Everything happens for a reason (8.rész)

Sziasztok drágáim! 

Megjöttem az új résszel, amit nagyon szerettem írni, hát még a következőt! 

Remélem nektek is tetszeni fog, főleg, hogy a várva várt göndörke most nem csak pár percre bukkan fel! 😉😝 És előre is bocsi a vége miatt, úgy látszik, kezdődnek a szemétkedős befejezéseim...😁

Kicsit meg vagyok fázva, és nem is igazán érzem jól magam, ezért bocsánat az esetleges hibákért, vagy a rossz részért (ennyi tellett tőlem), de mindenféleképpen szerettem volna hozni nektek! 

Köszönöm a kommenteket, nagyon jól estek, feldobtátok a napomat! 😊😍❤

Imádlak benneteket, és jó olvasást kívánok nektek! 

Puszi 😚❤

Dreamy Girl

*Louis*

Délután, miután kifürödtük és napoztuk magunkat, felmentünk a szállodai szobánkba, ahol Zayn unszolására, mert már nem bírt tovább várni, felhívtam Niall-t, aki örömteli ujjongással - el kellett tartanom a telefont a fülemtől, olyan hangosan kiabált - fogadta a hírt, miszerint végre rendbe jöttem annyira, hogy kibírjak egy egész éjszakán át tartó partizást. Furcsa volt, hogy alig ismertük őt - tényleg csak pár napja találkoztunk, és azután is csak egyszer hívtam fel, akkor is a kétszeresére dagadt talpamról panaszkodtam -, mégis olyan volt, mintha már ezer éve a haveri társaságunk tagja lett volna. Ebben az is közrejátszhatott, hogy nagyon barátságos, és rendkívül közvetlen személyiséggel rendelkezett. Miután kiörömködte magát, megbeszéltük, hogy este nyolcra értünk jön, aztán mielőtt letette volna, még hozzátette, hogy készüljünk fel, mert - az ő szavaival élve - a világ legfaszább bulijába fog vinni minket. Ez persze teljesen bezsongatta Zayn-t, akivel ezek után nem lehetett bírni. Folyton az órát leste, és egyfolytában azt hajtogatta, hogy mikor lesz már nyolc óra, meg hogy miért nem halad már az a rohadt mutató. Ezt hamar meguntam, és arra hivatkozva, hogy hunyok egyet a buli előtt, hagytam ott őket, ami kicsit szemétség volt, főleg szegény Liam-mel szemben, de hát az ő pasija. Az ágyon való heverészésnek tényleg az lett a vége, hogy bealudtam, amit egy kicsit se bántam, mert így legalább elrepült az idő, és este se leszek majd fáradt. Lassan nekiálltam készülődésnek. Először lezuhanyoztam, hajat mostam, majd tanácstalanul, egy szál törölközőben álldogáltam a szekrény előtt, azon agyalva, hogy mit vegyek fel az esti bulira. Végül egy fekete koponyás póló, és egy ugyanolyan színű szakadt farmer mellett döntöttem, de amikor ellenőriztem magamat a tükörben, túl sötétnek találtam az összhatást, ezért felkaptam hozzá a piros-fekete kockás ingemet is. Fogat mostam, ügyelve arra, hogy le ne csepegtessem a felsőmet, mert nem akartam megint átöltözni. Valahogy sosem tudtam úgy túl lenni egy fogmosáson, hogy egy csepp se landoljon a ruhámon. Amint végeztem - kivételesen foltmentesen, ami eléggé meglepett -, belőttem az időközben megszáradt sérómat, és fújtam egy kis parfümöt is magamra. Mikor kiléptem a nappaliba, a fiúk már készen állva vártak rám. Mindketten eszméletlenül dögösen festettek, amit nem hagyhattam szó nélkül. 
- Ejha srácok! - füttyentettem végigmérve öltözéküket. Liam felnevetett, Zayn pedig lassan körbefordult, dobálgatva a nem létező hosszú haját. 
- Szexi vagyok, mi? - húzogatta a szemöldökét, csábos mosolyt villantva felém. - Mindenki meg akar majd kapni! - jelentette ki büszkén, amire szemforgatással válaszoltam.
