2016. december 31., szombat

Everything happens for a reason (11.rész)


Sziasztoook!

Az év utolsó napján gondoltam megleplek titeket egy új résszel, aminek a végéért előre is a bocsánatotokat kérem! Remélem tetszeni fog, és több visszajelzést fogok kapni, mint az előzőhöz, ami eléggé elszomorított... És ezért is hoztam ennyire későn, pedig két résszel is meg szerettelek volna lepni benneteket a szünet alatt...
Nagyon köszönöm azoknak, akik írtak, és csak azt tudom mondani, hogy kitartás, most már (ha minden igaz, és nem alakul máshogy a történet) minden részben szerepelni fog a mi kis Harrynk (vagyis Louis kis Harrye!😍❤️😊) ! *-*
Ezzel a résszel szeretnék  🎉 NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI NEKTEK 🎉, és remélem, hogy a 2017-es évben is itt lesztek velem, mert én tuti biztos, hogy itt leszek! ❤️❤️
Jó olvasást, és jó újévvárást mindenkinek! 
Szeretlek benneteket, és puszilok mindenkit! 

Ui: Újabb spanyol mondatok, amiben megint ki lehet segíteni, mert mindenhol mást találtam, szóval nem biztos, hogy jól értelmeztem őket! 

Dreamy Girl







*Louis*

Idegesítő, szinte fülsiketítő csipogásra ébredtem fel. Morogva, összeszorított szemekkel nyúltam a halántékomhoz, ami minden egyes hangra fájdalmas lüktetéssel válaszolt.
- Rohadt telefon - mérgelődtem a fejemre húzva a takarót remélve, hogy az a valaki hamarosan megunja, és végre újra csend telepszik majd a szobára. Szép álmok, Louis. Megállás nélkül csörgött, amit nem bírtam sokáig elviselni, hiába fedte a fülemet a takaró. Résnyire nyitott szemekkel kezdtem kutatni a készülék után, majd mikor megleltem, kinyúltam érte, és meg sem nézve a képernyőt - felesleges lett volna, mert alig láttam -, fogadtam a hívást:
- Haló?! - dőltem vissza a hátamra, ismét lehunyva fáradt szemeimet.
- Louis?! - szólt bele Niall. - Basszus! Hol a fenében vagy? - aggodalmaskodott, nekem pedig el kellett tartanom a fülemtől a készüléket, mert olyan hangosnak hatott a hangja, hogy még jobban megfájdult a fejem tőle. - Már vagy ezerszer hívtalak! - korholt le. Eddig tartott az aggodalom, most jöhet a lecseszés. - gondoltam magamban, majd mikor végre sikerült felfognom a szöszi szavait, azon nyomban kipattantak a szemeim, és az ismeretlen helyiséget kezdték el pásztázni. Szentséges szar! Hol vagyok? Ültem fel az ágyon, a lüktető fejemet fogva, alaposan szétnézve a szobában. A bal oldalamra sandítottam, hátha találok valakit mellettem, de az ágy másik fele üres volt, ezért tovább folytattam a felfedezést, remélve, hogy ezzel elő tudok majd halászni valami kis emléket a tegnap estémből. - Megkukultál? Vagy visszaaludtál? - Hirtelen el is feledkeztem a vonal túloldalán majrézó szösziről. - Hahó?! Hallom, hogy szuszogsz! Basszus Louis, ne szórakozz már! - folytatta az idegeskedést, miután nem kapott semmiféle választ.
- Nyugi, élek! - biztosítottam rekedtes, fáradt hangon.
- Hogy legyek nyugodt, ha?! Azt hittem elraboltak, vagy még rosszabb! - szinte kiabált, amitől ismét szét akart robbanni az agyam.
- Valakinek a lakásán vagyok, asszem... - fogtam a fejemet, mert féltem, hogy ha nem tartom meg, szétesik.
- Miért nem hívtál, vagy írtál, hogy elhúztál valakivel?
- Niall! - morogtam összeszorított szemhéjjal. - Halkabban, légyszi, szétesik a fejem...
- Ó, te szegény - hallottam a hangján az iróniát. - Mi meg betegre aggódjuk magunkat miattad! Végül is, ja...
- Ne haragudj, ez eszembe se jutott... - feleltem bűnbánóan, mert tudtam jól, hogy milyen szar érzés lehetett nekik, hogy nem adtam magamról életjelet. Mégiscsak egy ismeretlen országban voltam, aminek a nyelvét se beszéltem.
- Oké, de ilyet még egyszer ne csinálj, mert kinyírlak! - próbált dorgáló hangnemben maradni, azonban én éreztem rajta, hogy alig bírja visszatartani a nevetést, ami az én arcomra is mosolyt csalt. Kicsit megnyugodtam, hogy nem haragszik rám annyira, mint gondoltam.
- Rendben - motyogtam egy hatalmasat ásítva. - De várjunk csak! - Most tudatosult csak benne a jóval ezelőtti mondata. - Azt mondtad, hogy mi?! Niall! - morogtam. - Mondd, hogy nem szóltál Zaynéknek! - a vonal túlsó oldalán csend honolt. - Niall?!
- Muszáj volt...
- Ezt nem hiszem el... - hitetlenkedve csóváltam a fejemet.
- Miért, mit kellett volna tennem?! Eltűntél, nem válaszoltál egyetlen hívásomra se! Nem volt más választásom! Fel kellett hívnom őket, hogy nem-e mentél vissza a szállodába! De mindegy is, a lényeg, hogy megvagy! - folytatta békülékenyen. - Csak az a kérdés, hogy hol?
- Ha én ezt tudnám... - dünnyögtem halkan.
- Erőltesd meg azt a csöppnyi agyad, kérlek - Szinte biztos voltam benne, hogy megforgatta a szemeit.
- Jó-jó, igyekszem! - hunytam be a szememet, erősen koncentrálva a tegnap estére. Felidéztem azt, amire emlékeztem, de a többi része mind homályos volt. Aztán mégiscsak beugrott valami, vagyis inkább valaki. Egy csaj. Táncoltunk, elég hevesek voltunk, majd egy taxi jelent meg előttem, amibe mindketten beszálltunk. Ez az! Akkor gondolom nála vagyok, mert senki más nem rémlett az emlékeimben. És ezt az is megerősítette, hogy felismertem a ruháját, ami a földön hevert az ágy mellett. - Egy csajnál vagyok, ez már tuti biztos, viszont gőzöm sincs, hogy hol. - feleltem kissé megrémülten. Hogy a francba jutok ki innen?
- Ott van valahol? - tudakolózott Ni.
- Itt nincs...
- Akkor keresd meg, és kérdezd meg, hogy merre vagy! - utasított türelmetlenül.
- Jézusom, várj már egy kicsit, most tértem magamhoz a kómából! - korholtam le ingerülten, amit gondolom a másnaposság idézett elő bennem. Niall nem szólt semmit, csak horkantott egyet, amiért irtó hálás voltam neki, mert nem biztos, hogy most szó nélkül tudtam volna hagyni az újbóli beszólását. Nagy nehezen lehúztam magamról a takarót, szembesülve azzal a ténnyel, hogy anyaszült meztelenül feküdtem alatta. Remek. Habár nem tudom mit számítottam. Hogy fel leszek öltözve? Kimásztam az ágyból, elindulva a ruháim keresésére, amikből csak a fekete bokszeralsómat sikerült meglelnem, de ez is megtette, tekintve a helyzetemet. Legalább nem pucéran mászkálok. Viszont hol lehet a többi? - morfondíroztam a padlót kémlelve, majd mikor felemeltem a tekintetemet, és megláttam a falon lévő fényképeket, rajta az ismerős lánnyal, ismét beugrott valami. - Amúgy spanyolul hadovált mindvégig, szóval egyetlen szavát se értettem.
- Az nem probléma, majd én beszélek vele, csak keresd meg és add át neki a telefont! - Bólintottam, pedig tudtam jól, hogy ezt nem láthatja, mégis feleslegesnek éreztem bármit is mondani. Most az volt a legfontosabb, hogy megtaláljam a csajt, és végre újra a szállodába lehessek.
- Isabel? - szólítottam a nevén, ami időközben felrémlett az emlékezetemben. - Isabel? Itt vagy? - nyitottam ki a hálószobának az ajtaját, ahonnan egy folyosóra, onnan pedig egy nappaliba érkeztem, ahol végre rábukkantam a többi göncömre is. Gyorsan felkapkodtam őket, amitől máris sokkal jobban éreztem magam. Mégis jobb felöltözve, mint egy szál gatyában. Tovább haladtam, ismét egy folyosószerűséghez érve. Ez a lakás kész labirintus volt, vagy az is lehet, hogy csak én voltam túl másnapos hozzá. Ahogy egyre közeledtem a boltívvel elválasztott helyiség felé, finom illatok csapták meg az orromat, és még valami halk dudorászást is hallottam.
- Na? - türelmetlenkedett a szöszi.
- Nyugi! - csitítgattam, furcsa zajt hallva, ami pont abból az irányból jött, ahova épp tartottam. - Isabel?! - suttogtam mikor odaértem a boltívhez. - Isabel?! - lestem be a helyiségbe, ahol az előbb említett személy nagyban készítette a kaját, ám amint meghallotta a hangom, megpördült, hatalmas mosollyal az arcán.
