2017. február 28., kedd

Everything happens for a reason (13.rész)

Sziasztok!

Megjöttem a kövi résszel, ami remélem tetszeni fog nektek! Én imádtam írni! 😍😍
Köszönöm az előző részhez érkezett komikat, imádlak benneteket!
Azt hiszem, most csak ennyit szerettem volna, jó olvasást kívánok! 
Puszi 😗

💚Dreamy Girl 💙



*Louis*


- Nem olyan vészes, mint amilyennek gondolod! - mondta, miközben lehajolt, hogy felhúzza a lábára a rikító bowling cipőt.
- Komolyan? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Komolyan. - felelte kiegyenesedve, egyenesen a kékjeimbe nézve. - Majd meglátod, ha kipróbáltad, de előtte, igyunk egyet! - biccentett fejével az asztalunk felé, amin már ott sorakoztak a piák, amiket a srácok azonnal meg is rohamoztak. - Gyere, töltök neked egy ütőset! - kacsintott rám pimasz vigyorral az arcán, és mielőtt tiltakozhattam volna, mondván, nem iszom, egyszerűen ott hagyott. Megadóan felsóhajtva - amúgy se lett volna választási lehetőségem - indultam meg utána. Végül is, egy pohár nem árthat meg, nem igaz?! Sőt, talán még jót is fog tenni, és segíteni fog abban, hogy leküzdjem a gyomromban szüntelenül jelen lévő idegességemet. Hiába voltam izgatott, és vártam, hogy végre bowlingozhassak, azért eléggé be is voltam rezelve tőle. Míg töltötte a piát, a kíváncsiság eluralkodott rajtam, és nem bírtam tovább. Pipiskedve lestem át a válla felett, már amennyire tudtam, mert elég magas volt, na meg rafinált is, ugyanis mindig úgy mozdult, hogy ne láthassak semmit se az ügyködéséből. - Ne less! - kuncogott, és hogy még aljasabb legyen, lábujjhegyre állt, ami után végképp semmi esélyem se volt, így hamar fel is adtam, türelmesen kivárva a nekem szánt italt. - Parancsolj! Csak neked, csak most! - vigyorgott a kezembe adva a poharat, amiben valami barna lötty volt.
- Mi van benne? - kíváncsiskodtam az italt mustrálva.
- Ne kérdezősködj, csak hajtsd le! - emelte fel a sajátját, amiben szintén ugyanaz a pia lötykölődött. - Az új barátainkra! - kiáltotta, mire a csoport összes tagja felemelte a magasba a poharát, és Harry szavait elismételve öntötték magukba az alkoholt, amihez, bár kicsit késve, de én is csatlakoztam. Amint lefolyt a torkomon, köhögőrohamot kaptam. Olyan szörnyű ízű- és kegyetlenül erős volt, hogy azt hittem, menten elhányom magam. Tisztára szétmarta a nyelőcsövemet, borzalmasan rossz ízt hagyva maga után a számban.
- Jézusom! Normális vagy? - fintorogva, összeszorított szemekkel ráztam meg a fejem. - Mi a szar volt ez? Meg akarsz mérgezni? - krákogtam, mert még mindig égette a torkomat. Nagyokat nyeltem, abban reménykedve, hogy ez majd segíteni fog, de semmit sem ért.
- Ettől leszel igazán tökös! - lapogatott barátian hátba, jót nevetve szenvedésemen.
- Marha vicces vagy! - közöltem szarkasztikusan. - Hányni fogok! - öklendeztem a borzalmas íztől, ami sehogy sem akart eltűnni a számból. Mély levegőket vettem, és folyton azt kántáltam magamban, hogy "Nem fogok hányni!". Muszáj volt visszatartanom, ugyanis elég kínos lett volna ennyi ember előtt kidobni a taccsot.
- Akkor hozok még egyet belőle! - jelentette ki vigyorogva.
- Na azt próbáld meg! - fenyegetőztem, ami nem igazán hatotta meg. Továbbra is mosolygott, miközben elvette tőlem a kezemben szorongatott poharamat, hogy az asztalhoz visszafordulva, egy újabb körrel ajándékozhasson meg. - A-a! Felejtsd el! Én ezt tuti, hogy nem fogom még egyszer leönteni a torkomon! - tiltakoztam hevesen, még mindig küszködve a szörnyű ízzel a számban.
- Ez jobb lesz, ígérem! - nyújtotta felém, én pedig kétkedve vizslattam a narancssárgás színű folyadékot. - Ha nem, megbosszulhatod! - somolygott. Kicsit hezitáltam, de mikor nem láttam semmi gyanúsat arcvonásain, elfogadtam, és megbízva benne - bátor dolog volt tőlem -, egy kortyra lehúztam az egészet. Igaza volt. Százszorta finomabb volt, mint az előző, aminek sikeresen elvette az ízét.
- Szerencséd! - vigyorogtam, majd letettem az üres poharat az asztalra, ezzel jelezve, hogy nem áll szándékomban többet inni.
- Akkor mehet a menet? - húzogatta a szemöldökét, amire csak egy szemforgatással válaszoltam. - Melyikre menjünk? - kérdezte, mikor a két pálya között álldogáltunk.