- Csakhogy nem fognak, mert az enyém vagy! - közölte Li magabiztos hangon. - Csakis az enyém! - ragadta meg a párja fekete ingét, így húzva magához egy birtokló csókra. Meglepetten húztam fel a szemöldökömet, mert mindig is azt hittem, hogy a haverom a dominánsabb, de úgy látszik, Liam-et se kell félteni. Tökös egy srác. Percekkel később még mindig falták egymást, egyre szenvedélyesebben, amitől kezdtem egy kicsit feszélyezve érezni magamat. 
- Khm... - köszörültem meg a torkomat, mire a haverom csak úgy leintett. - Khm! - türelmetlenül folytattam a krákogást, amivel végül sikerült elérnem, hogy elváljanak egymástól.
- Csakis a tiéd! Te pedig az enyém! - suttogta egy utolsó csókot nyomva Li szájára, majd mielőtt ellépett volna tőle, önelégülten vigyorogva, szemérmetlenül megigazította a nadrágját, amire azon nyomban, szemforgatva elfordultam. Niall lent várt minket, egy fehér, vadi újnak tűnő Audinak dőlve, és amint meglátott minket, hatalmas vigyorra húzta a száját. 
- De dögösek valakik! - öklözött le mindhármunkkal. 
- Te sem panaszkodhatsz, Dr. szöszi! - felelte Zayn, miközben átkarolta a pasiját, akinek lágy puszit nyomott az arcára.
- Köszi! Na, de - izgatottan dörzsölte össze a kezeit. - Készen álltok a bulira?
- Naná! - feleltem lelkesen. 
- Csak menjünk már! - sürgetett minket Z, mire mindannyian bepattantunk a makulátlan, bőrüléses járgányba, ami olyan volt belülről is, mintha még sosem használták volna. Az illat, ami bent fogadott minket, nagyon kellemes volt. Nem az új autó jellegzetes szaga, hanem valami illatosítóé. 
- Te szöszi! - hajolt előre Zayn, kezét az említett vállára helyezve. - Kibéreltél egy kibaszott drága kocsit, csak azért, hogy felvághass előttünk? 
- Nem talált! Ő az én szemem fénye, és mindig szakítok időt a kényeztetésére! - simogatta meg finoman a műszerfalat, mintha az valami érző lény lett volna. Hátrasandítottam a fiúkra, és abban a pillanatban kitört belőlünk a nevetés.
- Marha nagy arc vagy, Niall! - mondtam még mindig nevetve. 
- Szerintem meg be kéne csajoznod! - vetette oda Z. - Vagy pasiznod? - folytatta. 
- Nem abban a csapatban játszom! - mondta egyszerűen, mintha csak az időjárásról beszélgetnének. 
- Mindegy, de hótziher, hogy nem dugtál már egy jó ideje! - Tátott szájjal, kikerekedett szemekkel fordultam hátra a haveromra nézve, aki egy percig sem zavartatta magát. Az évek során megszoktam már a viselkedését, de ez azért sok volt, főleg, hogy alig ismertük a szöszit. 
- Nem talált nagymenő! Csak hogy tudd, épp a múlt héten fektettem meg egy csajt! És ma is meg fogok húzni egyet- kettőt! - felelte hegykén.
- Na persze, hiszem, ha látom! - kuncogott a fekete. 