- Louis! - indult meg felém, hosszú csókkal üdvözölve, ami annyira meglepett, hogy tágra nyílt szemekkel, ledermedve álltam, várva, hogy vége legyen. Reméltem, hogy nem hiszi azt, hogy ezek után majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk, mert akkor rohadt nagy szarban leszek. Amint elváltak ajkaink, be nem állt a szája. Próbáltam közbe szólni, kézzel jelezni, hogy hagyja végre abba, de ő csak mondta, és mondta. Szerintem levegőt se vett közben, legalább is én nem láttam, pedig erősen figyeltem.
- Igazi tüzes csajszihoz van szerencsénk! - kuncogott Ni a telefonba. - Khm... Nagyon meg volt elégedve veled az ágyban! - nevetett, mire belemorogtam egy "fogd be-t". Isabel kapásból elhallgatott, gondolom elég erőteljesen mondhattam ki ezt a két szót, és kérdőn, kicsit megszeppenve meredt rám, amit azonnal ki is használtam, odanyújtva neki a mobilt, nehogy megint belekezdjen a mondandójába, mert akkor soha nem fogok elszabadulni innen.
- A barátom beszélni akar veled! - tettem hozzá, habár nem értettem miért, mivel egyetlen mukkot sem érhetett abból, amit mondtam neki. Megszokás. Rántottam meg a vállam, majd míg ők beszéltek, addig én körülnéztem a lakásban. Tényleg labirintusra hasonlított, és túl zsúfolt is volt, ami nekem nagyon nem jött be, de kinek mi.
- Aquí tiene! (Tessék!) - adta át a készüléket.
- Köszi! - mosolyogtam rá, majd a fülemhez emeltem. - Na? - érdeklődtem sietősen.
- Megvan! Tíz perc, és ott leszek, addig bírd ki! - közölte, és már le is tette. Ezután kellemetlenül álldogáltunk a nappali kellős közepén, ahol én az egyik lábamról a másikra támaszkodtam, várva, hogy kurva gyorsan elteljen az a tíz perc, míg Isabel pedig a hosszú sötétbarna haját csavargatta zavarában. 
- Ahora tienes hambre? (Éhes vagy?) - szólalt meg végül, mire értetlen képet vágtam, ő pedig kínosan felnevetett, aztán hadarva szövegelni kezdett. Hirtelen megfogta a kezemet, visszavezetve a konyhába, ahol a tányéron lévő ínycsíkáldó, ám számomra ismeretlen ételre mutatott. Ja, hogy akarok-e enni? Oké, vágom.
- Nem vagyok éhes, köszi - ráztam a fejemet is hozzá. - Viszont egy pohár víznek nagyon örülnék! - közöltem, mire most ő nézett rám értetlen arckifejezéssel. Ugye, milyen szar érzés? - gondoltam magamban vigyorogva. Elmutogattam neki, hogy mit is szeretnék, így míg Niall meg nem érkezett, a vizet kortyolgattam. Felkaptam a cipőmet, aztán Isabel felé fordultam, aki kedves mosollyal vizslatott.
- Gracias por una velada maravillosa, Louis! (Köszönöm a csodálatos estét, Louis!) - lépett közelebb hozzám, egy hosszú, gyengéd csókot nyomva a számra. - Esto es fantástico! (Fantasztikus volt!) - folytatta miután elhúzódott tőlem.
- Nekem is fantasztikus volt, ha ezt mondtad! - vigyorogtam. - Örülök, hogy találkoztunk, Isabel! Szia! - köszöntem el.
- Nos vemos, enamorado! (Viszlát, szépfiú!) - küldött egy puszit, amire mosollyal válaszoltam, majd kiléptem az ajtón, sietve szedve a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb a szöszi kocsijában tudhassam magamat.
- Szeva, Casanova! - üdvözölt szélesen vigyorogva, mikor bepattantam mellé.
- Köszi, hogy eljöttél értem, és bocs, hogy nem szóltam - helyezkedtem el a kényelmes ülésben.
- Nem érdekes - legyintett, kikanyarodva az útra. - Hallod, amiket az a csaj mondott... Te aztán nem lehetsz semmi az ágyban, haver! - bokszolt bele a vállamba, miközben az utat kémlelte. - Most az egyszer azért sajnálom, hogy nem vagyok, ha nem is meleg, de legalább biszex!
- Szállj le rólam, kérlek! - szóltam rá esdeklően, mert nem akartam erről beszélni. Így is eléggé frusztrált a helyzet.
- Nyugi, csak szívatlak! - veregette meg barátian a vállamat, viszont az arcán még mindig ott virított az az idegesítő vigyora, ami nem hagyott nyugodni.
- Töröld le a vigyort a képedről, vagy én teszem meg! - próbáltam fenyegetőnek hatni, csakhogy nem sikerült, ugyanis a szám széle, önkéntelenül is felfelé görbült. - Különben is - fordultam felé, belemenve a játékába, mert miért is ne. Ez csak hülyülés, másrészt pedig így legalább megúszhattam a további faggatózását az éjszakámmal kapcsolatban. - Miből gondolod, hogy lenne esélyed nálam? - húztam fel a szemöldökömet, kíváncsian várva, mit reagál erre. Elképedt arckifejezését látva, amit hihetetlenül jól adott elő, alig bírtam visszafogni a nevetésemet.
- Ugyan, kérlek... - forgatta meg a szemeit. - Nézz csak rám! - mutatott végig magán, én pedig nem bírtam tovább, jóízűen felröhögtem.
- Nem akarlak elkeseríteni - nevettem továbbra is -, de ha vonzanának a pasik, tudod... hát... - húztam el a számat, próbálva nem vigyorogni. Nem nagyon sikerült. - Nem igazán lennél az esetem! - böktem ki, élvezve a piszkálódást.
- Ez fájt. - szipogta. - Darabokra törted a szívemet! - tette szabad kezét a mellkasára, pont a szíve helyére, míg a másikkal balra fordította a kormányt.
- Sajnálom... De ne szomorkodj, biztos lesz majd valaki, aki összerakja a darabokra tört, érzékeny kis szívedet! - gügyögtem, és ha nem vezetett volna, még az arcát is megpaskoltam volna.
- Késő, ez már helyrehozhatatlan... - biggyesztette le az ajkait, de a mosoly ott bujkált a hangjában. Mikor megálltunk egy piros lámpánál, Niall váratlanul felém fordult, egy ördögi vigyorral az arcán.
- Mi az? - kérdeztem összevont szemöldökkel, legbelül érezve, hogy ez nem fog semmi jót jelenteni.
- Oké, nem lennék az eseted, ezt felfogtam, és nagy nehezen bele is törődtem - viccelődött, ami egy kicsit oldotta az idegességemet, viszont éreztem, hogy itt még nincs vége - de - nézett mélyen a szemembe, amivel teljesen összezavart - akkor ki lenne az? - sejtelmesen vigyorgott, fel-le mozgatva a szemöldökét. A gyomrom görcsbe rándult, a torkomban pedig egy gombóc keletkezett, ami egyre nagyobbra nőt, ahogy a lelki szemeim előtt azonnal a zöld íriszek tulajdonosa jelent meg. Hirtelen rohadt melegem lett idebent, az amúgy klímával hűtött kocsiban, amiből most mindenáron ki akartam szabadulni. Niall kék szemeim úgy vizslattak, mintha beleláttak volna a gondolataimba, amitől még rosszabbul lettem. Úgy éreztem, mentem megfulladok. Nem tudhatja! Nem! De mit is kell tudnia? Nincs is semmi, ami miatt aggódnom kellene! Idegeskedésemet egy hangos dudaszó szakította félbe, amitől akkorát ugrottam, hogy majdnem bevertem a fejem a kocsinak a tetejébe. Magamban elmondtam egy köszönömöt a lámpának, amiért pont most váltott át zöldre, megmentve engem a kínos helyzettől. A szöszi felkuncogott, miközben sietve a gázpedálra lépett, hogy tovább folytathassuk a szállodához vezető utunkat, amit én azzal töltöttem el, hogy a gondolataimba meredtem, azon agyalva, hogy miért pont Harry jutott az eszembe. Egyáltalán, hogy juthatott ilyen az eszembe? Nem vonzódom a pasikhoz, én heteró vagyok. Mindig is a lányok érdekeltek, és soha nem gondoltam, vagy néztem úgy egy pasira, mint mondjuk, ahogy Zayn tette. Egyáltalán nem érdekeltek. De akkor ez most mi volt? Miért őrá gondoltam? És megint miért érzem azt a furcsa, mégis kellemes bizsergést? Ezek a kérdések cikáztak a fejemben, mikor is hirtelen belém csapott a felismerés. Jézusom! Meleg vagyok?! Azt hittem, menten elájulok. Nem! Az kizárt, nem lehetek az! Ez csak valami, valami, nem tudom mi, de biztos vagyok benne, hogy nem vagyok meleg! Nem! Vagyok! Meleg! - addig kántáltam magamban ezt a három szót, amíg Niall meg nem szólalt:
- Majdnem elfelejtettem mondani, hogy ma estére tettük át a bowlingot, mert az egyik srác nem ért volna rá holnap, viszont nagyon szeretett volna jönni! Remélem nem baj? Vagy nem vagy valami jól? - sandított rám, miközben behajtott a szálloda parkolójába, keresve egy üres helyet. Eddig semmi bajom nem volt, de amint emlékeztetett rá, máris megfájdult a fejem.
