene?! Harry meg mit keres itt??? nem az volt h franciába költözött??:OO
    am. nagyon jóó alig várom a kövit:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, ott volt ;) Ki fog derülni, hogy miért is jött vissza ;)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :3
      Puszi

      Törlés
  2. Ket szó...MOST MIVAN??? ennyit tudok mondani.... A rész csodas es varom a kovit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd kiderül ;) Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy tetszik :3
      Puszi

      Törlés
  3. vàò ez igen azt hittem Lou megy franciaorszàgba !! siess. a kövivel nagyon jò lett!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez nekem is váratlan fordulat, nem így terveztem, de így jött :D Köszönöm :3
      Puszi

      Törlés
  4. Első kérdésem, amikor elolvastam WAT?? Remélem valami jó fog kisülni ebből a helyzetből Lou számára. Nagyon jó lett, várom a következőt. xoxo, Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméljük, majd minden kiderül ;)
      Köszönöm szépen :3
      Puszi

      Törlés
  5. Drágaságom ♥!

    Paff, derült égből Harold :$$ Éreztem, hogy nem egy átlagos Back to school lesz Louis életében ez a nap :D Végre olyan Haz, mint amilyennek lennie kell :3 Göndör haj, skinny jeans és egy merő lazaság *---* Zayn mocskosul féltékeny, de imádom :D Kíváncsi vagyok, Harry hajlandó lesz-e tárgyalni Lou-val :33

    Tűkön ülve várom a folytatást ♥! További napsütéses hetet, drága ♥!

    Love Ya,
    Mace

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, kérlek nézz be Az álca vonzalmában...-ra :) Van ott valami számodra :D

      Love Ya,
      Mace

      Törlés
    2. Szia :3
      Igen Hazz kikupálódott, itt volt már az ideje :D Zaynt én is imádom, hogy ilyen féltékeny ;) Köviben kiderül ;)
      Köszönöm szépen mind a komit, mind a meglepit :3
      Puszi

      Törlés
  6. Most. Követlező. Végre. Függőséget okoz ez az egész!!!!! Egyszerűen imádom, alig várom, hogy folytasd, és amikor befejezted ezt a sztorit -nagy kár, imádom a sztorit, ezt az egészet, most még jobban!!!- már tudom, hogy előlről fogom kezdeni az olvasását! Remélem hamarosan lesz, igyekszem kommentelni!:) (ha nem is teszem, biztosan olvasom, ez ezer százalék!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, örülök, hogy ennyire tetszik :3 De aranyos vagy, olyan jó ilyet olvasni :3 Nekem is hiányozni fog a sztori, de nem fogom tudni tovább folytatni sajnos :(
      Én is igyekszem hozni :) Semmi baj, nekem az is elég, hogy tudom, hogy itt vagy :3
      Puszi

      Törlés
  7. Nem. Jutok. Szóhoz. *.*
    Annyira örülök az új résznek és arra végképp nem számítottam,hogy Harry vissza fog jönni...Pont a suliba...Jajj de várom már a kövi részt!
    Imádtaaaam <3 :3
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg annak örülök, hogy ennyire tetszett :3 Én se így terveztem, de így jött össze :D Igyekszem ;)
      Puszi

      Törlés
  8. Napok óta kínlódok, mert nem volt időm elolvasni, pedig Réka még valamikor hét közepén szólt, hogy van új rész. Ma tényleg kínoztam magam, hogy mindent megcsináljak, elintézzek, és akkor jutalomból olvashatom a JAG-et (tudod, mennyire imádom)---- és most itt vagyok ;)

    Nem hittem volna, hogy így begyorsulnak az események. Valamiért azt hittem, hogy Louis nagy nyomozások után, Zayn segítségével elmegy Harry után... De erre egyáltalán nem számítottam!!!

    Kíváncsi vagyok, hogy oldod meg a homofób, agresszív apa szerepét, és azt, hogy Harry ennyire megváltozott. Plusz arra is, hogy miként alakul a viszonyuk Louisval...

    Nagyon sok nyitott kérdés van ( ez annyira Dreamys amúgy :P:P), úgyhogy megint izgulhatunk rendesen.
    de tudom, hogy te azt szeretd, ha kinyírhatod az olvasókat...csináld csak. Azt viszont ne feledd, hogy ha már ennyire megvárattál a sztorival, akkor kiérdemeltünk egy kis kárpótlást..... és tudod, hogy mire gondolok *szemöldökhúzogat*

    Köszi, hogy ilyen gyorsan hoztad, és ajánlom, hogy tartsd meg ezt a jó szokásodat ;)

    Imádlak, szép hetet neked. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit felpergettem, mert nem akartam húzni tovább ezt az otthonfekvős Harry nélküli napokat ;) Én sem számítottam rá, valahogy így alakult :D
      Lesz kárpótlás ígérem, csak végre a géphez jussak, éd legyen egy kis időm...
      Igyekszem a kövivel is sietni ;)
      Puszii ❤

      Törlés
  9. Dejóó, annyira vártam, hogy folytasd! *-*
    Jó gyorsan felgyorsultak az események, alig győzöm kivárni a kövi részt..:D várom hogy választ kapjunk a kérdésekre, példaul hogy Harry mi az istent csinál itt?!:o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit felgyorsítottam, de remélem nem probléma ;) Megkapjátok a válaszokat, ígérem :D
      Köszönöm, hogy írtál ;)
      Puszi