- Hááát... - néztem hol az egyikre, hol meg a másikra. - Az utolsóra, ha lehet! Talán ott nem lehet majd annyira látni a bénázásomat! - közöltem, amin jót nevetett, miközben fellépdelt az általam kiválasztott pályára. Mikor észre vette, hogy nem követtem őt, kezével jelzett, hogy csatlakozzam hozzá. Amint ott álltam mellette, az ajkaimat harapdálva, zsebre dugott kézzel, zavartan kémleltem körül, mert úgy éreztem, hogy mindenki minket bámul, holott senki sem foglalkozott velünk, csak bebeszéltem magamnak. Megkönnyebbültem, ahogy megláttam Zaynéket, akik épp a mellettünk lévő pályára léptek fel, hatalmas mosolyt villantva felém. A fekete magabiztosan kapott fel egy golyót, és már gurított is, majdnem letarolva az összes bábut, amit a párja büszkén, hatalmas mosollyal figyelt. Párat gurított még, aztán cseréltek, és most Liamen volt a sor, hogy megmutassa mit is tud. Nem is volt olyan rossz, sőt ahhoz képest, hogy régen játszott már, elég ügyes volt. Reméltem, hogy én sem leszek annyira rossz, mert nem akartam ennyi ember előtt leégni. Sajnos egyre többen, és többen szállingóztak befelé, aminek köszönhetően alig maradt szabad pálya. Még jó, hogy az utolsó mellett döntöttem, mert így kevésbé éreztem magam feszélyezve.
- Hogy szeretnéd, hogy csináljuk? Megnézel engem, vagy kezdjük rögtön veled? - Harry kellemesen mély hangja szakított ki a gondolkodásomból.
- Ühm... Végül is mindegy, nekem úgy is jó, ha először te gurítasz! - mondtam, ő pedig kikapott egy golyót, amibe beledugta ujjait, aztán közelebb lépett hozzám.
- Oké, az az első, hogy keresel egy kiinduló pontot, ezt majd ki fogod tapasztalni, hogy neked melyik a jó! Azután nekifutsz, meglendíted a karod, és kiengeded a golyót! Igazából ennyi az egész, nem vészes! - közölte könnyedén, mintha ez olyan rohadt egyszerű lenne.
- Ja, mondani könnyű... - horkantam fel.
- Csinálni is az! - pimaszkodott, és mielőtt bármit is reagálhattam volna szavaira, hátat fordított nekem. - Jól figyelj, de ne úgy, mint mikor a bárban voltunk! - nézett hátra a válla fölött, vigyorogva élvezve a piszkálásomat. Kis rohadék! Ingattam a fejem mosolyogva, ám amint leesett, hogy mit is mondott, és hogy hol is vagyunk, ijedten kaptam a fejemet a mellettünk nagyban gyakolró haverjaimra. Szerencsémre annyira el voltak foglalva egymással, hogy nem hallották meg a göndör előző kijelentését. Még jó, különben nagy szarban lettem volna. Megnyugodva irányítottam vissza a tekintetemet Harryre, aki alig lépett éppen csak kettőt - mondjuk ilyen hosszú lábbak nem volt min csodálkozni -, és már gurította is a golyót, ami iszonyat gyorsasággal száguldott a bábuk felé, amikbe becsapódva, egyet sem hagyott állva. Fülig érő mosollyal, büszke fejjel fordult vissza felém. - Látod? Egyszerű, mint a pofon! - tárta szét a karjait, amire hitetlenkedve ráztam meg a fejem. - Most te jössz! Készen állsz?
- Asszem igen... - feleltem kissé idegesen, majd odaléptem az egymás mellet sorakozó bowling golyókhoz, amiket sorra megtapogattam, na, nem mintha annyira értettem volna hozzájuk, csak kíváncsi voltam, milyen a tapintásuk.
- Különböző súlyúak! - nyúlt az egyikhez, amihez pont én is, így kezeink egy pillanatra összeértek. Ijedtem kaptam el az enyémet, és próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, habár elég nehéz volt, mivel az arcom már lángokban állt. Harry nem nézett fel, csak halványan elmosolyodott, megköszörülte a torkát, aztán folytatta: - A rajtuk lévő számok jelzik a súlyukat! - forgatta meg az egyiket, megmutatva a rajta lévő számot, ami nekem semmit sem mondott, de szerintem nem is volt olyan fontos, mert ha az lett volna, kaptam volna magyarázatot rá. - Majd kitapasztalod, hogy melyik a jó neked, ne legyen nagyon könnyű, de nehéz se, úgy válassz! A lyukba a hüvelyk- a középső- és a gyűrűsujjat kell beletenni! Válaszd ki a megfelelőt, aztán mehetünk tovább! - találomra kiválasztottam egy sárgát, amibe beledugtam az ujjaimat úgy, ahogy mondta az előbb, meg ahogy láttam is tőle. Felemeltem, a másik kezemmel pedig alá tartottam, mert azért volt súlya, de rendesen. Vissza is tettem, és kerestem egy másikat, ami már megfelelőnek tűnt.
- Ez jó lesz! - mondtam, izgatottan várva a következő utasításokat.
- Oké! Akkor állj, mondjuk... Ühm... - gondolkodott el. - Ide - mutatott egy pontra a deszkán. - Szerintem ez jó lesz, de majd látjuk! Mivel most gurítasz először, ezért elég, ha csak lépkedsz, nem kell nekifutnod a dobásnak! Közben lendítsd is meg egy kicsit a karod, és már gurulhat is a golyó! Ez így elmondva, elég hülyén hangzik, de gyakorlatban teljesen másabb, szóval nem is jártatom tovább a szám! Tiéd a pálya! - mosolygott, majd ellépett tőlem, átadva nekem a terepet. Odaálltam a kiinduló pontra, és mielőtt nekileselkedtem volna, egy mély levegőt vettem, amit lassan ki is fújtam. Próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy mondta, meg, ahogy mutatta, de szerintem elég hülyére sikeredett a mozgásom, ugyanis amint elindultam, éreztem, hogy csúszik a lábam, ezért szinte totyogva tettem meg azt a pár lépést. Viszont a pálya végére kiérve sikerült anélkül elgurítanom a golyót, hogy utána repültem - vagy netán elestem volna, és emiatt irtó büszke voltam magamra. Még azután is, hogy a golyó a félpálya felé közeledve a oldalcsatornába kötött ki, elrobogva a bábuk mellett.