- Tök mindegy, hogy ma vagy holnap égetem le magamat! - dünnyögtem kikászálódva a kocsiból. - Amúgy meg elég jól vagyok! Beveszek pár fájdalomcsillapítót, és máris semmi bajom se lesz! 
- Ne szarj már, nem fogsz leégni! - lépett mellém, bátorítóan megsimítva a hátamat, ahogy lassan a szálloda bejárata felé sétáltunk. - Nem csak te leszel ott, aki még soha életében nem játszott, másrészt meg nem vagyunk azok a fajták, akik kiröhögik a másikat, csak egy kicsit! - kuncogott fel, én pedig meglöktem a vállánál fogva. A szobába felérve, Zaynéktől is megkaptam a fejmosást, viszont a szöszi beszámolója után, ami az én estémről szólt, az összes haragjuk elszállt.
- Szerintem azt a csajt már egy jó ideje nem vághatták gerincre, ezért áradozott annyira! - gúnyolódott Z, miután Niall elmondta, miket is mondott a spanyol csajszi rólam. Őszintén megmondva engem is eléggé meglepett a dolog. Jó, tudtam, hogy nem vagyok olyan rossz, de hogy ennyire jó legyek, ez még nekem is új volt. 
- Csak féltékeny vagy! - vágott vissza Ni, mire a fekete mérgesen horkant fel, és mielőtt szólhatott volna bármit is, közbevágtam:
- Hagyjuk már, légyszi! - néztem könyörögve mindkettőjükre, és éreztem, hogy még vörösebbé válik, a már így is rikító fejem. - Nem szeretek erről beszélni, szóval, váltsunk témát! - temettem az arcomat a tenyerembe, és szerencsémre, nem zaklattak tovább. A szöszire terelődött a beszélgetés, aki lelkesen mesélt az estéjéről, ami elmondása szerint szuperül alakult, ugyanis megismerkedett egy nagyon kedves, és csinos lánnyal, akivel azonnal egy hullámhosszra kerültek, megbeszélve egy randit is. Őszintén örültem annak, hogy sikerült találni valakit, habár ez még eléggé korai volt, de én bíztam abban, hogy végre a megfelelő lányt sodorta felé az élet. Reméltem, hogy összejön neki, mert már igazán megérdemelt volna egy szerető társat, főleg ennyi kudarcba fulladt kapcsolat után. Szegény, amiket mesélt nekem, csodálom, hogy még ezek után sem adta fel a reményt. Én viszont ezután az egy csalódás után örökre feladtam. Rájöttem, hogy nem kell nekem senki, tökéletesen jól vagyok így, ahogy vagyok. Semmi kötöttség, csak a szórakozás. Ezután a tévét bámultuk, amin épp valami spanyol szappanopera ment, amiből - Niallt kivéve - senki nem értette semmit, de azért jót mulattunk rajta. Néha fordított nekünk, viszont olyan is volt, hogy mi szinkronizáltunk, minél nagyobb marhaságokat adva a szereplők szájába, aminek az lett a vége, hogy a padlón fetrengve, sírva röhögtünk. Azért a szöszi tanított is nekünk pár szót, meg egy pár alapvető mondatot is, amik elég nehezek voltak, mi mégsem adtuk fel. Habár volt egy olyan sejtésem, hogy nem sokig fog megmaradni a fejünkben, de nem is ez volt a lényege. Míg próbálgattuk kiejteni a szavakat, addig Ni elnézést kérve, miszerint el kell intéznie egy telefonthívást, ment ki a teraszra, amit Liamék azonnal ki is használtak. Egy ideig tűrtem a mellettem történő csókcsatát, hallgatva a cuppogásokat, és a sóhajokat, ám amint ezek nyögésekbe váltottak át, azon nyomban felpattantam a kanapáról. Amikor elhaladtam a nyitott erkélyajtó előtt, elkaptam pár érdekes szóváltást a szöszi beszélgetéséből, ami kíváncsivá tett, arra ösztönözve, hogy a függöny takarásában hallgatózzak tovább. Tudom, nem volt szép dolog tőlem.
- Még így is akarsz jönni? - kérdezte Ni, a telefon túloldalán lévő személytől, aki gondolom válaszolhatott valamit, mert egy ideig csendben hallgatott. - Szerintem veszett ügy, ezért is gondoltam, hogy figyelmeztetlek, mert nem akarom, hogy megint pofára ess... - Összevont szemöldökkel füleltem. Vajon kivel beszélhetett, és kiről? Biztos valami csajról, az egyik haverjával. De mi van, ha Harryvel? Lehet, hogy épp a göndörnek próbál segíteni valami csajjal kapcsoltban? Erre a gondolatra valami szorongató érzés fogott el, amit nem tudtam hová tenni. - Tudom, hogy ezt mondtam, és láttam is valamit, csakhogy semmi sem biztos! Tudod jól, hogy szívesen segítek, de ez nem lesz egyszerű, készülj fel a legrosszabbra, oké? - felelte komoly hangon. - Ne éld bele magad addig, míg nem vagy biztos a dolgokban!  - Újabb csend, ami elég hosszú volt ezért úgy döntöttem eltűnök onnan, amíg még nem késő. Az agyam mindvégig a telefonbeszélgetésen kattogott, miközben azért próbáltam a fiúkra is koncentrálni, hogy ne nézzenek teljesen hülyének, amiért mindenre az volt a válaszom, hogy "mit mondtál?". Egy fél órával az indulás előtt mindenki eltűnt a szobájába, hogy nekilásson a készülődésnek, csak Niall nem, aki türelmesen ült a kanapén, nézve a tévéműsorokat, arra várva, hogy végezzünk. Izgatottsággal és félelemmel telve ültem az anyós ülés, miközben rohamosan közeledtünk az úti célunk felé. Amint megláttam a hatalmas, neonfényben világító "Bowling Club" felíratott, a gyomrom összeugrott. Vártam is, meg minden, de közben azért eléggé paráztam is az egésztől. Mélyet sóhajtva siettem a fiúk után, akik már a bejárat előtt toporogva vártak rám. A hatalmas helyiségbe belépve, a szám is tátva maradt. Csodálattal telve néztem körbe a klubban, ami eszméletlenül jól nézett ki. A színes fények, a beülős részlegek, a bár pult, na meg a pályák, amik hosszú sorokban feküdtek egymás mellett engem teljesen megbabonáztak. Láttam már bowling pályát, de ilyen sokat, ekkora térben még sosem, kivéve persze a tévében, csakhogy így élőben százszorta fantasztikusabb volt. A halk zene, ami a hangszórókból szólt, pedig még hangulatosabbá varázsolta a termet. Nem voltak olyan sokan, csak egy-két család, meg pár haveri társaság, és két, talán épp randizó fiatal. Niall hevesen integetni kezdett valakinek, mire mind a hárman abba az irányba kaptuk a fejünket. Egy tucatnyi srácból álló csoport nézett vissza ránk, kezükkel jelezve, hogy menjünk oda hozzájuk. A szöszi lekezelt mindenkivel, majd minket is bemutatott egyesével a fiúknak, akik kedvesen üdvözöltek minket. Próbáltam megjegyezni a neveket, de mikor már a tizedik névnél jártunk, teljesen elveszettem a fonalat, ezért hagytam is az egészet a francba. Majd valahogy megtanulom őket, míg itt leszünk. Aaron is csatlakozott hozzánk, akivel azon nyomban, hogy mellém ért, szóba elegyedtem. Jó volt még egy ismerős arcot látni, na meg nagyon is bírtam a szőke fejét. 
- Hogy állunk? - kérdezte Ni, a többieket vizslatva.
- Már csak a bowling királyára várunk! - felelte vigyorogva az egyik szemüveges srác, mire a szöszi egy halvány mosollyal rám nézett, amit megint nem tudtam hova tenni, majd a termet kezdte el pásztázni. Ez meg mi volt? Valami van, amiről én nem tudok? Vagy csak én képzelem bele mindenbe a dolgokat? Morfondíroztam, mindvégig a szöszit sasolva, akinek, miután mögém nézett, hatalmas vigyor ült ki az arcára.
- Itt is van! - kiabált az egyik tüskésre zselézett hajú srác, akit talán Tomnak hívtak. Nem voltam száz százalékig biztos benne, de ez rémlett fel, ahogy az arcát fürkésztem. Mindenki ujjongott, csak mi hárman értetlenkedtünk, majd, szinte egyszerre fordultunk meg, hogy meglessük, kinek is szól ez a hatalmas üdvrivalgás. A látványra, ami fogadott, nem voltam felkészülve. Komolyan mondom. Harry állt a bárpultnál, és épp lekezelt valakivel, akivel még pár szót is váltott, mielőtt felénk fordult volna. Tekintetével végigpásztázta a termet, majd mikor a zöld szempár egyenesen az enyéimbe nézett, gödröcskésen elmosolyodott, én pedig azon nyomban ledermedtem. Ilyen nincs.


