2016. január 1., péntek

Pictures


Boldog Új Évet Minden Kedves Olvasómnak!

Halihó! 
Amint láthatjátok nem a JAG kövi részével jelentkezem, hanem egy oneshottal, méghozzá Ziammel, amit már említettem, hogy kész van, csak még nem volt időm kijavítani, de most megtettem! Igazából ezt, az én egyetlen, és legkedvesebb Ziam társamnak köszönhettek, aki megszerettette velem ezt a párost, és miután sokat beszélgettünk/beszélgetünk, mondott egy ötletet, amit megengedett, hogy megvalósítsak, és hát így született ez a kis onsehot, amit eszméletlenül imádtam írni, és remélem, hogy nektek is tetszeni fog! ;) Köszönöm Anett, az ötletet, meg hogy felhasználhattam, meg mindent! <3 

Jó olvasást, és B.Ú.É.K! Kívánom, hogy mindenkinek boldog legyen az új éve! és remélem, hogy itt lesztek velem 2016-ban is! <3 
Puszi 
ui: Az LandP-be nem tudom mikor lesz rész, de igyekszem, ahogy csak tudok! 

Dreamy Girl






Zayn

Mind az öten sietve szálltunk be a szálloda liftjébe, hogy végre felmehessünk a szobáinkba, és kipihenhessük a koncertet, ami mint mindig, most is fergetegesre sikerült. Én mentem be legbelülre, aztán jött Liam, aki félig-meddig előttem állt, majd Louis és Harry, akik a másik oldalamhoz furakodtak, és végül Niall, aki az ajtóval szemben állt meg. Megnyomta a gombot, mire az ajtó becsukódott, elindulva felfelé a nyolcadikra. A bal oldalamon lévő szerelmes párocska azonnal egymásnak esett, amit már fel sem vettünk. Mindig ez van, ha tudják, hogy a nagyvilág nem látja őket. A szöszi csak a telefonját nyomogatta, Liam pedig nagyokat sóhajtott, ami megmosolyogtatott, mert tudtam jól, hogy mit jelent. Már alig bír magával, én pedig gonosz módon úgy döntöttem, hogy játszadozok egy kicsit vele. Mögé léptem, figyelve arra, hogy senki se vegye észre, amit most tenni fogok, de amint láttam, emiatt nem kellett aggódnom, ugyanis Louis túlságosan is el volt foglalva Harry szájával, ami fordítva is igaz volt, Niall pedig szüntelenül pötyögött a telóján. Közel hajoltam Liam tarkójához, és mély levegőt vettem, beszippantva mámorító illatát, amitől azonnal ágaskodni kezdtem. Teljesen megőrjít, egyszerűen nem bírok magammal, mikor vele vagyok, ami elég nehéz, főleg a koncerteken, mikor olyan táncmozdulatokat levág a színpadon, hogy legszívesebben ott helyben, mindenki előtt megmutatnám neki, hogy ki is az úr a háznál. És tudom, hogy mindezt direkt csinálja, mert tudja jól, hogy ezzel kikészít. Ilyenkor mindig alig várja, hogy vége legyen a fellépésnek, hogy utána végre megkaphassa a büntetését, amiért álló farokkal kellett végigénekelnem a koncertet. A leheletemmel csiklandoztam bőrét, ami libabőrössé vált tettemre. Gonosz mosolyra húztam a számat, majd jobb kezemmel, hogy a többiek biztos észre ne vegyék, belemarkoltam a fenekébe, ami annyira meglepte, hogy felsikoltott, ezzel mind a hármuk figyelmét magára vonva. Alig bírtam ki, hogy el ne röhögjem magam. 
- Jól vagy, Liam? - kérdezte felvont szemöldökkel a szöszi, majd végigmérte tekintetével, én pedig el kellett, hogy forduljak, mert már nem bírtam már tovább. Nagy levegőket vettem, hogy valamennyire sikerüljön lenyugodnom.
- I-igen, j-jól... - sóhajtotta, aztán mikor mindenki visszatért a saját dolgához, rosszalló pillantással fordult hátra. - Meg ne próbáld mégegyszer! - tátogta fenyegető arckifejezéssel, ami ismét megmosolyogtatott. Védekezőn feltartottam a kezeimet, mintha én nem is csináltam volna semmit. Szemforgatással válaszolt, aztán előre fordult, én pedig mint mindig, most sem bírtam ki, hogy ne folytassam tovább a játékot. Imádtam piszkálni, amit csakis szeretetből tettem. Még volt egy kis időm, mert a lift elég lassan haladt, ezzel nekem kedvezve. Ujjaimmal benyúltam a felsője alá, és derekát cirógattam, amitől megugrott kicsit, és éreztem, hogy megmerevedik egész testében várva, hogy most mi is fog következni. Nadrágja korcával szórakoztam, majd lassan belecsúsztattam ujjamat a feneke vágatába, és simogatni kezdtem levándorolva az érzékeny pontjáig, amitől egy elfojtott sóhajt hallatott, miközben hátrébb lépet, nekem tolva magát, beszorítva kettőnk közé a kezemet. Azt