Everything happens for a reason (9.rész)

Sziasztoook! 

Sajnálom, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem, de nagy a karácsonyi hajsza a munkában, meg úgy minden összejött... Előző hétvégén meg nem volt kedvem, se szívem új részt hozni a történtek miatt... 

Elnézést, ha nem olyan lett amilyen, de igyekeztem a legjobb formámat hozni! Remélem azért tetszeni fog nektek! *-*
Köszönöm a kitartásotokat, és a komikat, amikért nagyon hálás vagyok, mert nélkületek nem is tudom mi lenne velem! ❤❤ Belőletek merítek mindig erőt!!
Jó olvasást, imádás van! 
Puszi

Dreamy Girl 

*Louis*

Miközben elhelyezkedtünk, Harry mondott valamit a sofőrnek, amit nem értettem, mert spanyolul beszélt, de azért volt egy sejtésem, miszerint a szálloda címét adhatta meg. Ezután tovább ültünk csendben, hallgatva a rádióból kiszűrődő dalokat, amiket néha egy-egy beszélgetés követett. Kicsit zavarban voltam, és emiatt egy szót se tudtam kipréselni magamból, pedig igyekeztem. Komolyan. Minden erőmmel azon voltam, hogy megszólaljak, de egyszerűen nem ment. Valahogy akármit is akartam kinyögni - már a számat is nyitottam volna hozzá -, mindig az lett a vége, hogy inkább visszazártam, tovább folytatva a némaságot, miközben az ujjaimmal a combomon doboltam, arra várva, hogy végre megérkezzünk. Az út során többször is magamon éreztem a göndör tekintetét, ami még jobban feszélyezett, ezért az ablak felé fordultam, és kifelé bámultam, ámulva figyelve az éjszakai fényeket, na meg a rengeteg embert, akik még mindig az utcán lézengtek, pedig már jóval elmúlt éjfél is. Hihetetlen volt, hogy itt sosem állt meg az élet, nem úgy, mint otthon. Legyen szó nappalról vagy éjjelről, mintha örökké ébren lenne a város, és ez egyre jobban tetszett. Amint megálltunk, Harry kifizette a taxist, amit szóvá is tettem, de ő csak mosolyogva legyintett egyet. Belépve az ismerős előcsarnokba, síri csend fogadott bennünket, amin nem csodálkoztam, hiszen a legtöbb ember ilyenkor már rég az igazak álmát aludta. Átvágtunk az éttermen, ahol szintén egy lelket se láttunk, aztán pedig megálltunk egy hatalmas kétszárnyú ajtó előtt, ami tudtommal egy bárba vezetett. A fiúkkal már kilestük, csak valahogy még nem jutottunk el odáig, hogy be is nézzünk. Miközben azon elmélkedtem, hogy vajon miért hozhatott ide - semmire se jutottam -, addig ő beillesztette a kulcsot a zárba, elfordította, és kitárta előttem a hatalmas ajtót.

- Csak utánad! - engedett előre a sötétbe burkolózott helyiségbe.

- O-okés... - hangom megremegett, ahogy megilletődve lépdeltem befelé, mögöttem Harryvel, aki miután megálltam egy ponton, felkapcsolta a villanyt. Megnyugodva, hogy végre látok, figyeltem őt, ahogy a helyiség közepére lépdelt, és széttárta a karjait.

- Ez az én birodalmam! - mutatott körbe a kicsi, de tetszetős helyiségen. Az egyik oldalon egy hosszú, fekete bárpult helyezkedett el, előtte bárszékekkel, a másikon pedig egy-egy beülős részleg - kényelmesnek tűnő kanapékkal - azoknak, akik szerettek volna kicsit félrevonulni. A pult mögötti falrész telis-tele volt polcokkal, amin különféle alkoholos italok sorakoztak. Egy zenegép is helyet kapott az egyik sarokban, ami előtt még egy kis táncparkettet is kialakítottak, ha netán valakinek táncolni támadt volna kedve. Miközben csodálattal vizslattam a bár minden egyes kis szegletét, addig Harry a pult mögé settenkedett, és onnan nézett rám, azzal a gödröcskés mosolyával. - Ezt figyeld! - nyúlt a pult alá, mire zöld és kék neonfények gyulladtak fel, megvilágítva az italos polcot, ezzel még színesebbé varázsolva a rajta lévő üvegeket. Tátott szájjal, és leesett állal bámultam a fényeket.