- Akkor ma este megfigyelheted a profit munka közben! - közölte a visszapillantó tükörbe vigyorogva, ezzel véget vetve a beszélgetésnek. Innentől kezdve csak a zene halk dallama töltötte be az utasteret, én pedig az ablakon kikémlelve figyeltem a kivilágított épületeket, szórakozóhelyeket, és a rengeteg fiatalt, akik az utcákon lézengtek. A csajok rövid, szexi cuccokban, hangosan ujjongva, néhol egymásba kapaszkodva, kezükben egy-egy üveg alkohollal, vagy netán bagóval andalogtak a járdán. Lehúztam az ablakot, és füttyentettem egyet, amire az egyik csaj felhúzta a felsőjét, megmutatva hatalmas, sajnos melltartóba bujtatott melleit. Ujjongva mutattam fel a hüvelykujjamat, ő pedig küldött nekem egy puszit. Óriási vigyorral a fejemen fordultam Niall felé, majd felemeltem a kezem, és összepacsiztunk. Ez kellett  nekem! Csajok, buli, pia. Nem is tudom mikor buliztam utoljára - leszámítva persze "azt" az estét, amiből semmire sem emlékszem. Totálisan felpörögtem. Kihajolva az ablakon kiabáltam, őrjöngtem, és ujjongtam, mígnem a szórakozóhelyre nem értünk. Alig bírtam kivárni, hogy leparkoljunk, annyira be voltam indulva. A hatalmas épület előtt, amin az "Up&Down" felírat virított kék neonfénnyel, hatalmas tömeg gyűlt össze, arra várva, hogy bejussanak. 
- Wow! - ámuldoztam, akárcsak Liamék. 
- Az bizony! És még nem láttátok belülről! - felelte Niall megindulva a bejárat felé, viszont félúton megtorpant - gondolom, észrevette, hogy nem baktatunk mögötte -, és hátra fordult. - Nem jöttök? - kérdezte széttárva a karjait, mire nagy léptekkel indultunk utána, vagyis csak én. Liam és Zayn még mindig a kocsinál álltak, és tisztán látszott a kezeik mozdulatából, és az arcuk mimikájából, hogy nem épp bájcsevegnek. Úgy látszott, hogy valamin megint sikerült összekapniuk. Sajnos ebben nem segíthettem nekik, mert ez csakis az ő dolguk, ezért Niall után siettem, aki már a kopasz, izmoktól duzzadó kidobóval beszélgetett, majd mikor meglátott, hozzám sétált.
- A szerelmes pár? - kérdezte mögém nézve, kutatva az említettek után.
- Egy kicsit összekaptak... - húztam el a számat, Niall pedig megértőn bólintott, és újra a kidobóhoz lépett. Türelmesen vártunk rájuk, és mikor megérkeztek, semmi jelét nem adták az előbbi veszekedésüknek. Ez egy kicsit megnyugtatott, habár az is lehet, hogy mindketten nagyon jó színészek. Mindegy. Nem akartam beleszólni a dolgukba, így hát nem firtattam merre voltak, ahogy a szöszi sem, aki felénk intett, jelezve, hogy kövessük őt. 
- Aztakurvaeget! - esett le az állam a bent fogadott látványtól. Zöld neonfények villogtak, a zene dübörgött, a táncparketten pedig gigászi tömeg tombolt. Ez igen! 
- Gyertek utánam! - kiabálta túl a zenét Niall, mi pedig még mindig tátott szájjal, ledöbbenve követtük őt, a rengetek embert kerülgetve. Csinosabbnál csinosabb csajok rázták magukat, amit kiguvadt szemekkel, nyálcsorgatva figyeltem. Legszívesebben beálltam volna közéjük, de nem akartam szem elől téveszteni a fiúkat, mert tuti, hogy ebben a tömegben soha többé nem találnám meg őket, és hát nem igazán vagyok itt ismerős. Nem szeretnék eltévedni, és itt ragadni. A bárpulthoz érve, ami valami eszméletlen hosszú volt - alig láttam el a másik végéig -, Niall már rendelt is nekünk egy kört. A színes italokat a kezünkbe nyomta, aztán a poharát a magasba emelte, és egyszerre koccintottunk. Lehúztuk az édeskés folyadékot, amiben alig lehetett érezni az alkohol ízét. Nagyon finom volt. Újabb kört rendelt nekünk, valami húzósabb ital lehetett, mert ebben már intenzíven éreztem