hitte, hogy ezzel megállíthat, de csak azt érte el vele, hogy tovább tudtam izgatni ánuszát. Nyöszörögve nyúlt hátra, rámarkolva nadrágon keresztül a farkamra, amit beharapott alsó ajakkal, és hátradöntött fejjel fogadtam. A kis szemét! - morogtam magamban, mire elkezdte dörzsölni az igencsak merev szerszámomat. Értettem a célzást, ezért kihúztam az ujjaimat, és ezzel együtt, ő is elvette a kezét a lüktető férfiasságomról. Egy hatalmas vigyorral az arcán fordult hátra, majd vissza előre. Rendben, Payne! Ezért még számolunk! - gondoltam magamban, önelégülten, és alig vártam, hogy végre felérjünk, amit mintha csak meghallottak volna odafent az égiek, mert épp ekkor állt meg, és nyitotta ki az ajtaját a lift. Mindannyian kiviharzottunk, egyenesen a szobáink felé haladva, ami mindig egy szinten van, egymás mellett. Vártam egy kicsit, hogy mindenki bemenjen, aztán a kulccsal szenvedő Liam mögé léptem, aki azon nyomban megdermedt. 
- Nyisd már ki! - sürgettem, de úgy látszott, ezzel csak még jobban rontottam az amúgy is szerencsétlen helyzetén. 
- Ha sürgetsz, és még a farkadat is a seggemnek nyomod, nem hiszem, hogy be fogunk jutni! Így kurvára nem tudok koncentrálni! - fordult felé mérgesen. - Szóval, állj egy kicsit hátrébb légyszi, és fogd is be! - morogta a kulccsal fenyegetve. Imádtam, mikor felidegesíti magát, olyankor még dögösebb, mint általában.
- Az istenit, Liam, az csak egy rohadt lyuk! - tetőztem.
- Fogd már be, vagy nem duglak meg! - közölte erélyesen, még mindig a zárral szarakodva. 
- Akkor siess már! Amúgy meg ki mondta, hogy te dugsz meg? - amint kimondtam, rosszalló pillantást vetett rám, amit nem igazán értettem.
- Szerda van... - ennyit mondott, aztán visszafordult, hogy újra nekilásson az ajtó kinyitásának.
- És? Mit érdekel engem az?! - értetlenkedtem, mert nem igazán tudott izgatni, hogy milyen nap van. Én csak egyet akartam, és azt most azonnal. 
- Szerda is az én napom, ha nem emlékeznél rá, hogy mit beszéltünk meg! - morogta, jobbra-balra fordítgatva a kulcsot. Felhorkantam kijelentésére. Igen, a nagy megosztás, amit most tuti, hogy nem fogok betartani. Ma én fogok a domináns lenni, akár szerda van, akár nem, csak ezt még valahogy a tudtára is kell adnom. 
- Majd meglátjuk, csak először jussunk már be, mert mindjárt elfogy a türelmem, és itt helyben lekaplak! 
- Ez az én napom! - közölte újra, mire végre kattant a zár. 
- Jól van, menj már be! - sürgettem befelé tolva őt, és amint becsukódott magunk mögött az ajtó, megragadtam a felsőjénél fogva, a falhoz nyomva, durván letámadva száját. Nyelvemmel azonnal utat törtem, elkapva az övét, amit szenvedélyes játékba hívtam. Erősen ziháltunk, kezeink pedig egymás testén vándoroltak fel-alá, egyetlen porcikát sem kihagyva. Ujjai végül a hajamba siklottak, markolgatva a tincseimet, amit nyöszörögve fogadtam. A derekába markoltam, miközben az egyik lábammal az övéi közé furakodtam, és combommal izgatni kezdtem odalent. Hátra vetette a fejét, ami a falnak koppant, de nem igazán érdekelte a dolog. Kezei hátamra simultak, majd hirtelen megfordított minket, ezzel engem passzírozva a falnak. Azonnal lecsapott a nyakamra forró ajkával, amivel nedves csókokat hagyott bőrömön, majd megtalálva az érzékeny pontomat, erősen megszívta azt, amitől hangosabb nyögés tört fel belőlem. Hajába túrtam, és mikor belém harapott, megkapaszkodtam a tincsekbe, amiket erősen meghúztam, ezzel hátradöntve Liam fejét.
- Bazdmeg! - morogta fájdalmasan, amit kihasználtam, újra nekipréselve a falnak tökéletes testét. Teljesen nekinyomtam, hogy esélye se legyen semmire, amit persze rögtön észre is vett, és nem hagyta szó nélkül: - Zayn! Engedj el! - próbálkozott erősen, hogy fordítani tudjon a helyzetünkön, de mind hiába, nem engedtem neki. 
- Küzdj meg érte! Ha sikerül, akkor megfarkalhatsz! - suttogtam szájára az ajánlatomat. Liam erősebb, és izmosabb is tőlem, de akkor is elbírok vele. Talán azért, mert - bár még magának sem merte bevallani - jobban szereti, mikor én irányítok. Én látom rajta, és hamarosan ő is be fogja látni ezt, csak kell még egy kis idő neki.