- Váó! Ez eszméletlen! - hüledeztem a bárpulthoz lépdelve, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. - Nagyon tetszik! - mosolyogtam, és egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal, annyira szuper volt. - Te most akkor mixerkedsz? Vagy valami olyasmi?! - érdeklődtem, miközben az ujjammal végigsimítottam a makulátlanul tiszta, és sima bárpult felületén.

- Örülök, hogy tetszik, én is imádom! Magam csináltam! - felelte büszkén, ami újabb mosolyt csalt az arcomra. - És igen, mixerkedem! Foglalj helyet! - mutatott a vele szemben lévő székre, amire szó nélkül ráültem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ő keveri azokat az italokat, amikkel a tálcán egyensúlyozott. Azt hittem, hogy pincér, vagy valami ilyesmi, de úgy látszik, tévedtem.

- Megtudhatom, hogy miért is hoztál ide? - kíváncsiskodtam egyenesen a zöld íriszekbe nézve.

- Őszintén?! Leitatlak, kiszedem a szerveidet, aztán pedig eladom őket jó pénzért! - közölte tök komolyan, majd hirtelen felnevetett, én pedig mosolyogva megráztam a fejemet.

- Szóval nem egy őrült sorozatgyilkossal van dolgom, hanem egy őrült szervkereskedővel?! Egyre jobb! - húztam el a számat.

- Elég szerencsétlen a helyzeted...

- Kösz, az együttérzést! - feleltem szarkasztikusan.

- Ugyan, semmiség! - legyintett megejtve egy vigyort is hozzá. - Na, de komolyra fordítva a szót, azért hoztalak ide, mert itt nem kell várni a piára, és nyugodtan beszélgethetünk is, na meg ha már itt vagy, kísérleteznék egy kicsit veled! - kacsintott rám még mindig vigyorogva. - Persze csak ha te is akarod! Nem kötelező! - tette hozzá.

- Kísérletezni? - emeltem fel a szemöldököm, és egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni. Mit jelentsen az, hogy kísérletezni akar velem?

- Bízol bennem? - kérdezte elővéve a különböző nagyságú, és formájú poharakat, aztán az italokat, amiket felsorakoztatott maga elé a pultra. Folyton ez a bizalom kérdés...

- Miért is? - tudakolóztam, figyelve, ahogy lehajolt a pult alá, majd amikor újra felbukkant, különféle eszközöket tartott a kezében, amik szintén a pulton végezték.

- Pár napja összedobtam egy koktélt, és kíváncsi lennék a véleményedre! - közölte egyszerűen, mintha ez egy mindennapos dolog lett volna. Mondjuk, lehet, hogy nála az is volt. - Meg mered kóstolni, vagy inkább kérnél valami klasszikust? Mondjuk Mojitot, esetleg Pina Coladát, vagy netán - itt huncut vigyort csalt arcára, és mélyen a szemembe nézett - egy Sex On The Beachet? - búgta mély, rekedtes hangon, amitől egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni. Hirtelen nagyon melegem lett, amit különös bizsergés követett, átjárva az egész testemet, nem beszélve arról, hogy a szívem a kelleténél hevesebben kezdett el verni. És ez még nem volt elég. Az arcom szinte lángolt, ezért rögvest lehajtottam a fejemet, hogy elrejtsem Harry elől, a tutira téglavörössé színeződött képemet. Mi történik velem? Miért viselkedek így, amikor vele vagyok? Jó, nem mintha olyan sokszor lettünk volna együtt, de akkor is. Mi ez az egész?