- Ez elég gyengére sikeredett... - fordultam Harryhez, aki alig bírta visszatartani a kitörni készülő nevetését. - Csak nyugodtan, nevess ki... - morgolódtam, miközben sértődötten fontam össze a kezeimet a mellkasom előtt.
- Ne csüggedj! Ha hiszed, ha nem én, is így kezdtem. - mondta, de nem igazán tudott ezzel megvigasztalni. Mikor látta, hogy tovább lógatom az orromat, közelebb lépett hozzám. - Sőt, elárulok neked valamit - hajolt egészen közel a fülemhez, amibe belesuttogta a következő szavakat: - Akkorát taknyoltam a legelső dobásomnál, hogy egy hétig sajgott a seggem! - nevetett fel saját bénaságán, amire érdeklődve emeltem fel a fejemet. Kíváncsian fürkésztem arcát, próbálva rájönni, hogy igazat mondott-e, vagy csak füllentett, ám nem tudtam semmit sem kiolvasni vonásaiból, ezért úgy döntöttem, rákérdezem:
- Komolyan, vagy csak most találtad ki, hogy jobban érezzem magam?
- Halálosan komoly, de ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Niallt! Szemtanúja volt az egésznek! Hasát fogva, a földön fetrengve röhögött! Nem viccelek! - Amint ezt kimondta, felkuncogtam, mert szinte láttam magam előtt az egészet, pedig nem is voltam ott.
- Véletlen nem vette fel videóra? - érdeklődtem, még mindig mosolyogva.
- Szeretted volna látni, mi?
- Hááát... Jó lett volna látni a bénázásodat! - piszkálódtam egy kicsit én is.
- Mindjárt gondoltam - mormogta, de vigyora ott bujkált az arcán.
Ezután tovább folytattuk a gyakorlást, amit egyre jobban élveztem, mert végre sikerült többször egymás után is eltalálnom a bábukat. Tisztára be voltam zsongva, és alig vártam, hogy végre elkezdjük a játékot, de az még odébb volt. Szerettem volna még egy kicsit gyakorolni, mert ahogy megtudtam a göndörtől, a fiúk hetente egyszer, néha akár kétszer is ellátogattak ide, szóval elég jók voltak, én pedig nem szerettem volna leégetni magam előttük. Mondjuk az már egyáltalán nem érdekelt, hogy ki látta vagy ki nem a dobásaimat, ugyanis annyira jól elvoltunk Harryvel, hogy teljesen megfeledkeztem a külvilágról. Számomra csak mi ketten voltunk. Folyton egymást ugrattuk, és annyit röhögtünk, hogy megfájdult a hasam tőle. Tiszta idióták voltunk, olyanok, mint akik totál be voltak állva, de ez így volt jó. Néha azért átsandítottam a mellettünk szintén nevetve bolondozó szerelmespárra is. Zayn csókokkal, vagy ölelésekkel jutalmazta a jót gurító párját, de azért akkor is elcsattant egy-két csók, mikor nem talált el egyetlen bábut sem. Mosolyogva figyeltem, hogy milyen boldogok, és hihetetlenül örültem annak, hogy egymásra találtak. Szerencsések voltak, nem úgy, mint én. Fájdalmasan sóhajtottam fel, ahogy eszembe jutottak Cassievel töltött napjaim emléke, amikor még minden rendben volt, amikor még szerelmesek voltunk, és boldogok. Habár én még akkor is az voltam, mikor ő már más ágyában kereste a boldogságot, ezzel mindent tönkre téve. Szívem elszorult, és minden eddigi jókedvem egy szempillantás alatt elszállt. Közel voltam ahhoz, hogy könnyek lepjék el a szememet, és hogy eldobva minden, lelépjek innen, ám Harry meleg tenyerének a hátamra simulása visszahozott a jelenbe, még mielőtt teljesen magába nem szippantott volna az elromlott múltam.
- Jól vagy? - fel-le járatta a kezét hátamon, ami nyugtatóan hatott a lelkemre.
- Persze, folytassuk. - igyekeztem egy normális mosolyt villantani felé, aztán minden erőmet összeszedve folytattam a játékot. A göndör mindenben segített, mutatta, hogy mit hogyan csináljak, hogy min javítsak még, amitől egyre jobb és jobb lettem. Olyannyira, hogy úgy döntöttem, itt az idő, hogy elkezdjük a meccset. Niall próbálta úgy összeállítani a két csapatot, hogy egyforma erőviszonyokkal rendelkezzenek, ezért mivel Li és én kezdők voltunk, minket szétszedett. A szerelmespárt magához, míg engem Harryhez osztott be, aki hatalmas mosollyal az arcán fogadta, hogy egy csapatba kerültünk. Én is ugyanennyire örültem neki. Jake, aki már most eléggé mámoros állapotban volt, bepötyögte a neveket - méghozzá hibátlanul -, amik megjelentek a pálya felett lévő képernyőn. Engem a harmadiknak írt be, utánam pedig Harry következett.