az alkoholt. Még legalább két pohárral, ha nem többel ittunk meg belőle, ami után a táncparketten kötöttünk ki. Az alkohol bódító hatása egyre csak erősödött benne. Teljesen felpörögtem. Először egymagamban táncoltam, de közben folyton körbe-körbe kémlelte, valami jó parti után kutatva. Amint megleltem a keresett csajszit, akinek vállig érő szőke haja, és eszméletlenül formás teste volt, odamentem hozzá, rámosolyogtam, majd tenyereimet a karcsú derekára simítva bilincseltem magamhoz, amit kicsit sem bánt. Kezeit azonnal a nyakam köré fonta, és még közelebb húzott magához, olyannyira, hogy lépni alig tudtam. Dús, vörösre festett ajkait vizslattam, amiket perceken belül meg is ízleltem. Készségesen nyitotta szét őket, utat engedve türelmetlen, felfedezésre éhes nyelvemnek. Megállás nélkül faltuk egymást, miközben kezeimmel egyre lejjebb vándoroltam, kerek fenekébe markolva, élvezve, ahogy a farkamhoz dörzsölte magát. Belenyögtünk egymás szájába, majd hirtelen megfordult, és a seggét az ágyékomhoz nyomva folytatta tovább a táncolást. Ajkamba harapva karoltam át hátulról, először hasán kulcsolva össze a kezeimet, aztán felfelé haladtam, gyengéden megmarkolva a melleit. Hátracsuklott a feje, én pedig lecsaptam feltárulkozó nyakára, csókokkal lepve be forró, izzadságtól nedves bőrét. Így folytattuk tovább, ám amint véget ért a szám, megcsókolt, és már el is tűnt a hatalmas tömegben. Számtalan lánnyal táncoltam, smároltam, de semmi több. Most ez így volt jó, nem akartam többet, csak jól akartam érezni magamat. Épp egy újabb táncpartner után kutattam, mivel az előzőt lelépett, amikor is valaki karon ragadott, és szó nélkül magával húzott. Rémület futott át rajtam, viszont az ismerős tetkók láttán, azonnal meg is nyugodtam. Kiléptünk a fülledt helyiségből egy kék neonfénnyel megvilágított folyóra, ahol egyre csak tompult a benti zene hangja. Zayn elengedett, és csak ekkor vettem észre, hogy Liam is, meg Niall is vele van. A szöszi kinyitott egy ajtót, amin kilépve egy kinti teraszon találtuk magunkat, ahol csak a halk dübörgést lehetett hallani. Jólesett a csend, a halvány lámpák fénye, amik nem villogott, mint odabent, és a friss levegő, ami lehűtötte felhevült, izzadtságtól nyirkos testemet. 
- Jó kis hely, mi? - húzogatta a szemöldökét Z, miközben kihalászta a farmerja zsebéből a cigijét, és a öngyújtóját. 
- Kurva jó! Imádom! - lelkesedtem, mire felnevetett. Körülnéztem. Jó pár ember lézengett idekint is, de sokkal nyugodtabb volt, mint odabent. - Niall hova tűnt? - kérdeztem, mikor leesett, hogy nincs velünk. 
- Lelépett! Csak megmutatta, hogy hol bagózhatunk, és szívhatunk friss levegőt, aztán visszament az állítólagos kiszemeltjéhez! - válaszolta vigyorogva, a fogai közé csípve a bagóját, amit meggyújtott. Hosszan szívta a szemeit is lehunyta, majd lassan, élvezkedve fújta ki a füstöt. Liam odabújt Zaynhez, aki átkarolta, lágy csókot nyomva arcára. - Kérsz? - kérdezte felém nézve, újabb slukkot szívva. Pár percig hezitáltam, aztán rábólintottam, ezzel meglepve a haveromat, és magamat is. Kihúzott még egy szálat, amit felém nyújtott. Régebben cigiztem, igaz csak az összeröffenéseken, és ott is csak akkor, ha Cassie nem volt ott, mert nem szerette, ha bagóztam. A számba vettem, Zayn pedig meggyújtotta. Beszívtam a füstöt, ami kicsit marta a torkomat, majd kifújtam. - Mi ez a nagy bagózás? - érdeklődött mosolyogva. Mielőtt válaszoltam volna, újabb adagot szívtam be, és engedtem útjára a levegőben. 
- Ma este semmire nem mondok nemet! - jelentettem ki eltökélten. 