- Hahó! - Eszméltem fel az arcom előtt lengető kezére.

- Őőő... Ühm... - makogtam, felidézve a fejemben, miről is beszéltünk az előbb. - A-azt hiszem, j-jöhet az új...

- Hm, milyen bevállalós vagy! Ez tetszik! - húzogatta a szemöldökét egy kacsintás kíséretében, majd nekilátott az italom elkészítésének. Mély levegőt vettem, amit szép lassan, és halkan ki is fújtam, ezután pedig igyekeztem nem foglalkozni a bennem kavargó dolgokkal.

- Ez csak egy koktél, nem igaz?! Nem fogok belehalni, vagy ilyesmi, ugye? - szólaltam meg kérdő tekintettel nézve fel rá. - Vagy félnem kellene? - tettem még hozzá, figyelve, ahogy az egyik piát öntötte a másik után.

- Dehogyis! - mosolygott sejtelmesen. - Viszont előre szólok, hogy ütős lesz!

- Kezdek aggódni az előbb elhangzottak miatt! Tudod, nem igazán szeretnék egy vesével kevesebbel ébredni, szóval...

- Ha csak a vesédről lenne szó... - fél szemmel felnézett rám, majd folytatta tovább a ténykedését.

- Na, jó! Komolyan kezdesz megijeszteni! Nem iszom a keverékedből! - tiltakoztam nevetve.

- Rendben, meghagyom a vesédet, meg minden egyéb szervedet! Az életemre esküszöm! - tette a kezét a szívére esküképpen.

- Azért azt se hagyd ki, hogy a végtagjaimat is! - figyelmeztetően emeltem fel a mutatóujjamat.

- Jó-jó! - kuncogott, megadóan felemelve a kezeit. - Meghagyom a szerveidet, és a végtagjaidat is! Így már rendben vagyunk? - kérdezte a szemeimbe nézve.

- Asszem, igen - feleltem, ő pedig lelkesen folytatta az italom előállítását, amit csodálattal telve figyeltem. Minden egyes mozdulatából sugárzott a rutinosság, ami arra utalt, hogy nem most kezdhette. Fel-le dobálgatta az üvegeket, rázta a shakert - azt hiszem így hívták azt az izét -, öntögette az italokat, közben pedig néha-néha rám sandított, én meg ilyenkor attól féltem, hogy elejt valamit, de nem tette. Mindent profik módjára művelt, nem mintha tudtam volna, hogy az milyen, mégis valahogy így képzeltem el. Lopva az arcára pillantottam, amin tisztán látszott a szeretet, amit a mixerkedés iránt érzett. Ezért is volt ilyen jó benne, mert imádta azt, amit csinált. Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik megtalálták azt, amiben jók, ami érdekli őket. Ezzel ellentétben én csak úgy tengtem-lengtem a világban. Fogalmam sem volt, mit is akarok. Vagyis de. Addig tudtam, amíg Cassie félre nem kúrt, azóta viszont semmi célom nem volt. De ezen most nem is akartam agyalni, elég lesz akkor, ha majd hazamegyek. Ide pihenni, és kikapcsolódni jöttem, nem pedig aggodalmaskodni. Miután befejeztem a gondolatmenetemet minden figyelmemet Harrynek szenteltem, aki egyik italt öntötte a másikba, egyre színesebbé varázsolva az előttem heverő pohár tartalmát. Amint megtelt, feldíszítette pár gyümölccsel, majd egy szívószálat kapott elő, amit nem ám csak úgy beletett, hanem látványosan végigpörgette az ujjai között, hogy utána egy laza mozdulattal a koktélba csúsztassa.

- Parancsolj! - tolta elém mosolyogva.

- Köszi, ez nagyon jól néz ki! És a műsor se volt rossz! - méregettem a poharat, amiben mutatós színekben pompázott a kikevert koktél.