- Ez nem fair! - lihegte a számba, miközben nyelvével masszírozta az enyémet. 
- Dehogynem! - mosolyogtam a csókba, ami egyre hevesebbé, és erőszakosabbá vált. Liam elvált az ajkaimtól, hogy a felsőmért nyúljon, amit egy gyors mozdulattal lerántott rólam, és időt sem hagyva nekem tapadt rá a mellbimbóimra, körkörösen izgatva őket forró, nedves nyelvével. Nyöszörögve, haját markolva élveztem a fürge kis nyelvét, amivel az őrületbe kergetett. Beharapott alsó ajakkal néztem le rá, figyelve, ahogy hol az egyik csúccsal, hol pedig a másikkal játszadozott. Felnézett rám vágytól elhomályosult szemeivel, amitől megrándult a farkam. Megszívta, majd fogai közé csípte a bimbót, ezzel nyögések sorozatát kiválva belőlem. Nyelvével lejjebb vándorolt, végignyalva a kockáimon, egészen a köldökömig, amibe belenyalt, újabb nyögésre késztetve engem. Megragadtam a csuklóját, hogy felhúzzam magamhoz, és lecsaphassak, duzzad, nyáltól fénylő ajkaira. Megfordítottam magunkat, az ágy felé tolva őt, de még mielőtt oda érhettünk volna, fordított a helyzetünkön, és erőteljesen az ágyra lökött. Büszke mosolyt villantott felém attól, hogy sikerült felülkerekednie rajtam, csak még azt nem tudta, hogy itt még semmi sincs eldöntve. Felkönyököltem, megragadtam az ingét, amit letéptem róla. A gombok szanaszét szóródtak, az anyag pedig szétnyílt, felfedve a hibátlan, izmoktól dagadó felsőtestet, amit annyira imádtam. A lábaim közé húztam a csípőjénél fogva, míg ő lerántotta magáról az inget. A kulcscsontjára tapadtam, aztán egyre lejjebb haladtam egészen a bimbókig, amiket felváltva szívtam, és nyalogattam. 
- Istenem, Zayn! - nyöszörgött hátra hajtott fejjel, vállaimba kapaszkodva. Hirtelen ellökött magától, amitől visszaestem a matracra, és máris az ölemben volt, alsó ajkamba harapva. Derekát markoltam, miközben mozgatni kezdte a csípőjét, összedörzsölve merevedésünket. Hangos sóhajokkal, lehunyt szemekkel fogadtam izgatását, amit egyre csak fokozott azzal, hogy gyorsított a tempón. A hátára siklottak a kezeim, néha meg-megkarcolva forró bőrét. Hagytam egy kicsit, hogy azt higgye győzött, hogy az övé az irányítás, de nem sokáig. Pár perc múlva magam alá gyűrtem, a feje fölé fogva kezeit, majd a nyakára hajoltam, és megszívtam a gyenge pontját, amire nyögéssel válaszolt. Fellökte a csípőjét, és megpróbált  a testével felülkerekedni rajtam, nem sok sikerrel. Szájára akartam tapadni, de elhúzódott a csókomtól.
- Zayn! - fordította oldalra a fejét.
- Mondtam! Küzdj! - mosolyogtam, de láttam rajta, hogy neki nem igazán tetszik a dolog. Még egyszer próbálkozott, aztán feladta. 
- Tudod mit? Hagyjuk az egészet, elment a kedvem! - morogta kezeit a mellkasomra helyezve, kicsit meglökve. - Szállj le rólam! - közölte erélyesen, mire ledöbbenve néztem rá. - Kérlek... - könyörgött, én pedig kénytelen voltam legördülni róla. Sietősen felkelt a matracról, én pedig a hátamra feküdtem egy nagyot sóhajtva.
- Liam, csak játsza... - nem tudtam befejezni, mert már bent is volt a fürdőben, aminek az ajtaját jól becsapta, és be is zárta. - Bassza meg! - feszülten túrtam bele a hajamba, majd a fejem alá helyeztem a kezeimet, és csak bámultam a plafont. Tényleg csak játszani akartam, hogy izgalmasabbá tegyem a dolgot, hogy ne csak az legyen, hogy ma én vagyok a soros, hanem küzdjünk is meg érte, de úgy látszik neki ez nem igazán jött be. Vártam pár percet, aztán felkeltem az ágyról, odasétáltam a fürdő elé, és bekopogtam. 
- Nyisd ki, Li! - kérleltem többször is, de csak a víz halk csobogását hallottam odabentről. Hamar feladtam, mert tudtam jól, hogy egyszer úgy is ki kell jönnie onnan, nem maradhat ott egész este. Felkaptam az asztalon heverő laptopját, amivel az ölembe visszaültem az ágyra, hogy körülnézzek a nagyvilágban. Felmentem a twitterre, amin számtalan értesítés villogott, ahogy mindig is. Megnéztem az instagramot is, ahová pár napja töltöttem fel egy új képet. Napszemüvegben, és baseballsapkában pózoltam, és, ha jól láttam nagyon is tetszett a rajongóimnak. Rengeteg lájkot, és kommentet kaptam, amiket elkezdtem elolvasni, bár annyi volt, hogy csak párat tudtam csak megnézni. 