2016. december 24., szombat

Everything happens for a reason (10.rész)



Halihóóó drága egyetlen olvasóim! 

🎄 Először is KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET SZERETNÉK KÍVÁNNI MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK! 🎄
Egyetek sok fincsi sütit, pihenjetek, családozzatok, meg minden! 😊 Élvezzétek ki a szünet minden egyes percét! 
Másodszor meg: Nagyon imádlak benneteket! Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok velem! 💕  
Harmadszor pedig: A részről annyit, hogy megint nem fogtok nagyon szeretni, de ez kell ehhez a történethez... Ígérem, hogy már nem kell sokáig ilyet olvasnotok! Még egy kis kitartást kérek tőletek!
Egy másik infó pedig - majd ha odaértek a részben tudni fogjátok, hogy miről is beszélek -egy kis nyelvtanulás lesz! 😆 Akartam valami újat belevinni, és hát sokat kutattam meg minden, de ha véletlen valaki tud spanyolul, és nem jó írtam valamit, akkor nyugodtan szóljon! 😉 A kiejtést nem írtam oda, mert fogalmam sincs, de a magyar megfelelője ott van zárójelben! 
Köszönök mindent, és jó olvasást kívánok nektek!
Puszi

Dreamy Girl




*Louis*

Laposakat pislogva, nagyokat ásítozva keltem ki az ágyból, ahonnan az utam egyenesen a fürdőszobába vezetett. Rendbe szedtem a reggeli ábrázatomat - borzalmasan festettem -, majd kislattyogtam a nappaliba, ahol a legnagyobb meglepetésemre Liam ücsörgött a kanapén egymagában, a tévét bámulva, amin valami spanyol műsor ment. Úgy nézte, mintha bármit is értett volna belőle. 
- Jó reggelt, vagyis napot! - köszöntött barátságos mosollyal, mikor meglátott. 
- Neked is! - huppantam le mellé, miközben körülkémleltem a szobában, aztán a hatalmas üvegablak felé fordultam, kilesve a teraszra is. - Zayn? - kérdeztem, mert nem láttam sehol. Liam halkan felkuncogott. 
- Totál kiütötte magát! Ha láttad volna... Szerintem ma ki sem fog kelni az ágyból, vagy ha mégis, akkor jobb, ha elkerüljük! 
- Igen, ismerem, ilyenkor tényleg nem szerencsés az útjába kerülni - feleltem mosolyogva, felidézve magamban a bulik utáni reggelek emlékét, amik elég viccesek voltak. Persze nekem, nem Z-nek. - És te hogyhogy nem vagy szarul? - érdeklődtem, mert a másnaposság egyetlen apró jelét sem láttam rajta. 
- Nem ittam valami sokat, csak egy-két pohárral. Vigyáznom kellett erre a kis maflára! - intett a fejével a becsukott ajtó felé, ahol gondolom az előbb említett, hangosan hortyogva aludt. Mindig horkolt, mikor bebaszott, úgyhogy száz százalékig biztos voltam benne, hogy most is azt teszi. 
- De azért jól sikerült az este, nem? - kérdeztem, félve nézve Liamre, aki azon nyomban megnyugtatott, amint elmosolyodott. 
- Igen, nagyon jól, leszámítva azt, amikor már olyan részeg volt, hogy alig bírt állni a lábán! Úgy kellett kiszenvednem őt a taxihoz, amibe majdnem behányt, ja és nehogy kifelejtsem azt sem, hogy ott helyben meg akart dugni! Gondolhatod mennyire örült nekünk a sofőr... - húzta el a száját, de azért éreztem a hangján, hogy egy cseppnyi harag sincs benne. - Alig bírtam vele, majdnem nekiesett a taxisnak! Szerencsénk volt, hogy nem rakott csak úgy ki bennünket... 
- Ez komoly? - Bólintott. - Jesszusom! - hitetlenkedtem, mert oké, Zayn elég durva tud lenni, ha lerészegedek, meg hát anélkül is, de ez... Te jó ég! 
- De tudod hogy van ez, túlságosan odavagyok azért a lüke fejéért, szóval nem tudok túl sokáig haragudni rá! 
- És ez az ő rohadt nagy mázlia! - szólaltam meg, mire Liam egyetértően bólintott. Z-nek tényleg kibaszott nagy mákja volt, és ha ezt el meri cseszni, én magam fogom kiherélni, az is egyszer biztos. 
- Na, de elég legyen belőlünk! Neked milyen volt az estéd? - kíváncsiskodott sejtelmesen mosolyogva rám, amit nem értettem. Elvileg nem tudhatott semmiről. Vagy igen? Agyamat ellepték a tagnapi buli emlékei, a csajoktól kezdve egészen Harryig, akinél le is ragadtam. Ahogy felidéztem a bárban történteket - aminek minden egyes másodpercet újra és újra lejátszottam magamban -, önkéntelenül elmosolyodtam. - Oha, ez a mosoly mindent elárul!  - Eszméltem fel Liam hangjára, ami rögvest vissza is repített a valóságba. - Zayn valami olyasmit motyogott, hogy látott téged elmenni valakivel! Igaz ez, vagy csak képzelődött? Elég sok pia folyt már le akkor a torkán... Szóval? - fürkészett barna szemeivel, mire azon nyomban rendeztem a vonásaimat, habár a lángoló, tűzpiros arcomat nem igazán tudtam elrejteni előle. Miért csinálom ezt? Miért reagálok így, mikor ő róla van szó? Nem elég, hogy akkor viselkedem így, mikor vele vagyok, most már akkor is, ha csak szóba kerül?! Csak azt nem értem, hogy miért? Jól elvoltunk, semmi több. Mi ebben olyan nagy ügy? Miért kell zavarban lennem? Zavarban?! Szent egek... Megráztam a fejemet, ezzel kiűzve a bennem kavargó gondolatokat, majd mély levegőt vettem, és kifújtam azt.
- C-csak táncoltam pár csajjal, ennyi... - válaszoltam semlegesen hangon egy vállrándítás kíséretében. - Utána meg visszajöttem a szállodába. - hazudtam, vagyis nem teljesen, mert tényleg ide jöttem vissza, csak hát nem egyedül, de ezt neki nem kellett tudnia. Nem akartam róla beszélni. Soha többet. Minden miatta volt. A nem normális érzelmi reakcióim, a furcsa gondolataim, és a különös viselkedéseim. Eddig minden rendben volt velem, most meg, teljes káosz lettem. Az lesz a legjobb, ha nem gondolok rá, és messziről elkerülöm őt. 
- Rendben, nem faggatlak tovább. - zárta le a témát, amiért irtó hálás voltam neki. - Megyünk enni? - kérdezte, és már fel is pattant a kényelmes kanapéról. Épp rá akartam bólintani, amikor is eszembe jutott valami. Harry bárja az étteremből nyílt, ami azt jelentette, hogy bármikor összefuthatok vele. Akár most is. Baszki! - képzeletben homlokon csaptam magam. Ez teljesen kiment a fejemből. Így a hátralévő időt, amíg itt fogunk tanyázni, azzal kell majd töltenem, hogy bujkálok előle. Remek. Ezt rohadt jól megcsináltad magadnak, Louis. Gondterhes sóhajjal dőltem hátra a kanapé háttámlájának, azon agyalva, hogy hogyan is úszhatom meg a kajálást. 
- Zaynnel mi lesz? Nem kellene megvárnunk? - próbálkoztam kibújni az ebéd alól, még ha nagyon is éhes voltam. 
- Szerintem jobb, ha kialussza magát, az meg őt ismerve elég hosszú idő lesz! Jó, ha estére felébred, addig pedig nem tudok várni, farkas éhes vagyok! - közölte türelmetlenül toporogva az ajtóban. - És van egy olyan érzésem, hogy hallani sem akar majd a kajáról! Szóval, menjünk! - Megadóan sóhajtottam fel, majd felálltam a díványról, és kényszeredetten követtem őt, egészen a liftig. Amint a földszintre érve kinyílt az ajtó, a gyomrom görcsbe rándult, a szívem pedig úgy döntött, hogy ki akar szakadni a helyéről. Mindvégig lefelé néztem, Liam lábait figyelve, követve őket, remélve, hogy így nem fogok beleütközni senkibe. Egyetlen pillanatra se mertem felnézni, nehogy véletlen meglássam őt. Na, nem mintha így nem vett volna észre - és tudom hülyeség is -, mégis valamiért láthatatlannak éreztem magam. Elfoglaltunk egy sarokban lévő asztalt, amit természetesen én választottam ki, mert nem akartam szem előtt lenni. A pincér azonnal odalépett hozzánk, kedvesen köszöntve minket, majd a kezünkbe adta az étlapot, amit az arcom elé emeltem, így folytatva a bujkálást. Elég hamar kiválasztottuk a kaját, és le is adtuk a rendelésünket az időközben visszatérő felszolgálónak. Egész idő alatt, míg az ebédre vártunk, az előttem heverő tányért, és evőeszközöket vizslattam, mintha azok oly' érdekfeszítők lettek volna. Már rég megbántam, hogy lejöttem. Komolyan, inkább haltam volna éhen, még az is jobb lett volna. Semmi mást nem akartam, csak visszamenni a szobám rejtekébe, és ki nem jönni  onnan addig, míg véget nem ér a nyaralásunk. Jó, ez egy kicsit durva gondolat volt. 
- Valami baj van? - Liam aggodalmaskodó hangjára kaptam fel a fejemet. 
- S-semmi, csak... csak... - gondolkodtam a válaszon. - Fáradt vagyok, ennyi... - vágtam ki magam, és reméltem, hogy ezek után nem fog tovább faggatózni.
- Biztos csak ennyi? Nagyon fura vagy ma. - kétkedően fürkészett, én pedig épp azon kezdtem el agyalni, hogy mivel is oszlassam el a kételyeit, mikor is egy ismerős arcot véltem felfedezni az étterem bejáratánál. Amint összeakadt a tekintetünk, hatalmas mosoly ült ki az arcára, és azon nyomban elindult felénk. 
- Csá, partyarcok! - vidáman üdvözölt minket Niall, miközben helyet foglalt az asztalunknál lévő egyik üres széken.
- Szia! - köszöntünk vissza egyszerre, majd néma csend telepedett közénk. 