- Remélem, az íze is jó! - mondta, és mintha egy kis bizonytalanságot véltem volna felfedezni az eddig mindvégig magabiztosan csengő hangjában.

- Biztos vagyok benne! Egy ilyen fantasztikus kinézetű ital csak finom lehet, nem igaz?!

- Háát... - húzta el a száját.

- Tuti biztos! De te nem iszol?

- Csak várd ki a végét, ne siessünk ennyire előre! - felelte sejtelmesen, amit homlokráncolással fogadtam. Nem tudtam, mire akart célozni ezzel, de nem is foglalkoztam vele. Közelebb húztam magamhoz az italt, majd a szívószál köré fonva az ujjaimat néztem fel Harryre.

- Remélem, nem kevertél bele semmi illegálisat! - piszkálódtam, mielőtt belekóstoltam volna a koktélba, amit pár korty után ízlelgetni kezdtem a számban.

- Most, hogy már ittál belőle, elárulom, hogy egy "mindenre igent mondó" szérumot tettem bele! - vigyorgott, szinte fülig ért a szája.

- Nagyon vicces! - mondtam ironikusan, de azért halványan elmosolyodtam. - Ez valami eszméletlen finom! Komolyan! - nyaltam meg a számat. - Több ízt is érezni egyszerre, és ez nagyon bejön! Édes, savanyú, és ez a fanyarság a végén?! Imádom! Tényleg! - kortyoltam bele újra, a számomra hihetetlenül ízletes koktélba. Mintha csak nekem csinálta volna, pont az én szájízem szerint készült.

- Ennek örülök! Mondjuk még nem tudom mi lesz a neve, sosem voltam valami jó a névválasztásban... - közölte a pultra támaszkodva, engem stírölve. - Viszont imádok új ízekkel kísérletezni! - folytatta, amit őszinte érdeklődéssel hallgattam. - Sokszor itt szoktam maradni zárás után, olyankor nyugi van. Bekapcsolok valami zenét - biccentett a fejével a zenedoboz felé - és csak keverek! Már számtalan saját receptem van, de még nem mertem másokkal megosztani őket...

- Oha... - lepődtem meg a szavait hallva. - Akkor én lennék az első?! Hogyhogy? Hiszen ezek, vagyis ez - javítottam ki magamat, mert eddig csak egyet kóstoltam -, eszméletlen finom! - kortyoltam ismét az italomba.

- Talán azért, mert kicsit félek a visszajelzésektől - harapott bele alsó ajkába.

- Szerintem nincs mitől paráznod! Imádnák! És van egy olyan érzésem, hogy a többit is! Nem szabad elrejtened a tehetségedet! Az egész világnak meg kellene ismernie a koktéljaidat! - lelkesedtem be a mondandóm végére.

- Az egész világnak?! - kuncogott fel. - Ez egy kicsit túlzás, de köszönöm, örülök, hogy így gondolod, aranyos vagy! - küldött felém egy kedves mosolyt, szemeit pedig az enyéimbe mélyesztette. Totálisan a smaragdok hatása alá kerültem, egyszerűen nem tudtam levenni róla a kékjeimet. Csak bámultam őt, ahogy ő is engem. Hirtelen megcsörrent a telefonom, amitől visszarepültem a valóságba, ismét érett paradicsommá vált arccal, ahogy eszembe jutott, hogy mit is műveltem az előbb. Kikaptam a készüléket a zsebemből, aminek a felső kis sarkában egy levél villogott, amit megnyitva, Zayn szavai jelentek meg a képernyőn.

"Merre vagy? Kezdünk aggódni!"

- Bocsi, egy pillanat! - néztem fel Harryre bocsánatkérőn.

- Csak tessék! - felelte, én pedig elkezdtem bepötyögni a választ.

"A szállodában vagyok! Minden rendben van! L"

- Csak aggódnak a barátaim - tettem el a mobilomat, és közben azon gondolkodtam, hogy miért is mondtam el ezt neki.