"Omg! Ahh!"

" Hmm, tökéletes!"

"Gengszter"

"Szeretlek, Zayn <3" 

"Annyira szexi vagy"

"Dugj meg" 

Ilyen, és ehhez hasonló hozzászólások sorakoztak a kép alatt, amiken jókat mosolyogtam. Imádom a rajongókat, mindig feldobják a napjaimat egy-egy kedves, vagy vicces megszólalásukkal. Tovább olvasgattam, mikor végre kattant a zár, amire azonnal felemeltem a fejem. Liam egy szál törölközőben, vizes hajjal lépett ki a fürdőből, rám sem nézve, egyenesen megindulva a szekrényhez, ahonnan kivett egy fehér pólót, és egy szürke melegítő nadrágot. Felkapta a felsőjét, aztán ledobta a törölközőt, aminek köszönhetően elém tárult feszes, meztelen feneke. Élesen beszívtam a levegőt, és az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaimat. 
- Li, ne haragudj! - szólaltam meg megtörve a csendet, ami kettőnk között lebegett. Nem válaszolt, csak felöltözött, és megtörölte a haját a törölközővel. - Ne csináld már, kérlek! - szörnyű volt, ahogy levegőnek nézett. Visszament a fürdőbe, aztán pár perc múlva megint kijött, majd leült az ágy másik oldalára, jó messzire tőlem. 
- Jobb lenne, ha elmennél, nehogy itt találjon valaki! - morogta bebújva a takaró alá, bal oldalára fordulva, a hátát mutatva nekem. Két lehetőségem volt, vagy elkezdek neki kedveskedni, vagy hagyom, hadd duzzogjon. És most úgy döntöttem, hogy nem fogok foglalkozni vele, mivel a hallgatása azt jelenti, hogy bármit is mondanék neki, nem szólalna meg, szóval tök felesleges az egész. Tovább pötyögtem a laptopon, nézegetve a hozzászólásokat, amikor is egy érdekes kommenten megakadt a szemem. 