- Nagyon csendesek vagytok. - szólalt meg végül a szöszi, ezzel megtörve a hallgatást. - Ennyire szar volt a buli, vagy épp ellenkezőleg, és rohadt másnaposok vagytok?! - Először rám, aztán Liamre sandított, aki épp válaszra nyitotta volna a száját, de Niall megelőzte: - Várjatok! - emelte fel a mutatóujját. - Hol a nagymenő? - nézett kérdőn, arcán egy levakarhatatlan vigyorral, mintha már előre tudná a választ. 
- Nyomja az ágyat. - felelte egyszerűen Liam. - Kicsit kiütötte magát... 
- Kicsit? - húztam fel a szemöldökömet, mire mindannyian nevetésbe törtünk ki.
- Na jó, nagyon! - javította ki magát szemforgatva. 
- Akkor nyilván jó volt a buli! - kacsintott Li-re, aki erre csak még jobban vigyorgott. - És neked, Louis? - húzogatta a szemöldökét, egy sokat sejtető arckifejezéssel, amire nagyot nyeltem. Basszus! Harry tuti elmondta neki, hogy velem volt az este, és ha ezt most elkotyogja, akkor nekem végem. Magyarázkodhatok majd mindkettőjüknek, amiből biztos, hogy nem fogok jól kijönni. 
- Élveztem, nagyon, csak egy baj volt, nem sikerült becsajoznom - húztam el a számat, amire furcsa arckifejezéssel reagált. Mintha nem erre a válaszra számított volna. - Úgyhogy - megkíséreltem kihúzni magam a szarból. - benne lennék még egy buliban! Akár ma este is! - lelkesedtem. 
- Hát ha ez kell neked, semmi akadálya! Itt minden nap van valami party! - közölte, de láttam rajta, és a hangján is tisztán érződött, hogy nem igazán lelkesedik az ötletért, amit nem tudtam hova tenni. Nem olyan volt, mint mikor legelőször felajánlotta, hogy elvisz minket bulizni. - Ti is jönnétek? - nézett Liamre, aki nemlegesen rázta meg a fejét.
- Kizárt! Én még mennék, de Zayn... Ma használhatatlan lesz! Pihennie kell, én pedig vele szeretnék maradni! - jelentette ki, egy szeretetteljes mosoly kíséretében.
- Akkor kettesben megyünk! - kacsintott rám Niall, miközben elővette a mobilját, amin megnézett valamit. - Most viszont, ha nem haragszotok, elköszönök, mert még van pár elintézetlen ügyem! - mondta komoly hangon. - A részleteket meg majd telon! - intézte felém a szavait.
- Milyen hivatalos valaki! - nevettem fel. - Apropó, mi járatban erre? Vagy itt lesz az a nagyon fontos ügyed? - kíváncsiskodtam viccelődve, habár legbelül a félelem mardosott. Meg kellett tudnom valahogy, hogy Harry bent van-e, vagy sem, és ennek az egyetlen módja a puhatolódzás volt. Mégsem kérdezhettem csak úgy rá. Azonnal lebuktam volna. 
- Az egyik haveromhoz jöttem! - fürkésző tekintettel méregetett, én pedig igyekeztem nem kimutatni az érzéseimet, nehogy lebukjak előtte, csakhogy ez nem volt olyan egyszerű. A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem pedig izzadni kezdett. Ezek szerint itt van, és csak egy ajtó választ el minket. Ettől a gondolattól azt hittem, menten elájulok. Mi van, ha kijön? Ha meglát, vagy mondjuk Niallt, és idejön? Akkor baszhatom az egészet! Jézusom! Nem bírom ezt tovább... - Itt is van! - Ugrottam össze a szöszi szavaira, és egyből le is hunytam a szememet, próbálva összeszedni minden erőmet. Ez nem lehet igaz. Ez nem történhet meg velem. Mit vétettem? Ha lehet, még hevesebben kezdett el verni a szívem, szinte kiugrott a mellkasomból. Lehajtottam a fejem, magamban imádkozva, hogy ne jöjjön ide hozzánk. De mi lesz, ha mégis? Mi a szart fogok mondani neki? Hogyan magyarázom majd ki, ezt az egész elcseszett helyzetet? Mi lesz, ha elmondja - mert tuti, hogy el fogja mondani -, hogy ismer, és hogy vele töltöttem a tegnap estét? Istenem, miért kellett ezt csinálnom?... - Aaron, gyere ide, hadd mutassalak be az új barátaimnak! - Mikor meghallottam az ismeretlen nevet, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd amint sikerült összeszednem magam, felemeltem a fejem, hogy az időközben az asztalukhoz érő srácra emeljem a tekintetem. Ránézésre kábé úgy, három-négy évvel lehetett fiatalabb nálam, ha nem többel, de az is lehet, hogy tévedek, és annyi idős, mint én. Szőke tincsei kócosan meredeztek mindenfelé, mintha most kelt volna ki az ágyból, kék szemei pedig csak úgy virítottak napbarnított bőréhez képest, aminek egy részét - amit nem fedett ruhája -, nonfiguratív tetoválások díszítették. Szemöldökében, és alsó ajkán karika formájú piercing fénylett. Sosem értettem, hogy mi a jó abban, ha valaki kilyukasztgatja magát, viszont én ne szóljak semmit, nekem is vannak tetkóim, az sem sokkal jobb. Talán egy fokkal, de a fene se tudja, és igazából nem is érdekel. Ha neki tetszik, hát csinálja, én nem szólok bele. Niall egymás után bemutatott minket a srácnak, aki szintén helyet foglalt az asztalunknál. Aaron hihetetlenül jó fej volt, és ugyanolyan közvetlen, mint a szöszi. Nem szarozott, egyáltalán nem is ismert bennünket, mégis meghívott minket egy bowling klubba, ahol pultosként dolgozott. Liam, mintha erre várt volna egész életében, úgy bólintott rá a lehetőségre, én viszont kicsit hezitáltam a dologgal kapcsolatban. 
- Sosem bowlingoztam még... - húztam el a számat. 
- Akkor itt az ideje, hogy végre kipróbáld! - válaszolt Niall, amivel nem sokat segített. Mi van, ha beragadnak az ujjaim, és a golyóval együtt száguldok majd a bábuk felé? Le fogom égetni magam...
- Hidd el, rohadt jó móka lesz! - lökte meg a vállával az enyémet, mint egy bátorítás képp. 
- Nem is tudom... - dünnyögtem magam elé.
- Nem nehéz, és nem fog beleragadni az ujjad, ez egy akkora nagy marhaság! - horkantott fel. - Jönnöd kell! 
- Okééé... - egyeztem bele, habár volt egy olyan előérzetem, hogy rosszul tettem. 
- Ugye nem bánjátok, ha hívok még pár embert? - szólt közbe Aaron. - Úgy sokkal izgalmasabb, mert csapatokat is alkothatunk, és végre megint elverhetem Niall seggét! - gonosz vigyorral dörzsölte össze a tenyereit, miközben az említettre sandított, aki játszotta a sértődöttet.
- Csak szeretnéd! - felelte elszántan, én pedig jót mosolyogtam rajtuk. 
- Semmi akadálya! - szólalt meg Liam, válaszolva az előbb feltett kérdésre, és nekem sem volt semmi kifogásom az ellen, ha jönnek még páran, vagyis de, mert így még több ember előtt fogom leégetni magamat.  
- Akkor a buli lefújva? - érdeklődtem Niallra nézve, remélve, hogy azért megyünk, mert nekem muszáj volt újra kikapcsolni az agyamat. 
- Dehogynem! Ma bulizunk, holnap kiheverjük, aztán meg megyünk bowlingozni, ha így megfelel?! - közölte, mire csak bólintottam egyet. - Szuper, akkor ezt megbeszéltük! - állt fel az asztaltól, ahogy Aaron is. - A többit meg majd megdumáljuk! - tette a vállamra a kezét, majd elköszöntek, mi meg nekiálltunk az íncsiklandozó kinézetű és illatú ebédnek, amit a fiúk távozása után nem sokkal hoztak ki. Százszorta nyugodtabban ültem a helyemen, és falatoztam a kajámat így, hogy tudtam, hogy Harry nincs ma itt. Habár akárhányszor kinyílt a bár ajtaja, én kisebb szívrohamot kaptam. A nap további része azzal telt, hogy lent punnyadtunk a parton, néha bele-bele mártózva a kellemes tenger vízébe. De legtöbbször kint feküdtünk a napozóágyon vagy a homokos tengerparton, és süttettük a hasunkat, ami nem igazán tett jót nekem, mert folyton a gondolataimba merültem. És ki töltötte ki ezeknek a száz százalékát?! Hát persze, hogy Harry. Nem értettem, hogy miért agyalok rajta ennyit, viszont ez kezdett egyre jobban megijeszteni. Kétszer láttam, vagyis neki ütköztem, majd egy estét vele töltöttem, és máris nem tudom kiűzni az elmémből?... Miért van ez? - mindig ez a kérdés merült fel bennem. Jó, tény és való, hogy nagyon jól éreztem magam vele, ám ez nem ad okot arra, hogy állandóan róla agyaljak. 
- Louis? Hahó! - Liam arcom előtt lengedező keze repített vissza a valóságba. 
- Hm? - Az erős napsütéstől hunyorítva néztem fel rá. 
- Zayn hívott az előbb, felmegyek hozzá, ha nem probléma. 
- Nem, de én is megyek, pihenek egy kicsit a buli előtt, meg nem ártana lassan nekiállni készülődnöm se! - álltam fel homokos partól, és mielőtt elindultam volna, lesepertem magamról a rám száradt homokot. Zayn borzasztóan nézett ki, nagyon nehéz volt visszafognom a röhögést, amikor megláttam borzas haját, táskás, piros szemeit, és a párnától lenyomatos, fáradt arcát. Olyan volt, mint egy zombi, vagy még rosszabb. Li kedvesen kérdezgette a pasiját, hogy miben segíthet neki, mire a haverom szorosan összezárta a szemeit, és fájdalmasan felnyögött. Csendben besunnyogtam a szobába, magukra hagyva a szerelmes párt, majd kimentem a teraszra, ahol kényelmesen elhelyezkedtem az ülőgarnitúrán, a messzeségbe révedve. Nyugalom árasztotta el a lelkem, ahogy a gyönyörű, felhőtlen eget kémleltem. Lehunytam a szememet, és csak hallgattam a természet békés dallamát, aminek köszönhetően lassan el is szundítottam. Sziesztázásomat a telefonom csipogása szakította meg. Morogva nyúltam a zsebembe lévő készülékért, aminek a bal sarkában, egy üzenet villogott.