- Remek barátok! - felelte mosolyogva. - Viszont, ha tudnák, hogy épp egy szervkereskedővel vagy, aki most itatott meg veled egy "koktélnak" nevezett löttyöt, hát nem tudom mit szólnának... - vigyorgott, én pedig szemet forgattam.

- Kérdezhetek valamit? - Bólintott. - Mióta csinálod ezt?

- A szervkereskedést? - Eskü, élvezetét lelte a szívatásomban.

- Harry! - szóltam rá kedvesen. - A mixerkedésre gondoltam...

- Jaaa, hogy arra! - játszotta az értetlent. - Huh, hát kiskorom óta. Anyuék mesélték, hogy folyton összekevertem mindent mindennel, de tényleg, bármiről is volt szó, nekem nem volt úgy jó, ahogy volt, össze kellett öntenem valami mással. Ezt később üdítőkkel játszottam el. Néha még tök finomat is kihoztam belőlük, és persze mindig a szüleim voltak a kísérleti alanyok. Tudtam, hogy sokszor legszívesebben kiköpték volna, mivel én is megkóstoltam előtte, és némelyik rettentően borzalmas volt, de nem tették, sőt, tovább lelkesítettek. - mosolyodott el az emlékekre, és én is azon kaptam magam, hogy szüntelenül vigyorgok, ahogy magam elé képzeltem a kis göndör hajú fiút, aki lelkesen öntögette egymásba az italokat, meg miegymást. - Aztán később elkezdtem bulikba járni, ahol, míg a többi fiatal csajozott, táncolt, lerészegedett, addig én italokat kevertem a konyhában, persze, ha házibuliról volt szó. Amúgy egy ilyen bulin ismertem meg Niallt is, akivel kipróbáltattam az ott összedobott löttyeimet, és onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. - tért ki a szöszivel való megismerkedésükre, majd folytatta tovább az eddig mesélteket: - Viszont, ha valami szórakozóhelyre mentünk, akkor a bárpultnál ültem, ellesve a mixer mozdulatait. Képes voltam egész este ott ülni. - nevetett fel a saját mondandóján. - Jézusom, így visszagondolva, nem voltam normális, na de nem mintha ez mostanra helyrejött volna... - kuncogott, amin én is jót nevettem. - Ezek után beiratkoztam egy tanfolyamra, ahol minden egyes fortélyát elsajátítottam a mixerkedésnek. Most pedig itt vagyok. - fejezte be a mesélést, majd rám nézett, gondolom várva a reakciómra.

- És hogy kerültél ide? - érdeklődtem őszinte kíváncsisággal. 

- Apumé a szálloda! - felelte, nekem pedig - már nem tudom, hogy a mai nap folyamán hanyadjára - leesett az állam. - Amint megszereztem a mixer képesítésem, megkaptam aputól a bárt!

- Ez igen! - ennyi tellett tőlem, mert teljesen lesokkolódtam a hallottaktól. Az apjáé a szálloda? Ez a hatalmas, makulátlan, és ki tudja hány milliókat, vagy ne adj isten milliárdokat érő épület. Szent egek! 

- Na, de hagyjuk is ezt! Lássuk, mit tudsz! - szólalt meg, kizökkentve engem a döbbenetből.

- H-hogy mi? - értetlenkedve húztam össze a szemöldökömet. 

- Tiéd a pálya! - hagyta el a bárpultot, amit megkerülve lépdelt mellém, majd az előbb otthagyott helyére mutatott. Mikor leesett, hogy mit is akar, heves tiltakozásba kezdtem. 

- Nem! Nem és nem! A-a! Kizárt dolog! Nekem ez nem fog menni! Felejtsd el! - ráztam hozzá a fejemet is.

- Nem sokáig tartott a "ma nem mondok semmire se nemet" kijelentésed... - piszkálódott.

- Eljöttem veled, nem?! - vágtam vissza a kelleténél kicsit mérgesebben.  