"Ziam! Liam is egy ugyanilyen képet osztott meg! Jajj, annyira aranyosak! Nem is tudom, hogy melyik a szexibb, lehetetlen választani! Együtt a legtökéletesebbek! <3" 

Felvont szemöldökkel kattintottam Liam insájára, ahol is megtaláltam azt a bizonyos képet, ami tényleg hasonlított az enyémhez, csak Paynon nem volt szemüveg, de a többi klappolt. Tovább görgettem a képei között, ahol rátaláltam egy tetkósra is, ami szintén hasonlított az enyémhez. A kis mocsok! - mondtam magamban, miközben az említett felé fordultam. Ha akar, ha nem most ráveszem, hogy hozzám szóljon. 
- Ezt ugye te sem gondoltad komolyan? - szólaltam meg, mire azonnal felém fordult. 
- Dehogynem! Hagyd el a szobát! - morogta összeszűkült szemekkel. 
- Nem arról beszélek, hanem erről! - fordítottam felé a laptopot, amin az ő képe volt megnyitva. Elmosolyodott, aztán újra komorrá vált. Szóval, direkt csinálta.
- Nem értem, hogy mi a bajod vele, az egy igazán szexi kép rólam! - próbált komoly maradni, de láttam rajta, hogy alig bírta ki, hogy el ne nevesse magát.
- Ezzel nem vitatkozom! - közöltem huncut vigyorral az arcomon. - De, nem ismerős ez a kép? Mintha már láttam volna valahol hozzá hasonlót, nem rémlik? 
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.... - Adta az ártatlant. 
- Nem, mi? Másolsz? - vigyorogtam rá. 
- Mi? Eszednél vagy? Miért kellene másolnom téged? - hőbörgött megforgatva a szemeit. - Azért ne legyen ekkora az egód! Ez csakis a véletlen műve! - huncut mosoly terült el arcán, a szemei pedig csak úgy ragyogtak. 
- Aham, véletlen... Kétszer is... - motyogtam, tovább görgetve a képein, újabb hasonló fényképet találva. - Háromszor... Na, jó, mire megy ki a játék? - húztam fel a szemöldököm, kíváncsian várva a válaszát. 
- Kíváncsi voltam, hogy kinek a képe kap több lájkot, vagy, hogy mit szólnak hozzá a Ziamesek! Mármint, hogy észre veszik e a dolgot, és hát igen, rögtön beindultak! - nevetett fel. - Ja, és az egyik alatt az volt írva, csak, hogy tudd, hogy: "Sokkal dögösebb, mint Zayn képe!" - mondta büszke fejjel. - Már ezért megérte! - vigyorgott fülig érő szájjal. 
- Ó! Szóval, erre megy ki a játék! - feleletem megvilágosodva, és egy remek ötlet érlelődött meg benne, amivel izgalmassá tehetnénk, ezt a "ki legyen felül dolgot". - Figyu, támadt egy remek ötletem! Ezzel talán ki tudlak engesztelni, vagyis nagyon remélem! - néztem a felcsillanó barna szemekbe. 
- Hallgatlak! - húzta fel magát ülő helyzetbe. 
- Szóval, csinálok egy új képet, amit te lemásolsz, mint ahogy eddig is tetted, és egyszerre rakjuk fel, vagy pár óra különbséggel, ezt majd kitaláljuk köz...
- Ennyi? - vágott közbe. 
- Ha nem vágnál a szavaimba, akkor elmondanám a lényeget! - sóhajtottam egyet, mire kezével intett, hogy folytassam. - Na, aki a legtöbb komit kapja, az nyer! A nyertes pedig azt tehet a másikkal, amit csak akar! Bármit, Li! Bármit! - mondtam mégegyszer kihangsúlyozva ezt az egy szót.  - Szerintem izgis! - húzogattam a szemöldököm, és türelmesen vártam, hogy mit szól hozzá. Láttam, hogy erősen gondolkodik, szinte füstölt a feje, ahogy dolgoztak az agytekervényei.  
- Kezet rá! - nyújtotta a kezét, amit meglepődve, de elfogadtam. Őszintén megmondva, nem gondoltam, hogy belemegy.  - Készítsd fel az alfeled, Zaynie! - kacsintott rám. - Nem foglak kímélni! 
- Inkább te, Payno, mert egy egész napon át kefélni foglak addig, amíg ájultan nem esel össze! - nyaltam meg az ajkaimat, és már a gondolatra is állt a farkam.
- Csak szeretnéd! - engedte el a kezem. - Most pedig húzz el zuhanyozni, bűzlesz! - nevetett fel az oldalára fordulva. 
- Vigyázz a szádra, mert megbánod! - fenyegettem, amire egy kuncogást, és egy középső ujjat kaptam válaszul. - Csináld csak, annál jobban fog fájni a szép kis seggednek! - keltem fel az ágyról, letéve a laptopot, aztán elmentem lezuhanyozni. Mire visszajöttem, Liam már nagyban szuszogott, ezért óvatosan, hogy fel ne ébresszem, bebújtam a meleg takaró alá, közel húzódva hozzá. Átkaroltam a derekát, puszit hintve tarkójára, mire morgott egyet, majd kezét az enyémre helyezte, és összefonta ujjainkat. Elmosolyodtam tettére, és boldogan hunytam le a szemeimet, átadva magam az álmok világának.