- Ismered a szabályokat? - lépett mellém Aaron, aki szintén a mi csapatunkba került. Megráztam a fejem, mire azon nyomban elkezdte sorolni a fontosabb dolgokat, amikből őszintén megmondva, nem sok mindent sikerült felfognom, és egy kicsit bele is keveredtem, de úgy voltam vele, hogy majd a játék közben úgy is rá fogok jönni, hogy miről is beszélt. Nyilván az arcomra is kiülhetett a bizonytalanságom, mert keze a vállamra simult, amire a kék szemeibe néztem. - Nem kell aggódnod, minden világos lesz!
- Remélem is! - húztam el a számat.
- De, ha nem, az se olyan nagy baj, csak játszani kell, és megverni az ellenfelet! - kacsintott rám, majd otthagyott, mert közben elkezdődött a meccs, és ő volt az első a csapatunkban. Elég ideges lettem, nagyon féltem attól, hogy mit fogok alakítani, és mikor én következtem, azt hittem menten elájulok. A szívem úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéről, a tenyerem pedig izzadni kezdett, ami valljuk be, nem igazán volt szerencsés ebben a helyzetben. Egy pillanatra behunytam a szemem, mélyet lélegeztem abban reménykedve, hogy ezzel sikerül majd lenyugtatnom az idegeimet, ám nem jártam sok sikerrel. Feladva a próbálkozásomat vettem ki az időközben megérkező bowling golyót a helyéről, majd szemeimmel Harryt kezdtem el keresni, akit azonnal meg is találtam. A pálya szélén ácsorgott, pont mögöttem, egy biztató mosollyal nézve rám. "Menni fog" tátogta, ami valamiért hatalmas megkönnyebbüléssel fogott el. Most már magabiztosan fordultam a bábuk felé, beállva az indulási pontra, ahonnan elstartolva, karomat meglendítve gurítottam el a golyót. Egyenesen a közepe felé gurult, ám mielőtt becsapódott volna, kicsit jobbra fordult, aminek köszönhetően csak két bábut hagyott maga után. Hátam mögött hangos ujjongás hallatszott, amitől nekem is fülig ért a szám. Ám most jött csak még a neheze, ugyanis most azt a kettőt kellett leütnöm, ami legnagyobb meglepetésemre sikerült is. Újabb üdvrivalgás hangzott fel, én pedig boldogan vigyorogva adtam át a helyem Harrynek, aki büszkén mosolygott rám, miközben felemelte a kezét, amibe lelkesen csaptam bele.
- Szép volt, csak így tovább! - mondta rám kacsintva. A többiek is gratuláltak, akiknek egymás után, vidáman csapkodtam bele a feltartott tenyerükbe. Hihetetlenül boldognak, és felszabadulnak éreztem magam. Olyan volt, mintha erre az estére minden gondom elszállt volna, és ez jó érzéssel töltött el. Semmi más nem érdekelt, csak a játék, ami minden egyes perc elteltével egyre izgalmasabbá vált. Fülig érő szájjal figyeltem az összes bábut letaroló göndört, meg a mellette szintén tíz bábut lesöprő Zaynt. Mindketten hetykén lépdeltek le a pályáról, ami mosolygásra késztetett.
- Két nagyképű! - bökött oldalba Liam, mire felnevettem, amihez ő is csatlakozott.
- Mi olyan vicces? - húzta fel a szemöldökét Z, hol Li-re, hol pedig rám nézve.
- Semmi - vágtuk rá egyszerre, ami egy kicsit sem volt gyanús.
- Aham... Figyelni foglak titeket! - fenyegetett meg minket, miközben átkarolta a párját, akinek hosszúra nyúló csókot nyomott a szájára. A csapatunk tagjai egytől- egyig szuperek voltak, de sajnos a másik csapat se hagyta magát. Folyton fej-fej mellett haladtunk, kivéve, mikor én következtem, mert akkor mindig elhagytak minket. Voltak jó gurításaim, sőt Strike-om is - mint megtudtam Aarontől, így szokták nevezni azt, ha mind a tíz bábut ledöntik -, viszont rosszabb sajnos sokkal több volt. Tarolni meg végképp nem tudtam. Mindig mellé dobtam, mikor egy, kettő vagy netán több bábu állt fent, ami miatt elég hamar elment a kedvem az egésztől. Kicsit arrébb állva figyeltem a fiúkat, és csak akkor mentem közelebb, mikor én következtem. Gyorsan lejátszottuk az első meccset, amit természetesen a másik csapat nyert meg. Engem sosem zavart, ha nem nyertem, a veszteséget is mindig jól viseltem, de itt más volt a helyzet. Itt csapatban voltam, és nem egyedül, na meg azzal is tisztában voltam, hogy miattam kaptunk ki. Bánatosan huppantam le a kanapéra, magam elé húzva a vodkás üveget, amiből öntöttem egy pohárral, egyből le is húzva azt.
- Ennyire szörnyű, hogy innod kell rá? - jött mögülem az ismerős mély hang, amire most nem emeltem fel a fejemet, csak tovább bámultam az ujjaimat, amikkel a pohár oldalán doboltam.
- Nem megy... - motyogtam magam elé.
- Ugyan, ezért nem kell lógatnod az orrod - mondta, mire mégiscsak felnéztem rá. A fejem mellett, a kanapé háttámlájára könyökölve, halványan mosolyogva nézett le rám.
- Miattam nem nyertünk... Ti nagyon jók vagytok, én meg... Én meg csak bénázok... - szomorúan biggyesztettem le ajkaimat.