- Oha! Ezek aztán nagy szavak, Louis! - vigyorgott, mire csak vállat vontam, tovább élvezve a cigizés nyújtotta örömöt. Lehet, hogy igaza volt, de nem érdekelt. Ma nem. Élni akartam. És éltem is. Jól éreztem magamat. Szabadnak, és fiatalnak, amit már régóta nem éreztem az elmúlt évek alatt. Miután végeztünk, visszamentünk, és mindenki ment a maga útjára. Én a bárpulthoz indultam, mert már kezdett kiürülni a szervezetemből az alkohol, ami nélkül nem igazán voltam bátor. Kellett, hogy felszabadítsa a gátlásaimat, valamint, hogy ne gondoljam túl a dolgokat. Kikértem egy vodka-narancsot, amit rögvest magamba öntöttem, majd újabb kört rendeltem, és míg az italra vártam, valaki oldalba lökött. Morogva fordítottam a fejemet a lökés irányába, közben azon morfondírozva, hogy hogyan fogom elküldeni az illetőt a jó édes anyukájába, de amint megláttam az ismerős arcot - a mostanival együtt harmadjára -, minden mérgem elszállt. Ez nem lehet igaz. Gödröcskés mosollyal vizslatott, amiből egyből tudtam, hogy direkt csinálta.
- Üdv lökdösős srác! - köszönt, túlkiabálva a dübörgő zenét.
- Ilyen nincs... - mondtam. - Te követsz engem? - puhatolóztam felhúzott szemöldökkel, amire nem kaptam választ, csak szüntelen vigyorgást. 
- Meghívhatlak egy italra? - kérdezte az arcomat fürkészve. 
- Már kértem - kerestem a vodka narancsomat, amit az előbb rendeltem, de nem láttam sehol. - Csak nem kaptam meg... - dünnyögtem magam elé. 
- Mit mondtál? - húzódott közelebb hozzám, amire automatikusan hátrahőköltem. Elmosolyodott, majd újra megkérdezte, hogy kérek-e egy italt. Már nyitottam volna a számat, hogy nemmel válaszoljak, ám eszembe jutott a nemrég tett ígéretem, miszerint ma semmire sem fogok nemet mondani. 
- Rendben, kérek - amint ez két szó elhagyta a számat, megkönnyebbülve sóhajtott fel, én pedig értetlenül néztem rá.
- Huh, már azt hittem, hogy nem áll a "ma este semmire sem fogok nemet mondani" kijelentésed! - közölte, amire a szám is tátva maradt. Ezt meg honnan a fenéből tudja? Csak a fiúknak mondtam el. - Hallottalak odakint a barátaiddal! Nem messze álltam tőletek! - válaszolta a gondolatomban feltett kérdésemre. Belelát a fejembe, vagy csak ennyire látszott az arckifejezésemen, hogy mire gondolok? 
- H-hát... Szóval... - dadogtam a tarkómat vakarva. - Azért nem mindenre... - Tisztán láttam az arcán a csalódottságát, amit nem tudtam hova tenni. 
- Gondoltam... - biggyesztette le a száját. - Túl szép lett volna, hogy igaz legyen... - mondta, egyenesen a kékjeimbe mélyesztve zöld íriszeit, amivel teljesen összezavart. Elkaptam a tekintetemet, és mindenhova néztem, csak őrá nem. Mi történik velem? Miért viselkedem így? Talán az alkohol. - Figyu - csúszott közelebb hozzám, amire megint ugyanúgy reagáltam, mint ezelőtt. Visszahőköltem. Újabb mosollyal jutalmazott meg, és szinte a fülembe suttogta a szavait, furcsa érzést váltva ki belőlem. - Nem megyünk el egy nyugisabb helyre? - Nagyot nyeltem a kérdése hallatán, ami után kellett egy jó pár perc, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne! - feleltem. - Meg miért is? - húztam fel a szemöldökömet. - Ja, és nem is ismerlek! - tettem még hozzá. Vigyorgott - mint mindig -, majd teljes testével felém fordult. 