- Légyszi! - kérlelt esdeklő hangon, amihez még a szempilláit is megrebegtette. Nem bírtam ki, muszáj volt felnevetnem vicces ábrázatán. 

- Jó, rendben, legyen - sóhajtottam megadóan, miközben próbáltam lekászálódni a magas bárszékről. - De - fordultam felé, felemelve a mutatóujjam - csak hogy tudd, nem azért egyeztem bele, mert nem tudtam ellenállni a szempilla rebegtetésednek! - szögeztem le a bárpult mögé lépdelve, ahová beállva, máris kényelmetlenül éreztem magamat. Ez nem nekem való. 

- Ja, persze... - horkant fel, amire gyilkos pillantást lövelltem felé. - Nekem senki sem tud ellenállni! - húzta ki magát büszkén.

- Nem gondolod, hogy egy kicsit nagy az arcod?

- Őszintén?! Nem! - vágta rá gondolkodás nélkül.

- Hihetetlen vagy - mosolyogva ráztam meg a fejemet. - És most mi lesz? - tártam szét a karomat. 

- Keversz nekem egy Mojitot! - mondta olyan egyszerűen, mintha ezt csak úgy kiráznám a kisujjamból.

- Aham, nagyon vicces vagy... Szóval, mi lesz? 

- Amit az előbb mondtam! - közölte halál komolyan. 

- Biztos vagy te ebben?

- Holtbiztos! Ne aggódj, segítek! Meg elvileg nem lehet elrontani, habár ki tudja, neked talán sikerülni fog! - incselkedett, amit megmondom őszintén egyre jobban csíptem benne. Szerintem tudta jól - hiába ismert csak pár órája -, hogy ezzel azt fogja elérni, hogy bizonyítani akarjak, ami pontosan így is lett. 

- Lássunk neki! - jelentettem ki összedörzsölve a tenyereimet. 

- Ez a beszéd! Akkor lássunk is neki! Először is, vegyél elő egy poharat! - Jobbra- balra tekingettem, keresve az említett tárgyat, de nem leltem sehol, pedig még a pult alá is belestem. - Ejnye, Louis... Hát nem figyeltél? - dorgált meg nevetve. - Hátad mögött! - mutatott mögém, mire megfordultam.

- Már ne haragudj, de te a pult alól vetted ki... - morogtam magam elé, miközben kiválasztottam a nekem legjobban tetszőt. 

- Az nem lesz jó! Az alatta lévőből válassz! 

- Élvezed, mi? - dünnyögtem lejjebb hajolva. 

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire! - felelte az eddigieknél jóval mélyebb, rekedtes hangon, amit egy elégedett hümmögés is követett. Mi a fene volt ez megint? Sietve fordultam meg, elkapva, ahogy beharapja az alsó ajkát, ami szinte teljesen kifehéredett, olyan erősen marta fogaival. Lehunyta a szemét, majd torkot köszörült, és minta mi sem történ volna, folytatta: - Okés, a pohár megvan! - rendezte a hangját, tovább folytatva az utasításokat, amiket szó nélkül teljesítettem, elhessegetve agyamban az előbb történtek emlékét. Őszintén megmondva, a végére már egyre jobban kezdtem élvezni a dolgot, és elég jól is ment, legalábbis Harry azt mondta, én pedig hittem a szavainak. Amikor végeztem, beletettem az italba egy szívószálat, persze, próbálva valami kis trükköt is belevinni, de ennek az lett a vége, hogy a göndör arcába landolt, aki erre hangosan, az egész helyiséget betöltő nevetésbe kezdett.

- Szent egek! - kaptam a kezem a szám elé. - Annyira sajnálom! Basszus! Ne haragudj! 

- Semmi baj! - nevetett. - Nem vészes! - adta vissza a szívószálat, amivel ezek után nem kísérleteztem, csak egyszerűen belecsúsztattam a koktélba, és Harry elé toltam, aki mint valami zsűritag, úgy méregette, és forgatta a poharat. Úgy éreztem magam, mintha épp vizsgáznék, amitől a gyomrom is görcsbe rándult.