      Törlés
  10. Te Jó isten Dreamy erre nem számítottam Jézus ahhh *--* Úristeen imádom lerágtam minden körmöm megint....Először is kurvára nevetek Zaynen és Louison :D :D Mi ez a Fenekelj el baby visítok :D :D Imááádom :D a zuhanyzós incidens Louis baszdmeeeg feltétlenül szükségees volt ugye Úristeeeeeeen!!!! Hallom a kocsikerekek hangját,ahogy Zayn lefékel ohh basszus oda akarok járni suliba a kurva életbe...Matek teszt máris hát ez a tanár hülye same louis ugyanazt érzem aludj :D Mi mii miii?? Harry hogy mi ki hogy mikor miii vaaaan? Jézus mi fehér póló, a haja még göndörebb, nincs szemüveg és fekete nadrág szűk nagyon szűk OHHH ANYÁM!!! ahhhh naa mi Leeds ilyenkor olvasom én ezt te jó Isten kinyírsz Dreaaamyyy kegyetlen vagy!!! ahhh Jézusoom....Csak nézték egymást én meg csak sírok ahhh Harry ne gecizzél nézzél Louisraaa...de hogy mikor miért mii? mikor jött vissza jézus......Dylan mi van ne mi neem!!! Ki faszom az az ember ai beszólt hát megölöm ....Mi lesz jézus nem bírooom Dreamy KINYíRSZ!!!
    Kinyírtál imádtaaaaaaam imááádtaaaam nagyoon juuj nem vagyok magamnál ez tutti ♥ Várom a kövit!
    Köszönöm az élményt! ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága <3
      Nagyon szeretem írni Zaynt és Louist, oly idióták együtt :D Jajj annyira jó olvasni, hogy ennyire bele tudod élni magad, és boldog vagyok, hogy tetszik:3 Én is, megyünk együtt abba a suliba :D
      Mindent megtudtok hamarosan, ha végre sikerül géphez jutnom, és kijavítanom a részt...
      Én meg téged imádlak, de nagyon <3 A komijaid mindig feldobják a napom :3
      Én köszönöm, hogy itt vagy és hogy mindig komizol <3
      Pusziiii

      Törlés
  11. Köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm *-* annyira tökéletes volt az elején a Zouis rész, boldog lettem mikor megláttam. Hazza pedig nagyon kellett ide:3
    Imádom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm <3
      Imádom Zouist írni, annyira idióták :D Nem akartam tovább húzni, ezt a "szenvedünk mert nincs itt Hazza dolgot" ;)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett :3
      Pusziii

      Törlés
  12. Ahhh nagyon-nagyon-nagyon imadom! Es hihetetleul hianyzik mar. Miota suli van megjobban vagyom erre a blogra. :D Remelem hamarosan hozod a kovit es vegre sikerul leulniuk es beszelni mert mar annyira regota erre varunk. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy imádod ❤ Igyekszem hozni, csak jelenleg kevés az időm sajnos... :( Nekem is hiányzik az írás, de az élet mindig közbeszól :(
      Meglesz hamarosan :)
      Puszi

      Törlés
  13. Awww! *-* Bocsika, hogy itt eltüntem, de nem akartam olvasni ezt a sztorit, amíg be nem fejezed, de amint látod, nem bírtam ki! :P
    Mi az Isten?! Franciaország?! Zayn?! Louis szerelmes?! Suli?! Harry itt van?! Ó jézus! Valaki mentsen meg!
    Olvastam ezt a részt és közben a Perfectet hallgattam... Na, ez a kettő egyszerre betett nálam!
    Fogadjunk, hogy Louis miatt jött vissza! És Naomi keze is benne volt! Vagy nem tudom, arrgg. O.O Most kérem a folytatást, különben tövig rágom a körmeim, pedig most festettem őket! És mi ez a dögös külső Harry?! He? Ki akarod írtani az emberiséget? Úristen! És annyira imádom Zouis barátságát! <3 Olyan husik! :3
    Hamar kell a kövi rész, mert meghalok! :0 :0
    U.I.: Niall és Liam lesz benne valamikor? Vagy ne reménykedjek Ziallben? (igen, máris ezen jár az agyam XD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello :)
      Örülök neki, hogy nem bírtad ki ;) A folytatás már kint van, csak lehet nem láttad, 20. részig megvan, és hamarosan jön a 21. is :3 Zouist barátságát én is imádom ❤ köszönöm, hogy írtál, és örülök, hogy tetszett :3
      Ui. Nem lesznek benne, csak Larry és Zayn :3 ez most egy ilyen történet ;)
      Puszii ❤

      Törlés
    2. Oksika, akkor jó...belenyugszom, hogy nem lesz az én Niallkém...
      Most láttam, hogy van két új rész, és majdnem sikitozni kezdtem, de sajna nem akartam senkit sem feleklteni itthon. A baj az, hogy olyan fáradt vagyok, hogy leragad a fejem...úgyhogy csak holnap fogom tudni őket elolvasni :'(. De addig is fúrja majd az oldalam a kiváncsiság, majd jelentkezem ott, ha elolvastam őket! ;)

      Törlés
    3. *szemem-komolyan már XD tényleg le kéne feküdnöm

      Törlés