- Először is, mi már jó ideje bowlingozunk, te pedig csak most kezdted alig pár órája! Másodszor meg, nem a nyerés a lényeg, hanem az, hogy jól érezzük magunkat! Hidd el, senkit nem érdekel, hogy kikapunk, vagy sem! Szóval, ne bánkódj emiatt, oké? - Nem szóltam semmit, csak lehajtottam a fejem az üres poharat bámulva. - Oké?! - lökött meg játékosan a vállamnál, amivel sikerült kicsalni belőlem egy mosolyt.
- Oké - válaszoltam dünnyögve.
- Akkor emeld fel a form... Khm... - krákogott megakadva a mondandójában, amire azonnal felkaptam a fejem. Láttam arcán, hogy egy pillanatra megilletődött, de utána visszatért az utánozhatatlan mosolya, és mintha mi sem történt volna, lazán folytatta: - Gyere, a második körben szétrúgjuk a seggüket! - Megadóan felkeltem a kanapéról, hogy együtt menjünk vissza a pályához, ahol már elkezdődött a következő forduló. - Ha kell, segítek! Csak lazán játssz, ne foglalkozz semmivel, és senkivel! Hajrá! - biccentett a pálya felé, mert pont én voltam a soros. Próbáltam nem foglalkozni semmivel, pontosan úgy, ahogy mondta, ami tényleg sokat segített. Sokkal jobb voltam, mint az előző körben, és ezt csakis Harrynek köszönhettem, aki folyton segített nekem. Minden egyes lejövetelemnél adott pár jó tanácsot, amit természetesen megfogadtam. Az egy bábukkal sem volt már gondom, sőt volt olyan is, hogy kettőt vagy hármat is levettem egyszerre, amitől boldogan ugráltam a pálya végén. Ismét önfeledten játszottam, szurkoltam a csapatomnak, és annyira izgatottá váltam, hogy alig bírtam egy helyben maradni. Topogtam, türelmetlenül várva a soromat, ami közben elfogyasztottam egy vodka-narancsot is, amit később egy újabb követett. Éreztem, hogy elég volt ennyi, mert kezdett a fejembe szállni, és attól féltem, hogy ha még eggyel legurítok, eltaknyolok majd a pályán. Az utolsó dobásomra készültem, habár kicsit homályosan láttam, mégis erősen koncentráltam arra az egy pontra, ahová célozni akartam. Meglendítettem a karomat, és elgurítottam a golyót, letarolva az összes bábut. Ujjongva ugrottam egyet, majd a szintén éljenző fiúkhoz siettem, akik vállveregetésekkel, ölelésekkel, és pacsikkal fogadtak. Hihetetlen jó érzés volt, hogy velem örültek.
- Látod?! Megy ez! - mosolygott Harry, kezével finoman végigsimítva a hátamon, amitől kellemes melegség fogott el. Furcsa bizsergés keletkezett a gyomromban, ahogy tenyere lejjebb csúszott, egészen a derekamig. 
- De csak a segítségeddel... - feleltem kissé zavartan, nagyokat nyeldesve, mert tenyere még mindig nem mozdult, továbbra is ott pihent a derekamon.
- Ugyan - legyintett mosolyogva, majd hirtelen elkapta a kezét, és a farmerja zsebébe csúsztatta, előhúzva belőle a mobilját, aminek kijelzőjén akaratlanul is megláttam a szüntelenül villogó "Ryan" nevet. Éreztem, hogy Harry teste megfeszülni mellettem, ezért felkaptam a fejemet, és arcát kezdtem el fürkészni, amin tisztán látszott, hogy nem éppen örült a bejövő hívásnak. Hosszú ujja a piros- és a zöld telefon ikonja között ingázott, majd hosszas tétovázás után az elutasítás mellett döntött. Felsóhajtott, mint aki megkönnyebbült előző tettétől, ám nem sokáig tartott, ugyanis a telefon pár másodperc elteltével újra villogni kezdett a kezében. Morgott valamit az orra alatt, amiből egy mukkot se értettem, aztán felém fordult. - Figyu, ne haragudj, de ezt muszáj elintéznem! - közölte, idegesen túrva bele göndör hajába. - Mondd meg a srácoknak, hogy nyugodtan kezdjék el nélkülem! Írjatok be a végére, addigra visszaérek! - hadarta el, és már itt sem volt. Értetlenül követtem a tekintetemmel a sietősen távolodó, az embereket türelmetlenül kikerülő alakját, ami perceken belül el is tűnt a szemem elől. Vállat vonva mentem oda fiúkhoz, hogy közöljem velük Harry szavait, majd nekiláttunk a harmadik, mindent eldöntő körnek. 1-1 volt az állás, úgyhogy most nagyon bele kellett húznunk, ha nyerni akartunk. Egymás után lépkedtünk fel a pályára, ám a göndör még mindig sehol sem volt, ami őszintén megmondva, egyre jobban kezdett aggasztani. Folyton a bejárat felé sandítottam hátha megjelenik, vagy épp csak leállt valakivel beszélgetni, de sajnos nem így történt. Aaron úgy döntött, hogy dob egyet a göndör helyett, így tovább haladhattunk a játékkal, amire egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Hirtelen Niall lépett oda hozzám, akinek kék szemeiben nyugtalanság tükröződött.
- Nem tudod véletlenül megmondani, hogy ki hívta Harryt? – kérdezte sietve, feszültséggel teli hangon.
- De, valami… Ryan... azt hiszem… - amint kimondtam a nevet, rémület futott át az arcán, és se szó, se beszéd ott hagyott, kisietve a klubból. Fogalmam sem volt, hogy mi folyik körülöttem, de azt tisztán éreztem, hogy valami baj van.