- Az elöbbi bakidat leszámítva, nem volt olyan rossz! - vigyorgott csípkelődve, majd az ajkai közé zárta a fekete szívószálat, amit megszívott. Lehunyt szemmel, halk hümmögések közepette, élvezettel telve kortyolta az italt, nekem pedig a látványra, és a hangokra furcsa bizsergés jelent meg a hasamban. Nagyot nyeltem, figyelve arca minden rezdülését. Szempillái, ahogy még mindig lehunyva tartotta a szemét, árnyékot vetettek arcára. A szám kiszáradt, a szívem hevesen dobogott, és pillanatokon belül forróság öntötte el a testemet. 

- Hm, ez finom! - mély hangja zökkentett ki a bámulásból, ami ráeszmélt arra, hogy már megint mit műveltem. Mi a fene? Jézusom! Bizsergés? Komolyan? Biztos csak az alkohol! Csakis az lehet! Csakis az alkohol! - próbáltam nyugtatgatni magamat. Azt mondta, ütős piát kevert. - Minden rendben Louis? Elég sápadtnak tűnsz. 

- J-jól v-vagyok... A-azt hiszem... Csak... Biztos csak az alkohol... - dadogtam teljesen összezavarodva. - Ne haragudj, de szerintem ideje mennem! - jelentettem ki sietve.

- Máris? Ne csináld! - biggyesztette le az ajkait. - Pedig szerettem volna mutatni neked még valamit! - állt fel, és egyenesen felém indult, beállva mellém a pult mögé. Olyan közel húzódott, hogy fedetlen karja az enyémhez simult, én pedig megrémülten rezzentem össze a bőrünk érintkezésekor keletkezett apró kis szikráktól. Na jó, ez nem normális... Mi ez az egész? Mi történik velem? El kell mennem! Most azonnal! 

- Sajnálom, tényleg, de jobb, ha én most lelépek! - szólaltam meg remegő hangon. - Köszönöm az estét! - indultam el a kijárat felé, rá se nézve, meg se várva a válaszát, mert minél előbb kint akarta tudni magamat. Épp a kilincsért nyúltam, közeledve a megkönnyebbüléshez, amikor is megszólalt:

- Okés, de legközelebb nehezebbet kapsz, és nem engedlek el ilyen hamar! 

- Legközelebb? - fordultam vissza, egyenesen az engem vizslató szemekbe nézve. 

- Igen! Mi ebben olyan meglepő?! Beengedtelek a birodalmamba, a pult mögé is, és még azt is hagytam, hogy koktélt készíts, na meg pár trükköt is megosztottam veled szóval, nehogy azt hidd, hogy hagylak csak úgy eltűnni! Azt már nem! - jelentette ki komoly hangon, de azért a végére visszatért a gödröcskés vigyora. Nem válaszoltam, csak magamra erőltettem egy zavart mosolyt, elköszöntem, és már ott se voltam. Sietve, szinte futva tettem meg az utat a liftig, és csak akkor éreztem magam nyugodtnak, mikor végre bezárult magam mögött a szobám ajtaja. Szerencsémre Zaynék még nem értek haza, aminek most az egyszer nagyon örültem, mert nem akartam, hogy elkezdjenek faggatózni, merre is jártam ilyen későig. Gyorsan lekaptam magamról a ruháimat, lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba, arra várva, hogy elragadjon az álom, ami hosszú forgolódás után se következett be. Az agyam szüntelenül kattogott, és az sem segített, hogy szorosan lehunytam a szemeimet. Folyton a ma estén gondolkodtam, vagyis legfőképpen a Harryvel való történteken. "Legközelebb"  Ez az egy szó ismétlődőt szüntelenül a fejemben azon a mély, kellemes hangján. Nem! Fejezd be! Nem lesz legközelebb! - mondogattam magamban, mígnem álomba nem szenderültem, ahol az ismerős zöld szempár fogadott.