Pénteken a laptoppal az ölemben ültem a kanapén, és vártam Liamet, aki pár perccel ezelőtt írt egy smst, hogy mindjárt itt van. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lett az eredmény, de úgy beszéltük meg, hogy a ma nap a záró, és csak együtt nézhetjük meg, amit elég nehéz volt betartani. Már megnyitottam mindkettőnk instáját, a gépet pedig a kisasztalra tettem, majd kimentem a konyhába egy üveg kóláért, meg két pohárért. Visszaültem, és öntöttem magamnak, amit egyből le is hörpintettem. Pár perccel később meghallottam az ismerős motor zúgását, amitől izgatott lettem. 
- Megjöttem! - kiabált be Li, amint belépett a házba. Kisiettem hozzá, hogy egy gyors csókkal üdvözöljem. Amint levette a cipőjét, és a farmer dzsekijét, bementünk a nappaliba. 
- Megnézted, mi? - ültünk le a kanapéra. 
- Nem, csak megnyitottam! - néztem Liamre, aki igéző szemeivel fürkészett engem. Annyira kívántam őt, hogy nem bírtam magammal, és vadul nekiestem, erőszakosan kapva ajkai után. Kicsit meglepődött, de utána fürge nyelve megtalálta az enyémet, kezei pedig hátamon siklottak fel- és le. Hosszas csókcsata után, lihegve váltunk el egymástól, majd homlokom az övének döntöttem, miközben kezemmel közrefogtam az arcát.
- Sajnálom... - suttogtam ajkára.
- Szóval, te nyertél... - motyogta kicsit csalódottan, mire elhúzódtam tőle, megkeresve barna íriszeit.
- Miről beszélsz? - húztam össze a szemöldökömet szavai hallatán. Nem értettem, hogy ez most, hogy jött ide.
- Tudtam, hogy megnézed! - mosolygott. - Mivel azt mondtad, hogy sajnálod, ez azt jelenti, hogy nem én nyertem! - dőlt hátra a kanapén magával rántva engem is. 
- Nem néztem meg! - fészkeltem be magamat lábai közé. - A sajnálomot meg a hotelban történtek miatt mondtam! Egy seggfej voltam...
- Nem voltál az! - túrt bele elölről a hajamba. - Tudod mit? - Néztem rá várakozóan. - Hagyjuk a fenébe az egészet, és dugj meg! - mosolygott, mire én is elmosolyodtam. 
- Oh, csak így felajánlod magadat? - vigyorogtam huncutul. 
- Ne a szád járjon nagyfiú! - paskolta meg az arcomat. 
- Amúgy sem érdekel már az eredmény! - hajoltam szájára, hogy újabb csókban forrjunk össze. Nyelvem azonnal bejutást nyert a szájába, ahol egybefonódott az övével. Az előszöri gyengéd csókunk nem tartott sokáig, egyre hevesebben faltuk egymást, miközben a kezei hol a pólóm alá siklottak, hol pedig a hajamba, játszadozva tincseimmel. Megnyaltam ajkait, ás közelebb préseltem magam hozzá, hogy ágyékunk is összeérjen. Egyszerre nyögtünk fel a jóleső érzéstől, ami átjárta a testünket, ahogy egymáshoz dörzsölődtünk. Lábait a derekam köré fonta, mire mozogni kezdtem, erőseket döfve a csípőmmel. 
- Jézusom! - dobta hátra a fejét, elválasztva ajkainkat egymástól. Újabb lökést mértem rá, amitől teljesen kikészült. - Ne kínozz! - markolt a felsőmbe, amit felfelé húzott, jelezve, hogy vegyem már le. Pár perc alatt lekerült mindkettőnkről a ruha, hogy izzad, forró, szinte már lángoló testünk minden egyes négyzetcentiméteren egymáshoz érjen. 