37 megjegyzés:

  1. Áááá!!! Végre van folytatás:-) Flörtölős, simogatós Hazza:-) Imádom,nagyon jó karaktere van. Nyuszi Lou bátorságvizet kortyolgat.
    Nagyon édesek, várom mikor gyorsul be a story.
    Tejesen tetszik, remélem elmúlt a vállságod:-)
    Hozd a kövit mondjuk holnap:-):-):-)
    Ildi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia 😊
      Juj, akkor jó *-* Szeretem írni, ahogy próbál közeledni Louishoz 😊
      Köszönöm szépen, én is remélem, még nem merek mondani semmit, de jobb, mint volt szerencsére!
      Sajnos ezt nem tudom teljesíteni, de remélem mihamarabb tudom hozni a kövit! 😉
      Puszillak ❤

      Törlés
  2. Rész, rész, rész!!! *.*
    Úristen, el sem tudom mondani mennyire örülök, hogy most nem várattál minket annyi ideig!
    Jaj csodálatos volt. Imádom Harry játékos oldalát, ahogy szépen, finoman puhatalózva próbálja becserkészni a kis ártatlan Lou-t...
    Hogy őszinte legyek, mar vártam egy DreamyGirl-féle csavart. Nagyon kiváncsi leszek, mibe keveredtek bele. Imadnam, ha Harry valami rosszfiú lenne. Az az én cseresznyém a tortán.
    Nagyon várom a következő fejezetet, talán jobban, mint eddig bármikor.
    (Khm hat ilyen csúnya függővég mellett nem is csoda...)
    Siess! :)
    XxG

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa 😊
      De aranyos vagy *-* Én is örülök, hogy sikerült hamarabb hoznom!
      Ugye? Én meg írni szeretem!!
      Majd meglátjuk, nem mondhatok semmit, csak annyit, hogy a kövibem vagy az utána lévőben kiderül 😉
      Bocsiii, egy kicsit gonosz volt 😀
      Köszönöm, hogy írtál!
      Puszii ❤