"Hello partyarc! Remélem, készülsz már a bulira! Este nyolcra ott leszek a szálloda előtt!"

Épp válaszolni akartam, mikor is egy újabb levél érkezett, amiben csak ennyi állt:

"Ja, Ni voltam 😄

Ezen akkorát szakadtam, hogy szerintem a parton lévő emberek is meghallották. Mintha nem tudtam volna, már alapból a szöveg tartalmából, hogy ő az. Nevetve pötyögtem be a választ, majd meglestem az órát, amit látva, azonnal bementem a szobába, és nekiláttam a szokásos buli előtti készülődésnek. Vettem egy hosszú zuhanyt, aztán meg a szekrény előtt álldogáltam, kiválasztva a ma esti öltözékemet. Egy egyszerű fehér felső mellett döntöttem, amihez egy világos, koptatott farmert húztam. Bezseléztem a hajam, de egy tincs minduntalan visszahajlott a homlokomra, aminek a visszaállítását egy idő után meguntam, ezért hagytam a fenébe. Végül is nem volt olyan rossz, kimondottan jól állt. Végezetül egy kis illat, aztán fogmosás, és már készen is voltam. Elköszöntem a fiúktól, akik jó szórakozást kívántak. Izgatottan álldogáltam a szálloda előtt, egyik lábamról a másikra támaszkodva, jobbra-balra tekingetve. Meglepődtem, mikor megláttam Niallt, aki gyalog közeledett felém. Nem erre számítottam, hanem a makulátlan tiszta kocsijára. Mondjuk nem mintha zavart volna, hogy gyalog megyünk, én szerettem sétálni, és ez a város ilyenkor a legszebb, úgyhogy nem csináltam belőle nagy ügyet. 
- Szeva! - öklöztünk le. - Ugye nem baj, ha gyalogolunk? Itt van pár utcával lejjebb, és nem akarok megint úgy járni, mint tegnap, hogy mással kelljen hazavitetnem magamat...
- Nekem nem probléma, imádok sétálni! - jelentettem ki, mire elvigyorodott, lazán a vállamra dobva a kezét. Így haladtunk az úticélunk felé, miközben én ittam magamba Barcelona szűk, labirintusos, macskaköves utcáinak, na meg a régi épületeknek a középkori hangulatú látványát. Imádtam. Alig álltak a szórakozóhely bejárata előtt, aminek köszönhetően hamar be is jutottunk. Jóval kisebb volt, mint a tegnapi, de ez engem egy cseppet sem zavart. Ha jó a hangulat, tök mindegy volt, hogy kicsi-e a hely, vagy épp hatalmas. Színes fények villogtak, és sejtelmes füst kavargott a táncparketten, ahol számtalan ember rázta magát a zene ütemes ritmusára. Niall megkocogtatta a vállamat, majd intett a fejével, hogy kövessem őt. Átverekedtük magunkat a tömegen, ami nem volt egy könnyű procedúra, mégis sikerült eljutnunk a bárpulthoz, ahol a szöszi mindkettőnknek rendelt valami italt. Összekoccintottuk a poharainkat, aztán egyhuzamra ledöntöttük a keserű löttyöt. És ezt addig folytattuk, míg megfelelő hangulatba nem kerültünk. Egy utolsó színes piát kaptam a kezembe - majdnem ki is öntöttem, annyira illuminált állapotban voltam már -, aminek végre az íze sem volt olyan rossz, habár Harry különleges koktéljához fel sem ért. Harry. Vigyorodtam el, ahogy eszembe jutottak azok a csillogó zöldek, na meg azok a gödröcskék, amik az angyali mosolyhoz tartoztak. Tisztán hallottam mély, simogató hangját, és kellemesen csengő nevetését. Bárcsak itt lenne. Sóhajtottam szomorúan, mire egy kéz elkapta a csuklómat, és a táncoltó fiatalok közé húzott, ezzel elfeledtetve velem, hogy miről is ábrándoztam az előbb. Niall alakja jelent meg előttem, ahogy megállás nélkül táncolt a zene egyre gyorsuló ritmusára. Én is csatlakoztam hozzá, felemelve a kezeimet, hangosan kiabálva bele a füstös levegőbe. Jó pár számot egyedül táncoltam végig, de később egy igencsak szemrevaló csaj csatlakozott hozzám. Érzékien mozgatta formás kis testét, amit néha-néha hozzám dörzsölt. Eddig tétlen kezeim a derekára siklottak, így húzva magamhoz még közelebb őt. Nyakam köré fonta karjait, majd ajkát finoman az enyémhez érintette. Először csak játszadozott, ízlelgetett, aztán átcsúsztatta a nyelvét, körülédesgetve az enyémet. Kezdetleges óvatossága, hamar átváltott. Egyre bátrabban, és szenvedélyesebben csókolt. Nem volt benne semmi szemérmesség, ami nagyon tetszett. Ujjaimat a vállig érő sötét hajába túrtam, miközben a másik kezemet óvatosan a fenekére csúsztattam. Nem húzódott el, sőt, még erélyesebben falta ajkaimat. Igazi tüzes kis csajszival volt dolgom. Mikor elváltunk egymástól, a fülemhez hajolt, amibe érzéki hangon belesuttogott: 
- Como tu llamos? (Hogy hívnak?) - Tágra nyílt szemekkel fogadtam mondandóját, ugyanis fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. 
- Nem értem. - feleltem, mire elhúzódott tőlem, és kedvesen rám mosolygott. Mondott még valamit, amit értetlen képpel figyeltem. Felkuncogott. Gondolom az idétlen ábrázatom lehetett ennyire vicces a számára.  
- Eres dulce! (Édes vagy!) - finom ujjaival megsimogatta arcomat, aztán újra a fülemhez hajolt, miközben én a karcsú derekát fogtam. - Quieres venir a mi casa? (Van kedved eljönni hozzám?) 
- Sajnálom, nem értem - húztam el a számat, és még a kezeimet is széttártam. Motyogott valamit, aztán gyengéden megfogta a csuklómat, és kifelé kezdett el húzni a teremből. Kilépve a friss, erős zajoktól mentes levegőre azonnal leintett egy taxit, aminek a hátsó ülésére behuppanva, hívogató kézmozdulatokkal mosolygott rám. Pár perc hezitálás után végül beültem mellé. Mi baj lehet belőle? Dugunk egy jót, aztán ennyi. Valamit közölt a sofőrrel, gondolom a címét, majd mikor elindultunk mosolyogva fordult felém, törékeny kezét a combomra simítva. Tarkójához nyúlva húztam magamhoz, hogy újra egyesítsem ajkainkat. Szenvedélyesen faltuk egymást, miközben a szabad kezem el-elkalandozott szexi ruhába bújtatott testén. 
- Mi nombre es Isabel! (Az én nevem Isabel!) - suttogta erotikusan a számra, ujjaival a combomat cirógatva egyre feljebb és feljebb haladva.
- Fogalmam sincs mit mondtál, de rohadt szexin hangzik, szóval benne vagyok! Vagyis benned lennék már nagyon! - hajoltam a nyakára, amire csókokat hintettem, majd fülét kezdtem el kényeztetni a nyelvemmel. Kezeivel a hajamba túrt, halkan nyöszörögve, én pedig a szoknyája alá nyúltam, finoman simogatva combja belső részét.
- Isabel! - mondta, de nem törődtem vele. - Como tu llamos? (Hogy hívnak?)
- Nem értem, sajnálom! - lihegtem a nyakába, mire arcomat a kezei közé fogva tolt el magától. - Isabel! - mutatott magára. - Mi nombre as Isabel! (Az én nevem Isabel!) - ismételte el ugyanazt a szót. Mit akarhat? - Isabel! - közölte megint magára mutatva, utána meg rám.
- Ó! - világosodtam meg. - Ez a neved, ugye? - nem vágom miért beszéltem hozzá, hisz ő sem értette a mondandómat, ahogy én se az övét. - Louis! - tettem a kezem a mellkasomra.
- Louis. Louis. - ismételgette, mintha csak ízlelgette volna a nevemet. - Me gusta tu nombre! (Tetszik a neved!) - mosolygott, majd ismételten elvesztünk egymás szájában, addig el sem válva, amíg a lakásához nem értünk. Isabel kifizette a taxist, aztán kiszállt, és ujjaival hívogató mozdulatokat téve jelezte, hogy kövessem őt. Amint kinyitotta a lakása ajtaját, és felkapcsolta a villanyt, megragadtam a derekánál fogva, ismételten megízlelve csókját. Innen már csak a hálószobáig kellett eljutnunk, ahol is sietve váltunk meg a ruháinktól, hogy végre elmerülhessünk egymásban. 


2016. december 15., csütörtök

Everything happens for a reason (9.rész)

Sziasztoook! 

Sajnálom, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem, de nagy a karácsonyi hajsza a munkában, meg úgy minden összejött... Előző hétvégén meg nem volt kedvem, se szívem új részt hozni a történtek miatt... 
Elnézést, ha nem olyan lett amilyen, de igyekeztem a legjobb formámat hozni! Remélem azért tetszeni fog nektek! *-*
Köszönöm a kitartásotokat, és a komikat, amikért nagyon hálás vagyok, mert nélkületek nem is tudom mi lenne velem! ❤❤ Belőletek merítek mindig erőt!!
Jó olvasást, imádás van! 
Puszi