Hosszas szeretkezés után, zihálva borultam Liam izzadságtól nedves mellkasára, és hallgattam szívének heves ritmusát, ami lassan kezdett egyenletessé válni. Felemeltem a fejem, csókot nyomva szájára, majd legörbültem róla, elterülve a matracon, lelógatva a fejem az ágyról. Éreztem, hogy mozog a matrac, ezért felnéztem, és megláttam Lit, aki a nadrágom zsebében kutakodott, ami mosolygásra késztetett. Nem hiszem el ezt a pasit! - mondtam magamban, mikor felpattant az ágyra, ráült a csípőmre, és felém nyújtotta a cigis dobozt, meg az öngyújtót. 
- Imádlak! - simítottam egyik kezem a combjára, miközben megemeltem a felső testemet, hogy kivegyek egy cigit, amit ő gyújtott meg nekem. 
- Ismerlek már, mint a rossz pénzt! - felelte, ledobva a kezében tartott cuccokat az ágyra. - Tudom, hogy a szex után mindig elszívsz egy cigit, mert szereted fokozni az élvezeteket! - kacsintott rám, majd mellkasomat kezdte el simogatni tenyerével. Átrajzolta a tetkóimat ujjbegyével, amitől libabőrös lettem. Behunyt szemmel engedtem vissza a fejemet, és tovább lógattam, élvezve ujjainak gyengéd masszírozását, miközben szívtam a cigimből.
- Annyira szexi vagy! - suttogta, én pedig elvigyorodtam.
- Akárcsak te! - válaszoltam még mindig csukott szemekkel. Mocorgást éreztem fölöttem, amire rögtön kinyitottam a szemem. Liam félig lemászott rólam, és valami után nagyon kutakodott. Kíváncsi tekintettel figyeltem őt, aztán megláttam a kezében a telómat. Visszaült rám, hatalmas vigyorral az arcán, ami nem igazán tetszett. - Mire készülsz? - kérdeztem.
- Megörökítem a pillanatot! - hajolt kicsit fölém, én pedig a számba vettem a cigit, majd megfogtam mindkét combját, hogy könnyebben tudja tartani magát. 
- Tökéletes! - mosolygott, miután megcsinálta képet. Megnézte, aztán nekem is megmutatta. 
- Nem rossz! - mondtam kiszedve a cigit a számból. Liam valamit még nyomkodott a mobilon, és mikor végzett vele, ledobta a matracra, sejtelmes vigyorral az arcán. Kicsit feljebb toltam magam, mert szédülni kezdtem a fejembe tóduló vértől. - Mit műveltél? - könyököltem fel, beleszívva egy utolsót a cigibe, amit Li kivett a számból, és elnyomott az éjjeli szekrényen lévő hamutartóban. 
- Felraktam az instádra, hogy hadd élvezkedjenek a rajongóid! - vigyorgott. - Szerintem kihalnak... - hajolt hozzám, megnyalva a számat, aztán az alsó ajkamba harapott, amit játékosan meghúzott.
- Ne játszadozz! - markoltam erősen a fenekébe, aztán onnan, a hátára siklottak a kezeim.
- Most rajtam a sor, hogy megmutattam, ki az úr a háznál! - dünnyögte, majd átdugta a nyelvét a számba, szenvedélyes tánca hívva az enyémet. Durván faltuk egymást, és épp csak annyira váltak el az ajkain, hogy levegőhöz jussunk, aztán újra egybefonódtak. 
- Hajra! - vigyorogtam a csókba, várva, hogy Liam betartsa az ígéretét, amit pár percen belül meg is tett, mindkettőnk legnagyobb örömére. 



26 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Jujj *-* Olyan boldog vagyok, kicsit féltem, hogy hogyan fogadjátok, de már megnyugodtam :3
      Puszi

      Törlés
  2. OMG....ez baromi jo volt. Hát be haltam...irni most se tudok egyszerűen IMÀDTAM. Ziam lett a másik kedvencem.. Köszi Dreamy es Anett hogy meg alkottátok ez a remek műt. Megyek és ujra el olvasom... Imadlak puszi :-* Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Ziam lett a másik kedvencem" - ezt öröm látni! :) Részemről mindig öröm, ha új embert szippant be a Ziam mánia!!!
      Holly egy csoda, de nem hiszi el, pedig ideje lenne :)

      Törlés
    2. Jajj, köszönöm, annyira boldog vagyok *-* Jippy, az jó, mert tuti lesz még Ziam sztorim! Imádom őket :3
      Puszi