      Törlés
  3. DreamyGirl,
    Én nem szeretnék rosszfiús Harryt:(
    Rayn ex legyen, aki vissza akarja kapni Hazzát! Legyen érte kűzdés, Lou vegye fel a kesztyűt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd kiderül, hogy melyik lesz! Talán már a köviben, de ha nem, akkor az utána lévőben tuti biztos! 😉

      Törlés
  4. KI lehet az a RAyn?:O
    IMádtam, alig várom a kövit!:)

    Ui: ELkezdtem gondolkodni, hogy Louisék csak nászutaznak úgymond ott, szóval egyszer haza kell menniük és mi lesz akkor?:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa 😊
      Nemsokára megtudod/tudjátok! 😉
      Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett! *-*

      Igen, sajnos jól látod,csak nászúton vannak... 😞 Háát, ez majd később ki fog derülni... Még odébb van.
      Puszillak ❤

      Törlés
  5. Ez igeeen! Ezt vártam! Zseniális lett, komolyan! És nagyon örültem hogy nem kellett egy hónapot várni rá :))
    Nagyon király lett, de Louis lehetne egy kicsit tartózkodóbb. Eddig konkrétan félt Harrytől, most meg hirtelen best friends ever...
    Mindegy, nagyon király lett a rész, imádlak! ❤❤❤
    Puszi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa 😊
      Én is nagyon reméltem, hogy nem kell megint ennyit várnotok!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy annak ellenére is tetszett, hogy így gondolod! 😉😊
      Puszillak ❤

      Törlés
  6. Ez rohadt jo lett! Egyszerűen imádom!! Nagy kegyetlenség volt itt abbahagyi,de remélem nemsokára hozid a kövi részt! Imádom ezt a flörtölgetős Harryt:) Nagyon kiváncsi vagyok ki az a Ryan.. Gyorsan hozd a kövi részt��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa 😊
      Ennek nagyon örülök!! *-* Én is szeretem a flörtölgetős Harryt! 😍
      Tudom, sajnálom, néha kicsit kegyetlen vagyok 😀
      Köviben ha minden igaz kiderül, ha nem akkor hamarosan biztos 😉
      Puszillak ❤

      Törlés
  7. Szia! 😊😊 nagyon tetszik a történet , jókat nevetek némelyik résznél.😂😂 Ott van bennem az az érzés is , hogy Lou nem ott lakik, csak ,,nyaral" és az nem tart örökké!😐😯😯 Jajj , ha elválasztod őket a végén , nagyon szomorú leszek! 😡😢😧😟😟
    Nagyon várom a folytatást, főleg hogy megismertük Ryant , aki már most nem szimpi 😂 pedig még nem is szerepelt sokat 😂
    Szerintem Harry exe lesz , tök király lenne , ha Louis megvédené az ő Harryjét!

    😙😙😙puszi:Zsófi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa 😊
      Ezt örömmel hallom, és remélem, hogy a többi részek is tetszeni fognak majd! 😊😍
      Bizony, Louisék csak nyaralnak itt... Nem mondhatok semmit... Idővel minden ki fog derülni!
      Megfogjátok a köviben... Ez így szokott lenni, ha valaki gyanús odafurakodik Louishoz vagy Harryhez XD (én se szoktam szeretni őket)
      Majd kiderül, hogy jól gondoltad-e 😉
      Puszii ❤❤

      Törlés
  8. szejjaa!! ez a sztorid is eszmeletlen! kegyetlenseg volt itt abbahagynod!!😂❤alig varom hogy kideruljon ki az a Rayn!siess a kovi resszel! mar nagyon varom,huhh de felporogtem😂❤
    udv Andi😙😙❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helloo 😊
      Köszönöm szépen *-*
      Bocsiii, sajnos szoktam kegyetlenkedni... 😀
      Meg fogjátok tudni, hamarosan 😉
      De aranyos vagy, igyekszem csak azt sem tudom hol áll a fejem...
      Puszii ❤❤

      Törlés
  9. Halii, nagyon tetszik a story, meg maga az egesz oldal.. Remelem folytatod, mert nagyon tetszik❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa 😊
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! 😊
      Szeretném mindenféleképpen folytatni, mert sok ötletem van vele, csak egyelőre nehezen haladok vele...
      Köszi, hogy írtál! *-*
      Puszi ❤

      Törlés
  10. Élsz még? XD
    Najó. Imádom a storyt de ez már szemtelenség ennyi idő alatt elfelejtem miről szó a story xD igyekezz LÉCCI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, örülök, hogy imádod, ez nagyon sokat jelent nekem!😊
      Sajnálom, de én se így terveztem... Hidd el, ha tudnék, mindem héten hoznék egy részt, viszont ez most nem jön össze... Próbálkozom írni, de nem megy. 😞Egy mondatot se tudok összerakni, akármennyire is szeretnék, mert hidd el, NAGYON szeretnék! Nagyon szeretnék megint gördülékenyen írni... Nekem se könnyű, folyton ezen görcsölök, mert tudom jól, hogy nem fair veletek szemben, de ha nem megy, akkor nem megy...
      Igyekszem ahogy csak tudok!
      Sajnálom 😞