- Ennyivel tartozol nekem azok után, hogy kétszer majdnem fellöktél! - huncut mosolyra húzta a száját. - Amúgy meg, Harry Styles! - mutatkozott be, kezét nyújtva felém. Hezitáltam egy kicsit, aztán elfogadtam jobbját. Kellemes bizsergés fogott el, amikor a bőröm az övével érintkezett. Megszeppenve néztem a hatalmas kezet, amiben szinte teljesen eltűnt az enyém. - Nem hallottam. - Rezzentem meg mély hangjától, ami kizökkentet az egymásba simult kezünk vizsgálásából. Felnéztem a szüntelenül mosolygó arcára, majd belenéztem a kíváncsian fürkésző zöld szemeibe. 
- L-Louis Tomlinson! - feleltem, sietősen elválasztva a kezeinket. 
- Akkor mehetünk? 
- Hova? 
- Mondjuk hozzám?! - hangja bizonytalanságtól csengett. Elnevettem magam. Ezt most tényleg komolyan gondolja? 
- Azt hiszed, hogy azzal, hogy bemutatkoztál, ismerlek már annyira, hogy elmenjek veled? - meglepődve vontam fel a szemöldökömet. 
- Egy próbát megért! - válaszolta. - Mit szeretnél tudni? - kérdezte könyökével a pultra támaszkodva,  le sem véve rólam a vizslató zöldjeit. 
- Honnan tudjam, hogy nem vagy egy őrült sorozat gyilkos? - kíváncsian vártam, hogy erre mit fog felelni. Felnevetett, miközben hosszú ujjaival a hajába túrt, amit végigkövettem tekintetemmel. Ám hiába való volt a mozdulata, mert rakoncátlan göndör fürtjei ugyanúgy visszahullottak a homlokára, és ezen jót kuncogtam magamban. - Meg igazából honnan tudjam, hogy nem hazudtál a neveddel kapcsolatban? - folytattam, mert nem kaptam választ az előző kérdésemre. 
- Mutassak egy személyit? - Bólintottam válaszul. Vigyorogva forgatta meg a szemeit, majd kihalászta a farmerja hátsó zsebéből a kis kártyát, amit felém nyújtott. Alig bírtam ki nevetés nélkül. Nem hittem volna, hogy tényleg odaadja nekem, de ő megtette. Leellenőriztem a nevét - stimmelt -, és  ha már a kezembe volt, a születési dátumát is meglestem, ami láttán meglepődve kerekedtek ki a szemeim. 19 éves volt, öt évvel fiatalabb nálam. Sokkal idősebbnek gondoltam, vagyis legalább annyinak, mint én voltam. Talán az öltözéke miatt lehetett. Egy fehér, mellkasáig kigombolt inget viselt, megmutatva napbarnított bőrét, és a mellkasán lévő tetkói egy részét. Ha jól láttam, két madarat ábrázolt. A nadrágja fekete, szűk anyagú volt, ami kirajzolta vékony, mégis izmos hosszú lábait, amik egy-egy pár barna csizmában végződtek. Nem sokszor látni ilyen fiatalokat, ilyen összeállításban, még bulikon se, habár ez egy eléggé menő klub volt. De az is lehet, hogy én voltam alul öltözve, viszont ez nem igazán tudott érdekelni. 
- Nos? - zökkentett ki, felhúzva az egyik szemöldökét, amit mindig is csodáltam, és én is meg szerettem volna tanulni.  
- Egy pillanat! - tartottam fel az ujjamat, majd előhalásztam a mobilomat, amibe belepötyögtem Harry adatait.
- Mit csinálsz? - kíváncsiskodott fölém hajolva, belelesve a telefonomba. 
- Elküldöm az adataidat a haveromnak, hogy ha netán eltűnnék, akkor tudja, hogy kinél keressen! - hazudtam, ugyanis beírtam, de nem küldtem el, viszont ezt neki nem kellett tudnia. Visszaadtam a kártyáját a tulajdonosának, aki furcsa kifejezéssel méregetett, majd elmosolyodott. 
- Különös egy srác vagy, Louis! - semmi gúnyt nem éreztem a hangjában. - És mi van, ha hamis a személyi? - csipkelődött, arcán egy játékos vigyorral.
- Folytasd csak, és búcsút inthetsz annak, hogy veled megyek! - mondtam komolyan, ám nem sok kellett hozzá, hogy elnevessem magamat. - Ezután a beszólásod után, nagyon közel állok ahhoz, hogy nemet mondjak... - játszottam tovább. 