Dreamy Girl 




*Louis*


Miközben elhelyezkedtünk, Harry mondott valamit a sofőrnek, amit nem értettem, mert spanyolul beszélt, de azért volt egy sejtésem, miszerint a szálloda címét adhatta meg. Ezután tovább ültünk csendben, hallgatva a rádióból kiszűrődő dalokat, amiket néha egy-egy beszélgetés követett. Kicsit zavarban voltam, és emiatt egy szót se tudtam kipréselni magamból, pedig igyekeztem. Komolyan. Minden erőmmel azon voltam, hogy megszólaljak, de egyszerűen nem ment. Valahogy akármit is akartam kinyögni - már a számat is nyitottam volna hozzá -, mindig az lett a vége, hogy inkább visszazártam, tovább folytatva a némaságot, miközben az ujjaimmal a combomon doboltam, arra várva, hogy végre megérkezzünk. Az út során többször is magamon éreztem a göndör tekintetét, ami még jobban feszélyezett, ezért az ablak felé fordultam, és kifelé bámultam, ámulva figyelve az éjszakai fényeket, na meg a rengeteg embert, akik még mindig az utcán lézengtek, pedig már jóval elmúlt éjfél is. Hihetetlen volt, hogy itt sosem állt meg az élet, nem úgy, mint otthon. Legyen szó nappalról vagy éjjelről, mintha örökké ébren lenne a város, és ez egyre jobban tetszett. Amint megálltunk, Harry kifizette a taxist, amit szóvá is tettem, de ő csak mosolyogva legyintett egyet. Belépve az ismerős előcsarnokba, síri csend fogadott bennünket, amin nem csodálkoztam, hiszen a legtöbb ember ilyenkor már rég az igazak álmát aludta. Átvágtunk az éttermen, ahol szintén egy lelket se láttunk, aztán pedig megálltunk egy hatalmas kétszárnyú ajtó előtt, ami tudtommal egy bárba vezetett. A fiúkkal már kilestük, csak valahogy még nem jutottunk el odáig, hogy be is nézzünk. Miközben azon elmélkedtem, hogy vajon miért hozhatott ide - semmire se jutottam -, addig ő beillesztette a kulcsot a zárba, elfordította, és kitárta előttem a hatalmas ajtót.
- Csak utánad! - engedett előre a sötétbe burkolózott helyiségbe.
- O-okés... - hangom megremegett, ahogy megilletődve lépdeltem befelé, mögöttem Harryvel, aki miután megálltam egy ponton, felkapcsolta a villanyt. Megnyugodva, hogy végre látok, figyeltem őt, ahogy a helyiség közepére lépdelt, és széttárta a karjait.
- Ez az én birodalmam! - mutatott körbe a kicsi, de tetszetős helyiségen. Az egyik oldalon egy hosszú, fekete bárpult helyezkedett el, előtte bárszékekkel, a másikon pedig egy-egy beülős részleg - kényelmesnek tűnő kanapékkal - azoknak, akik szerettek volna kicsit félrevonulni. A pult mögötti falrész telis-tele volt polcokkal, amin különféle alkoholos italok sorakoztak. Egy zenegép is helyet kapott az egyik sarokban, ami előtt még egy kis táncparkettet is kialakítottak, ha netán valakinek táncolni támadt volna kedve. Miközben csodálattal vizslattam a bár minden egyes kis szegletét, addig Harry a pult mögé settenkedett, és onnan nézett rám, azzal a gödröcskés mosolyával. - Ezt figyeld! - nyúlt a pult alá, mire zöld és kék neonfények gyulladtak fel, megvilágítva az italos polcot, ezzel még színesebbé varázsolva a rajta lévő üvegeket. Tátott szájjal, és leesett állal bámultam a fényeket.
- Váó! Ez eszméletlen! - hüledeztem a bárpulthoz lépdelve, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. - Nagyon tetszik! - mosolyogtam, és egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal, annyira szuper volt. - Te most akkor mixerkedsz? Vagy valami olyasmi?! - érdeklődtem, miközben az ujjammal végigsimítottam a makulátlanul tiszta, és sima bárpult felületén.
- Örülök, hogy tetszik, én is imádom! Magam csináltam! - felelte büszkén, ami újabb mosolyt csalt az arcomra. - És igen, mixerkedem! Foglalj helyet! - mutatott a vele szemben lévő székre, amire szó nélkül ráültem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ő keveri azokat az italokat, amikkel a tálcán egyensúlyozott. Azt hittem, hogy pincér, vagy valami ilyesmi, de úgy látszik, tévedtem.
- Megtudhatom, hogy miért is hoztál ide? - kíváncsiskodtam egyenesen a zöld íriszekbe nézve.
- Őszintén?! Leitatlak, kiszedem a szerveidet, aztán pedig eladom őket jó pénzért! - közölte tök komolyan, majd hirtelen felnevetett, én pedig mosolyogva megráztam a fejemet.
- Szóval nem egy őrült sorozatgyilkossal van dolgom, hanem egy őrült szervkereskedővel?! Egyre jobb! - húztam el a számat.
- Elég szerencsétlen a helyzeted...
- Kösz, az együttérzést! - feleltem szarkasztikusan.
- Ugyan, semmiség! - legyintett megejtve egy vigyort is hozzá. - Na, de komolyra fordítva a szót, azért hoztalak ide, mert itt nem kell várni a piára, és nyugodtan beszélgethetünk is, na meg ha már itt vagy, kísérleteznék egy kicsit veled! - kacsintott rám még mindig vigyorogva. - Persze csak ha te is akarod! Nem kötelező! - tette hozzá.
- Kísérletezni? - emeltem fel a szemöldököm, és egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni. Mit jelentsen az, hogy kísérletezni akar velem?
- Bízol bennem? - kérdezte elővéve a különböző nagyságú, és formájú poharakat, aztán az italokat, amiket felsorakoztatott maga elé a pultra. Folyton ez a bizalom kérdés...
- Miért is? - tudakolóztam, figyelve, ahogy lehajolt a pult alá, majd amikor újra felbukkant, különféle eszközöket tartott a kezében, amik szintén a pulton végezték.
- Pár napja összedobtam egy koktélt, és kíváncsi lennék a véleményedre! - közölte egyszerűen, mintha ez egy mindennapos dolog lett volna. Mondjuk, lehet, hogy nála az is volt. - Meg mered kóstolni, vagy inkább kérnél valami klasszikust? Mondjuk Mojitot, esetleg Pina Coladát, vagy netán - itt huncut vigyort csalt arcára, és mélyen a szemembe nézett - egy Sex On The Beachet? - búgta mély, rekedtes hangon, amitől egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni. Hirtelen nagyon melegem lett, amit különös bizsergés követett, átjárva az egész testemet, nem beszélve arról, hogy a szívem a kelleténél hevesebben kezdett el verni. És ez még nem volt elég. Az arcom szinte lángolt, ezért rögvest lehajtottam a fejemet, hogy elrejtsem Harry elől, a tutira téglavörössé színeződött képemet. Mi történik velem? Miért viselkedek így, amikor vele vagyok? Jó, nem mintha olyan sokszor lettünk volna együtt, de akkor is. Mi ez az egész?
- Hahó! - Eszméltem fel az arcom előtt lengető kezére.
- Őőő... Ühm... - makogtam, felidézve a fejemben, miről is beszéltünk az előbb. - A-azt hiszem, j-jöhet az új...
- Hm, milyen bevállalós vagy! Ez tetszik! - húzogatta a szemöldökét egy kacsintás kíséretében, majd nekilátott az italom elkészítésének. Mély levegőt vettem, amit szép lassan, és halkan ki is fújtam, ezután pedig igyekeztem nem foglalkozni a bennem kavargó dolgokkal.
- Ez csak egy koktél, nem igaz?! Nem fogok belehalni, vagy ilyesmi, ugye? - szólaltam meg kérdő tekintettel nézve fel rá. - Vagy félnem kellene? - tettem még hozzá, figyelve, ahogy az egyik piát öntötte a másik után.
- Dehogyis! - mosolygott sejtelmesen. - Viszont előre szólok, hogy ütős lesz!
- Kezdek aggódni az előbb elhangzottak miatt! Tudod, nem igazán szeretnék egy vesével kevesebbel ébredni, szóval...
- Ha csak a vesédről lenne szó... - fél szemmel felnézett rám, majd folytatta tovább a ténykedését.
- Na, jó! Komolyan kezdesz megijeszteni! Nem iszom a keverékedből! - tiltakoztam nevetve.
- Rendben, meghagyom a vesédet, meg minden egyéb szervedet! Az életemre esküszöm! - tette a kezét a szívére esküképpen.
- Azért azt se hagyd ki, hogy a végtagjaimat is! - figyelmeztetően emeltem fel a mutatóujjamat.
- Jó-jó! - kuncogott, megadóan felemelve a kezeit. - Meghagyom a szerveidet, és a végtagjaidat is! Így már rendben vagyunk? - kérdezte a szemeimbe nézve.
- Asszem, igen - feleltem, ő pedig lelkesen folytatta az italom előállítását, amit csodálattal telve figyeltem. Minden egyes mozdulatából sugárzott a rutinosság, ami arra utalt, hogy nem most kezdhette. Fel-le dobálgatta az üvegeket, rázta a shakert - azt hiszem így hívták azt az izét -, öntögette az italokat, közben pedig néha-néha rám sandított, én meg ilyenkor attól féltem, hogy elejt valamit, de nem tette. Mindent profik módjára művelt, nem mintha tudtam volna, hogy az milyen, mégis valahogy így képzeltem el. Lopva az arcára pillantottam, amin tisztán látszott a szeretet, amit a mixerkedés iránt érzett. Ezért is volt ilyen jó benne, mert imádta azt, amit csinált. Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik megtalálták azt, amiben jók, ami érdekli őket. Ezzel ellentétben én csak úgy tengtem-lengtem a világban. Fogalmam sem volt, mit is akarok. Vagyis de. Addig tudtam, amíg Cassie félre nem kúrt, azóta viszont semmi célom nem volt. De ezen most nem is akartam agyalni, elég lesz akkor, ha majd hazamegyek. Ide pihenni, és kikapcsolódni jöttem, nem pedig aggodalmaskodni. Miután befejeztem a gondolatmenetemet minden figyelmemet Harrynek szenteltem, aki egyik italt öntötte a másikba, egyre színesebbé varázsolva az előttem heverő pohár tartalmát. Amint megtelt, feldíszítette pár gyümölccsel, majd egy szívószálat kapott elő, amit nem ám csak úgy beletett, hanem látványosan végigpörgette az ujjai között, hogy utána egy laza mozdulattal a koktélba csúsztassa.
- Parancsolj! - tolta elém mosolyogva.
- Köszi, ez nagyon jól néz ki! És a műsor se volt rossz! - méregettem a poharat, amiben mutatós színekben pompázott a kikevert koktél.
- Remélem, az íze is jó! - mondta, és mintha egy kis bizonytalanságot véltem volna felfedezni az eddig mindvégig magabiztosan csengő hangjában.
- Biztos vagyok benne! Egy ilyen fantasztikus kinézetű ital csak finom lehet, nem igaz?!
- Háát... - húzta el a száját.
- Tuti biztos! De te nem iszol?
- Csak várd ki a végét, ne siessünk ennyire előre! - felelte sejtelmesen, amit homlokráncolással fogadtam. Nem tudtam, mire akart célozni ezzel, de nem is foglalkoztam vele. Közelebb húztam magamhoz az italt, majd a szívószál köré fonva az ujjaimat néztem fel Harryre.
- Remélem, nem kevertél bele semmi illegálisat! - piszkálódtam, mielőtt belekóstoltam volna a koktélba, amit pár korty után ízlelgetni kezdtem a számban.
- Most, hogy már ittál belőle, elárulom, hogy egy "mindenre igent mondó" szérumot tettem bele! - vigyorgott, szinte fülig ért a szája.
- Nagyon vicces! - mondtam ironikusan, de azért halványan elmosolyodtam. - Ez valami eszméletlen finom! Komolyan! - nyaltam meg a számat. - Több ízt is érezni egyszerre, és ez nagyon bejön! Édes, savanyú, és ez a fanyarság a végén?! Imádom! Tényleg! - kortyoltam bele újra, a számomra hihetetlenül ízletes koktélba. Mintha csak nekem csinálta volna, pont az én szájízem szerint készült.
- Ennek örülök! Mondjuk még nem tudom mi lesz a neve, sosem voltam valami jó a névválasztásban... - közölte a pultra támaszkodva, engem stírölve. - Viszont imádok új ízekkel kísérletezni! - folytatta, amit őszinte érdeklődéssel hallgattam. - Sokszor itt szoktam maradni zárás után, olyankor nyugi van. Bekapcsolok valami zenét - biccentett a fejével a zenedoboz felé - és csak keverek! Már számtalan saját receptem van, de még nem mertem másokkal megosztani őket...
- Oha... - lepődtem meg a szavait hallva. - Akkor én lennék az első?! Hogyhogy? Hiszen ezek, vagyis ez - javítottam ki magamat, mert eddig csak egyet kóstoltam -, eszméletlen finom! - kortyoltam ismét az italomba.
- Talán azért, mert kicsit félek a visszajelzésektől - harapott bele alsó ajkába.
- Szerintem nincs mitől paráznod! Imádnák! És van egy olyan érzésem, hogy a többit is! Nem szabad elrejtened a tehetségedet! Az egész világnak meg kellene ismernie a koktéljaidat! - lelkesedtem be a mondandóm végére.
- Az egész világnak?! - kuncogott fel. - Ez egy kicsit túlzás, de köszönöm, örülök, hogy így gondolod, aranyos vagy! - küldött felém egy kedves mosolyt, szemeit pedig az enyéimbe mélyesztette. Totálisan a smaragdok hatása alá kerültem, egyszerűen nem tudtam levenni róla a kékjeimet. Csak bámultam őt, ahogy ő is engem. Hirtelen megcsörrent a telefonom, amitől visszarepültem a valóságba, ismét érett paradicsommá vált arccal, ahogy eszembe jutott, hogy mit is műveltem az előbb. Kikaptam a készüléket a zsebemből, aminek a felső kis sarkában egy levél villogott, amit megnyitva, Zayn szavai jelentek meg a képernyőn.

"Merre vagy? Kezdünk aggódni!"

- Bocsi, egy pillanat! - néztem fel Harryre bocsánatkérőn.
- Csak tessék! - felelte, én pedig elkezdtem bepötyögni a választ.