      Törlés
  11. Hi!
    Csak most leltem fel a sztoridat de eszméletlen jó! Nagyon tetszik bár lehetne egy picit gyakrabban rész...
    akarom mondani
    MOST FOGOD MAGAD ÉS LEÜLSZ A GÉP ELÉ ÍRNI EGY ESEMÉNYDÚS ÉS HOSSZÚ ÚJ RÉSZT!
    Puszi ❤️��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziiaa! 😊
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett és annak is, hogy rá találtál! 😊😀 Tudom... Hidd el, hogy én is ezt szeretném... Minél gyakrabban hozni.
      Ezen az utolsó mondatodon jót mosolyogtam! 😁 Most is ott ülök, és próbálkozom!
      Köszönöm, hogy írtál, puszii ❤

      Törlés
  12. Szia! Öö, nem nagyon tudom, miért pont ide írok, de sebaj
    Szóval az a helyzet hogy elfelejtettem az egyik történeted címét. Baromi hosszú, az elején mikor Louis megy haza, a parkban találkozik Harryvel aki rányomul
    Meg hasolnók
    És hát nagyon régen olvastam és a címét azt elfelejtettem
    Most viszont szeretném elolvasni újra de nem találom
    Segítenél egy picit? :3
    ❤️❤️❤️❤️❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia 😊
      Persze, hogy segítek, és semmi baj, ha ide írsz, csak nyugodtan! 😊
      Love and Pain az a blogom, amire gondolsz, be is linkelem ide:
      http://larrystylinson-louisandharry.blogspot.hu/?m=1 😊
      Puszi ❤

      Törlés
    2. Úristen, tényleg ! ������
      Köszi hogy segítettél! :))
      Nagyon szeretem az írásaidat!
      És még mindig kitartóan várom ennek a folytatását :D

      Törlés
  13. Oké, azt hiszem most adtam fel a reményt hogy ennek a történetnek lesz folytatása.
    Köszönöm hogy írtad, élveztem minden egyes percét, és zseniális volt a stroy. Sajnálom hogy vége van. Örülök hogy olvashattam.
    Viszlát, szia! :)))

    VálaszTörlés
  14. Szia

    Én megértelek. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, hogy ennyit kell várnotok a folytatásra, ami lesz, mert nem akarom abbahagyni! Vannak ötleteim, meg tudom is, hogy mik lesznek, és lassan igaz, de írni kezdtem, csak még vissza kell rázódnom.
    De köszönöm, hogy ennyit vártál, és hogy itt voltál ❤

    VálaszTörlés
  15. Válaszok
    1. Szia
      Már elkezdtem írni, de még nem tudom mikor tudom publikálni. Kicsit lassan haladok vele, vissza kell még rázódnom.
      Reménykedem, hogy mihamarabb megoszthatom veletek az új részt!

      Törlés
  16. Kérlek áldj meg minket az új résszel, az egész sztorit elolvastam már vagy ötször:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! 😊
      Már írom a részt, csak nem tudom mikor leszek meg vele! Tényleg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy hozhassam már a kövit! 😉

      Törlés
  17. Szia! A love and pain blogot hogy hogy kitörölted? Hiába nincs rajta rég új rész, imádom/imádtam újraolvasni az egész sztorit.Előre is köszi a válaszodat! Puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Bocsának a késői válaszért, csak most láttam meg, hogy írtál:(
      Nem töröltem a blogot, csak meghívóssá tettem! De ha szeretnéd olvasni, tudod küldeni meghívot! Keress fel facebookon, és ott majd küldök egyet!
      Elvileg, amint lesz új rész, újra látható lesz mindenki számára! 😊
      Puszii

      Törlés
  18. Nagyon szeretem az írásait csak így tovább Kellemes ez a kis történet kíváncsi vagyok mi lesz belole
    Várom a kódot hajrá 😍😙💖💙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa! *-*
      Köszönöm szépeeen, ezt örömmel olvasom! 😊❤
      Már megvan a kövi rész, csak ki kell javítanom, csak sajnos kevés az időm mostanában, de igyekszem!
      Puszi ❤

      Törlés
  19. Szia!Nagyon szupi a blogod nagyon tetszik!Remélem hamarosan jönni fog az új rész!Annyit szeretnék még kérdezni hogy hogy talállak meg facebookon?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ☺
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! *-* Igyekszem, már elég sokat kijavítottam belőle, és én is nagyon remélem, hogy hamarosan már olvashatjátok tovább! A Love and Pain & One-shot csoportomban megtalálhatsz! ☺

      Törlés