- Várj! Akkor most eljössz velem, vagy sem? - vonta össze szemöldökét, és tisztán látszott rajta, hogy teljesen összezavartam. 
- El, de nem hozzád! - jelentettem ki, és legnagyobb meglepetésemre nem ellenkezett.
- Oké! Akkor menjünk! - biccentett a fejével, jelezve, hogy kövessem őt. Miközben próbáltunk kibotorkálni a hatalmas embertömegből - ami Harry mögött elbújva sokkal könnyebbnek bizonyult, mintha nekem kellett volna egyedül utat törnöm -, addig azon morfondíroztam, hogy miért is mentem én ebbe bele. Ezelőtt sosem csináltam volna ilyet, most mégis megtettem. És hogy miért? Hm... Volt ebben a srácban valami, valami, ami arra ösztökélt, hogy kövessem őt. De, hogy mi volt az a valami?... Még magam sem tudtam, és ez volt az, ami még kíváncsibbá tett engemet. Kint állva a friss levegőn, a felhőtlen csillagos ég alatt vártunk egy taxira, miközben egy szót sem szólva egymáshoz. A benti zene tompa hangja, és az előttünk elhajtó autók hangos zaja törte csak meg a köztünk lévő csendet. Nem tudtam, mit mondjak. Amúgy sem voltam egy nagy szószátyár, mellette meg még annyira sem. Bedugtam kezeimet a hátsó zsebembe, majd elkezdtem előre-hátra billegni a sarkaimon, amikor is az egyik mozdulatnál éles fájdalom nyilallt a talpamba. Felszisszentem, ami azonnal rám vonzotta Harry tekintetét. 
- Baj van? - aggodalmaskodott. 
- Pár napja beleléptem egy tengeri sünbe! Eddig még nem fájt, de úgy látszik, sok volt ez neki mára! - ültem le a szórakozóhely előtti padra, így pihentetve sajgó lábamat. 
- Tengeri sün? Na, ne! - kuncogott, amire felkaptam a fejemet, és kérdőn néztem rá. - Te vagy az a srác, aki belelépett? 
- Ha közben nem lépett bele valaki más is, akkor igen! 
- Akkor ismered Niall Horant, a kis szöszkét, igaz? - Az ismerős név hallatán felcsillant a szemem. 
- Igen, ő a megmentőm! - mosolyogtam. 
- A legjobb haverom! Engem hívott fel aznap, csak akkor épp nem dolgoztam! - hadarta el egy szuszra. 
- Ó, értem.  - Most, hogy így felhozta, tisztán emlékeztem a Harry névre. 
- Így már bízol bennem? - lépett közelebb hozzám. - Szerinted Niall barátkozna egy sorozat gyilkossal? - csipkelődött a szavaimat használva.
- Azt kihagyta, hogy őrült! - vigyorogtam, mire mosolyogva megforgatta a szemeit. - Egy kicsit, talán... - motyogtam, majd megráztam a fejem. - Igazából még nem döntöttem el...
- Megnézzem a lábadat? 
- Nem kell! Nem vészes, biztos csak rosszul léptem, de azért kösz! - mosolyogtam, aztán felálltam, mert időközben megérkezett egy taxi. - Apropó - álltam meg a nyitott kocsi ajtaja előtt. - Hova viszel? 
- Legyen meglepetés! - felelte könnyedén.
- A-a! Kizárt! Addig nem szállok be, míg el nem mondod, hogy hova megyünk! - jelentettem ki határozottan. 
- Nem vagy egy könnyű eset... - mosolygott fejrázva. 
- Csak nem vagyok oda a meglepetésekért! - feleltem egyszerűen. 
- Rendben, legyen! A szállodába megyünk!
- Miért? - néztem rá értetlenül. Mit akarhat a szállodában? Jó, örültem neki, hogy nem egy ismeretlen helyre akar vinni, de akkor is. Kíváncsivá tett. 
- Ennyit azért hagyj meg nekem, kérlek! - nézett rám esdeklően.
- Oké! - mondtam, majd behuppantam a hátsó ülésre, Harry pedig mellém.