Helyzetjelentés!

  

Sziasztok! 💙💚

(Már ha van itt még valaki😅)

Huh, nem is tudom, hol is kezdjem...Olyan rég írtam már ide, nagyon elszoktam ettől az egész blogolástól, meg úgy mindentől is. Szóval ha bénázok, előre is bocsi érte. 

Először is nagyon sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig nem adtam életjelet magamról. Kellett volna, tudom. Bocsánat. 💗 De egyszerűen nem tudtam, mit is írjak nektek, mert azóta, hogy szünetet tartottam, sajnos nem igazán változott semmi nálam az írás terén. Nem akartam mindig arról bejegyzést csinálni, hogy még mindig semmi és hogy fogalmam sincs mikor lesz bármi is, ha egyáltalán lesz... Ma viszont úgy ébredtem fel, hogy azt éreztem, igenis írnom kéne ide végre valamit, úgyhogy a nap folyamán lassanként összeszedtem a gondolataimat. 

Másodszor: A helyzet az, hogy írok, próbálkozom, nem adtam fel azóta se. Bár sokszor voltak mélypontok, amikor azt mondtam, hogy nem, én ezt nem csinálom tovább, befejeztem, nem megy ez már nekem, sz*r vagyok és miegymás. Aztán mégis mindig történt valami, ami miatt újra nekiálltam és magabiztosan elindultam, hogy de én akkor is meg fogom tudni csinálni, mert szeretek írni. Mert írás nélkül üresnek érzem az életem. Hiányzik. Nagyon! Ezért is igyekeztem mindig erős maradni és kitartani. Sokszor ti, olvasók tartottátok bennem a lelket, mikor rám írtatok vagy egyszerűen csak elolvastam a régi kommentjeiteket. Mindenkire emlékszem, aki csak írt nekem, mert mindig is fontosak voltatok és vagytok a számomra a mai napig is. El se tudjátok képzelni mennyi mindent adtatok nekem! Nélkületek sosem jutottam volna el idáig! Köszönöm nektek, mindent is! 💗 

További kilátások: 

Mint említettem az előző bekezdésben, írok, csak nagyon nehezen haladok. Minden mondatommal megküzdök és sokszor esküszöm vért izzadok, mire végre úgy érzem, ez talán jó lesz így. És ezek miatt, meg egyéb más dolgok miatt (hasonlítgatom magam más írókhoz, amit tudom, nem szabadna, mert mindenki más, mégis ezt teszem) sajnos az önbizalmam egyre csak fogy és fogy... Rájöttem, hogy az a legnagyobb problémám, hogy túl sokat várok el magamtól, hogy jobb és jobb szeretnék lenni, ami az írás kárára megy... Ezerszer átjavítok mondatokat, majd végül már annyira rossznak érzem, hogy inkább törlöm és hagyom az egészet a fenébe. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt le kellene küzdenem, hogy változtatnom kellene a gondolkodásmódomon, mert ha így folytatom, akkor csak a szenvedés marad továbbra is, és én ezt nem akarom. Úgy akarok írni, mint régen. Akkor minden gördülékenyebben ment. Valahogy akkor nem az volt a fontos számomra, hogy jobb legyek, hanem egyszerűen csak írtam, mert jól esett, mert szerettem és mert láttam, hogy ti is szerettétek. Olyan jó volt. És én ezt szeretném vissza. 💗 Hogy ne görcsöljek, mikor megnyitom a dokumentumot és szembe nézek a fehér üres lappal vagy akár egy már elkezdett sztorimmal. 

Hogy mi lesz így? Őszintén? Fogalmam sincs... Sokszor agyaltam rajta, hogy talán tényleg abba kéne hagynom, vagy esetleg magamnak írnom, de aztán mindig azon kaptam magam, hogy agyalok, ötletelek, vázlatolok, mert újabb és újabb történetek bukkantak fel a fejemben és azon gondolkodtam közben, vajon nektek, olvasóknak ez a történet hogy tetszene? Szeretnétek? Érdekelne bennetek? Stb, stb, stb... Szerencsére ötletem van, nem is kevés (Hála az égnek!!) Most is legalább 4-5 sztori ötletem van, amiből legalább kettő már megvan a fejemben az elejétől a végéig, csak hát le is kéne írni... Dolgozom rajtuk amikor csak van időm vagy kedvem, de lassan haladok velük. Nagyon szeretném őket befejezni és megosztani majd veletek, de nem tudom mennyire fog sikerülni. Szóval ígérni nem tudok és nem is szeretnék. Csak annyit tudok mondani, hogy próbálkozom! Tényleg!

Amit viszont biztosra tudok, hogy sajnos a Love and Pain fanfictiönömet nem fogom tudni folytatni. Olyan rég írtam már, annyira kizökkentem a történetből és már szerintem a karaktereket se tudnám úgy visszaadni, ahogy azt kellene. Tudom, újra kéne olvasnom meg miegymás, de iszonyat hosszú és bevallom nem is érzek rá késztetést, hogy megtegyem. Volt egy olyan ötletem, hogy átírom az egészet, kicsit felfrissítem a mai eszemmel, mert rengeteg hiba van benne és úgy érzem, sokkal jobbá tudnám tenni az egész szorit most, de nincs már erre lelki erőm és időm se. A Love and Pain blog megmarad úgy, ahogy van. Nem szeretném levenni, vagy bármi, amíg nem muszáj. Itt fog maradni, hogy ha bárki szeretné, bármikor nosztalgiázhasson egy kicsit. 😊 Megmarad egy emléknek számomra, hogy így kezdtem. Hogy ez volt életem első irománya, ami rengeteg szép emléket őriz a számomra! Hogy ekkor kezdtem meg a Larrys rajongásomat, ami ennyi idő után se ért még véget. Számomra ők még mindig nagyon fontosak az életemben! 💚💙

A One-shot blogon lévő Everything happens for a reason fanfictiönnel viszont még szeretnék kezdeni valamit. De még nem most és ez se száz százalék. Nem ígérgetek!! Lehet majd le fogom szedni és újra írni, mert még mindig megvan a fejemben a történet. Nem szeretném elengedni ezt a sztorit. Kicsit elkapkodtam, mikor írtam és úgy éreztem, nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, ezért is akadtam meg benne. Majd meglátjuk mi lesz vele, ez még a jövő zenéje. Viszont most egyelőre csak az új 2-3 részes szösszeneteimmel szeretnék foglalkozni, mert úgy érzem, most csak ennyit tudok. Ennyire vagyok képes, már ha tényleg sikerül összehoznom őket. Szorítsatok! 🤞❤️

Azt hiszem ennyit szerettem volna mondani. Kicsit hosszú lett, de szerettem volna, ha tudjátok mi a helyzet velem és az irományaimmal. 😊💗 

Szóval, ha lesz valami, azt úgyis tudni fogjátok, mert itt is és wattyn is majd meg szeretném osztani veletek.

Ha valaki szeretne bekövetni wattyn, akkor a @HollyMoon28 (Klaudia) néven megtalál. 

Köszönöm, hogy elolvastad! 💚💙 

Üdv: Dreamy Girl

Remélem mindannyian jól vagytok! 🥰❤️