"A szállodában vagyok! Minden rendben van! L"

- Csak aggódnak a barátaim - tettem el a mobilomat, és közben azon gondolkodtam, hogy miért is mondtam el ezt neki.
- Remek barátok! - felelte mosolyogva. - Viszont, ha tudnák, hogy épp egy szervkereskedővel vagy, aki most itatott meg veled egy "koktélnak" nevezett löttyöt, hát nem tudom mit szólnának... - vigyorgott, én pedig szemet forgattam.
- Kérdezhetek valamit? - Bólintott. - Mióta csinálod ezt?
- A szervkereskedést? - Eskü, élvezetét lelte a szívatásomban.
- Harry! - szóltam rá kedvesen. - A mixerkedésre gondoltam...
- Jaaa, hogy arra! - játszotta az értetlent. - Huh, hát kiskorom óta. Anyuék mesélték, hogy folyton összekevertem mindent mindennel, de tényleg, bármiről is volt szó, nekem nem volt úgy jó, ahogy volt, össze kellett öntenem valami mással. Ezt később üdítőkkel játszottam el. Néha még tök finomat is kihoztam belőlük, és persze mindig a szüleim voltak a kísérleti alanyok. Tudtam, hogy sokszor legszívesebben kiköpték volna, mivel én is megkóstoltam előtte, és némelyik rettentően borzalmas volt, de nem tették, sőt, tovább lelkesítettek. - mosolyodott el az emlékekre, és én is azon kaptam magam, hogy szüntelenül vigyorgok, ahogy magam elé képzeltem a kis göndör hajú fiút, aki lelkesen öntögette egymásba az italokat, meg miegymást. - Aztán később elkezdtem bulikba járni, ahol, míg a többi fiatal csajozott, táncolt, lerészegedett, addig én italokat kevertem a konyhában, persze, ha házibuliról volt szó. Amúgy egy ilyen bulin ismertem meg Niallt is, akivel kipróbáltattam az ott összedobott löttyeimet, és onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. - tért ki a szöszivel való megismerkedésükre, majd folytatta tovább az eddig mesélteket: - Viszont, ha valami szórakozóhelyre mentünk, akkor a bárpultnál ültem, ellesve a mixer mozdulatait. Képes voltam egész este ott ülni. - nevetett fel a saját mondandóján. - Jézusom, így visszagondolva, nem voltam normális, na de nem mintha ez mostanra helyrejött volna... - kuncogott, amin én is jót nevettem. - Ezek után beiratkoztam egy tanfolyamra, ahol minden egyes fortélyát elsajátítottam a mixerkedésnek. Most pedig itt vagyok. - fejezte be a mesélést, majd rám nézett, gondolom várva a reakciómra.
- És hogy kerültél ide? - érdeklődtem őszinte kíváncsisággal. 
- Apumé a szálloda! - felelte, nekem pedig - már nem tudom, hogy a mai nap folyamán hanyadjára - leesett az állam. - Amint megszereztem a mixer képesítésem, megkaptam aputól a bárt!
- Ez igen! - ennyi tellett tőlem, mert teljesen lesokkolódtam a hallottaktól. Az apjáé a szálloda? Ez a hatalmas, makulátlan, és ki tudja hány milliókat, vagy ne adj isten milliárdokat érő épület. Szent egek! 
- Na, de hagyjuk is ezt! Lássuk, mit tudsz! - szólalt meg, kizökkentve engem a döbbenetből.
- H-hogy mi? - értetlenkedve húztam össze a szemöldökömet. 
- Tiéd a pálya! - hagyta el a bárpultot, amit megkerülve lépdelt mellém, majd az előbb otthagyott helyére mutatott. Mikor leesett, hogy mit is akar, heves tiltakozásba kezdtem. 
- Nem! Nem és nem! A-a! Kizárt dolog! Nekem ez nem fog menni! Felejtsd el! - ráztam hozzá a fejemet is.
- Nem sokáig tartott a "ma nem mondok semmire se nemet" kijelentésed... - piszkálódott.
- Eljöttem veled, nem?! - vágtam vissza a kelleténél kicsit mérgesebben.  
- Légyszi! - kérlelt esdeklő hangon, amihez még a szempilláit is megrebegtette. Nem bírtam ki, muszáj volt felnevetnem vicces ábrázatán. 
- Jó, rendben, legyen - sóhajtottam megadóan, miközben próbáltam lekászálódni a magas bárszékről. - De - fordultam felé, felemelve a mutatóujjam - csak hogy tudd, nem azért egyeztem bele, mert nem tudtam ellenállni a szempilla rebegtetésednek! - szögeztem le a bárpult mögé lépdelve, ahová beállva, máris kényelmetlenül éreztem magamat. Ez nem nekem való. 
- Ja, persze... - horkant fel, amire gyilkos pillantást lövelltem felé. - Nekem senki sem tud ellenállni! - húzta ki magát büszkén.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit nagy az arcod?
- Őszintén?! Nem! - vágta rá gondolkodás nélkül.
- Hihetetlen vagy - mosolyogva ráztam meg a fejemet. - És most mi lesz? - tártam szét a karomat. 
- Keversz nekem egy Mojitot! - mondta olyan egyszerűen, mintha ezt csak úgy kiráznám a kisujjamból.
- Aham, nagyon vicces vagy... Szóval, mi lesz? 
- Amit az előbb mondtam! - közölte halál komolyan. 
- Biztos vagy te ebben?
- Holtbiztos! Ne aggódj, segítek! Meg elvileg nem lehet elrontani, habár ki tudja, neked talán sikerülni fog! - incselkedett, amit megmondom őszintén egyre jobban csíptem benne. Szerintem tudta jól - hiába ismert csak pár órája -, hogy ezzel azt fogja elérni, hogy bizonyítani akarjak, ami pontosan így is lett. 
- Lássunk neki! - jelentettem ki összedörzsölve a tenyereimet. 
- Ez a beszéd! Akkor lássunk is neki! Először is, vegyél elő egy poharat! - Jobbra- balra tekingettem, keresve az említett tárgyat, de nem leltem sehol, pedig még a pult alá is belestem. - Ejnye, Louis... Hát nem figyeltél? - dorgált meg nevetve. - Hátad mögött! - mutatott mögém, mire megfordultam.
- Már ne haragudj, de te a pult alól vetted ki... - morogtam magam elé, miközben kiválasztottam a nekem legjobban tetszőt. 
- Az nem lesz jó! Az alatta lévőből válassz! 
- Élvezed, mi? - dünnyögtem lejjebb hajolva. 
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire! - felelte az eddigieknél jóval mélyebb, rekedtes hangon, amit egy elégedett hümmögés is követett. Mi a fene volt ez megint? Sietve fordultam meg, elkapva, ahogy beharapja az alsó ajkát, ami szinte teljesen kifehéredett, olyan erősen marta fogaival. Lehunyta a szemét, majd torkot köszörült, és minta mi sem történ volna, folytatta: - Okés, a pohár megvan! - rendezte a hangját, tovább folytatva az utasításokat, amiket szó nélkül teljesítettem, elhessegetve agyamban az előbb történtek emlékét. Őszintén megmondva, a végére már egyre jobban kezdtem élvezni a dolgot, és elég jól is ment, legalábbis Harry azt mondta, én pedig hittem a szavainak. Amikor végeztem, beletettem az italba egy szívószálat, persze, próbálva valami kis trükköt is belevinni, de ennek az lett a vége, hogy a göndör arcába landolt, aki erre hangosan, az egész helyiséget betöltő nevetésbe kezdett.
- Szent egek! - kaptam a kezem a szám elé. - Annyira sajnálom! Basszus! Ne haragudj! 
- Semmi baj! - nevetett. - Nem vészes! - adta vissza a szívószálat, amivel ezek után nem kísérleteztem, csak egyszerűen belecsúsztattam a koktélba, és Harry elé toltam, aki mint valami zsűritag, úgy méregette, és forgatta a poharat. Úgy éreztem magam, mintha épp vizsgáznék, amitől a gyomrom is görcsbe rándult.
- Az elöbbi bakidat leszámítva, nem volt olyan rossz! - vigyorgott csípkelődve, majd az ajkai közé zárta a fekete szívószálat, amit megszívott. Lehunyt szemmel, halk hümmögések közepette, élvezettel telve kortyolta az italt, nekem pedig a látványra, és a hangokra furcsa bizsergés jelent meg a hasamban. Nagyot nyeltem, figyelve arca minden rezdülését. Szempillái, ahogy még mindig lehunyva tartotta a szemét, árnyékot vetettek arcára. A szám kiszáradt, a szívem hevesen dobogott, és pillanatokon belül forróság öntötte el a testemet. 
- Hm, ez finom! - mély hangja zökkentett ki a bámulásból, ami ráeszmélt arra, hogy már megint mit műveltem. Mi a fene? Jézusom! Bizsergés? Komolyan? Biztos csak az alkohol! Csakis az lehet! Csakis az alkohol! - próbáltam nyugtatgatni magamat. Azt mondta, ütős piát kevert. - Minden rendben Louis? Elég sápadtnak tűnsz. 
- J-jól v-vagyok... A-azt hiszem... Csak... Biztos csak az alkohol... - dadogtam teljesen összezavarodva. - Ne haragudj, de szerintem ideje mennem! - jelentettem ki sietve.
- Máris? Ne csináld! - biggyesztette le az ajkait. - Pedig szerettem volna mutatni neked még valamit! - állt fel, és egyenesen felém indult, beállva mellém a pult mögé. Olyan közel húzódott, hogy fedetlen karja az enyémhez simult, én pedig megrémülten rezzentem össze a bőrünk érintkezésekor keletkezett apró kis szikráktól. Na jó, ez nem normális... Mi ez az egész? Mi történik velem? El kell mennem! Most azonnal! 
- Sajnálom, tényleg, de jobb, ha én most lelépek! - szólaltam meg remegő hangon. - Köszönöm az estét! - indultam el a kijárat felé, rá se nézve, meg se várva a válaszát, mert minél előbb kint akarta tudni magamat. Épp a kilincsért nyúltam, közeledve a megkönnyebbüléshez, amikor is megszólalt:
- Okés, de legközelebb nehezebbet kapsz, és nem engedlek el ilyen hamar! 
- Legközelebb? - fordultam vissza, egyenesen az engem vizslató szemekbe nézve. 
- Igen! Mi ebben olyan meglepő?! Beengedtelek a birodalmamba, a pult mögé is, és még azt is hagytam, hogy koktélt készíts, na meg pár trükköt is megosztottam veled szóval, nehogy azt hidd, hogy hagylak csak úgy eltűnni! Azt már nem! - jelentette ki komoly hangon, de azért a végére visszatért a gödröcskés vigyora. Nem válaszoltam, csak magamra erőltettem egy zavart mosolyt, elköszöntem, és már ott se voltam. Sietve, szinte futva tettem meg az utat a liftig, és csak akkor éreztem magam nyugodtnak, mikor végre bezárult magam mögött a szobám ajtaja. Szerencsémre Zaynék még nem értek haza, aminek most az egyszer nagyon örültem, mert nem akartam, hogy elkezdjenek faggatózni, merre is jártam ilyen későig. Gyorsan lekaptam magamról a ruháimat, lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba, arra várva, hogy elragadjon az álom, ami hosszú forgolódás után se következett be. Az agyam szüntelenül kattogott, és az sem segített, hogy szorosan lehunytam a szemeimet. Folyton a ma estén gondolkodtam, vagyis legfőképpen a Harryvel való történteken. "Legközelebb"  Ez az egy szó ismétlődőt szüntelenül a fejemben azon a mély, kellemes hangján. Nem! Fejezd be! Nem lesz legközelebb! - mondogattam magamban, mígnem álomba nem szenderültem, ahol az ismerős zöld szempár fogadott.