      Törlés
  3. Imádtam! Ziam mindig is nagy kedvencem volt, ez a sztori pedig egy csoda! *-* Meg az írónő is aki ezt a blogot vezeti egy csoda! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, akkor vannak itt Ziamesek, amint látom, és ennek örülök, mert tervezek még velük sztorikat ;)
      Jajj, ne mondj ilyenek, aww :') köszönöm :3
      Puszi

      Törlés
  4. Drága, Holly!
    Még mindig nem hiszem el, hogy ez a történet végül megszületett általad, áldom a kezed, hogy ez a történet végül megíródott! :) Még mindig imádom, így századszorra is....nem bírom megunni. Tökéletes. Tökéletesen írsz, de ez a történet számomra mindig is igazán kedves lesz, mert ebben nekem is szerepem volt :) Örülök, hogy beszélgetünk, ráadásul ennyire egy húron vagyunk és hihetetlenül örülök, hogy végül téged is beszippantott az én két kis csodabogaram!!! :) Imádlak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziiaaa Ziam társam ❤
      Én meg téged, hogy megihlettél ;) Ez a te történeted :3
      Köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy örömet okozhattam neked, és ha minden jól megy lesz még Ziam párosról szóló történet :p
      Beszippantottak bizony, amit szintén neked köszönhetek ❤
      Én is imádlak, puszi ❤

      Törlés
  5. Szent istenem te lány!
    Nem vagyok Ziam-es, de ez valami atomjó lett! Imádtam, imádtam és imádtam.
    Remélem sok ilyet kapunk még!;)
    Boldog es kommentekben gazdag újévet!❤
    xoxo,Roni♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Roni :3
      Imádlak ❤ Annyira jó olvasni, hogy nem vagy az, de mégis tetszett ;) köszönöm, és lesznek itt még oneshotok,sokfélék;)
      Neked is Boldog Új Évet!
      Pusszantás ❤

      Törlés
  6. Istenem én... nem találom a szavakat. Olyan lenyűgözően tudsz bánni a szavakkal, hogy az valami hihetetlen. Egyszerűen fantasztikus volt, imádtam olvasni! ^^ Ziam az örök kedvencem. ❤️ Nem részletezném, mennyire vártam már ezt a one shot-ot. xD Minden egyes áldott napom azzal telt, hogy az oldit fürkésztem, hátha felkerül. És ma végre meg is tehettem, hogy eme műalkotás gyönyörködésében leljem örömöm. Nagyon szépen köszönöm neked ezt a csodálatos élményt, és mindenkinek B.Ú.É.K.!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa :3
      Jajj, köszönöm szépen a csodás szavakat :') ez nagyon sokat jelent nekem, ezektől mindig új erőre kapok :3
      Oh, akkor van itt még Ziames, ennek örülök ;) Akkor majd hozok még, mert látom, hogy sokaknak tetszett!
      Köszii, neked is BÚÉK ❤

      Törlés
  7. Hát ez kicseszett jó lett *-* még nem nagyon olvastam Ziam-et, inkább vagyok Ziall-es, de ez a kombináció elnyerte a tetszésemet :33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juuuj *-* Köszönöm szépen, most vigyorgok itten :D Nagyon örülök, hogy annak ellenére, hogy Ziallös vagy elolvastad, és az meg hogy tetszett is, végképp feldobta a napomat :3
      Puszillak ❤

      Törlés
  8. Imádom,nagyon jó lett!! :))

    VálaszTörlés
  9. Ziam = Halál...imádtam:) Remélem ezzel elmondtam mindent�� xxAmanda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, egyetértek :P Minden bizony :3
      Puszillak ❤

      Törlés
  10. Megjotteeeeem.

    Ahh.

    ""Ziam! Liam is egy ugyanilyen képet osztott meg! Jajj, annyira aranyosak! Nem is tudom, hogy melyik a szexibb, lehetetlen választani! Együtt a legtökéletesebbek! <3" "

    Ennel tobbet nem tudok mondani, imadom ezt a parost!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :3
      Jajj, kedvenc mondatom! :D Köszönöm szépen, annyira örülök, hogy neked is tetszett! <3
      Puszi <3

      Törlés
  11. Szia! Meglepi nálam! ;)
    http://donttouchmepleaseff.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy, hogy rám is gondoltál, de már nem szoktam kitölteni díjakat! <3
      Puszi :3

      Törlés
  12. Ohh.. Nagyon jo resz 😘 amugy a just a game-nek mikor jon ki az uj resze??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :3
      Köszönöm széépen <3 Hamarosan, remélem ezen a héten! Már megvan, csak ki kell javítanom :3
      Puszi

      Törlés